TURIKARI68 blogja
KözéletA szemét.
Nem kértem már csak a tekintetem,
Az is cipőm orrát lesve.
Csak elbújni a nappal elől,
Még rám nem keres az este.
Egy valóság mellékterméke,
Vegyes érzelmek hordaléka.
Felhalmozott a civilizált világ magának,
De nem akart belefulladni e hulladékba.
Kiraktak hát legálisan,
Bomló emlékeiben bank, s végrehajtó kergetett.
Majd nyílott ajtó ahonnét megtöltöttem,
A büdös pályaudvar termeket.
Leperegtem, mint egy film a tekintetekben,
Retrós vászonon duzzogva.
Ott voltam a színskálán fehéren feketén,
S lestem csorgó nyállal kirakat muffokra.
Pupilláimban néha megjelenik anyám is,
Ki nem hisz a szemének.
Mert e heteró világban mindenki álszenten anális,
S mégis az utcára kerültem szemétnek.
2020/ 02 29/ 19:30.
Megy egy ember hazafelé.
Megy egy ember hazafelé.
Megy egy ember hazafelé,
A nyárfasor alatt.
Emlékezni valamire,
Amiből mára már semmi sem marad.
Összeszidott anyám sokszor,
S elvert, mint a záporeső.
Csak azért is hazamennék minden nap,
De már késő.
Nem rejteném véka alá könnyeim,
Ha meglátnám őt, s itt találom.
Mert itt hatolt belém a szerelem is,
Hogy szóra bírja némaságom.
Mintha e vidék elbujtatta volna az összes álmom,
S mikor betoppanok, elővesznek megint.
A jóknak ott a szerelem,
A rosszaknak majd anyám odalegyint.
Turi Károly / 2013/03/ 16/7:30
Végvári hősök emlékére.
Végvári hősök 1
/ 2002 /7/ 22
1/
Volt az éjjel egy fura álmom!
Ahogy magamat a messzi múltba apródként látom.
Erős nagy vitézek között forgolódtam!
S örültem, ha a kardjukat hordhattam.
2/
Így történt hát hogy
Maradtam apródnak, s krónikásnak
Hogy hírét vigyem a napjait,
E régi letűnt világnak
3/
Az ismerős út
Ma még csak apró tiprás csupán.
Melyen utat csak az erős láb,
S az ökrös szekér talál.
4/
Ígéretet kaptam a vár urától,
Ha jön a Török, s közeleg a végóra.
Elég nagy leszek én is
S fel ülhetek egy lóra.
5/
Habár szegény családból származom,
De mégis a tollforgatás az egyetlen tudományom.
De mégis szinte vágytam rá, hogy egy kardhoz érjek!
S szíven döfjem végre azt a félholdas népet.
6/
S bizony nem lenne irgalom,
Bennem sem.
Kopasz fejüket, ha levágom
Fél holdjukra felviszem.
7/
De valaki akkor,
Meg veregette a vállamat.
Egy daliás vitéz kinek hatalmas kezei
Páncéljából csak úgy dagadtak.
8/
De nagy a dühöd
Te kis apród!
Már keres a szakács! Siess!
A lábaid pedig ne aprózd!
9/
Igen uram megyek máris
Csak had fogjam meg a lovát, na meg a kardját is.
Nehéz még fiam neked ez a fegyver!
De a lovamat azt megfoghatod apró kis kezeddel.
10/
Ej ez a deres!
Ha az enyém, lenne!
Fel is ugratnák én
A hegy tetejébe.
11/
Na mindent
Csak módjával!
S taszított rajtam felfelé,
Egyet a gyönyörű lovával.
12/
Mentem volna én magamtól is,
De hát én azt a szakácsot ismerem!
Még a puszta gondolattól is
Most áthatol a félelem.
13/
Hát így történt,
Hogy be kellett elébb állnom inasnak.
S csak hordója lettem én,
A tengernyi finom falatnak.
14/
De amit ott láttam,
Hát Istenemre mondom!
Jaj csak nekem lehet ilyen
Szerencsétlen a sorsom!
15/
Az asztalnál ült Sára!
A vár urának lánya.
Szöszke haja befonva a hátára lógott
S nevetett engem, a konyhai bohócot.
16/
Remegve mertem elé a levest
Jaj te drága Sára! Csak kacagj, csak nevess!
Hogy szeretlek, én nem merem mondani
De úgy is meglátod, ha a kardot érted fogom forgatni!
17/
Ezer évig is hordanám az ételt elé!
Ha mind végig láthatom a tengerkék szemét!
De hát, nem maradhattam odafent örökké
Mert a szakács már üvölt ott a sarokban, ami a disznóké!
18/
Nyeltem én a szakácstól
A rengeteg szitkot.
S ábrándoztam a jövőmről,
Hogy nékem vajon majd mit hoz?
19/
Így telt az idő,
S jártam a konyhából a várba.
S minden egyes nappal,
Egyre szebb lett Sára!
20/
Repült az idő,
S ahogy elértem a tizenhatodik esztendőt!
A kapitány is úgy gondolta,
Na ez a legény már talán felnőtt!
21/
Kikerültem a konyháról,
A gyönyörű paripák mellé.
Egyre közelebb,
A kardok s a hős lovagok felé.
22/
Almás deres lovak,
Feketék meg barnák selymesen fénylő a hajuk.
Csak álmodoztam róla
Hogy egyszer majd én húzom a kantárt rajtuk.
23/
Én vágtatok a bérci tetőkön,
S a csúcsokat takaró felhőkőn.
Rá ugratok hófehér hátukra
S ránevetek itt e ködös óriásra.
24/
Fel szállnék a magas égbe
Áldást kérnék a Magyar népre.
S a kardomat, ha ott el is kérik,
Hittel győzöm, majd megígérik.
25/
Ej ha megígérnék nékünk
A dicsőséges győzelmet.
Mert a szomorú jövő,
Minket igen csak sürgetett.
26/
Kétségbe esett harc
Folyik már a végeken.
Nemsokára drága kincs lesz, tudom
Nékem az életem.
27/
Szívesen feláldozna minket,
Egyik másik nagyúr.
De mi nem adjuk fel a várat
Védjük majd ravaszul.
28/
Csutakold le a lovam!
A padlásról egy hang dörmögött.
Egy őszes ember szólt,
Ki nem nagyon volt túl öltözött.
30/
Csúfos forradások,
Belepték izmos felső testét.
Tenyérnyi volt talán csak a hely,
Mely rajta nem látott még pengét.
31/
Hosszú tömött bajsza,
Álla alá nyullott.
Elrejti a mosolyt
Melyet talán arcán csak az anya látott.
32/
Vitéz vagy jó uram?
A csatamezők réme!
Ki ontja a vérét a pogánynak
A szomjas Magyar földbe!
33/
Mi dolgod az életemmel!
Ha a szíved tele van félelemmel.
Menj s csutakold a lovat!
Aztán a kardom a kezedbe had látom, hogyan mutat
34/
Ismertem atyádat
Ki a nehéz földet túrta!
S anyádat, kit a Török meg gyalázott,
Mikor utána az ebédet hordta.
35/
Légy hát legény a talpadon!
Mert életed a pogány miatt oly mostoha.
Légy hát résen fiam
S szomjazz a bosszúra.
36/
Nehéz csatákból jövök,
Hol millió volt a Török!
Lelketlen öldöklő pribékek
Kik sem Istent, sem embert nem ismernek.
37/
Áld meg a sorsot,
Mely apródnak ide toborozott.
Örülj neki, hogy nem vitt el a szultán janicsárnak!
Hogy ellene fordítson majd a hazádnak.
38/
Ahogy csutakoltam a lovat,
Ő még közben bort is hozat.
Aztán megeredt a nyelve
S mondta hogy atyám helyett, akár atyám is lenne!
39/
Aztán kezembe nyomta a kardot,
S hogy mit érzek most arról faggatott.
Így repült a délután, s eljött az este
Mikor dicsekedve egy pasa gyűrűjét elő kereste.
40/
Tudod ezt, amikor szereztem fiam!
A fogamat majdnem ott hagytam.
Ezért egy egész sereg üldözött
Annyi volt a Török, mint amennyi hangya nincs a fű között
41/
S így lett vége a hosszú éjnek,
De mi, még csak az elején tartottunk a történetnek.
Én tágra nyílt szemekkel egész végig csak halgattam,
S a hatalmas kardot szorongattam.
42/
Aztán itt a reggel
S az ajtóban termett Sára.
Kacagva megkért,
Hogy tegyek nyerget a lovára.
43/
Elkísérném e vajon?
S túl adnék e itt e mámoros lovagon?
El én! Ugrottam fel hirtelen,
De a kard az marad! Szólt a lovag kényesen.
44/
Ahogy feltettem a nyerget Sára lovára,
Mindjárt a tenyerembe is lépett pici lába.
Jaj csak szédülnél meg életem!
Hogy ölembe vehesselek hirtelen.
45
De úgy ült a nyeregbe peckesen,
Hogy fognom kellett a kantárt erősen.
Na mehetünk, mondta!
Oda fel a legmagasabb dombra!
Végvári hősök 2
46/
Egy idősek vagyunk, mondta
Tudom ám én ezt már régóta.
Atyám szólt, hogy beállsz katonának
Te leszel majd erős páncélja jobb, és ball karjának.
47/
Kitaníttat! Jövőre
Veheted az első leckét.
Aztán ha végzel,
Már szemügyre veheted a gyermekét
48/
De addig nem szabad
Gondolnod senkire.
Csak a kardra,
S annak penge élére.
49/
Ej kisasszony, ha tudná
Mekkora kő esett le a szívemről!
Így minden álmom, s vele ön is
Egyre közelebb kerül.
50/
Szedjünk virágot! Mondtam
De csak azért, hogy öt végre a nyeregből kimozdítsam.
Olyan fent hordja az orrát
Hátha közben ellophatom az első csókját.
51/
Gyönyörű virágok sokasága
Sára szeme mindet meg kívánta!
Fejére fontam kis koronát,
S mikor fel tettem, reám ragasztotta piros ajakát.
52/
Ó bár csak örökké tartott volna!
Ó az a csók minden gátlásom feloldotta!
De rettenetes sivalkodás hallik a vár felől
Jön a dadus, ki mindent látott messziről!
53/
Még a végén
Neki áll velem kergetődzni!
S amilyen méreg van benne,
Félek lábam, majd alig győzi!
54/
Kacagott Sára
Kezében tartotta a csokrot.
Mert még hős lovagot
Futni ennyire nem látott.
55/
Restelltem is a dolgot
De a dada, még a szakácsnál is jobban morgott.
Morgott s nem hiába
Mert az a csók, éppen az ajkamat találta.
56/
Így ért véget a délutáni séta
S maradtam a bajban másnap az istállóba.
Hosszú volt a szája a dadának!
Haj a rossz nyelvek mindent el kiabáltak.
57/
Meg büntettek keményen!
Nap hosszat az istállóban henyéltem
Nem mehettem semerre!
Csak gondolatban jártam ki a hegyre.
58/
De egy nap, beállít
Az én öreg lovagom.
Na fiú, van e nyereg
S kantár a lovadon?
59/
Ma kardot fogsz a kezedbe
Tanulj meg mindent, mit mutatok egyszerre!
S nem akad majd legyőződ!
Ha eszeddel s kardoddal jól győzöd!
60/
Aztán fel ültünk a lóra,
S kivágtattunk egy laposabb dombra.
Na öcsém! A kardodat azt úgy tartod,
Hogy jó erősen tartsa a markod!
61/
Így tanultam én
A véres kegyetlen harcot.
És mi vele jár
Az alattomos fondorlatosságot!
62/
Verekedtem én,
Mindenkivel ki erre járt!
S majd a vár játékon,
Meg látogatom a vár urát.
63/
Ki így talán,
Majd meg emészti.
Hogy nem csak nemes vitéz lesz majd,
Ki lánya kezét megkérheti.
64/
A keserves harc, a hosszú évek
Engem meg érlelének.
Görcsös akarás áll mögöttem,
Ki nem látta bíz, mondaná, el sem hiszem!
65/
Nem jelentett gondot nékem
E magas hegy!
Reggel, s este, rajta lábam
Futva megy!
66/
Nemsokára el jő hát majd a lovagi torna
A sok hős lovag már biztos, hogy itt sorakozna.
Olyan vitézek jönnek majd ide,
Kiknek messze földön nagy a híre.
67/
Hallottak a hegy gyönyörű lányáról
Ki most kerül majd haza, a messzi iskolából.
Azt mondják, a tündérek elbújhatnak mellette!
Meg hogy szárnya van! S nem is jár! Inkább mintha csak lebegne!
68/
Régen láttam én is Sárát!
Akkor ő nem lett enyém.
Annak csak,
A dadus mondhat hálát!
69/
Talán már meg sem ismer!
Mert államra kis szakáll orrom alá bajusz ereszkedett!
Á majd pont én!
Rólam már biztosan el is feledkezett!
70/
Az nap körbe jártam a hegyet,
Így ábrándozva.
Ej mikor még gyermek voltam!
S fehér szeméjre nem gondoltam.
71/
Anyám volt az egyetlen asszony
Ki enyhítette mindig a rengeteg panaszom.
Ej ha még mindig e világon volna!
Sára ügyében is biztos tanácsot adna.
72/
Ahogy így álmélkodok,
Egy sziklára ülve.
Hát nem egy hatalmas
Horpadás keletkezett benne!
73/
De lónyerítést hallok lent az alvégről
Két fehér szeméj, és vagy még húsz vitéz jön.
Derék páncélos sereg
Biztos fontos szeméjek jönnek!
74/
De akkor agg mesterem rácsapott a vállamra
Hogy hamar csusszanjak a lóra.
Valahol baj van
S minket is hívnak a riadóra!
75/
Egy csapat Török
Tévedt a falvakba.
Léc meg deszka
Van ott már minden ablakba.
76/
Tartsák magukat,
Ameddig csak tudják!
Féltik a fiúkat
De a lányokat is dugják!
77/
Vágtattunk le a hegyről,
Által erdőn, mezőn, s tanyán.
Még végül kikötöttünk,
A nádas Balatonnál.
78/
Úgy jövünk mind a vihar,
Mely lecsap a tóra!
Vértől tajtékzik a Balaton
Holnap virradóra!
79/
Minta vihar!
Ha jő, s a víz változik zöldes haraggal!
Mint mikor nagy dühvel
Először csaptam le a kardal!
80/
S bár ölni jöttem,
De itt ma megtanultam tisztelni a Törököt!
Sokat harcolt
Még idáig elvergődött!
81/
Tanulni lehet tőlük sokat!
Ahogy fondorlatos módon, legyilkoltak másokat!
Okosan kellett forgatnom a kardom
Ezt nem is tagadhatom.
82/
Mozog a nádas!
S most küzdőtér az is, ami hinaras!
Ott kaptam az első sebet
Mi reám tudom teljesen fölösleges.
83/
De aztán jött a többi is, szépen sorba!
Hol karomra, hol mellemre sorakozva!
S mire elfogy a Török mind egy szálig,
El is jutunk a bencés apátságig.
84/
Ott történt az eset, hogy egy janicsár
Engem az ablakból kilesett.
Életemtől búcsút is vehettem volna,
Ha agg mesterem időben odébb nem tolna.
85/
Őt torkon találta a halál!
Az éles penge, ezúttal gégét talál!
Engem még odébb tudott tolni
De még így is érintett a penge és sebet tudott rajzolni.
86/
De utoljára ontott
Az a kard Magyar vért!
Ugrok rögvest a lovamról
A coffos Törökért.
87/
S mivel még nem volt kardja
Ismét lendületbe!
Fejét a nyakáról,
A Magyar acél porba ültette!
88/
Aztán agg mesteremhez fordulok,
Ki nem könnyezett de vérbe fagyva hortyogott.
Aztán lehunyta a szemét, a napot többé nem leste
Ajka elnémult a szavakat nem kereste.
89/
Hamar elő kerítetem az apátot,
Aztán szomorú szívvel fogtam ásót s lapátot.
Fájdalmas volt nékem ásnom a gödröt
Atyám helyett atyám volt ki felettem őrködött!
Végvári hősök 3
90/
Szent falak mellett
Lesz a nyugvó helye.
Hogy az örök dicsőség
Átölelhesse.
91/
Nem törte
Magát az apát.
Nem volt bő a szókincse,
Vitézlő mesteremet hamar eltemette.
92/
Mellette feküdt,
Csatákban győztes kardja.
Többé nem lesz rá szüksége,
De ő is biztos így akarja.
93/
Haza felé vettem az utam
Ahol nevelődtem s emberséget tanultam!
Búcsút intek a Balatoni tájnak,
Letörtük szarvát a Török pasának!
94/
Bár sebeim fájnak, de nem súlyosak
Most béke van, s nyugalom! Így kardom a hüvelyébe tarthatom.
De férfi lettem hát
S ezt nem is tagadhatom.
95/
Felnőttem de milyen áron?
Ölnöm kellett minden áron!
Még gyermek voltam mikor kardot fogtam
Kemény volt a hely, ahol vele bánni tanultam!
96/
De ahogy gondolkodtam
A sorsom felől.
Egy kis falu s az ivó,
Az utamba kerül.
97/
Fáradtan, ahogy belépek oda most
Kiáltok is mindjárt, pálinkát hozz csapos!
Aztán meg ha reá akadnál egy fehérnépre!
Ki rajtam egypár kötést kicserélne!
98/
S ahogy iszom a pálinkát,
S rá, rá néztem a lányra.
Eszembe jutott
Az én lelkem Sára.
99/
S mivel a pálinkából,
Egyre több fogyott!
A nyelvem is mindjárt
Jobban meg oldódott.
100/
De ahogy nekiálltam nótázni,
Mondták többen, inkább a csűrben kéne megpróbálni!
Valami irtózatos hangom lehetett
Amit fül, már el nem viselhetett!
101/
A csőrben, gyilkos álmok gyötörtek
S bosszút fogadok halott mesteremnek.
Hogy én majd gyilkos fenevad leszek!
Még elégtétel nem veszek!
102/
Aztán eljött a másnap reggel,
Nagy fejfájással, hányingerrel.
Jaj ha jó Anyám így látna!
Talán nem is ismerne rá a fiára!
103/
Eltelet még jó pár óra
Mikorra már rá tudtam ülni a lóra.
Már annyira nem szédölgök s meg ált a fejem
Most már nyeregbe a helyem!
104/
Baktattam haza felé,
Gyógyulnak a sebek!
Talán nem is látszanak majd
Csak forradások és hegek.
105/
Harcolni mentünk, s győztünk!
Ittam ellenségem véréből!
Ó Istenem mikor üt az óra
Mikor isznak az enyémből?
106/
De már lassan ki tárul az út előttem
S a, hely, ahol felnevelődtem.
Bölcsőm volt ez a virágos rét!
Mely itt van előttem s a hegy lábához ért!
107/
Ismerős az út
Mely felfelé kúszik a hegyen:
S a cselédek házai az út mellett
A nagy sziklák tövében.
108/
Bíz némelyik ismerősre,
Már rá is kell köszönnöm.
István bátyám!
Én vagyok az a Pali! Üdvözlöm!
108/
Sanyarú a sorsa
A cselédeknek.
Kevés itta szív
Melybe helye van még a reménységnek.
109/
Körülöttem, szaladgál sok gyerek
Kik a hegyre egyre feljebb kísérnek.
Ismerős a tekintetük!
Vajon milyen harcos lesz majd belőlük?
110/
De eltűnik mind
Amint a várkapuba érek.
Nem léphetnek be ők
Csak, majd ha vitézek lesznek
111/
Ütöm a vasrácsot,
Mögötte a nehéz tölgy ajtót.
Talán alszik az őrség
Vagy fújassak riadót!
112/
Igaz hogy már felkélt a hold
S a millió csillag is fent volt.
De úgy tudtam, hogy haza jöttem!
S a fekvőhelyet is még meg érdemlem!
113/
Ekkor megszólal valaki
Az ajtó mögül.
Ha kimegyek majd a szíved
Ennyire nem örül!
114/
Talán részeg vagy?
Vagy biztos elment az eszed!
Hogy így késői órán
A vár nyugalmát felvered!
115/
Tágulj hát!
S majd gyere vissza reggel!
Mikor a vár ura
Majd felkel.
116/
Na jól van! Jó ember!
Ez a dolgod!
De majd meglátom
Holnap a kardod hogyan forgatod!
117/
Mérgesen perdültem én a lovammal
Hiszen fortyogott bennem a méreg!
Ha nem zársz a szívedbe,
Majd holnap a kardommal bele férek!
118/
Nincs messze az öreg tölgy
Melynek évei vagy háromszáz esztendőt is ölt.
S a barátom is
Már gyermekorom óta.
119/
Hosszú és hideg volt az éjszaka
Megszámoltam minden csillagot!
Mi odafent az égen
Olyan szépen csillogott.
120/
De ahogy feküdtem
A fa alatt életemen töprengve.
A hajnal csak meghozta
Az álmot az én szememre.
121/
Már fent járt a nap
Az égen jócskán.
Mikor arra ébredtem,
Hogy lovam kint legel a domb oldalán.
122/
Fel ülök én is,
S álmosan dörzsölöm a szemem.
Egy csapat gyerek meg rajtam nevet
Kik ott ólálkodtak már régóta körülöttem.
123/
Nem is tágulnak ők,
Még egy történetet el nem mesélek.
S azt hogy cselédekből,
Hogyan lehetnek igazi legények.
124/
Ámulat, s döbbenet
Ült ki az arcokra.
Mikor elmondtam,
Hogy kergettük a Törököt, faluról falura.
125/
De volt is akkor nagy kacagás,
Mikor szóba került a vissza útón az italozás.
Még most sem vagyok, jól mondtam, mert a fejem kába!
Meg is fenyegettem az őrséget az éjszakába.
126/
Na de hess!
Mert korog már a gyomrom!
S ha nem kapok enni,
Egyikőtök fel is falom!
127/
Szét is ugrott a gyerek sereg
Még nyoma sem volt szívükben a büszkeségnek.
Aj hogy szaladtak s milyen öröm volt azt látni
Némelyiknek még cigánykereket is volt ideje hányni.
128/
Én meg füttyentettem a lónak,
A fekete csődörömnek, a rigónak.
Elindultam döngetni ismét a kaput
Talán az őrség eddigre már eleget aludt.
129/
Koppintok egyet,
Koppintok kettőt.
Engedjétek be szóltam
A nagy verekedőt
130/
Nyíllik az ajtó,
A kapus oda vánszorgott.
Talán ebéd van? Kérdeztem tőle
Mert valamin még mindig rágódott.
131/
Valami morzsaféle
Csimpaszkodott kajlán a bajszán.
Torka az utolsó falattal bírózik,
S most úgy tűnik bor nélkül azzal is, csak kínlódik.
132/
Beengedsz végre jó ember?
Te itt hízol, még én küzdöttem a Törökkel.
Uram fia! Te vagy Palko?
Már azt hittük meghaltál volt is éretted sirató!
Végvári hősök 4
133/
Dehogy haltam
Béla bátyám!
De mesterem az igen
Az én életem árán!
134/
Na eredj fiam
György atyádhoz.
Hogy lássa jött még legény
A várjátékhoz.
135/
Nincs már messze
A lovagi torna.
Lehet, hogy te győzöl
Ahogy néked mestered meg jósolta.
136/
Előbb bekötöm a rigót
Az istállóba.
Rég volt már,
Mikor rendes abrakot forgatott a szájába.
137/
Az istálló semmit sem változott!
Bent egy gyerek, ki a szalmazsákkal birkózott.
Hé te legény!
Mire ő rám nézett büszkén!
138/
Tedd rendbe a lovamat!
Az tán estére meg foghatod a kardomat!
S ha a kezedbe kapod e kardot,
Akkor eljátszhatod nékem a hős lovagot!
139/
De alig hogy az istállóból kiléptem,
A kapitány már küldetett is értem.
Hallották a híredet!
Ahogy küzdöttél már ide ért a dicséret!
140/
Szedd rendbe magad,
S ebédelj velük.
Had lássák
Erős ifjú fegyverük!
141/
Megyek is rögvest,
S ahogy a lovagterembe érek!
Jó pár vitéz volt ott,
Kik mind küzdeni jöttek!
142/
Mind győzni jött erős hittel!
A félelmet itt nem ismeri senki!
De ez játék csak s az igazi veszélyt,
A szomorú véget senki nem is sejtheti.
143/
Ahogy elmegyek mellettük,
Kemény bíráló a tekintetük.
Alig gyógyult sebek borítják a testem!
Némelyik talán sejti hogy honnét is jöttem!
144/
De már csattan is az ajtó mögöttem,
S az ebédlő folyosóra érkeztem.
Ez a folyosó semmit sem változott!
Itt még mindig a huzat az úr az átkozott!
145/
Összeszedtem minden bátorságom
S kopogtattam egy nagyot!
Egy cseléd jött ki s mondta
György urunk már rég hívott!
146/
Gyere csak! Szólt egy hang odabentről
S kitárul előttem az ajtó!
Csodálkozva mondta ismét,
Lám, lám, a nagy szabadító!
147/
Dehogy vagyok én az uram!
Lehet hogy csak szerencsés volt az utam!
Hallottam, amit hallottam! Rólad beszél az egész vidék
Na meg azt hogy a Somlói várban nevelkedtél.
148/
Fogadd el a dicséretet
Mert tudom eddig te nem, kaptál sok kíméletet!
Magasra emelted hát a lécet!
Csak arra vigyázz, hogy mindig el is érjed!
149/
De ekkor meg nyikordul az ajtó mögöttem!
Még majdnem meg is ijedtem!
S akkor valami égi boldogság volt, ami elöntött!
Mert Sára apró tenyerei fonódtak össze a szemem előtt.
150/
Na ki vagyok én?
Te hős legény!
Bíz, ha rajtam múlna nem mondanám meg soha!
S nem múlna el ez a csoda!
151/
Talán egy angyal?
Ki meg látott s ide szállott azonnal!
Mert nem hiszem ám, hogy ez az angyal csak úgy ide tévedt
Addig meg nem mondom, még csókot nem ígérnek!
152/
Kuncogott a hátam mögött Sára
Kinek eddigre már elég piros lett az orcája.
Na jó adom azt a csókot
De előbb mondjad azt a bókot?
153/
Ki is vagy hát? Talán egy szőke angyal!
Ki fényesebben kél, mint a hajnal!
Kinek talán a nap volt a bölcsője
Talán ő a legszebb zsoltárok költője!
154/
Dalolj valamit belőlük?
Had járja át a szívemet!
Ne fossz meg e hangtól!
Mely a véres csatákban is éltetett!
155/
Te vagy szép szerelmes álmaim ihletője!
S csak a csalódás, s a bánat lesz, az oka ha egyszer kivisznek a temetőbe.
Vigyázz hát hogy mit mondasz!
Nagy bűn, ha egy szerelmes szívet ki oltasz.
156/
Na elég legyen, ha mondom!
Szólott az apja s öklével nagyot csapott az asztalon!
Előbb egyél! S gyűjtsd az erőt!
S ha győzöl, akkor kérj a lányomtól ilyen vakmerőt!
157/
Hát egy asztalhoz ülhetek
Kegyelmeddel uram?
Én egyszerű paraszt volnék,
Te csak voltál! Fiam.
158/
Némelyik nemes ember lenne,
Csak fele ilyen bátor!
Harcoltál te fiam
Nem is akár hol!
159/
Pedig nincs vagyonod,
Mit védenél.
Csak a hazád hívott
S te egyből mentél.
160/
Ezért ne aggódj, csak ülj az asztalhoz!
Nyúlhatsz a sült ökörhöz, vagy akár a halhoz.
Na ne kéresd magad! Ülj le te is ide Sára!
Hát, ha akkor meg jön az étvágya.
161/
Volt ott minden, amiről csak álmodtam!
Amit egykor inasként a konyhából hordtam.
Ettem is, s ittam is! Bár utóbbit csak mértékkel!
Részegített engem Sára eléggé szép szemével.
162/
Repült az idő, mert elkezdtem mesélni
A furfangos vágásokat hol lehetett tanulni.
S történetem majdnem mesébe is fulladt,
Mert Sára engem egyre lehetetlenebb dolgokról faggat.
163/
Aztán eljött az este,
S a kandallóban fel lobbant a tűznek piros nyelve.
Őszre járt már az idő!
Hideg a kő is, na meg esténként nyirkos már az erdő!
164/
De hát az illem is azt diktálta,
Hogy vacsorára is hivatalos vagyok máma.
Aztán megmutatták a puha ágyam
Mintha Sára is ott lett volna, de azt hiszem öt, csak álmodtam.
165/
Fenséges álmok
Melyet meg irigyelhetnek a királyok.
De király ott csak én vagyok, s királyném Sára!
Na meg a rétek tengernyi virága!
166/
De félbe szakit engem a kakas
Az a makacs nyakas.
Pirosan nyújtózkodik már a hajnal,
Versenyre kél a fákkal, s a hatalmas falakkal!
167/
Eljött hát a nagy nap
Már kaszálják a rétet, hol a lovagok vívni fognak.
A leg laposabb domboldalon,
A balatoni oldalon.
168/
Van itt selymes rét
S a rét felett hatalmas fák!
Ahonnét ki kúszik az út s rajta olyan a sötétség,
Hogy az ember nappal is alig, alig lát!
169/
De még erre is vannak vetések!
S a vetések végén sziklák, s alatta mélységes repedések!
Keserves ám a munka rajt!
Csak látni kéne a parasztot mikor rajta ökröt, hajt!
170/
E paraszti világból
Jöttem én is egykoron.
Itt növekedtem a tehén,
S a juhsajton.
171/
De rég volt Istenem!
S én mégsem feledem!
Csak Sára végett békültem ki az úri világgal
De kevés az esély rá hogy házasságra lépjen egy paraszttal.
172/
Szegény szívem csak reménykedik
Hogy részéről is szerelem lesz! S az majd mindenen felül kerekedik.
S ahogy így reménykedem az erdei sötét ösvényen,
Trombiták harsognak a réten! S a legények sorából csak én hiányzok éppen!
173/
Mindenkinek meg van már a párja
Az enyém bizony nagyobb vagy két arasszal is feljebb van a válla!
Hé komám-szóltam, a kardunk azért egyforma!
Hiába nőttél meg úgy minta bolond gomba!
174/
De mit látok!
György uram is a csatasorba!
Ökle fegyver nélkül is buzogány!
Ó jaj annak, majd akit el talál!
175/
Nehéz lesz győzni
Ilyen vitéz ellen!
Ki előttem nem is vitéz
Hanem inkább egy Isten!
176/
De szólt a kürt,
S kezdődnek az első fordulók!
Szemben álegymással jó pár vitéz,
S alattuk a pejkók!
Végvári hősök 5
177/
Küzdeni kell, még lehet
Az ujjat, a fület azt lehet!
De el nem vérezhet senki!
Nagy bajban lesz az, ki e szavát majd megszegi!
178/
Csörrennek a kardok,
S ércelődnek a hangok.
Szó, szót követ
S a gyengék hamar kidőlnek.
179/
De most jövök én,
Az ismeretlen!
Nyerít már a lovam
S a buzogányom is csattan hirtelen!
180/
Földre kerül az ellenfelem!
De én, amit tanultam nem feledtem!
Nem várom, meg még fel ül!
Küldöm az öklömet hírnökömül!
181/
Nem volt könnyű,
Hogy a kardom halálos sebet nem ejthetett!
De mire vége a napnak,
Azért ki vívtam a tiszteletet!
182/
Az nap este történt,
Mikor ettük az ökröt, s ittuk a finom Somlói lőrét!
György uram, ha én nyerek!
Ugye akkor Sára ügyében is remélhetek?
183/
Látom fiam
Elittad az eszed!
Ha így Sára meg lát,
Csak a fenékbe rúgást remélheted!
184/
El is dugtam magam
Hamar az ágyba.
Holnap legyek én erős
Ahogy tőlem Sára azt meg kívánja.
185/
Bent lehettem már
Jól az éjszakába.
Mikor egy gyönyörű hang,
Beköltözött a szobámba.
186/
Nem hiszem el!
Jól hallok a fülemmel?
A szembe lévő ablaknál,
Sára énekel a holdvilágnál.
187/
Rám kacagott, ahogy meg látott!
Isten bizony azt hittem, szólott! Hogy egy szobor áll ott!
Ha ma nem alszol!
Holnap te is kidőlsz majd a sorból!
188/
De nem tudok aludni
Mert ébren tar egy álom!
S hogy örökké tartson
Most hogy látom, azt kívánom!
189/
Mert gyönyörűbb, vagy mint az a hold
Ki látod? Irigy reád, mert idáig csak szépséged után loholt!
Nincs csillag odafent mely a nyomodba, érhet!
S nincs oly álom, mely látványoddal fel érhet!
190/
Szeretném kiáltani, hogy szeretlek!
S azt sem bánom, ha valakit most fel ébresztek!
De nincsen nékem semmim nincs vagyonom
S e kardot is csak te éretted forgatom.
191/
De nézd e szívet mely, itt dobog!
Ő érted él!
Nincs nagyobb kincs Sárám
Az igaz szerelemnél!
192/
Kérdezd csak meg a holdat!
Ő lát mindent! A jövőt, s a múltat!
Fogadd el a szívemet s légy a párom!
Kérlek, mondj igent, mert oly régóta várom
193/
De ő csak mosolygott, mint a tele hold
S libben a függöny, s már ott sem volt!
S én fel néztem a csillagos égre,
A jövőmet, a sorsomat kiérni tőle.
194/
S álmodozó eszem
Mire észbe kapott.
A kakas hangja ismét
Hajnalt rikogatott!
195/
Magamhoz veszem hát fegyverem,
Na meg a gyomrom is jelez már, olyan lehet most, mint az üres verem!
Mibe talán, egy egész ökör is bele férne
Szükségem is volna szilaj erejére!
196/
Meg tömtem hát a bendőm,
Első voltam a konyhán.
Jól ismertem minden rejtett zugot!
Ahová eldughatták a sok finom falatot.
197/
S első voltam én a réten
Kint a nehéz küzdőtéren.
Egy paraszt jár csak a nyomomba,
Gally van a kezében, s az erdei ösvényt tisztítja.
198/
Ahogy oda ér hozzám,
Na Palkó, aztán szégyent ne hozz ránk!
S bajszán nagyot pödörve,
Tovatűnt az erdőben az utat söpörve.
199/
Aztán valahogy elszenderedtem
S hogy a legnagyobb vitéz én vagyok! Álmomban azt hittem.
De valami legyeskedik az orrom körül!
Még jó hogy kinyitottam a szememet, mielőtt kezem egyet oda törül!
200/
Hát nem az én tündérem
Csiklandozta egy fűszállal az orrom.
Hát itt van végre! Szólt!
Az én hős lovagom.
201/
Még hogy szeretlek e?
Tudd meg hogy igen!
Kértem is imában az éjjel
Hogy álmom hozzád vigyen!
202/
Jó atyám már az áldását adta
Az én választásom, legyen az én boldogságom, mondotta.
Csak el ne szóld magad előtte
Egymásé lehetünk majd nékem már meg ígérte.
203/
Csókot akartam adni néki,
De szoknyáját a szél már a rét túl oldalán billegeti.
Olyan volt, mint egy pillangó
Cifra szárnyakkal csapongó.
204/
Győznöm kell ma minden áron
Na nem mintha Sára kérné tőlem azt majd számon.
De meglepetést okozhatnék
S minden nagy vitézt a lováról levehetnék.
205/
Álmodoztam volna én még tovább is,
De megláttam György uram, na meg a lovát is.
Délcegen ült rajta!
Majd nem földig lógott hatalmas kardja.
206/
Na öcsém, szólott mikor oda ért
Pattanj fel s nyúlj a kardodért!
Ha sikeren vesszük az akadályt,
Egymásnak fordulhatunk majd úgy dél tájt.
207/
Fel ültem hát a lóra,
A feketerigóra.
Ellenfelem, ahogy nézem, már jól bent jár a korba!
Látom rajt szívesen, küldene már a pokolba!
208/
Minden hájjal meg kent fickó
Ez messziről is látszik!
De én sem hagyom magam
S néz is bambán, mikor a lova alóla egyszer csak hiányzik.
209/
De ő sem adta fel!
Nyújt is egy dárdát, hogy majd a lovamról lever!
De emberére akadt e cselben!
A lovamon maradtam úgy hogy az oldalára dőltem!
210/
Tudta jól hogy hol vagyok!
De nem volt ideje megkeresni!
Hogy ő győz,
Egy jó pofonnal segítettem néki elfeledni!
211/
György urammal van már csak hátra,
Az, az utolsó játszma.
Mert hogy ő is győzött a túl oldalon
Látom amint arcára ki ült az a halálos nyugalom.
212/
Előtte még van egy óra pihenő
Szép napos a hegytető.
De én a nagy lombú fák alatt,
Nyújtottam ki a lábamat.
213/
Sára jön felém egy pohár borral
Igen sandít, vajon ki tudja, mit forral?
Hajts le a bort én hősöm!
Aztán meg ígértette velem, hogy atya ellen én sem győzöm!
214/
Nézd atyám milyen erős és hatalmas!
De fáradt már s a kudarc néki előttem tudom hogy fájdalmas!
Jól van Sára kincsem!
Nem fontos győznöm hát meg teszem!
215/
De megszólaltak a kürtök
Szalad is egy inas, gyere Palkó! György uram küldött!
Ki hörpintem a Somlói nektárt,
S vágtatok György uram elé a réten át.
216/
Kész vagy a harcra kölyök?
Meglátod majd mindjárt, a te lovadon ülök!
Így morgott felém gúnyos hangon!
Én, meg mint a halat! Szóltam, kegyelmes uramat úgy kifárasztom!
217/
De ezzel már lódul is a lova!
S kardomon csattan hatalmas kardja!
De a másik kezében ott a buzogány!
S ha le nem ugrok a lóról biztos, hogy eltalál!
218/
Ott volt hát több a furfang!
S most gúnyos nevetés hallik.
De majd leszállsz te a lóról, motyogtam
Ha a lába meg botlik.
219/
Magam elé feszítettem
Egy hosszú botot!
De meg vártam,
Még mérgesen felém rontott!
220/
Ágaskodik is a lova!
Mert a karó már a hasát csiklandozta!
Volt is mindjárt hanyatt bukfenc!
S lettem én is minden most csak nem kedvenc!
Végvári hősök 6
221/
Fel segítem a földről
A billegő öreget.
S tudtam mindjárt,
Hogy a harc tovább majd ököllel megy.
222/
Nos hát legyen!
Amire Sára meg kért!
Hát oda hajolok
Azért a pofonért!
223/
Hadonásztam feléje
Csak úgy színlelve a mérget!
Bele is szaladtam a nagy pofonba
Aztán részemről, egy darabig csend lett!
224/
Mire magamhoz tértem,
Már tartott az ünnepség.
Sára borogatta a fejem
S nevetve mondotta apámé hát az elsőbbség.
225/
Már nem haragszik
S nem is sejt semmit.
De most jő egy futár!
Ki hírével mindenkit meg rémit.
226/
S mondja lihegve
Jön a Török hatalmas sereggel!
Ha harc nélkül fel adjátok a várat
Elmehettek békével!
227/
Nem adjuk fel a várat!
De véget vetünk most a lakomának!
Hé te! Felelj, mit láttál?
Van e reményünk? Vagy ránk is a halál vár?
228/
Uram! Ilyen hatalmas sereget én még nem láttam!
Pedig egypár csatát már megjártam!
Turbánjukba nem fér el egy marék föld sem!
Benne mégis összehordtak három dombot a réten!
229/
A hegy lábánál a falvak
Mind elpusztultak!
Bennük egy lélek sem jár!
A Török az úr mindenütt már!
230/
Na hát, ha mi meg is halunk,
De semmit harc nélkül fel nem adunk!
Főleg nem Istenünket! S e várat!
Ha itt az idő, megvívjuk hát az utolsó csatánkat!
231/
Aztán embereket küldött a hegy lábához,
Csapdákat állítani a nagy sziklákhoz!
De úgy hogy ne legyen látható az alattomos csel!
Amire majd a Török felfigyel!
232/
Aztán egybe gyűltek mind,
Kik a váron kívül laktak!
Ki ürültek az út mellett,
Az apró kis kőházak!
233/
Üres lett a rét,
A gabona is begyűjtve!
Az őz a fácán,
Az éléskamrában végezte!
234/
Csend lett
Az ajtók s az ablakok bezárulnak.
Itt sem Istent!
Sem hazát el nem árulnak!
235/
Feszülten s csendben
Tellett az éjszaka.
Csak néhány csapda csattant!
A zsákmány meg bennük, de hangosan ordítva!
236/
Még alig pirkadt
De már odalent az összes csapda ki tikkadt!
Mint a hangyaboly, ha elindul úgy jött fel a Török!
Válasz képen a falakról, meg az ágyú dörög!
237/
Gurul ám a kő is lefelé!
De nincs annyi amennyi őket meg fékezné!
S közben létrák pattannak a falakra!
S a falakról hamar vissza az avarba!
238/
Úgy tűnik minden hiába!
Pedig volt forró víz is a dézsákba!
Egy, egy, létra azért megvetette a lábát!
De mi védtük keményen Somló büszke várát!
239/
Folyt a csata egész nap, lankadatlan!
S folyt a vérünk is, de nem volt hasztalan!
Így meg értük az alkonyatot,
Mire a csata is alább hagyott!
240/
Egy picit pihehetünk végre!
Ki tudja milyen sorsnak, nézünk majd elébe!
Lassan fogytak a derék harcosok!
Kik inkább meghaltak! Mint lettek sanyarú sorsú foglyok!
241/
Eljött a második nap reggel,
S újból támadott a Török nagy erővel!
Kopasz janicsárok döngették a kaput!
De keményebb a kő! Mint a kobakjuk!
242/
De nem tarthattuk sokáig az ajtót!
Mert oda hajtottak egy lőporos hordót!
Robbant a rács! S robbant a nehéz tölgy!
Most kell az éles kard! Rohant oda Vitéz Turi György!
243/
Én rám, rám volt bízva Sára!
S a vár leg magasabb tornyára!
De a torony még biztosnak látszott!
Mert az ablakból, Sára is kövekkel dobálózott!
244/
Védelmére keltem hát a kapunak!
Most meg mutatom ezek az erős kezek, mit tudnak!
György uram is illetődve nézett!
Mer a kardom sehonnét nem késett!
245/
Csak mutatóba
Maradt a helyén egy, egy, kopasz fej!
De azt meg György uram
Kalapálta széjjel!
246/
Az a gyanúm, szólott oda hozzám,
A réten meg játszottad magad ám!
S kacsintott fel a toronyra, ezt meg a lányom főzte ki biztos!
Kit odafent biztonságba hitt most!
247/
Viseld gondját fiam?
Ha el jő az alkonyom!
Nem győzhetünk
Nagy a túl erő most már tudom!
248/
Tudom, szeretitek egymást,
Első pillanattól fogva.
Dolgos, ha kell, nem kényes ő
Korán meg halt szegény anya.
249/
Szegény anya Emília!
Ő volt ilyen szép!
Tőle örökölte a lányom
Angyali termetét.
250/
De mintha megérezte volna
A gyászos véget!
Egy nyílvessző,
Orvul a hátába tévedt!
251/
Szívós ő,
S nem ért rá jajgatni!
Eredj, szaladj fiam!
Neked, muszáj az életed Sárával folytatni!
252/
De én akkor nagy dühömbe
Fel kaptam a hóhér pallosát!
Eszeveszett pörgéssel,
Irtottam a sok janicsárt!
253/
De a Török egyre inkább
Meg birkózik a hatalmas falakkal!
Nem jut idő menekülni
A gyermekekkel, s az asszonyokkal!
254/
Menekülni kell, már látom
György atyám is szólott eredj, hozd a lányom!
Nehéz volt már az út a toronyba fel!
Tele volt a grádics Törökkel!
255/
Felkaptam Sárát a vállamra!
S rohantam le vele a várudvarra!
Szólott Atya ide hamar!
E ciszterna majd mindenkit megzavar!
256/
A vár közepén egy mély kút
S a kút oldalában alagút!
Erről kevés ember tudott,
A végére benne talán csak építője jutott!
257/
Olyan lehetett, mint a vakond!
Áshatott a hegy gyomrában vakon!
Talán még, itt van lent!
Mert nem látta senki az óta itt fent!
258/
Búcsúzz el Atyádtól
Drága kincsem!
Néki az életre már&l
Bíztam
Bíztam.
Amikor elakad a szavam,
Nem látja senki.
Hogy eltűnik a világ előlem,
Melyben amúgy sincs hova menni.
Úgy látták sokszor,
Nem mondtam igazat.
Pedig kirabolták lelkem,
Ledőltek a falak.
Betörtek a legszentebb helyre,
S meggyaláztak.
Ez az amit rejtek,
Amit senki nem láthat.
Egyedül vagyok,
A haza utat lesem.
Hogy nincs minden hiába,
Mielőtt utoljára botlok s végleg elesem.
Nem lesz tán ki felsegítt,
Virág leszek egy vázában.
Temetők csendjén nem szipog értem csak a líra!
Itt voltam szerettem, de tőlem senki nem fakadt sírva.
Vidéken.
Szél zúg a lombok között,
Mintha tenger morajlana csúszós köveken.
Az akácvirágok fehér fodrok,
A méhek szirének, melyek nektárt gyüjtenek könnyeden.
Szemek előtt a felszínen,
Ott úszik minden mi tekintetnek drága.
De mélyen hol a mesék irodnak,
Minden csupa dráma.
Hol a besurranó szőke napsugár,
Ha szerelmes ösvényeken szalandna.
Egy költő várná mint múzsáját,
Ihletében tyúk tollas kalapba.
Ide lent csend van! Hallani lehet,
Ahogy könnytől párás levegőben,
Felakasztja magát a lehelet.
Tovább él odvában a remény egymaga,
De az érzés mint egy gyulladás,
Csendben feladja.