TURIKARI68 blogja

 

 

E sorok íródtak vala akkor,

Mikor jó gyantás volt a vetés.

Tőle igazmondó lett a júdás,

És a tudás nem tévedés.

 

A pápai főtéren főképpen isten házában,

Az urat, pont őt kérem én, a teremtés lázában, aki mulat,

Hol módosul a tudat szinte már szentírás, mi nem más, mint talán besszzeller!

De egyszer mutassuk meg a valót, mert már nincs olyan.

Azt hiszem most, lehozza e hírfolyam!

 

Halleluja szűz anyám!

Fogom a kezét, ha ép kéz, mikor, ha elájulna, s odakünn szétnéz!

Hű fiam! Azt hittem ez a világ egy olyan puccos hely! Hol az álmok hívnak.

De sok a cuccos fej! Az ebihalak, mint a snecik, ez álmomba,

A vákuumba, lányok, szájában ívnak.

 

Az embernek pedig,

Aranyból van a szíve, s no, az enyém…

A lelkét néhány jó szóért eladta.

Jönnek az ufók, élükön illés,

Mosolyognak Noén, amint felhajt a fregattra.

 

 

 

Mehetünk! Láttam már ezt az anális világot eleget,

Még a halál is élni akar, kit a rák megevet.

De történjen vele bármi!

Ha örökké létezik is, és nem fog neki fájni!

Boldog volt ő maga a kis utcáján, ha kérdezik, beléje szerelmes.

Sírja sem lesz öröklakás, ha benne nem üti meg már semmi

De kár hogy ott, kárhozott, ez adósság eléje fog menni és nem lesz kegyelmes.

 

Pápa / 2024/ 10/ 23.

 

 

Egy ócskás házaló lett a költészet,

A közélet uzsorás, melynél hiába kopogtat

Nem nyit se földre se égre ajtót.

Ilyen a sors, s a nagybetűs élet,

Ha talált is magának értéket az idő,

Az ember nyakára küldi a halált, mint végrehajtót.

 

 

 

Lefekszem hát anyám én is e csendnek

Mint a szajha ki mást nem tehet.

Majd ha keresik az alakom a szavakat,

Amiből össze voltam rakva!

Tán nem akadnak csak ragra

De már akkor engem ez az egész eltemet.

 

 

Bár én kopogtattam istenemre mondom

Mint egy betlehemi csillag az égbolton benned,

Lassan megtámadva gyönge szöveteid te lány.

S ha kérdi a krónikás,

Azt hiszem késő nyár volt akkor,

Vagy fagyos lehelet ősz is lehetett már talán.

 

Oroszi/ 2023/08/05.

 

Nem kértem már csak a tekintetem,

Az is cipőm orrát lesve.

Csak elbújni a nappal elől,

Még rám nem keres az este.

 

Egy valóság mellékterméke,

Vegyes érzelmek hordaléka.

Felhalmozott a civilizált világ magának,

De nem akart belefulladni e hulladékba.

 

Kiraktak hát legálisan,

Bomló emlékeiben bank, s végrehajtó kergetett.

Majd nyílott ajtó ahonnét megtöltöttem,

A büdös pályaudvar termeket.

 

Leperegtem, mint egy film a tekintetekben,

Retrós vászonon duzzogva.

Ott voltam a színskálán fehéren feketén,

S lestem csorgó nyállal kirakat muffokra.

 

Pupilláimban néha megjelenik anyám is,

Ki nem hisz a szemének.

Mert e heteró világban mindenki álszenten anális,

S mégis az utcára kerültem szemétnek.

2020/ 02 29/ 19:30.

Megy egy ember hazafelé.

 

Megy egy ember hazafelé,

A nyárfasor alatt.

Emlékezni valamire,

Amiből mára már semmi sem marad.

 

Összeszidott anyám sokszor,

S elvert, mint a záporeső.

Csak azért is hazamennék minden nap,

De már késő.

 

Nem rejteném véka alá könnyeim,

Ha meglátnám őt, s itt találom.

Mert itt hatolt belém a szerelem is,

Hogy szóra bírja némaságom.

 

Mintha e vidék elbujtatta volna az összes álmom,

S mikor betoppanok, elővesznek megint.

A jóknak ott a szerelem,

A rosszaknak majd anyám odalegyint.

 

Turi Károly / 2013/03/ 16/7:30

 

Végvári hősök 1

 

/ 2002 /7/ 22

1/

Volt az éjjel egy fura álmom!

Ahogy magamat a messzi múltba apródként látom.

Erős nagy vitézek között forgolódtam!

S örültem, ha a kardjukat hordhattam.

2/

Így történt hát hogy

Maradtam apródnak, s krónikásnak

Hogy hírét vigyem a napjait,

E régi letűnt világnak

3/

Az ismerős út

Ma még csak apró tiprás csupán.

Melyen utat csak az erős láb,

S az ökrös szekér talál.

4/

Ígéretet kaptam a vár urától,

Ha jön a Török, s közeleg a végóra.

Elég nagy leszek én is

S fel ülhetek egy lóra.

5/

Habár szegény családból származom,

De mégis a tollforgatás az egyetlen tudományom.

De mégis szinte vágytam rá, hogy egy kardhoz érjek!

S szíven döfjem végre azt a félholdas népet.

6/

S bizony nem lenne irgalom,

Bennem sem.

Kopasz fejüket, ha levágom

Fél holdjukra felviszem.

7/

De valaki akkor,

Meg veregette a vállamat.

Egy daliás vitéz kinek hatalmas kezei

Páncéljából csak úgy dagadtak.

8/

De nagy a dühöd

Te kis apród!

Már keres a szakács! Siess!

A lábaid pedig ne aprózd!

9/

Igen uram megyek máris

Csak had fogjam meg a lovát, na meg a kardját is.

Nehéz még fiam neked ez a fegyver!

De a lovamat azt megfoghatod apró kis kezeddel.

10/

Ej ez a deres!

Ha az enyém, lenne!

Fel is ugratnák én

A hegy tetejébe.

11/

Na mindent

Csak módjával!

S taszított rajtam felfelé,

Egyet a gyönyörű lovával.

 12/

 

Mentem volna én magamtól is,

De hát én azt a szakácsot ismerem!

Még a puszta gondolattól is

Most áthatol a félelem.

13/

Hát így történt,

Hogy be kellett elébb állnom inasnak.

S csak hordója lettem én,

A tengernyi finom falatnak.

14/

De amit ott láttam,

Hát Istenemre mondom!

Jaj csak nekem lehet ilyen

Szerencsétlen a sorsom!

15/

Az asztalnál ült Sára!

A vár urának lánya.

Szöszke haja befonva a hátára lógott

S nevetett engem, a konyhai bohócot.

16/

Remegve mertem elé a levest

Jaj te drága Sára! Csak kacagj, csak nevess!

Hogy szeretlek, én nem merem mondani

De úgy is meglátod, ha a kardot érted fogom forgatni!

17/

Ezer évig is hordanám az ételt elé!

Ha mind végig láthatom a tengerkék szemét!

De hát, nem maradhattam odafent örökké

Mert a szakács már üvölt ott a sarokban, ami a disznóké!

18/

Nyeltem én a szakácstól

A rengeteg szitkot.

S ábrándoztam a jövőmről,

Hogy nékem vajon majd mit hoz?

19/

Így telt az idő,

S jártam a konyhából a várba.

S minden egyes nappal,

Egyre szebb lett Sára!

20/

Repült az idő,

S ahogy elértem a tizenhatodik esztendőt!

A kapitány is úgy gondolta,

Na ez a legény már talán felnőtt!

21/

Kikerültem a konyháról,

A gyönyörű paripák mellé.

Egyre közelebb,

A kardok s a hős lovagok felé.

22/

Almás deres lovak,

Feketék meg barnák selymesen fénylő a hajuk.

Csak álmodoztam róla

Hogy egyszer majd én húzom a kantárt rajtuk.

 23/

 

Én vágtatok a bérci tetőkön,

S a csúcsokat takaró felhőkőn.

Rá ugratok hófehér hátukra

S ránevetek itt e ködös óriásra.

24/

Fel szállnék a magas égbe

Áldást kérnék a Magyar népre.

S a kardomat, ha ott el is kérik,

Hittel győzöm, majd megígérik.

25/

Ej ha megígérnék nékünk

A dicsőséges győzelmet.

Mert a szomorú jövő,

Minket igen csak sürgetett.

26/

Kétségbe esett harc

Folyik már a végeken.

Nemsokára drága kincs lesz, tudom

Nékem az életem.

27/

Szívesen feláldozna minket,

Egyik másik nagyúr.

De mi nem adjuk fel a várat

Védjük majd ravaszul.

28/

Csutakold le a lovam!

A padlásról egy hang dörmögött.

Egy őszes ember szólt,

Ki nem nagyon volt túl öltözött.

30/

Csúfos forradások,

Belepték izmos felső testét.

Tenyérnyi volt talán csak a hely,

Mely rajta nem látott még pengét.

31/

Hosszú tömött bajsza,

Álla alá nyullott.

Elrejti a mosolyt

Melyet talán arcán csak az anya látott.

32/

Vitéz vagy jó uram?

A csatamezők réme!

Ki ontja a vérét a pogánynak

A szomjas Magyar földbe!

33/

Mi dolgod az életemmel!

Ha a szíved tele van félelemmel.

Menj s csutakold a lovat!

Aztán a kardom a kezedbe had látom, hogyan mutat

34/

Ismertem atyádat

Ki a nehéz földet túrta!

S anyádat, kit a Török meg gyalázott,

Mikor utána az ebédet hordta.

 35/

 

Légy hát legény a talpadon!

Mert életed a pogány miatt oly mostoha.

Légy hát résen fiam

S szomjazz a bosszúra.

36/

Nehéz csatákból jövök,

Hol millió volt a Török!

Lelketlen öldöklő pribékek

Kik sem Istent, sem embert nem ismernek.

37/

Áld meg a sorsot,

Mely apródnak ide toborozott.

Örülj neki, hogy nem vitt el a szultán janicsárnak!

Hogy ellene fordítson majd a hazádnak.

38/

Ahogy csutakoltam a lovat,

Ő még közben bort is hozat.

Aztán megeredt a nyelve

S mondta hogy atyám helyett, akár atyám is lenne!

39/

Aztán kezembe nyomta a kardot,

S hogy mit érzek most arról faggatott.

Így repült a délután, s eljött az este

Mikor dicsekedve egy pasa gyűrűjét elő kereste.

40/

Tudod ezt, amikor szereztem fiam!

A fogamat majdnem ott hagytam.

Ezért egy egész sereg üldözött

Annyi volt a Török, mint amennyi hangya nincs a fű között

41/

S így lett vége a hosszú éjnek,

De mi, még csak az elején tartottunk a történetnek.

Én tágra nyílt szemekkel egész végig csak halgattam,

S a hatalmas kardot szorongattam.

42/

Aztán itt a reggel

S az ajtóban termett Sára.

Kacagva megkért,

Hogy tegyek nyerget a lovára.

43/

Elkísérném e vajon?

S túl adnék e itt e mámoros lovagon?

El én! Ugrottam fel hirtelen,

De a kard az marad! Szólt a lovag kényesen.

44/

Ahogy feltettem a nyerget Sára lovára,

Mindjárt a tenyerembe is lépett pici lába.

Jaj csak szédülnél meg életem!

Hogy ölembe vehesselek hirtelen.

45

De úgy ült a nyeregbe peckesen,

Hogy fognom kellett a kantárt erősen.

Na mehetünk, mondta!

Oda fel a legmagasabb dombra!

 

Végvári hősök 2

 

46/

Egy idősek vagyunk, mondta

Tudom ám én ezt már régóta.

Atyám szólt, hogy beállsz katonának

Te leszel majd erős páncélja jobb, és ball karjának.

47/

Kitaníttat! Jövőre

Veheted az első leckét.

Aztán ha végzel,

Már szemügyre veheted a gyermekét

48/

De addig nem szabad

Gondolnod senkire.

Csak a kardra,

S annak penge élére.

49/

Ej kisasszony, ha tudná

Mekkora kő esett le a szívemről!

Így minden álmom, s vele ön is

Egyre közelebb kerül.

50/

Szedjünk virágot! Mondtam

De csak azért, hogy öt végre a nyeregből kimozdítsam.

Olyan fent hordja az orrát

Hátha közben ellophatom az első csókját.

51/

Gyönyörű virágok sokasága

Sára szeme mindet meg kívánta!

Fejére fontam kis koronát,

S mikor fel tettem, reám ragasztotta piros ajakát.

52/

Ó bár csak örökké tartott volna!

Ó az a csók minden gátlásom feloldotta!

De rettenetes sivalkodás hallik a vár felől

Jön a dadus, ki mindent látott messziről!

53/

Még a végén

Neki áll velem kergetődzni!

S amilyen méreg van benne,

Félek lábam, majd alig győzi!

54/

Kacagott Sára

Kezében tartotta a csokrot.

Mert még hős lovagot

Futni ennyire nem látott.

55/

Restelltem is a dolgot

De a dada, még a szakácsnál is jobban morgott.

Morgott s nem hiába

Mert az a csók, éppen az ajkamat találta.

56/

Így ért véget a délutáni séta

S maradtam a bajban másnap az istállóba.

Hosszú volt a szája a dadának!

Haj a rossz nyelvek mindent el kiabáltak.

 57/

 

Meg büntettek keményen!

Nap hosszat az istállóban henyéltem

Nem mehettem semerre!

Csak gondolatban jártam ki a hegyre.

58/

De egy nap, beállít

Az én öreg lovagom.

Na fiú, van e nyereg

S kantár a lovadon?

59/

Ma kardot fogsz a kezedbe

Tanulj meg mindent, mit mutatok egyszerre!

S nem akad majd legyőződ!

Ha eszeddel s kardoddal jól győzöd!

60/

Aztán fel ültünk a lóra,

S kivágtattunk egy laposabb dombra.

Na öcsém! A kardodat azt úgy tartod,

Hogy jó erősen tartsa a markod!

61/

Így tanultam én

A véres kegyetlen harcot.

És mi vele jár

Az alattomos fondorlatosságot!

62/

Verekedtem én,

Mindenkivel ki erre járt!

S majd a vár játékon,

Meg látogatom a vár urát.

63/

Ki így talán,

Majd meg emészti.

Hogy nem csak nemes vitéz lesz majd,

Ki lánya kezét megkérheti.

64/

A keserves harc, a hosszú évek

Engem meg érlelének.

Görcsös akarás áll mögöttem,

Ki nem látta bíz, mondaná, el sem hiszem!

65/

Nem jelentett gondot nékem

E magas hegy!

Reggel, s este, rajta lábam

Futva megy!

66/

Nemsokára el jő hát majd a lovagi torna

A sok hős lovag már biztos, hogy itt sorakozna.

Olyan vitézek jönnek majd ide,

Kiknek messze földön nagy a híre.

67/

Hallottak a hegy gyönyörű lányáról

Ki most kerül majd haza, a messzi iskolából.

Azt mondják, a tündérek elbújhatnak mellette!

Meg hogy szárnya van! S nem is jár! Inkább mintha csak lebegne!

 68/

 

Régen láttam én is Sárát!

Akkor ő nem lett enyém.

Annak csak,

A dadus mondhat hálát!

69/

Talán már meg sem ismer!

Mert államra kis szakáll orrom alá bajusz ereszkedett!

Á majd pont én!

Rólam már biztosan el is feledkezett!

70/

Az nap körbe jártam a hegyet,

Így ábrándozva.

Ej mikor még gyermek voltam!

S fehér szeméjre nem gondoltam.

71/

Anyám volt az egyetlen asszony

Ki enyhítette mindig a rengeteg panaszom.

Ej ha még mindig e világon volna!

Sára ügyében is biztos tanácsot adna.

72/

Ahogy így álmélkodok,

Egy sziklára ülve.

Hát nem egy hatalmas

Horpadás keletkezett benne!

73/

De lónyerítést hallok lent az alvégről

Két fehér szeméj, és vagy még húsz vitéz jön.

Derék páncélos sereg

Biztos fontos szeméjek jönnek!

74/

De akkor agg mesterem rácsapott a vállamra

Hogy hamar csusszanjak a lóra.

Valahol baj van

S minket is hívnak a riadóra!

75/

Egy csapat Török

Tévedt a falvakba.

Léc meg deszka

Van ott már minden ablakba.

76/

Tartsák magukat,

Ameddig csak tudják!

Féltik a fiúkat

De a lányokat is dugják!

77/

Vágtattunk le a hegyről,

Által erdőn, mezőn, s tanyán.

Még végül kikötöttünk,

A nádas Balatonnál.

78/

Úgy jövünk mind a vihar,

Mely lecsap a tóra!

Vértől tajtékzik a Balaton

Holnap virradóra!

 79/

 

Minta vihar!

Ha jő, s a víz változik zöldes haraggal!

Mint mikor nagy dühvel

Először csaptam le a kardal!

80/

S bár ölni jöttem,

De itt ma megtanultam tisztelni a Törököt!

Sokat harcolt

Még idáig elvergődött!

81/

Tanulni lehet tőlük sokat!

Ahogy fondorlatos módon, legyilkoltak másokat!

Okosan kellett forgatnom a kardom

Ezt nem is tagadhatom.

82/

Mozog a nádas!

S most küzdőtér az is, ami hinaras!

Ott kaptam az első sebet

Mi reám tudom teljesen fölösleges.

83/

De aztán jött a többi is, szépen sorba!

Hol karomra, hol mellemre sorakozva!

S mire elfogy a Török mind egy szálig,

El is jutunk a bencés apátságig.

84/

Ott történt az eset, hogy egy janicsár

Engem az ablakból kilesett.

Életemtől búcsút is vehettem volna,

Ha agg mesterem időben odébb nem tolna.

85/

Őt torkon találta a halál!

Az éles penge, ezúttal gégét talál!

Engem még odébb tudott tolni

De még így is érintett a penge és sebet tudott rajzolni.

86/

De utoljára ontott

Az a kard Magyar vért!

Ugrok rögvest a lovamról

A coffos Törökért.

87/

S mivel még nem volt kardja

Ismét lendületbe!

Fejét a nyakáról,

A Magyar acél porba ültette!

88/

Aztán agg mesteremhez fordulok,

Ki nem könnyezett de vérbe fagyva hortyogott.

Aztán lehunyta a szemét, a napot többé nem leste

Ajka elnémult a szavakat nem kereste.

89/

Hamar elő kerítetem az apátot,

Aztán szomorú szívvel fogtam ásót s lapátot.

Fájdalmas volt nékem ásnom a gödröt

Atyám helyett atyám volt ki felettem őrködött!

 

Végvári hősök 3

 

90/

Szent falak mellett

Lesz a nyugvó helye.

Hogy az örök dicsőség

Átölelhesse.

91/

Nem törte

Magát az apát.

Nem volt bő a szókincse,

Vitézlő mesteremet hamar eltemette.

92/

Mellette feküdt,

Csatákban győztes kardja.

Többé nem lesz rá szüksége,

De ő is biztos így akarja.

93/

Haza felé vettem az utam

Ahol nevelődtem s emberséget tanultam!

Búcsút intek a Balatoni tájnak,

Letörtük szarvát a Török pasának!

94/

Bár sebeim fájnak, de nem súlyosak

Most béke van, s nyugalom! Így kardom a hüvelyébe tarthatom.

De férfi lettem hát

S ezt nem is tagadhatom.

95/

Felnőttem de milyen áron?

Ölnöm kellett minden áron!

Még gyermek voltam mikor kardot fogtam

Kemény volt a hely, ahol vele bánni tanultam!

96/

De ahogy gondolkodtam

A sorsom felől.

Egy kis falu s az ivó,

Az utamba kerül.

97/

Fáradtan, ahogy belépek oda most

Kiáltok is mindjárt, pálinkát hozz csapos!

Aztán meg ha reá akadnál egy fehérnépre!

Ki rajtam egypár kötést kicserélne!

98/

S ahogy iszom a pálinkát,

S rá, rá néztem a lányra.

Eszembe jutott

Az én lelkem Sára.

99/

S mivel a pálinkából,

Egyre több fogyott!

A nyelvem is mindjárt

Jobban meg oldódott.

100/

De ahogy nekiálltam nótázni,

Mondták többen, inkább a csűrben kéne megpróbálni!

Valami irtózatos hangom lehetett

Amit fül, már el nem viselhetett!

 101/

 

A csőrben, gyilkos álmok gyötörtek

S bosszút fogadok halott mesteremnek.

Hogy én majd gyilkos fenevad leszek!

Még elégtétel nem veszek!

102/

Aztán eljött a másnap reggel,

Nagy fejfájással, hányingerrel.

Jaj ha jó Anyám így látna!

Talán nem is ismerne rá a fiára!

103/

Eltelet még jó pár óra

Mikorra már rá tudtam ülni a lóra.

Már annyira nem szédölgök s meg ált a fejem

Most már nyeregbe a helyem!

104/

Baktattam haza felé,

Gyógyulnak a sebek!

Talán nem is látszanak majd

Csak forradások és hegek.

105/

Harcolni mentünk, s győztünk!

Ittam ellenségem véréből!

Ó Istenem mikor üt az óra

Mikor isznak az enyémből?

106/

De már lassan ki tárul az út előttem

S a, hely, ahol felnevelődtem.

Bölcsőm volt ez a virágos rét!

Mely itt van előttem s a hegy lábához ért!

107/

Ismerős az út

Mely felfelé kúszik a hegyen:

S a cselédek házai az út mellett

A nagy sziklák tövében.

108/

Bíz némelyik ismerősre,

Már rá is kell köszönnöm.

István bátyám!

Én vagyok az a Pali! Üdvözlöm!

108/

Sanyarú a sorsa

A cselédeknek.

Kevés itta szív

Melybe helye van még a reménységnek.

109/

Körülöttem, szaladgál sok gyerek

Kik a hegyre egyre feljebb kísérnek.

Ismerős a tekintetük!

Vajon milyen harcos lesz majd belőlük?

110/

De eltűnik mind

Amint a várkapuba érek.

Nem léphetnek be ők

Csak, majd ha vitézek lesznek

 111/

 

Ütöm a vasrácsot,

Mögötte a nehéz tölgy ajtót.

Talán alszik az őrség

Vagy fújassak riadót!

112/

Igaz hogy már felkélt a hold

S a millió csillag is fent volt.

De úgy tudtam, hogy haza jöttem!

S a fekvőhelyet is még meg érdemlem!

113/

Ekkor megszólal valaki

Az ajtó mögül.

Ha kimegyek majd a szíved

Ennyire nem örül!

114/

Talán részeg vagy?

Vagy biztos elment az eszed!

Hogy így késői órán

A vár nyugalmát felvered!

115/

Tágulj hát!

S majd gyere vissza reggel!

Mikor a vár ura

Majd felkel.

116/

Na jól van! Jó ember!

Ez a dolgod!

De majd meglátom

Holnap a kardod hogyan forgatod!

117/

Mérgesen perdültem én a lovammal

Hiszen fortyogott bennem a méreg!

Ha nem zársz a szívedbe,

Majd holnap a kardommal bele férek!

118/

Nincs messze az öreg tölgy

Melynek évei vagy háromszáz esztendőt is ölt.

S a barátom is

Már gyermekorom óta.

119/

Hosszú és hideg volt az éjszaka

Megszámoltam minden csillagot!

Mi odafent az égen

Olyan szépen csillogott.

120/

De ahogy feküdtem

A fa alatt életemen töprengve.

A hajnal csak meghozta

Az álmot az én szememre.

121/

Már fent járt a nap

Az égen jócskán.

Mikor arra ébredtem,

Hogy lovam kint legel a domb oldalán.

 122/

 

Fel ülök én is,

S álmosan dörzsölöm a szemem.

Egy csapat gyerek meg rajtam nevet

Kik ott ólálkodtak már régóta körülöttem.

123/

Nem is tágulnak ők,

Még egy történetet el nem mesélek.

S azt hogy cselédekből,

Hogyan lehetnek igazi legények.

124/

Ámulat, s döbbenet

Ült ki az arcokra.

Mikor elmondtam,

Hogy kergettük a Törököt, faluról falura.

125/

De volt is akkor nagy kacagás,

Mikor szóba került a vissza útón az italozás.

Még most sem vagyok, jól mondtam, mert a fejem kába!

Meg is fenyegettem az őrséget az éjszakába.

126/

Na de hess!

Mert korog már a gyomrom!

S ha nem kapok enni,

Egyikőtök fel is falom!

127/

Szét is ugrott a gyerek sereg

Még nyoma sem volt szívükben a büszkeségnek.

Aj hogy szaladtak s milyen öröm volt azt látni

Némelyiknek még cigánykereket is volt ideje hányni.

128/

Én meg füttyentettem a lónak,

A fekete csődörömnek, a rigónak.

Elindultam döngetni ismét a kaput

Talán az őrség eddigre már eleget aludt.

129/

Koppintok egyet,

Koppintok kettőt.

Engedjétek be szóltam

A nagy verekedőt

130/

Nyíllik az ajtó,

A kapus oda vánszorgott.

Talán ebéd van? Kérdeztem tőle

Mert valamin még mindig rágódott.

131/

Valami morzsaféle

Csimpaszkodott kajlán a bajszán.

Torka az utolsó falattal bírózik,

S most úgy tűnik bor nélkül azzal is, csak kínlódik.

132/

Beengedsz végre jó ember?

Te itt hízol, még én küzdöttem a Törökkel.

Uram fia! Te vagy Palko?

Már azt hittük meghaltál volt is éretted sirató!

 

Végvári hősök 4

 

133/

Dehogy haltam

Béla bátyám!

De mesterem az igen

Az én életem árán!

134/

Na eredj fiam

György atyádhoz.

Hogy lássa jött még legény

A várjátékhoz.

135/

Nincs már messze

A lovagi torna.

Lehet, hogy te győzöl

Ahogy néked mestered meg jósolta.

136/

Előbb bekötöm a rigót

Az istállóba.

Rég volt már,

Mikor rendes abrakot forgatott a szájába.

137/

Az istálló semmit sem változott!

Bent egy gyerek, ki a szalmazsákkal birkózott.

Hé te legény!

Mire ő rám nézett büszkén!

138/

Tedd rendbe a lovamat!

Az tán estére meg foghatod a kardomat!

S ha a kezedbe kapod e kardot,

Akkor eljátszhatod nékem a hős lovagot!

139/

De alig hogy az istállóból kiléptem,

A kapitány már küldetett is értem.

Hallották a híredet!

Ahogy küzdöttél már ide ért a dicséret!

140/

Szedd rendbe magad,

S ebédelj velük.

Had lássák

Erős ifjú fegyverük!

141/

Megyek is rögvest,

S ahogy a lovagterembe érek!

Jó pár vitéz volt ott,

Kik mind küzdeni jöttek!

142/

Mind győzni jött erős hittel!

A félelmet itt nem ismeri senki!

De ez játék csak s az igazi veszélyt,

A szomorú véget senki nem is sejtheti.

143/

Ahogy elmegyek mellettük,

Kemény bíráló a tekintetük.

Alig gyógyult sebek borítják a testem!

Némelyik talán sejti hogy honnét is jöttem!

 144/

 

De már csattan is az ajtó mögöttem,

S az ebédlő folyosóra érkeztem.

Ez a folyosó semmit sem változott!

Itt még mindig a huzat az úr az átkozott!

145/

Összeszedtem minden bátorságom

S kopogtattam egy nagyot!

Egy cseléd jött ki s mondta

György urunk már rég hívott!

146/

Gyere csak! Szólt egy hang odabentről

S kitárul előttem az ajtó!

Csodálkozva mondta ismét,

Lám, lám, a nagy szabadító!

147/

Dehogy vagyok én az uram!

Lehet hogy csak szerencsés volt az utam!

Hallottam, amit hallottam! Rólad beszél az egész vidék

Na meg azt hogy a Somlói várban nevelkedtél.

148/

Fogadd el a dicséretet

Mert tudom eddig te nem, kaptál sok kíméletet!

Magasra emelted hát a lécet!

Csak arra vigyázz, hogy mindig el is érjed!

149/

De ekkor meg nyikordul az ajtó mögöttem!

Még majdnem meg is ijedtem!

S akkor valami égi boldogság volt, ami elöntött!

Mert Sára apró tenyerei fonódtak össze a szemem előtt.

150/

Na ki vagyok én?

Te hős legény!

Bíz, ha rajtam múlna nem mondanám meg soha!

S nem múlna el ez a csoda!

151/

Talán egy angyal?

Ki meg látott s ide szállott azonnal!

Mert nem hiszem ám, hogy ez az angyal csak úgy ide tévedt

Addig meg nem mondom, még csókot nem ígérnek!

152/

Kuncogott a hátam mögött Sára

Kinek eddigre már elég piros lett az orcája.

Na jó adom azt a csókot

De előbb mondjad azt a bókot?

153/

Ki is vagy hát? Talán egy szőke angyal!

Ki fényesebben kél, mint a hajnal!

Kinek talán a nap volt a bölcsője

Talán ő a legszebb zsoltárok költője!

154/

Dalolj valamit belőlük?

Had járja át a szívemet!

Ne fossz meg e hangtól!

Mely a véres csatákban is éltetett!

 155/

 

Te vagy szép szerelmes álmaim ihletője!

S csak a csalódás, s a bánat lesz, az oka ha egyszer kivisznek a temetőbe.

Vigyázz hát hogy mit mondasz!

Nagy bűn, ha egy szerelmes szívet ki oltasz.

156/

Na elég legyen, ha mondom!

Szólott az apja s öklével nagyot csapott az asztalon!

Előbb egyél! S gyűjtsd az erőt!

S ha győzöl, akkor kérj a lányomtól ilyen vakmerőt!

157/

Hát egy asztalhoz ülhetek

Kegyelmeddel uram?

Én egyszerű paraszt volnék,

Te csak voltál! Fiam.

158/

Némelyik nemes ember lenne,

Csak fele ilyen bátor!

Harcoltál te fiam

Nem is akár hol!

159/

Pedig nincs vagyonod,

Mit védenél.

Csak a hazád hívott

S te egyből mentél.

160/

Ezért ne aggódj, csak ülj az asztalhoz!

Nyúlhatsz a sült ökörhöz, vagy akár a halhoz.

Na ne kéresd magad! Ülj le te is ide Sára!

Hát, ha akkor meg jön az étvágya.

161/

Volt ott minden, amiről csak álmodtam!

Amit egykor inasként a konyhából hordtam.

Ettem is, s ittam is! Bár utóbbit csak mértékkel!

Részegített engem Sára eléggé szép szemével.

162/

Repült az idő, mert elkezdtem mesélni

A furfangos vágásokat hol lehetett tanulni.

S történetem majdnem mesébe is fulladt,

Mert Sára engem egyre lehetetlenebb dolgokról faggat.

163/

Aztán eljött az este,

S a kandallóban fel lobbant a tűznek piros nyelve.

Őszre járt már az idő!

Hideg a kő is, na meg esténként nyirkos már az erdő!

164/

De hát az illem is azt diktálta,

Hogy vacsorára is hivatalos vagyok máma.

Aztán megmutatták a puha ágyam

Mintha Sára is ott lett volna, de azt hiszem öt, csak álmodtam.

165/

Fenséges álmok

Melyet meg irigyelhetnek a királyok.

De király ott csak én vagyok, s királyném Sára!

Na meg a rétek tengernyi virága!

 166/

 

De félbe szakit engem a kakas

Az a makacs nyakas.

Pirosan nyújtózkodik már a hajnal,

Versenyre kél a fákkal, s a hatalmas falakkal!

167/

Eljött hát a nagy nap

Már kaszálják a rétet, hol a lovagok vívni fognak.

A leg laposabb domboldalon,

A balatoni oldalon.

168/

Van itt selymes rét

S a rét felett hatalmas fák!

Ahonnét ki kúszik az út s rajta olyan a sötétség,

Hogy az ember nappal is alig, alig lát!

169/

De még erre is vannak vetések!

S a vetések végén sziklák, s alatta mélységes repedések!

Keserves ám a munka rajt!

Csak látni kéne a parasztot mikor rajta ökröt, hajt!

170/

E paraszti világból

Jöttem én is egykoron.

Itt növekedtem a tehén,

S a juhsajton.

171/

De rég volt Istenem!

S én mégsem feledem!

Csak Sára végett békültem ki az úri világgal

De kevés az esély rá hogy házasságra lépjen egy paraszttal.

172/

Szegény szívem csak reménykedik

Hogy részéről is szerelem lesz! S az majd mindenen felül kerekedik.

S ahogy így reménykedem az erdei sötét ösvényen,

Trombiták harsognak a réten! S a legények sorából csak én hiányzok éppen!

173/

Mindenkinek meg van már a párja

Az enyém bizony nagyobb vagy két arasszal is feljebb van a válla!

Hé komám-szóltam, a kardunk azért egyforma!

Hiába nőttél meg úgy minta bolond gomba!

174/

De mit látok!

György uram is a csatasorba!

Ökle fegyver nélkül is buzogány!

Ó jaj annak, majd akit el talál!

175/

Nehéz lesz győzni

Ilyen vitéz ellen!

Ki előttem nem is vitéz

Hanem inkább egy Isten!

176/

De szólt a kürt,

S kezdődnek az első fordulók!

Szemben álegymással jó pár vitéz,

S alattuk a pejkók!

 

Végvári hősök 5

 

177/

Küzdeni kell, még lehet

Az ujjat, a fület azt lehet!

De el nem vérezhet senki!

Nagy bajban lesz az, ki e szavát majd megszegi!

178/

Csörrennek a kardok,

S ércelődnek a hangok.

Szó, szót követ

S a gyengék hamar kidőlnek.

179/

De most jövök én,

Az ismeretlen!

Nyerít már a lovam

S a buzogányom is csattan hirtelen!

180/

Földre kerül az ellenfelem!

De én, amit tanultam nem feledtem!

Nem várom, meg még fel ül!

Küldöm az öklömet hírnökömül!

181/

Nem volt könnyű,

Hogy a kardom halálos sebet nem ejthetett!

De mire vége a napnak,

Azért ki vívtam a tiszteletet!

182/

Az nap este történt,

Mikor ettük az ökröt, s ittuk a finom Somlói lőrét!

György uram, ha én nyerek!

Ugye akkor Sára ügyében is remélhetek?

183/

Látom fiam

Elittad az eszed!

Ha így Sára meg lát,

Csak a fenékbe rúgást remélheted!

184/

El is dugtam magam

Hamar az ágyba.

Holnap legyek én erős

Ahogy tőlem Sára azt meg kívánja.

185/

Bent lehettem már

Jól az éjszakába.

Mikor egy gyönyörű hang,

Beköltözött a szobámba.

186/

Nem hiszem el!

Jól hallok a fülemmel?

A szembe lévő ablaknál,

Sára énekel a holdvilágnál.

187/

Rám kacagott, ahogy meg látott!

Isten bizony azt hittem, szólott! Hogy egy szobor áll ott!

Ha ma nem alszol!

Holnap te is kidőlsz majd a sorból!

 188/

 

De nem tudok aludni

Mert ébren tar egy álom!

S hogy örökké tartson

Most hogy látom, azt kívánom!

189/

Mert gyönyörűbb, vagy mint az a hold

Ki látod? Irigy reád, mert idáig csak szépséged után loholt!

Nincs csillag odafent mely a nyomodba, érhet!

S nincs oly álom, mely látványoddal fel érhet!

190/

Szeretném kiáltani, hogy szeretlek!

S azt sem bánom, ha valakit most fel ébresztek!

De nincsen nékem semmim nincs vagyonom

S e kardot is csak te éretted forgatom.

191/

De nézd e szívet mely, itt dobog!

Ő érted él!

Nincs nagyobb kincs Sárám

Az igaz szerelemnél!

192/

Kérdezd csak meg a holdat!

Ő lát mindent! A jövőt, s a múltat!

Fogadd el a szívemet s légy a párom!

Kérlek, mondj igent, mert oly régóta várom

193/

De ő csak mosolygott, mint a tele hold

S libben a függöny, s már ott sem volt!

S én fel néztem a csillagos égre,

A jövőmet, a sorsomat kiérni tőle.

194/

S álmodozó eszem

Mire észbe kapott.

A kakas hangja ismét

Hajnalt rikogatott!

195/

Magamhoz veszem hát fegyverem,

Na meg a gyomrom is jelez már, olyan lehet most, mint az üres verem!

Mibe talán, egy egész ökör is bele férne

Szükségem is volna szilaj erejére!

196/

Meg tömtem hát a bendőm,

Első voltam a konyhán.

Jól ismertem minden rejtett zugot!

Ahová eldughatták a sok finom falatot.

197/

S első voltam én a réten

Kint a nehéz küzdőtéren.

Egy paraszt jár csak a nyomomba,

Gally van a kezében, s az erdei ösvényt tisztítja.

198/

Ahogy oda ér hozzám,

Na Palkó, aztán szégyent ne hozz ránk!

S bajszán nagyot pödörve,

Tovatűnt az erdőben az utat söpörve.

 199/

 

Aztán valahogy elszenderedtem

S hogy a legnagyobb vitéz én vagyok! Álmomban azt hittem.

De valami legyeskedik az orrom körül!

Még jó hogy kinyitottam a szememet, mielőtt kezem egyet oda törül!

200/

Hát nem az én tündérem

Csiklandozta egy fűszállal az orrom.

Hát itt van végre! Szólt!

Az én hős lovagom.

201/

Még hogy szeretlek e?

Tudd meg hogy igen!

Kértem is imában az éjjel

Hogy álmom hozzád vigyen!

202/

Jó atyám már az áldását adta

Az én választásom, legyen az én boldogságom, mondotta.

Csak el ne szóld magad előtte

Egymásé lehetünk majd nékem már meg ígérte.

203/

Csókot akartam adni néki,

De szoknyáját a szél már a rét túl oldalán billegeti.

Olyan volt, mint egy pillangó

Cifra szárnyakkal csapongó.

204/

Győznöm kell ma minden áron

Na nem mintha Sára kérné tőlem azt majd számon.

De meglepetést okozhatnék

S minden nagy vitézt a lováról levehetnék.

205/

Álmodoztam volna én még tovább is,

De megláttam György uram, na meg a lovát is.

Délcegen ült rajta!

Majd nem földig lógott hatalmas kardja.

206/

Na öcsém, szólott mikor oda ért

Pattanj fel s nyúlj a kardodért!

Ha sikeren vesszük az akadályt,

Egymásnak fordulhatunk majd úgy dél tájt.

207/

Fel ültem hát a lóra,

A feketerigóra.

Ellenfelem, ahogy nézem, már jól bent jár a korba!

Látom rajt szívesen, küldene már a pokolba!

208/

Minden hájjal meg kent fickó

Ez messziről is látszik!

De én sem hagyom magam

S néz is bambán, mikor a lova alóla egyszer csak hiányzik.

209/

De ő sem adta fel!

Nyújt is egy dárdát, hogy majd a lovamról lever!

De emberére akadt e cselben!

A lovamon maradtam úgy hogy az oldalára dőltem!

 210/

 

Tudta jól hogy hol vagyok!

De nem volt ideje megkeresni!

Hogy ő győz,

Egy jó pofonnal segítettem néki elfeledni!

211/

György urammal van már csak hátra,

Az, az utolsó játszma.

Mert hogy ő is győzött a túl oldalon

Látom amint arcára ki ült az a halálos nyugalom.

212/

Előtte még van egy óra pihenő

Szép napos a hegytető.

De én a nagy lombú fák alatt,

Nyújtottam ki a lábamat.

213/

Sára jön felém egy pohár borral

Igen sandít, vajon ki tudja, mit forral?

Hajts le a bort én hősöm!

Aztán meg ígértette velem, hogy atya ellen én sem győzöm!

214/

Nézd atyám milyen erős és hatalmas!

De fáradt már s a kudarc néki előttem tudom hogy fájdalmas!

Jól van Sára kincsem!

Nem fontos győznöm hát meg teszem!

215/

De megszólaltak a kürtök

Szalad is egy inas, gyere Palkó! György uram küldött!

Ki hörpintem a Somlói nektárt,

S vágtatok György uram elé a réten át.

216/

Kész vagy a harcra kölyök?

Meglátod majd mindjárt, a te lovadon ülök!

Így morgott felém gúnyos hangon!

Én, meg mint a halat! Szóltam, kegyelmes uramat úgy kifárasztom!

217/

De ezzel már lódul is a lova!

S kardomon csattan hatalmas kardja!

De a másik kezében ott a buzogány!

S ha le nem ugrok a lóról biztos, hogy eltalál!

218/

Ott volt hát több a furfang!

S most gúnyos nevetés hallik.

De majd leszállsz te a lóról, motyogtam

Ha a lába meg botlik.

219/

Magam elé feszítettem

Egy hosszú botot!

De meg vártam,

Még mérgesen felém rontott!

220/

Ágaskodik is a lova!

Mert a karó már a hasát csiklandozta!

Volt is mindjárt hanyatt bukfenc!

S lettem én is minden most csak nem kedvenc! 

 

 Végvári hősök 6

 

 

 

221/

Fel segítem a földről

A billegő öreget.

S tudtam mindjárt,

Hogy a harc tovább majd ököllel megy.

222/

Nos hát legyen!

Amire Sára meg kért!

Hát oda hajolok

Azért a pofonért!

223/

Hadonásztam feléje

Csak úgy színlelve a mérget!

Bele is szaladtam a nagy pofonba

Aztán részemről, egy darabig csend lett!

224/

Mire magamhoz tértem,

Már tartott az ünnepség.

Sára borogatta a fejem

S nevetve mondotta apámé hát az elsőbbség.

225/

Már nem haragszik

S nem is sejt semmit.

De most jő egy futár!

Ki hírével mindenkit meg rémit.

226/

S mondja lihegve

Jön a Török hatalmas sereggel!

Ha harc nélkül fel adjátok a várat

Elmehettek békével!

227/

Nem adjuk fel a várat!

De véget vetünk most a lakomának!

Hé te! Felelj, mit láttál?

Van e reményünk? Vagy ránk is a halál vár?

228/

Uram! Ilyen hatalmas sereget én még nem láttam!

Pedig egypár csatát már megjártam!

Turbánjukba nem fér el egy marék föld sem!

Benne mégis összehordtak három dombot a réten!

229/

A hegy lábánál a falvak

Mind elpusztultak!

Bennük egy lélek sem jár!

A Török az úr mindenütt már!

230/

Na hát, ha mi meg is halunk,

De semmit harc nélkül fel nem adunk!

Főleg nem Istenünket! S e várat!

Ha itt az idő, megvívjuk hát az utolsó csatánkat!

231/

Aztán embereket küldött a hegy lábához,

Csapdákat állítani a nagy sziklákhoz!

De úgy hogy ne legyen látható az alattomos csel!

Amire majd a Török felfigyel!

 232/

 

Aztán egybe gyűltek mind,

Kik a váron kívül laktak!

Ki ürültek az út mellett,

Az apró kis kőházak!

233/

Üres lett a rét,

A gabona is begyűjtve!

Az őz a fácán,

Az éléskamrában végezte!

234/

Csend lett

Az ajtók s az ablakok bezárulnak.

Itt sem Istent!

Sem hazát el nem árulnak!

235/

Feszülten s csendben

Tellett az éjszaka.

Csak néhány csapda csattant!

A zsákmány meg bennük, de hangosan ordítva!

236/

Még alig pirkadt

De már odalent az összes csapda ki tikkadt!

Mint a hangyaboly, ha elindul úgy jött fel a Török!

Válasz képen a falakról, meg az ágyú dörög!

237/

Gurul ám a kő is lefelé!

De nincs annyi amennyi őket meg fékezné!

S közben létrák pattannak a falakra!

S a falakról hamar vissza az avarba!

238/

Úgy tűnik minden hiába!

Pedig volt forró víz is a dézsákba!

Egy, egy, létra azért megvetette a lábát!

De mi védtük keményen Somló büszke várát!

239/

Folyt a csata egész nap, lankadatlan!

S folyt a vérünk is, de nem volt hasztalan!

Így meg értük az alkonyatot,

Mire a csata is alább hagyott!

240/

Egy picit pihehetünk végre!

Ki tudja milyen sorsnak, nézünk majd elébe!

Lassan fogytak a derék harcosok!

Kik inkább meghaltak! Mint lettek sanyarú sorsú foglyok!

241/

Eljött a második nap reggel,

S újból támadott a Török nagy erővel!

Kopasz janicsárok döngették a kaput!

De keményebb a kő! Mint a kobakjuk!

242/

De nem tarthattuk sokáig az ajtót!

Mert oda hajtottak egy lőporos hordót!

Robbant a rács! S robbant a nehéz tölgy!

Most kell az éles kard! Rohant oda Vitéz Turi György!

 243/

 

Én rám, rám volt bízva Sára!

S a vár leg magasabb tornyára!

De a torony még biztosnak látszott!

Mert az ablakból, Sára is kövekkel dobálózott!

244/

Védelmére keltem hát a kapunak!

Most meg mutatom ezek az erős kezek, mit tudnak!

György uram is illetődve nézett!

Mer a kardom sehonnét nem késett!

245/

Csak mutatóba

Maradt a helyén egy, egy, kopasz fej!

De azt meg György uram

Kalapálta széjjel!

246/

Az a gyanúm, szólott oda hozzám,

A réten meg játszottad magad ám!

S kacsintott fel a toronyra, ezt meg a lányom főzte ki biztos!

Kit odafent biztonságba hitt most!

247/

Viseld gondját fiam?

Ha el jő az alkonyom!

Nem győzhetünk

Nagy a túl erő most már tudom!

248/

Tudom, szeretitek egymást,

Első pillanattól fogva.

Dolgos, ha kell, nem kényes ő

Korán meg halt szegény anya.

249/

Szegény anya Emília!

Ő volt ilyen szép!

Tőle örökölte a lányom

Angyali termetét.

250/

De mintha megérezte volna

A gyászos véget!

Egy nyílvessző,

Orvul a hátába tévedt!

251/

Szívós ő,

S nem ért rá jajgatni!

Eredj, szaladj fiam!

Neked, muszáj az életed Sárával folytatni!

252/

De én akkor nagy dühömbe

Fel kaptam a hóhér pallosát!

Eszeveszett pörgéssel,

Irtottam a sok janicsárt!

253/

De a Török egyre inkább

Meg birkózik a hatalmas falakkal!

Nem jut idő menekülni

A gyermekekkel, s az asszonyokkal!

 254/

 

Menekülni kell, már látom

György atyám is szólott eredj, hozd a lányom!

Nehéz volt már az út a toronyba fel!

Tele volt a grádics Törökkel!

255/

Felkaptam Sárát a vállamra!

S rohantam le vele a várudvarra!

Szólott Atya ide hamar!

E ciszterna majd mindenkit megzavar!

256/

A vár közepén egy mély kút

S a kút oldalában alagút!

Erről kevés ember tudott,

A végére benne talán csak építője jutott!

257/

Olyan lehetett, mint a vakond!

Áshatott a hegy gyomrában vakon!

Talán még, itt van lent!

Mert nem látta senki az óta itt fent!

258/

Búcsúzz el Atyádtól

Drága kincsem!

Néki az életre már&l