TURIKARI68 blogja

 

 

Néha a szó is oly hallgatag, de többet mond mindennél,

Hol ha vacak balga vagy akár a pótcselekvés…

Kibírhatatlan nehéz ez az idő a böjti csönd némán.

S tudom, a teremtés sem egyszerű dolog még nem dobogok,

De néhány betű éppen hogy röppent ajkamra, mélán az egy petéjűek közé…

Ím, mássalhangzó is költözött, mikor odafönn sugallat kujtorgott a lombok között e családfán.

 

 

Tekintetem az égre feszült, mint valami éhes pókháló,

Vártam ki ráncba szedi, ha nem a gége, tüdőmből menekült, jaj, soraim,

Mert velem tán a világnak valamit üzentél.

Fülel a szeretet, s megöl majd húsvétra a köztes megoldás halál…

De a lélek talál valami fétist magának, hogy a fájdalom visszatérjen a testbe!

Ha egy este karácsonykor ismét megszületnél.

 

 

De tudd meg, elszánt vagyok!

Megtesz mindent ez az én tudat, hogy soha többé…

Mi azért továbbra is kutat,

Súlytalan belesve a gravitáció mögé.

 

Gic/ 2025/04/18.

 

 

 

Lelkem oltárán ott vagy oly drágán a szentség,

Te voltál s vagy… az én kincsem nekem semmi másom nincsen,

Előteremt az univerzum, ha mélyre ás utánam akár föld alól is, ahogy ígérted.

Már mi elkövettünk egymásér mindet,

Hogy ne legyünk a galaxisba test nélküli kísértet.

 

Jóságunkat  eltékozolva e bolygó világra,

És de mindhiába ha ma csak az ima, ami végett máig élek.

A vacak holnapot látom jönni velem szembe,

Ahogy a tejútról kilépek az utcára

Amint arra az emberre, akár ha rá is nézek.

 

Viszont küszöböd a horizont,

Honnét megszólít a valóság, mert nincs nálad nagyobb, aki jó.

S ím, magamtól idézek, ragja vagyok a te igédnek így leszek angyalod,

Deli vitézed, de az én keresztem a szó.

 

 

Velük szárnyalok, s megteremtelek még a gyehenna természet,

 Rólad az égbolton csak úgy álmodik,

S lám mit tesz a létezés az ilyennel.

Az élet még nem jössz,

Folyton kufárkodik szerelmes szívemmel.

 

Gic/ 2025/ 02/ 16.

 

 

Ragyogóan fényes volt az éjszaka,

És az a kvantum sötétség,

Éppen kövér csillagokat dajkált ahol keresem.

Valahol otthon lenni benne,

Utat törve, mint a gyökér random kavicsok között,

Hol talán te több leszel, mint a kertek alatt sétálgató nagy szerelem.

 

És én az érkezésed várom,

Lehetőleg mielőtt még beáll a halálom,

Jó volna gyónnom is, s látni téged.

Tudom, érted üzen a szinuszritmus

És most rólad álmodik, benned hálni e lélek.

 

Agytekervényeim nélküled, mint az üres utcák

S ha tudsz rám időt szánni,

Ím, egyedül kujtorgok így milliók között, történhet bármi, ha lát…

Kész vagyok itt hagyni az ígéret földjét,

Emlőt, mirhát, s tömjént, és e bársonytanyát.

 

Oroszi/ 2025/ 01/ 18/

 

 

 

 

Ősszel jöttem, mint a vadludak sora,

Mikor már a fák bokrok mélyen aludtak,

S testem agyag alabástrom.

De ébren vigyáztak reám az angyalok,

Csak egy méhbe hullott mag vagyok, hova az istent is haza várom.

 

 

Lassan tán vissza le kell feküdni,

Talajtakaróm megannyi rojtos falevél lesz, azt hiszem.

De hogy fogom én az időt elütni,

Ha tovább fáj ott a szívem.

 

 

E porba oltárra teszem a testem,

S miután vérem a kupádba csurgatom.

Nem maradt utánam nyom, mit tovább rejt a genom

A sejt elfelejt, de én vártalak, hogy lássalak,

Tán felkészít reá a purgatórium.

 

 

Belém botlik, rám kacsin az univerzum,

Amint csillagokon kotlik, és ahogy a lelkünk összeér.

Látva ez alakot-mit rajzolt a fény,

Hol lakot Énok és megannyi Sumér.                     

 

Gic/ 2025/ 01/14.

 

 

„Anta Dunguz, szur-raga

Dunguz, szur-raga,

Digi-daga ala-hala bambúz”

 

És ahová még a ménkő nem vágott volna bele,

Mert lehetne oly a hely, hogy szakrális lett.

Emelkedik a szilárd nem normális ego,

Mint egy katedrális emelet.

 

 

 

A boltívek égboltok,

Áldozati asztal terítenek a nefilim szobor jobbágyok,

Ott járok most!

Hol bort izzadnak a kövek, s kenyeret adnak a földek.

Feszületet ácsolnak a harkály erdők, reád emlékeznek, szólnak a keresztutak,

Pedig biztos, hogy megszületet!

De nem hoznak elénk a prímszámok meg a törtek.

 

 

Tikmonyt tojt a húsvét,

Halat evett Jónás.

Esett a fény keresett a szem,

Lélekbe megérkeztél nekem!

De a pásztor látni akar, neki nem jött más.

 

 

 

Reám talált e szerelem,

Mikor egyedül voltam, éreztem alakod.

Ez ürességben a szívem veled,

Hírtelen lett lakot.

 

Teljesen más vagy, hiába mormolnak ó imát,

Keresnek neked testet, mit a világ magának ma elképzel.

Az életnek véred ópiát,

De hozzád csak a szellem ér fel.

 

Pannonhalma/ 2024/ 12/05.