TURIKARI68 blogja

 

Te sötétség ablakából nyíló világosság

A reménység sugara ahol terem.

Mosolyogj reánk, vagy gyújts szikrát!

Mert olyan lett e bolygó, mint egy kórterem.

 

Lázálmaimban, ha sétáltattad alakom,

Csipkebogyó voltál, s galagonya, az utak porán, ahogy vittél tova.

Mert én abba az istenbe bíztam,

Akibe ti, nem hittetek igazán soha.

 

S midőn, e teli csészékkel csoszogsz a világ felé kedvesen,

Tudva, hogy a halál nem mindíg orvosság.

S ha nem maradna, időm megköszönni most megteszem!

Hogy aszott lelkünknek mily jó volt néha ez az instant boldogság.

 

Gic/ 2021/10/24.

 

Újjal mutogattak reád folyton,

De hát nem ugyanabba az istenbe vagyunk szerelmesek.

Ki arannyal hajigál meg bennünk

Hogy kőbe ne üssük, a lábunk s learat helyettünk minden babért.

 

De azért én is vártam, hogy lássalak,

Hisz szinte csak álmaimban sodródtál felém.

Nekem ott támaszkodsz a sűrűködben, ha eltévednék szüntelen,

Mint a sarki lámpafény.

 

Ím, visszaadom a kincset,

Melyet fényévekre sodort el az élet tőled.

Egy percet sem kérek melyek imádnak engem,

S nem kérnek belőled.

 

Mert általad voltam s leszek,

Ha felgyújtod az estet, fényes csillag az égen valahol.

Kihez a sutalélek, ha megérti mért öltött testet,

Hazagyalogol.

 

Gic/ 2021/10/08.

 

 

Te, vagy aki vagy, az egyetlen az igaz s örök,

Kit nem tartanak fogva a rögök,

Csak te értesz meg s vagy itt belül.

Ha eljő az alkonyi órám, ó nézz rám!

Ha e madár mely bennem dalol, hazarepül.

 

Mert annyi minden belefér, tán én is a magos égbe,

Mint szerelem, halál, s bűnhődés, az ó és újszövetsége.

Mert gyóntatómnak itt van hát e bűnbánat,

Ki faggat már minduntalan,

Ott jön elém, ím, a kvantumokban.

 

Hisz ismertük már egymást anno,

S most ismét vár a nano fotonokba száguldani újra.

Részecskéim lefekszenek a tejúton,

Tán arra jár az irgalom,

Honnét ismét valahová össze leszek gyúrva.

 

S ti nem is gondolnátok, hogy valósak az intelmek,

Ha felnéztek a csillagokba,

Mikor eljő az este, hogy ott leszünk mi mind, kik felkelnek.

Mert ott járnak az istenek,

S újra szárnyat festenek kismadár lelkemnek.

 

Gic. 2021/09/02

 

Csuhába öltözött templomos lovagrend,

Őrzik, odabent a nincset.

A kulcslyukon surran be guberálni a fény is,

Mely meg akarja érteni mégis odabent a giccset.

 

Beoson mise közben, keresni a rejtett értékeket, a létező összes nyelven,

Átsuhanva fényéveket hogy feloldozást nyerjen minden szentnek, titoknak, s zárnak.

Hát, ha kiderül az igazság s maga a bűnbánat lesz a felcser, leül a padokra akár a por,

De egyszer véget vet, mindennek így is, úgy is akkor, mint Jézus a Jeruzsálemi bazárnak.

 

A néhai pásztorbot és stóla,

Mind- mind vitrinbe díszelegve lóg.

Szent kehely halállal hirdeti az életet,

Pedig a szív szeretni akart! Csak az elme volt demagóg.

 

Esztergom. 2021/ 07/ 21/

 

Írom ezt a levelet,

Emlékül az időnek.

Mikor rajtam, majd ha egyszer tán,

A mezi virágok is kinőnek.

 

Kihez nem jön el zokogni,

Csak a csapzott felhő.

S gyerek cipőben nézte az ég is,

Ahogy a fű alatt mégis felnő.

 

El kell, dugjalak te drága énem előle, mert itt kujtorog e szélhámos,

S az igazság utáni vágy, egy lassan ölő méreg.

Ki itt csalódott, de hitt, hogy a líra volt a mátkája!

Inkább legyek áldozat s még beleférek, ott lent megvár Noé bárkája.

 

Tán nem leszek súly test nélkül,

Ahogy vitorlánk a csillagok közt tántorog.

Csak az elmebaj kísér, hogy megszűnök,

S a tudat mely háborog.

 

Az árbockosárból, ha meglátom az urat,

Ki lehet nem is sápadt,vagy  szomorú, hanem inkább mulat,

Mint a galamb röppenek feléje.

S átjár a döbbenet hogy ott lapul az igazság,

Mint isten igéje.

Gic. 2021/ 07/ 18.