TURIKARI68 blogja
VallásŐsszel jöttem.
Ősszel jöttem, mint a vadludak sora,
Mikor már a fák bokrok mélyen aludtak,
S testem agyag alabástrom.
De ébren vigyáztak reám az angyalok,
Csak egy méhbe hullott mag vagyok, hova az istent is haza várom.
Lassan tán vissza le kell feküdni,
Talajtakaróm megannyi rojtos falevél lesz, azt hiszem.
De hogy fogom én az időt elütni,
Ha tovább fáj ott a szívem.
E porba oltárra teszem a testem,
S miután vérem a kupádba csurgatom.
Nem maradt utánam nyom, mit tovább rejt a genom
A sejt elfelejt, de én vártalak, hogy lássalak,
Tán felkészít reá a purgatórium.
Belém botlik, rám kacsin az univerzum,
Amint csillagokon kotlik, és ahogy a lelkünk összeér.
Látva ez alakot-mit rajzolt a fény,
Hol lakot Énok és megannyi Sumér.
Gic/ 2025/ 01/14.
Transzszubsztancáció.
„Anta Dunguz, szur-raga
Dunguz, szur-raga,
Digi-daga ala-hala bambúz”
És ahová még a ménkő nem vágott volna bele,
Mert lehetne oly a hely, hogy szakrális lett.
Emelkedik a szilárd nem normális ego,
Mint egy katedrális emelet.
A boltívek égboltok,
Áldozati asztal terítenek a nefilim szobor jobbágyok,
Ott járok most!
Hol bort izzadnak a kövek, s kenyeret adnak a földek.
Feszületet ácsolnak a harkály erdők, reád emlékeznek, szólnak a keresztutak,
Pedig biztos, hogy megszületet!
De nem hoznak elénk a prímszámok meg a törtek.
Tikmonyt tojt a húsvét,
Halat evett Jónás.
Esett a fény keresett a szem,
Lélekbe megérkeztél nekem!
De a pásztor látni akar, neki nem jött más.
Reám talált e szerelem,
Mikor egyedül voltam, éreztem alakod.
Ez ürességben a szívem veled,
Hírtelen lett lakot.
Teljesen más vagy, hiába mormolnak ó imát,
Keresnek neked testet, mit a világ magának ma elképzel.
Az életnek véred ópiát,
De hozzád csak a szellem ér fel.
Pannonhalma/ 2024/ 12/05.
Jézusom.
Tekintetem elrepül a csillagokig néha érted,
Félénken tán téged kívánt már csak e bárány képzelet.
Lábamat a felhőn lóbálva, de hányszor sóhajtva téged uram,
S bár tudtam, nélküled az én utam talán nem is az égbe vezet.
Kacsintasz s én e napot, ha látva rügyet bontok, levelet az ágra,
Választva magamnak alakot, vagy már, mint csak úgy,
Ahogy az a vulkán ki nem lövell ki anyagot.
Kiből az idők multán kihunyt a tűz,
De csak űz valami, ami növeli itt a salakot.
S ha többre nem telik, mert…
Csak ez az irigy világ hazudott rólad fölöttébb odáig,
De engem a mondatban az ige azért gyakran elvisz a ragba e csodáig!
Mert neked egy ilyen jómadár is költött!
Én itt leszek… még meg nem gondolod magad.
S tán a hitetlen úgy érvel, mint a veszett vad, ki vérrel dögöt ellik!
De a sok hölgy közül tán, ha akad majd valamelyik,
Ki neked engem, fiút, mely aztán téged sose tagad!
Valahol már láttalak! Kell, hogy gyere muszáj!
Azt hiszem, s ha előtted áll majd szikkadt cserepes testem,
Ez aszály után is nyoma lesz a könnynek,
Rajta a bánatnak mely nem ereszt, de agyaga lett a te váradnak az én húsom!
Hol az életbe kapaszkodtál,
Engem is e csontkeresztre tapasztottál, ó én jézusom!
Oroszi/ 2024/ 10/12.
Útravaló.
Szögezzük le az elején rögtön az élet vehemens,
A gödörbe nincsen szeretet minden a rögöké.
A görbe is rohadt egyenes, s talán a fájdalom elmúlik,
Bár, a test börtön, de a lelked dühös marad örökké.
Hanem, áldom a sorsom inkább,
Hogy adott elém mintát régről.
Bár csillogok, de nem lettem tőle gazdag, rólam csak a csillagok hazudnak!
Pedig folyton hasonlót vajúdnak, amikor elétek hozott.
Anyámnak meg úgy rémlettem, ahogy neki én lettem
Mint amikor e szerencsétlen világ velem ördögöt fogott.
Pedig csak egy fényhozó, az isten embere
Majd lejön a szerről ez is, s akkor nem tudja, mit talál.
De ha itt nem voltál szerelmes, annyit mondhatok
Az istenbe vetett hit is csak zsoltár bizony csak inhalál.
A fejléc ugyan az a béna kopja,
Mi az embert nagypénteken néha hazadobja újból.
Úgy tűnt pedig eddig csámpásra van tiporva előttünk az ég!
De mindannyian jóllakunk belőlem, s elindul pezsegni vérem ez oltáron, mint az újbor.
Tüzet gyújtok megint te jó ég fúzióba lépünk
S ettől megint betépünk, feláldozunk, mindent kedves! Az anyagot mi ölel még!
A jószáglelkem beteg, s ilyenkor már az isten is szóba kerül huncuton.
A szánkón várlak, esik a hó, ahol a nagy hársfák állnak
S jó lesz együtt lecsúsznunk e porcukron.
Oroszi temető/ 2024/ 09/ 23.
Találkozás.
Kezeid között születtem kint, te csillagos egem
Mint horgolt szárnyú meg nem értett angyalod,
Hozzád szólok, mert anyám nem hallgatott meg többé engem.
Az ember csak úgy nem válhat köddé,
Hogy ásítson utána egyet a sötét verem.
Mert valahogy mindig útba esel,
Habár te vagy az első akkor is, ha a boldogságot nem keresem.
Vagy csak úgy megesel az emberrel, mert itt rejt a belső,
A tudat alatt, akár mint az első szerelem.
Hozzád imádkozom nem lelve helyem,
S búsan lóg a fejem,
Mint egy beérett kalásznak a határba.
De ahogy megkívánt engem a kasza éle,
Te előttem teremtél félve, mint a fészkéből kipottyant madárka.
Valami nagydolgot kívánna tőled az agy pont,
Hogy e csoda csak is a fellegekből jöhet
Aztán ha éppen elfogy az ima, az eső spontán megered.
Mint amikor már feladtam teljesen, de a kedvesem igent mond
Pedig nem írtam több levelet.
Talán lehetetlen a küldetés nekem ki téved!
S e születés csak hologram tükörképe a vak vágynak.
De létezésem titkát őrzi majd a kivénhedt univerzum
Egyszer leáll a fúzió s te lejössz, a cuccról elfogy a vegyszer
S ha hazajutsz vége lesz a varázsnak.
Gic / 2024/07/ 16.