TURIKARI68 blogja

 

 

Csücsülök egy porszemen úristen…

Micsoda jó pásztorom voltál.

Angyalom s ördöge e bolondnak.

Ajkamról, ha szólt a szád, nekem az volt a zsoltár…

E szív minden öröme, már messziről hallani a hangját,

Ahogy hív, s ver e vekker kolompnak.

 

 

Mint bárányt a farkasok közé,

Evett az összes bánat…

Íme, de láttad? Minő mély levegőt vettem a föld alá,

E szenvedély mely véremet kiontotta.

A szavakba bugyolált testem ki a léleknek csak azt súgta balga vagy!

Még vallok, a hallgatag idő egy pillanatra neked kibontotta.

 

Jöttem, mert úgy szálltam utánad,

Ahogy megdalolták azt a madarak,

Nyomodba illesztettem lábamat félszegen, már vártalak.

Kujtorgott utánam az utálat, s tőr szaggatott bennem bozót eret!

S engemet is kergetett golyó a Kárpátok alatt.

 

Gic/2025/04/ 14.

 

 

Téged várlak hol a vattacukor bárányfelhők láttak,

Regiment erdőkön hajlongó madarak.

Virágos rétek kik mind szelídek,

És cselédek előtted a vadak.

 

Ma már mindent meg kell vallani őszintén akár elalvás előtt,

Mert eljött az öreg este ő, is mint én, ott szöszmötöl,

A horizontot leste, hol szívem a hozzád írt fecni.

Szavaiddal ajkamon önmagadnak vallasz szerelmet,

Imaolvasó füzér emlékképeim, gondolatban neked, az énekesmadarak hangját festi.

 

Szimatolva amott tobzódik a világ,

Szeretnem kellene! De ez így nem megy!  Mert annyira fáj!

Mintha egy porördög szabta volta ott lelkemre e verem testemet.

És velem itt fú most mindent a szél,

Ki élt, Magyar múltat s jövőt ős genom jellemet.

 

Hédervár/ 2025/02/18.

 

 

 

 

 

E vers akkor született meg bennem,

Mikor a sors kifüzezett engem magammal, mert…

Itt hagytál e világnak, mint fétis koloncot.

És mégis ámokfutást végeztem a szavakkal

Melyek odavitték hozzád ezt a bolondot.

 

 

 

Oly naiv itt az élet mire jössz,

Bennem a végzet egy össz kivérzett emberi tetem,

Vagy az ott tán már össze is aszott egy kórházi ágyon.

A doktor ma a hetedik égbe rendel

De egyszer úgyis meg kell halni biztos,

Én a piszkos pedig, még, csak élni vágyom.

 

 

 

Milyen sors vár így rám!

Lelkem nem e világi, agyam sem menti már az irhám,

Szavam elakad, hogy mondjam, felelj!

Ajkam megtelik, hamar földel, idehoztál rohadni el!

Pedig szeretlek!

S most mond, merre induljak szárnyaimmal, hol keresselek.

 

 

 

 

 

Az én utam csak a járom,

Mit rovok utánad, mint egy zodiákust ott fent keresem a képletet

Te édes otthon itt, ha voltál ég veled csillagok!

Itt dereng bennem milliárdok között e bolygó, benne borsónyi illatod.

Úgy értem hozzád s teremtettem, ahogy fogtam e tollat

S még random érzem a percet, ahogy alatta az üres tér serceg

Írtam, hát, de így jöttek a mondatok.

 

 

Leszel e nekem délibábom?

A boldogságról egy ábrándom,

Mindenképp istenkép, kinek testet ölt a végtelen így velem

Akár ha nem is lesz a haza siratóm.

De csókolom, e fanyar könnyek nélkül nem megy anyám!

S tudod te hogy így voltam én itt a zsivány!

Mikor csonkoltak Magyar!

Ha égettek zsidó! Ha ütnek, akkor éppen cigány!

 

Veszprém / 2024/ 10/10.

 

 

Akkor, amikor elkezdtem volna szeretni ezt a világot egyedül,

Senki sem segített mindenki menekült már annyira vártalak.

Engem, kár hogy mindenki csak gyűlölt és reám vak volt,

De elkövettem érte mindent, hogy lássanak.

 

Valahol elromlott az ember útközbe eltörik a szíve,

Ahogy ősszel az idő s ő leeset a fáról egyszer csak

És de kár hogy már nem is akar e vacak megjavulni ekkorra!

Én pedig, akár mekkora egy gomolyfelhő vagyok az eszement,

Mint a nagyok e földre folyton öntözni, zokogni indul,

S, talán mert nincs is sürgősebb dolga ez ugaron.

Vele ment, minden bánatom a könnyekkel kiírtam

S most anyám téged kereslek, kutatlak az udvaron.

 

 

Mert a csodákat lassan elnyüvi az idő

Hol az otthonka ma már madárijesztő lett,

S apám lábnyoma részegen billeg felé,

Belékötve a betonon.

Én magam félszegen egy lidérc is lehetnék,

Ha ez otthonba nem idéznének meg a szavak,

Mikor tollam így megfogom.

 

 

 

Engem itt raknak össze a mondatok s félek a lélek már csak alaktalan billog  

De te vagy az biztosan ki odafent az égen csatangol s pislog,

Tán engem keres félőn s egyszer rám ragyog ízibe.

Tudom, ott van, ki rajong még

Az anyagban, mint mécses izzik értem izotóp szíve.

 

Oroszi/ 2024/ 09/ 12.

 

 

 

Szépen lassan körbevettek az ármányok

A fészek Kárpátokról,

Már felszállt a turul mióta.

Íme, csak én valék itt uru kit a kor kiátkozott,
de itt vagyok te nagy ég, s hozzád így imádkozok

Csicsergek e zsomborba, mint az anyját váró fióka.

 

 

Itt e hely, s az ott a por!

Miből felkap szél karod,

Mi halott, de és ha te akarod,

Mégis újraélni mindent.

Lelkem a kehely, vérem a bor,

S ez az ittas nyelvem most megidézi az istent.

 

 

A csudába is, hisz szeretlek, s ha egyszer itt vagyunk,

 Nincs, idő már a csuhára várni átváltozunk mi magunk,

Mert e test, csak a jelmez része, s ha te letekintesz a földre,

Ez oltárra eljössz, mint a görbe est a golgotán.

Imádkozok egyet, egy utolsót!

Hozz e halott vidékre könnycseppet, a bánatnak koporsót,

Az élet terhét én a vállamon viszem!

S elhiszem, hogy otthon vagy, mert égnek a csillagok, én ostobán.

 

Oroszi/ 2024/ 08/ 11/