TURIKARI68 blogja

Haza
TURIKARI68•  2022. július 31. 15:54

Egyszer hazatérek.


 

 

Helló Oroszi! Egyszer visszajövök még,

Ha engedi az ég!

Ha más nem, tán csak úgy hazafúj a szél.

Akkor betűk potyognak az égből majd előttem, s én, mint a fergeteg,

Kész vagyok itt hagyni a szót,

Melyből volt már rég rengeteg s mindent elmesél.

 

 

Tudod, kerestem a boldogságot szegényesen,

Mint a gabona futurában a foltos szákot,

Odaszökve a szemekbe jóllakni falatnak.

A szerelmet anyám!

Melyet kislányként, te is csak kitaláltál magadnak.

 

 

Egyszer hazatérek? S már ha tejet aludni nem is kérek,

Csak hogy mondj másik mesét,

Mert túl bosztihó volt velem fent szeretőnek az élet.

Mely ellopott elcsent előlem minden jót,

De ha megtöltik miattam is kistemplomunkba a hajót,

Had maradjak itt legalább a temetőnek egy szép kép csendélet.

 

 

Oroszi/ 2022/07/31.

TURIKARI68•  2022. január 26. 19:05

Vérvonal.


 

A kóbor szellő, mint a szóbeszéd úgy járja az erdőt,

Suhanva a tűlevélen, ott fütyül az odvas fába.

Alig állunk ellen ez üledéken már Nimród,

Eltűnünk tán holnap utánad az Orionon,  de lehet, hogy még máma.

 

A távolban kis falucskák a Magyar tengerbe, mint ahogy a halacskák ívnak,

Bennük templomtornyokkal kongva, imára hívnak!

Mikor a lélek pont szárnyat bont, de hiába ha néki a fuvola is csak könyörög, maradásra pedig, vonó rí hegedül.

Itt vagyok, hát te magányos halál te cimbalom gyere, gyönyörűm te se legyél egyedül.

 

Szívemben az ezeréves múlt dobog, mint sok csalóka szerelem s vesztes csata,

Ahogy a szkíta szarvas pata anyaföldet dagaszt.

Ím hova kergettek hát e mohán fiai enének!

Ne fuss tovább mi a fenének! Ha nem érjük meg a tavaszt.

 

De kinyílik majd velem a talon, s megkerülök neked, mint etalon,

Mint szalmakazalból a tű.

Befoltozni a haza sikolyait,

Mit ütött a golyó, vagy kimarta a sok elfojtott düh.

 

Mert vannak itt még elvarratlan szálak, csonka hazámból lógnak a fércek,

Mit tartanak azért, összefognak valahogy, ahogy a bércek körbeérnek, mint egy vonal.

Nekem mennem kell most tovább, mert itt e sors nem is lehetne velem mostohább!

De úgy is kibukik velem valahol a vérvonal.

 

Gic/ 2022/01/21

TURIKARI68•  2021. december 27. 17:16

Neolitikum.


 

Feloldoztam az Oroszi harangszót,

Bűnös kötelén megszánva, s néztem egy darabig, még hogy szaladt.

Kereste a rést e neolitikumból,

Hol tudna hazaszökni a porcukros ég alatt.

 

Ebbe az anyagias világba, valójába az anyag nem is létezik csak a szellem,

Hol mégis kacagásról, s zsivajról álmodik a csend.

Így hallgatom lelked suhanását,

A sötétben istenem, idebent.

 

Te csiholtál belém tüzet, életet adva árnyékomnak

S én az óta ölelgetem szíved dobogását,

Az üledékkel csontokat szorongatva akár a sámánok.

Mert itt raktál nekem fészket s hordtál eleségnek szavakat üres ajkamra,

Hol mégis elrejtenek a Kárpátok.

 

 Gic/ 2021/12/27

 

 

TURIKARI68•  2021. július 10. 20:50

Itthon.


 

Ahogy itthon járok mindig,

Megszólítanak a régi barátok.

Előkerülnek valahonnét, de csak itt,

A felnőttnek hitt biciklik, szánok, s a nagykabátok.

 

Pedig nem is fázok! De a szárnyak folyton ide hoznak vissza,

S csak hintázok vala, ágak hegyén, mint a gerle.

Keresem a régi sátrakat odalent,

S téged, hogy ott voltál valamerre.

 

Hiába köszönök, csókolom,

Csak a hiányérzet hajbókol felettem.

Ahogy e fizikai sík, akár a horizont a föld alá görbül,

Én meg csak egy vidéki lettem.

 

A sors vajon ezt az agyagot szánta nekem?

Ide ültetett, játszott velem, s kacagott!

Idevájt a lelkembe sokszor,

S rejtett volna el, mint valami vacakot.

 

Meg is kell, hogy bocsáss még, mert elmentem én is,

De úgy tűnik nem hiába ütöttél vertél belém tanyát.

E helyen maradsz csak az enyém,

Hol visszaadom neked a tantust egyszer szegény anyám.

 

2021/07/10/ 17:02.oroszi.

TURIKARI68•  2021. július 2. 19:16

A fővárosba.


 

Lassan megvirradt a Duna parton,

S én, mint ő, kiöltözve fessen.

Bujkáltam a föld alatt, s lógtam a sárga villamossal

A nagy Budapesten.

 

Lelket gyűjt, a tegnap úgy érzem,

Itt is hiteget a dekoratív jövővel, s mi mint a fánkok, porcukorba,

Emlékekből, ábrándokba hemperegve.

Majd jót iszik a messziről néző beesett szemekből,

Aztán rágyújt még, a maradék félig kiégett emberekre.

 

Nehéz lenne jósolni, hisz a világ visszaeső folyton,

Kinek mit, hoz a nappal,

Kit mi ejt rabul, vagy ragadja magához.

Az alkohol, vagy a hit, netán egy csuhás pappal  az égis,

Vagy valami csoda folytán, mégis hű marad a hazához.

 

Mi még otthonra vágyunk mindig,

Miközben a felső tízezer már földkörüli pályára állt.

Csak kujtorgok, s engem valami még nem enged lebomlani,

Mert a tudatom az agyamnak, próbálja elmondani,

Hogy valahol egy hazát kreált.

 

2021/ 07/ 02/ 19:00

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom