TURIKARI68 blogja

 

 

Száműzött lettem egy idegen

Hol hiába dalolt torkom.

Csak egy veréb voltam tán,

Mely megterem máshol is minden bokron.

 

S ha eddig nem adott az isten vigaszt,

Most már ne adjon.

Vigye azt is, ami van,

S menjen, ne maradjon.

 /

Vessen, ágyat rázzon paplant,

Mint a fahasábnak inkább tüzet, forrókatlant.

S ott alant már ne szeresen,

Feledjen, el ne keressen.

 /

És az út porán, ha nyomomnak lába kél,

Te szél, melyen annyi emlék jöttment reám szabja a kabátot.

Hazaperdülök kis falumba, Orosziba vele,

Kinek ott voltam én, a világ másik fele, de senki nem látott.

 /

Megnézem kaptam e virágot,

Gipszből koponyát.

Megvan e még a szélsőház,

Ki vackot adott egykor és tanyát.

 /

Bakonygyirót/ 2021/11/08

 

 

Az nap esett az eső…

A meztelen könnycsepp felhő bánatom,

Ott lohol arctalan az éjszakába.

Tudatom test nélkül sétálgat a panelok között veled céltalan…

Valahol nélküled már, mert még elevenen élsz a vágyban.

/

Ebben a sötétben,

Csak a káprázat ki mutat…

Nem maradt hát más nekem,

Nem hagytál magad után előttem kiutat.

/

Sőt! Az anyag mely megvetné lábát rajtam,

Nyomot se hagy úgy idéz a múlt, mint egy szellemet.

Így emészti a falánk idő

Rőtláng szabdalta lelkemet.

/

Tűzre vetnek! De sületlen szavaim mégsem értik,

Csak a húsom emészti majd a kor temérdek.

Nyomorult sorsom lehetett volna könnyebb is,

De így maradt még szegényebb…

Mit nem ért utol bennem senki, te elérted.

/

 

 

 

E lehelet már csak halk szuszogás

Komédiás énem mégis élnem akar…

Hol az Isten rátalált.

És én eljátszottam mindent neki,

Hogy szereti önmagát mikor még voltál az életet…

Ám de kéretett s most a végén halált.

 

Ajka / 2025/ 12/ 08.

 

 

 

Az úton ballagtam,

Hol e hallatlan csend ballada neszezett.

Ott sírtam mosolyogva,

Mert indigó agyam nem eresztett.

/

Eszembe juttat ekképpen…

Nekem keresve meg egyedül.

Jössz felém lépten, gyomon,

Hol minden más, fejvesztve menekül.

/

Így emlékszem hát minden sorra,

Minek az lett a sorsa hogy, mint nőt téged magasztal.

Egy icipicit volt a lelkem csak hozzád illő,

De győzött a vacak szívem egy arasszal.

/

Itt lettem én beléd szerelmes,

Az otthontól a tanyáig.

Hol rugdosott a sors aztán,

Tőled vissza, egészen anyámig.

/

Egészen összetörtek bennem az üveghegyek,

Hirtelen lett horror minden.
fizettem érted, hogy boldog legyek

De így vagy úgy, mégsem voltál ingyen.

 

Oroszi / 12 / 01.

 

 

Nem hitt el senki se engem,

Hogy lesz belőlem valaki is valaha.

El fog a vidék feledni majd, ahogy meghalok menten…

A világvége valaga.

/

Volt apám is, mint minden embernek valahol

Ki ahol egyszer csak abbahagyta a légzést…

S úgy döntött nem fejlődik tovább, mert elege lett!

Egy ismeretlen létformába öltött vele az idő testet,

Visszatért a gyökerekhez.

/

De én a felszínre kerültem belőle…

Kiélem, hát magamat ki a halál elől felemészti mindenit.

A betűk isszák meg e szárasság levit,

S a végén megtagad téged, hogy helyetted átölelje istenit.

/

Így jöhet hát a legrosszabb rossz,

Akár ha örökké tart.

Mert ez az út mit nekem szántak,

Valahol engem is akart.

 

Oroszi/ 2025/ 12/01

 

 

 

 

Alig voltak páran,

Tán csak egy vacak művész ecset az égből…

Azzal is csak a szűrt fény lézengett.

Úgy ütném a mellkasod, hogy ébredj mi egykor csecset adott...

Hol van hát a szíved s tüdőd mely egykor nekem lélegzett.

/

Én le s fel, jártam bátran,

Mint aki idegent temet a rögben…

Testem itthon kivert kutya lett lelkem árva kismadár.

De íme, e föld adott nekem is kabátot, mi alól ő is röppen

Ki tudja az örömem, ismeri a bánatot, s elnyeli a határ.

 

Oroszi/ 2025/ 11 / 30.