TURIKARI68 blogja
IrodalomE természetfelettihez írt első levél.
Kezdem azt érezni, hogy nem ért meg az ember,
Hisz talán, de elfelejtett szeretni.
Egyedül maradtam anyám, nézz rám! Alattam a csend,
És mélán valahol e természetfeletti.
Amikor egy szép tavaszi napon,
Kopogtat a fájdalom pedig már azt hittem, hogy csoda vagy.
Mintha korán volna még a reggel is,
Énekel gyászosan a kis tengelic, téged járnak a bogarak.
Mintha örömet okozna fölöttem,
Neked az én bánatom.
Nem elég a gyogyós világ köröttem,
Még hordjam a te terhed is a vállamon.
Kicsit felszínes lett a teremtés, csak épp hogy belém botlik az árnyék
Hol nem hal meg a halál, de mégis eleven a játék,
Mi most nyunyóka lett, de te nem leled meg még könnyesen a szavakat.
Mert elvitte aludni az anyag
És téged még évekig becsap ,majd vele az agyad
E golgotán görnyedve a rag alatt.
(Cicám emlékére) Gic/ 2024/ 03/ 15.
Bent a fejembe.
Valahol itt vagy bent a fejembe,
Kerge agytekervényeim útvesztőin,
Hol, ím, együtt csámborogtunk veled, ki hitt, mint én a kisgyerek.
Ha te lennél a helyembe,
Elvesznél e velem itt hogy háborogjunk a világ ellen
S így legyen kerek.
De hallgatag a csend a rögökön,
A fájdalom örökkön örökké tart,
És a sors mely mart, a bolondokhoz csak idebent kegyelmes.
Uram! Te pedig felhőkben gázolsz bokáig,
S nem tudva engem mi tenne boldoggá sokáig, s milyen,
De azt igen, hogy csak a betűkbe leszek fülig szerelmes.
Én próbáltam gyógyulni és, de e test börtön verem,
És e fura ész, hagyott is időt nekem,
Az istennel rögtön.
Betömni az a lyukat az égen!
Hogy az éjjen legalább a maradék fény velem el ne szökjön.
Mert a kor megevett talonba tett,
És amikor e vérbillog ragad,
Csak az marad, amit írtál.
A nap kiég, s te jó ég e lélek nem tagad meg téged
De nem lobban helyette másik a csillagok alatt
Hol mentsd az irhád.
Oroszi/ 2024/ 03/ 02.
Azt hittem én.
Azt hittem különleges vagyok én,
S engem soha nem csípnek meg a fagyok a dér,
Vigyáz rám az égis bűntelen.
Örökké ártatlan maradok,
Nem okozva anyámnak bánatot csak örömet szüntelen.
Tán egy angyal volnék? Kit vár a kékég
Mint a kreatív isten mindörökké valaha.
Hol ott ő maga sem ment meg attól, hogy hallhatatlan legyek
S ha megyek, e penna éllel is vár engem a Valhalla.
Te reménység hű szerelem révészem!
Mégis légnemű hát a boldogság bugyra?
Ha nem talál meg sehol a pókhálós hajnal,
De azért a horizontról még utánad tekereg.
Pedig e magyar balsors a fájdalomból neked pakol játékot
Majd álmélkodsz, ha elvesz, s csak lesel mint a durcás kisgyerek.
Kit még itt babusgatna a líra,
De e mihaszna betűk értelmet nyertek hirtelen,
Még földanyóka egyszer integet, s aztán bejárom a jó eget magát.
Vess, a tűzre szabadíts fel!
Te szülőföld nyunyóka leszel, jóéjszakát.
Hédervár/ 2024/ 02/ 28/ 10: 00.
Nem értem.
Nem értem miért szokott felmenni olyan korán a szobába
Pedig nem is aludt.
De gondolatban tán a buszra várva,
Odáig bejárta az egész falut.
Munkába ment, kenyeret kent,
S nekem még annyi álmom maradt temérdek!
Kik bár hamar felnőttek!
Lestünk utánad az ajtóval utoljára is, én és az a gyékény rattan,
Csak ő meg én maradtam, alig hogy kiléptél már elérted a felhőket.
S utánad való ébredésemből az illatoknak,
Keserédes savanyú szaga lett,
Mely úton a bomló mézédes tejnek.
Kipányvázom a napot, hátha utolérlek a csuda csillagokba
A tejúton anyám! Talán búcsút intek itt e romlott életnek.
Oroszi/ 2024/ 02 / 17,
Őrzöd a lángot.
Amikor e bűnbe estem,
Már üres lettem s az ég is,
Mégis maradt rajta egy csillag.
Te voltál szűröm jószág lelkemnek pajta
Ahogy rabul ejtett az illat.
De elfogytam, a szép ígéretek
Előtted csak szavak maradtak,
Elröppent egy pár nappal a boldogság,
Mint a madarak, majd előbúvtam megtelve bánattal immár.
Kóstolt a ravasz május,
Megcsókolt a mágus tavasz, de lopni jött a nyár.
Ahogy marcangoltuk egymást a boldogsággal
Eddig kinek mi fájt jobban.
A maradék szikra, melyet már senki se fújt s látott.
Őrzi neked a lángot, s ha hozzám bújsz majd lobban.
2024. Valentin napra Hannámnak.