TURIKARI68 blogja

Irodalom
TURIKARI68•  2024. február 28. 14:53

Azt hittem én.


 

Azt hittem különleges vagyok én,

S engem soha nem csípnek meg a fagyok a dér,

Vigyáz rám az égis bűntelen.

Örökké ártatlan maradok,

Nem okozva anyámnak bánatot csak örömet szüntelen.

 

 

Tán egy angyal volnék? Kit vár a kékég

Mint a kreatív isten mindörökké valaha.

Hol ott ő maga sem ment meg attól, hogy hallhatatlan legyek

S ha megyek, e penna éllel is vár engem a Valhalla.

 

 

Te reménység hű szerelem révészem!

Mégis légnemű hát a boldogság bugyra?

Ha nem talál meg sehol a pókhálós hajnal,

De azért a horizontról még utánad tekereg.

Pedig e magyar balsors a fájdalomból neked pakol játékot

Majd álmélkodsz, ha elvesz, s csak lesel mint a durcás kisgyerek.

 

 

 

 

 

 

Kit még itt babusgatna a líra,

De e mihaszna betűk értelmet nyertek hirtelen,

Még földanyóka egyszer integet, s aztán bejárom a jó eget magát.

Vess, a tűzre szabadíts fel!

Te szülőföld nyunyóka leszel, jóéjszakát.

 

Hédervár/ 2024/ 02/ 28/ 10: 00.

 

 

 

 

 

 

TURIKARI68•  2024. február 18. 18:09

Nem értem.


 

Nem értem miért szokott felmenni olyan korán a szobába

Pedig nem is aludt.

De gondolatban tán a buszra várva,

Odáig bejárta az egész falut.

 

 

Munkába ment, kenyeret kent,

S nekem még annyi álmom maradt temérdek!

Kik bár hamar felnőttek!

Lestünk utánad az ajtóval utoljára is, én és az a gyékény rattan,

Csak ő meg én maradtam, alig hogy kiléptél már elérted a felhőket.

 

 

S utánad való ébredésemből az illatoknak,

Keserédes savanyú szaga lett,

Mely úton a bomló mézédes tejnek.

Kipányvázom a napot, hátha utolérlek a csuda csillagokba

A tejúton anyám! Talán búcsút intek itt e romlott életnek.

 

Oroszi/ 2024/ 02 / 17,

 

TURIKARI68•  2024. február 11. 12:12

Őrzöd a lángot.


 

 

Amikor e bűnbe estem,

Már üres lettem s az ég is,

Mégis maradt rajta egy csillag.

Te voltál szűröm jószág lelkemnek pajta

Ahogy rabul ejtett az illat.

 

 

De elfogytam, a szép ígéretek

Előtted csak szavak maradtak,

Elröppent egy pár nappal a boldogság,

Mint a madarak, majd előbúvtam megtelve bánattal immár.

Kóstolt a ravasz május,

Megcsókolt a mágus tavasz, de lopni jött a nyár.

 

 

Ahogy marcangoltuk egymást a boldogsággal

Eddig kinek mi fájt jobban.

A maradék szikra, melyet már senki se fújt s látott.

Őrzi neked a lángot, s ha hozzám bújsz majd lobban.

 

2024. Valentin napra Hannámnak.

TURIKARI68•  2024. február 10. 18:33

Igaza lett a világnak.


 

 

Itt mindenkinek fáj valami

Amit rejteget.

A „titkos féreg foga „azóta is rág,

Emészti a sejteket.

S bár e kereszt vissza nem ereszt a homokból.

De eleven leszek talán, ha tudnak olvasni a nyomokból.

 

 

Én is hangot adtam a búmnak,

Hol hisz az ember, s a szép szavak hiába nincsenek

Dalolva, mint ahogy a gerlék búgnak, s a madarak csicseregnek!

De közben eljött az ideje a csendnek.

A céltalan álmok velem,

A gyep alá bújva, mind-mind aludni mennek.

 

 

Ímhol pedig e testnek mindent megadtál,

Csillagok pusztultak miattad,

Hol az ismeretlen merengett ott csináltak.

Mint az ég madarait, kitudja miért etetted itattad!

Mi meg csak néztük,

Ahogy a halhatatlan exitus rajtam eret tépet

Azt a pillanatképet könnyesen,

Ahogy mégis igaza lesz ellenünk a teremtett világnak.

 

 

Nem hitt bennem csak te és a titok,

Nem is szóltál rólam, még ébren vagyok.

Pedig imádkoztam mindenkihez,

Mint a kikelet, de fagyból nem jött vissza lehelet,

Elbuktam hát!

De nem buktak velem az angyalok.

 

 

Oroszi/ 2024/ 02/ 10.

 

 

 

TURIKARI68•  2023. december 12. 12:28

Miskin herceg.


 

Talán semmi baj nem is lett volna a hellyel a föld, jó puha homokos, sehol egy kavics, csak hogy ez a temető túl közel volt a forgalmas főúthoz.

Ő próbált volna elaludni, de valahogy nem sikerült, amivel tartozott a karma neki, mert az ember azt gondolná, hogy a megváltás egyik formája a nyugalom!  Még, szerencséjére hogy volt az a regény, amit nem sokkal a vele megelőző tragédia előtt kapott, amúgy se sok minden volt, amihez kötődött, de Dosztojevszkij a félkegyelmű című regénye, még Zircen szemet vetett rá a rehabilitációs részlegen.

Egy régi üvegszekrényben volt a könyvsarok, ami előtt csak úgy megálltak a betegek a nők megigazították a frizurájukat, a férfiak grimaszt vágva a belőle kiszivárgó különös hangoktól.

Valahogy odakeveredett a holmiijai közé mikor hazahozták meglapulva a spórtáska mélyén, mint valami szellem, aki előbb  kiszemelte, majd megszállta gazdáját. Mintha ki akart volna szabadulni a sorok közül néhány szereplő, így akart volna önálló életet élni, különös képen Miskin herceg,

Akinek a szerepébe teljesen beleélte magát, ha olvasott valahogy párhuzamot vont kettőjük sorsa között

Többek között ez a könyv is társa lett ama borovi fenyőnek mondott ladikba másfél méter mélyen. Nos, most  talán jó eséllyel találkozhattak is volna, eme remeg könyv írójával, aki beleírta magát a regénybe, mit Miskin herceg, de lehet, hogy végigvágott volna csontos ülepén a pipaszárral mivel, hogy a szereplő már foglalt személyiség jegyekkel rendelkezik!  De odalent  legalább békén hagyták a könyvjelzőt nem turkáltnak a holmija között! És a könyvben a szereplők nem játszzák tovább a történetet, ha ő nem olvassa őket! Ama könyvjelző úgy működik, mint egy Mezsgye! 

Ha éppen nem járt az agya, akkor bele- bele lapozott.

Amúgy is az volt a nagy félelme, hogy a fájdalom nem múlik csak úgy el! Ami annyi éven át kínozta, foglalkoztatta, csak úgy nem fogja békén hagyni őt, azért mert meghalt!

Senki nem mondta el, hogy nem így lesz, mint ahogy van,

Senki nem jött vissza, hogy ott sem kapni választ bla, bla...

Még hogy az igazság odaát van. Így különös hobbija akadt, ha éppen ment az ideg a lábába,

Pl. ébresztette a munkába járókat, idegesítette a kutyákat, akikről azt hitték a holdat ugatják megjelenve álmukba megnyomta a kapucsengőt, ha éppen elaludtak volna.

De szerette múlatni az időt a helyi italboltban is, ott amúgy is olyan eszement figurák gyülekeztek

Volt, aki szabadon járt kelt az otthonából, de akadt olyan is, aki komplett történeteket talált ki, csak hogy meglóghasson a kocsmáros néha pancsolt boráért, kért egy vadászt, vagy malájsikolyt, kinek mi,

Amitől aztán hazafelé futva rókázni is indult

De azért nem fedte a valóságot, hogy annyira észrevétlen lett volna, csak mert az élet megrendezett neki egy temetést, mint mindenki másnak.

Ugyan is, Löpen látta őt! 

Löpen teljesen az ital rabja volt, és minden garast leengedett a torkán.

Sokszor csak ült velem szembe, ha eléggé megütötte a maligán, beleszívott a cigarettájába és jó sokáig bent tartva az ember azt hitte olyankor, hogy már-már örökké tart a pillanat, de akkor orrlyukán   

Lassan kezdett kiszivárogni a füst, ő pedig elmosolyodott.

És mivel már szólni nem tudott, csak fővetést csinált, felcsapta a fejét, csak éppen vigyázban nem állt hozzá, mint ahogy a katonák tisztelegnek, ha tele van a kezük és éppen nem tudták a tányérsapkához kapni a kezüket.

De amúgy is tökmindegy senki nem hitte volna el, amit lát! Mindenki úgy gondolta elitta az eszét, innentől kezdve olyan cimborák lettünk, akik néha együtt rótták a köröket a faluba.

Szerettem volna, megérteni az a fajta hozzáállást a világhoz amit Löpen vallott                                                                                                    

De lehet amúgy, hogy nekem nem is a világgal volt bajom, hanem a körülöttem lévő emberekkel

Akikkel osztoznom kellett az élettéren.

És ezek után már nem olyan nagyon fura, hogy nem volt egy barátom se, mindig, csak ha úgy tetszik érdekszövetségeket kötöttem, ha te segítesz, majd én visszasegítem!

És ez azt gondolom nem az én hibám valahogy nem tudtam megbízni senkibe úgy, hogy azt mondhassam reá, tűzön-vízen át követem.

Amikor elkezdtem bizalommal fordulni valaki felé, mindig ostoba módon visszaéltek vele

Olyan emberek próbáltak befolyásolni, akik szinte sík hülyék voltak mindenhez.

Inkább meg se szólaltak egész nap, mert attól féltek nem tudják helyesen kiejteni a szavakat,

Vagy rosszul fejezik ki magukat, pl. kiolvasta, hogy muffin! Na, ezt már nem tudtam megállni szó nélkül, és mondtam neki, mert belém állt, hogy nevettem rajta, hogy ott van a kis feleséged lába között a te muffinod.

Az érzelmi intelligenciát, ha megemlítettem azt hitték káromkodok

Voltak „emberek” kikkel ez egész napos irányított szabadidős tevékenységem alatt, mit eltöltöttem,

Szinte örökkévalóságnak tűnt, mint ahogy anno a seregben hívták.

Itt csak az volt a kérdés, hogy kinek mi jelentette a lelki feltöltődést ki honnan, és hová próbál volna menekülni.

De az is bebizonyosodott, hogy aki dolgozni jár nem ér rá pénzt keresni! Az ember álmodozik, egy olyan életszínvonalról, aminek az elérése nem az egész napos gürizésből fakadóan valósul meg.

Ez a kor, mely tele van lézengő ténfergő „emberekkel” akik egésznap azt lesik kit hogyan és hol tudnak lehúzkodni, annyi újautó futkozik hogy a hasonszőrű humanoid, mint pl. én,

Azt várja mikor jelennek meg a levegőben is.

Én bezzeg nem jutottam egyről a kettőre! És az én golfom állásába is képes lett egy idő után tönkremenni igaz, lassan egyidős volt azzal a tengeri áramlattal, ami lassan leáll

Egyszóval acsarkodott velem.

Üveges fényszórói akár sokszor Löpené is lehettek volna hiába próbáltam neki is bizonyítani, hogy főúri vér folyik az ereimbe, ha nem is hát, mint Miskin herceg vérvonala ként,

Hanem inkább negyedik Károly! Mivel minden fiúnak a családba a Károly nevet adták, ki tudja talán tradíció vagy az isten tudja miért, de már az se aktuális, mert mind elfogytak előlem.

Erre ő! Az övében meg az egri bika vére csordogál, de tegnap pl. rossz kedve volt akkor meg szomorodni.

Nem unatkoztam, nem fujtott már a dohányfüst sem csak az töltött el szomorúsággal,

Hogy lassan itt a karácsony és én egy kicsit, nem minta egyébként máskor nem,

De most valahogy haza gondoltam, ahogy sorra gyulladtak ki a színes fényfüzérek.

Haj valamikor ilyen tájba húztam én, haza a szánkót nyakig vizesen usánka sapkám alól fagyott orromat szinte le lehetet volna törni, nem úgy, mint a kedvemet mikor hazaértem.

Először egy darabig leskelődve az ablakon befelé, néztem, ahogy anyám könyököl, a nekem újra melegítet vacsora felett.

És annyira tudtam, hogy az arcára kiült aggódás, ha meglát, átcsap valami féle fenyegetőzésbe.

De én, szerettem nézni, és néha viccelődve léptem be az ajtón,

Mit gőzöl édesanyám? Talán megfázott? Terítsen valamit a fejére, mert az értékes illóanyagok eltávoznak.

Hol a pokolba jártál? Már a kutya is rég hazajött!

Ezt a kujtorgást remélem, mihamarabb kinövöd és megjön az az eszed, mert ez nem lehet életcél!

 

 

Folyt köv…