TURIKARI68 blogja

 

Tisztaszívem akár a szent föld,

Benne egy szózat, mely oly fennkölt te angyal.

Aludnom kellene, de az élet felkölt,

Hisz álmokat kerget még a hajnal.

 

 

E petri csészében,

Napsugár lelkemre árnyéka vadászik.

De ismer engem a teremtőm,

S génjeink egészen vissza a kalászig.

 

 

S íme, arra már jő a kaszás,

Azt mondják, aratnak.

Ki nem hajol meg, letépik a fejét,

Majd bevetik a re- rumba, s magnak maradnak.

 

 

Az idő lineárisan vergődik a síkokon,

Az egyenlet végén találkozunk, hol keresztülhúzzák a számításod,

S én kalapot emelek.

Még az istennek is meg kellett egyszer halnia

Ki bár, tudott az élethez eleget.

 

Gic/ 2022/08/04.

 

 

Nos, tegyük tisztába a dolgot,

Hogy egy se gazdag ember, aki boldog.

S te vagy a nagy, aki mindezt szépen méri,

Ki melyikért sóhajt, imádkozik, vagy éppen kéri.

 

Íme, itt rejteget vacak testem,

S te, ki bennem, ha csak azt a bút láttad,

Mert a sors boldogságot keresve se talált.

De azért megélte általam az életet csendre vágyva,

És egyre másra gyakran a halált.

 

Vágytál, amikor én, dobogva zúgsz le, s fel ereimben,

Nézted amint őt keresem.

S elakadt a lélegzeted neked is mikor megláttam,

Mert már azt hittük névtelen hős marad a szerelem.

 

És hát, nem e zsivaj, a csönd lesz végül krónikásom,

Mikor neveden szólítalak istenem,ó jaj!

Ahogy te hazaröppensz az ihletemmel,

Alattam kinyílik majd a talaj.

 

Orosz/ 2022/07/17.

 

 

 

Esetlen fény botorkált a fák között,

Néztem, ahogy tette vette azon kapta magát.

Még csípős volt a hajnal,

S nem is volt rajta nagykabát.

 

 

Láttam, a teremtő kedvét,

S az úton mindjárt felém szaladt.

Aztán együtt rohantunk,

Hát, e sorsban egy jó bolondra akadt.

 

 

Retinám rögtön megidézett egy kort,

Ahogy fütyölt fülembe a szél, már jött is volna az akkord, de hiába.

Az ember itt kujtorog,

S a motor fűrészel, beleszerkeszt e világba.

 

 

És itt most már,

Nem a dámbika varcog.

Ez éles lánc, mi előtt elesik a sánc,

Az évszázados törzsekkel vívnak harcot.

 

 

 

Pedig itt volt helye a meséknek,

S hírük-hamvuk így a fáknak.

Honnét a csodaszarvas szökkent,

Otthona lett a lírának.

 

„Gici turistaösvény”

 

Gic/ 2022/07/10

 

 

Én csak téged vártalak egyedül,

 Nem győztem fáradtig a horizontot lesni.

Ahogy lehullok a porba száradni,

Ha leáldozik a napom, mint az árnyék ott előtted elesni.

 

 

Lassan folytunk mi ki egymás markából, én és anyám,

Mint az időtlen idő tenyeréből a homok.

S talán már csak az olvasónak lehetek valakije,

Az a mindennapi kenyér, de a világba nem hagyok nyomot.

 

 

Én téged kerestelek! Akkor, s ott, ahogy a szél még körbe is járt velem,

Mert már lefekvéshez ásít utánam az út.

Egy feketelyukként hat reám a tömegvonzás,

S mindenki odamegy, ahova jut.

 

 

Vár a karmikus kozmosz,

Aki létre hozott, ő a te istened!

Hol már csak egyféle igazság létezik,

S ha e mérleg nyelve akarsz lenni,

Esküdtnek ott lesz majd a lelkiismeret.

 

 

Gic/ 2022/07/03.  

 

Ahogy az idő araszol előlem,

S ravaszul otthagyja egyik percet a másik.

Úgy álmodtak egy olyan világba,

Hol belőlem majd, semmi sem látszik.

 

 

Mikor voltam csend már eleget,

Akkor ár, s menydörgő zivatar.

Csipp-csöpp fájdalom mit egy felleg elejthet,

Amit aztán a pillanat el is felejthet, mert beitta a föld hamar.

 

 

S miért szavak nélkül, hőn imádkozott anyám,

Te csak halott árnyékot ébresztgetsz e rögökön feledve.

Elbújtatnak vissza a hant mögé,

S a nap is csak egy mesterséges fény lesz majd a kezedbe.

 

Gic/ 2022/06/10