TURIKARI68 blogja
IrodalomTeremtés.
Tisztaszívem akár a szent föld,
Benne egy szózat, mely oly fennkölt te angyal.
Aludnom kellene, de az élet felkölt,
Hisz álmokat kerget még a hajnal.
E petri csészében,
Napsugár lelkemre árnyéka vadászik.
De ismer engem a teremtőm,
S génjeink egészen vissza a kalászig.
S íme, arra már jő a kaszás,
Azt mondják, aratnak.
Ki nem hajol meg, letépik a fejét,
Majd bevetik a re- rumba, s magnak maradnak.
Az idő lineárisan vergődik a síkokon,
Az egyenlet végén találkozunk, hol keresztülhúzzák a számításod,
S én kalapot emelek.
Még az istennek is meg kellett egyszer halnia
Ki bár, tudott az élethez eleget.
Gic/ 2022/08/04.
Vágytál, amikor én.
Nos, tegyük tisztába a dolgot,
Hogy egy se gazdag ember, aki boldog.
S te vagy a nagy, aki mindezt szépen méri,
Ki melyikért sóhajt, imádkozik, vagy éppen kéri.
Íme, itt rejteget vacak testem,
S te, ki bennem, ha csak azt a bút láttad,
Mert a sors boldogságot keresve se talált.
De azért megélte általam az életet csendre vágyva,
És egyre másra gyakran a halált.
Vágytál, amikor én, dobogva zúgsz le, s fel ereimben,
Nézted amint őt keresem.
S elakadt a lélegzeted neked is mikor megláttam,
Mert már azt hittük névtelen hős marad a szerelem.
És hát, nem e zsivaj, a csönd lesz végül krónikásom,
Mikor neveden szólítalak istenem,ó jaj!
Ahogy te hazaröppensz az ihletemmel,
Alattam kinyílik majd a talaj.
Orosz/ 2022/07/17.
Pedig itt volt helye a meséknek.
Esetlen fény botorkált a fák között,
Néztem, ahogy tette vette azon kapta magát.
Még csípős volt a hajnal,
S nem is volt rajta nagykabát.
Láttam, a teremtő kedvét,
S az úton mindjárt felém szaladt.
Aztán együtt rohantunk,
Hát, e sorsban egy jó bolondra akadt.
Retinám rögtön megidézett egy kort,
Ahogy fütyölt fülembe a szél, már jött is volna az akkord, de hiába.
Az ember itt kujtorog,
S a motor fűrészel, beleszerkeszt e világba.
És itt most már,
Nem a dámbika varcog.
Ez éles lánc, mi előtt elesik a sánc,
Az évszázados törzsekkel vívnak harcot.
Pedig itt volt helye a meséknek,
S hírük-hamvuk így a fáknak.
Honnét a csodaszarvas szökkent,
Otthona lett a lírának.
„Gici turistaösvény”
Gic/ 2022/07/10
Téged vártalak.
Én csak téged vártalak egyedül,
Nem győztem fáradtig a horizontot lesni.
Ahogy lehullok a porba száradni,
Ha leáldozik a napom, mint az árnyék ott előtted elesni.
Lassan folytunk mi ki egymás markából, én és anyám,
Mint az időtlen idő tenyeréből a homok.
S talán már csak az olvasónak lehetek valakije,
Az a mindennapi kenyér, de a világba nem hagyok nyomot.
Én téged kerestelek! Akkor, s ott, ahogy a szél még körbe is járt velem,
Mert már lefekvéshez ásít utánam az út.
Egy feketelyukként hat reám a tömegvonzás,
S mindenki odamegy, ahova jut.
Vár a karmikus kozmosz,
Aki létre hozott, ő a te istened!
Hol már csak egyféle igazság létezik,
S ha e mérleg nyelve akarsz lenni,
Esküdtnek ott lesz majd a lelkiismeret.
Gic/ 2022/07/03.
Rögökbe rejtett DNS.
Ahogy az idő araszol előlem,
S ravaszul otthagyja egyik percet a másik.
Úgy álmodtak egy olyan világba,
Hol belőlem majd, semmi sem látszik.
Mikor voltam csend már eleget,
Akkor ár, s menydörgő zivatar.
Csipp-csöpp fájdalom mit egy felleg elejthet,
Amit aztán a pillanat el is felejthet, mert beitta a föld hamar.
S miért szavak nélkül, hőn imádkozott anyám,
Te csak halott árnyékot ébresztgetsz e rögökön feledve.
Elbújtatnak vissza a hant mögé,
S a nap is csak egy mesterséges fény lesz majd a kezedbe.
Gic/ 2022/06/10