TURIKARI68 blogja

 

 

Azt hiszem valami megölte,

Bár még világít bennem a jót.

Pici szívem apró mécses a sötétbe,

Már nem érez a sors iránt semmi valót.

 

Lassan atomjaimra esek, mint az életunt csillagok,

Ha kerestek itt eme porondon leszek szétesve.

Várom a fazekast súlytalan ki tömeget ad,

A korongon untalan az isteni részecske.

 

 

S az elízium rétjein bérem, mintha oltár…

Hol már leszegett fejjel legel a tagadós bárány eklézsia.

Zsoltárt farag az idő, bomló bánatomból,

De hiába a kelyhedbe facsart ragadós tinta vérem

Ha e világ egy ármány elégia.

 

Ravazd/ 2025/ 04/22.

 

 

Imigyen téged kerestelek, hittem a madárdalban,

Hogy ott csicseregsz bennem magamban,

Nekem az ágak hegyén.

Pedig láttad nyavalyás nyomorom, ökölnyi gyomrom hogy dobogott,

Miközben lehöl a mosolyod valahol, hol te voltál a fontos, soha nem én.

.

A bakfis lányok, mint olyanok…

Suta járásában temérdek.

Amit még a buta szívemmel,

Máig nem értek.

.

Borostyán szemükben keresni, mit kivetít a délibáb,

Egykori hologram önmagam.

Amiért nem bírtál szeretni,

Mint én téged untalan.

.

Felforgattam utánad, mindent mi káros,

Házunk megett az erdőn kújtorgok a lombok között, mint a szellő, s tűvé teszem a leveleket.

De elnyelt a város, így váltál köddé,

És soha többé nem leltelek.

 

Oroszi/ 2025/ 04/ 20.

 

 

 

Néha a szó is oly hallgatag, de többet mond mindennél,

Hol ha vacak balga vagy akár a pótcselekvés…

Kibírhatatlan nehéz ez az idő a böjti csönd némán.

S tudom, a teremtés sem egyszerű dolog még nem dobogok,

De néhány betű éppen hogy röppent ajkamra, mélán az egy petéjűek közé…

Ím, mássalhangzó is költözött, mikor odafönn sugallat kujtorgott a lombok között e családfán.

 

 

Tekintetem az égre feszült, mint valami éhes pókháló,

Vártam ki ráncba szedi, ha nem a gége, tüdőmből menekült, jaj, soraim,

Mert velem tán a világnak valamit üzentél.

Fülel a szeretet, s megöl majd húsvétra a köztes megoldás halál…

De a lélek talál valami fétist magának, hogy a fájdalom visszatérjen a testbe!

Ha egy este karácsonykor ismét megszületnél.

 

 

De tudd meg, elszánt vagyok!

Megtesz mindent ez az én tudat, hogy soha többé…

Mi azért továbbra is kutat,

Súlytalan belesve a gravitáció mögé.

 

Gic/ 2025/04/18.

 

 

Lesve kóboroltam az este a fény után,

Eltévedve a sötétben.

Mint egy pókot lógatott a késő délután,

Nyakamnál fogva, egy hajszál vékony kötélen.

 

Volt idő, mikor oly gazdagnak éreztem magam haver,

Mint senki más! Ott kezdtem el írni.

Mi most romokba hever bennem, talán a te hibád!

Akkor betűk potyogtak az égből,

S látott meg engem anyám, mint bongyor felhőt sírni.

 

Amikor belém botlott fiát hitten,

Velünk ez a világ össze is omlott, amely tagad.

Azóta álmaimban gyakran vagyok én isten, ki feltámaszt…

De arra eszmél, hogy az ő kezéhez is vér tapad.

 

Gic/ 2025/ 04/10.

 

 

A legkedvesebb emlékem kóbor,

Talán te vagy.

Mitől egyszerre gerjed az ember,

Kifogy, a szóból aztán lefagy.

 

Jöttél megmozgatva e lávabolygó lelkembe,

Látva természetem, völgyed és hegyet.

Voltál madárdal, s aztán zsebre vágtad előlem,

A maradék csendet.

 

Szinte még itt tapogat mindenem,

Vénülő szemhéjam alatt.

Istenem hogy megettél elsőre,

Pedig nem voltál csak egy falat.

 

Fölös dolog nekem a külvilág,

Ha megtalál e szerelem.

Itt van az élet, benne a halál minden egy helyen…

Ki már-már álomszerű, de mégis csak velem eleven.

 

Gic/2025/ 04/ 10.