TURIKARI68 blogja
IrodalomEgyszer felkel majd a nap.
Most látom csak, ahogy rád nézek a tekintet előhív és én ráérek…
Valahonnan ahonnan rohanva megállt veled az idő.
Tegnap még nem voltál… csak esővíz mi poshad
Ma pedig már megint ki mindent tisztára moshat egy kósza felhő.
/
Tudod az álmok is lassan feloszlanak,
De a bánat ügyes nagyon téged kiragadva…
S a nappalok járnak helyetted kísérteni tán az ott!
Ma már minden nő hasonlít rád a kirakatba, de te velük úgyis csak megjárnád…
Ha látnád itt belül, hogy él a fájdalom, de odaát elül…
Az üveglapon túl minden érzés halott.
/
Odaégtem az utcák kövére
Mint aki már nem ismer magára s nem emlékszik az övére…
De vézna alaktalan alakja téged kitapint bárhol.
Ímhol a fű sem elég zöld az alkohol se lég, de kacsint, gyilkol…
S ajkadra néha egy dekk téved, téged smárol.
/
Pedig a szívedben ott van jó néhány bestseller
A híveknek megannyi tanév szemeszter, aki egy sem értett.
De egyszer felkel, majd a nap mely csodál engem
Ha múlt eleget kísértett.
Nagyigmánd / Thaly puszta/ 2026/ 07/ 06.
Vasárnap.
Álmomban egy templomban jártam szentatyám
Hol ismerősnek lájkolt egy barát idegen.
Már üdvözült a gyertyaláng párszor,
De mégis hozzám ért a fénye oly hidegen.
/
Az ajtó megett somlai faragot borkősav bujkált
Melybe nyúlni újra volna jó…
Gyomrába szentel víz kísértett bent.
Egy nő a falról árnyékomra szobrozott, jó anyám engem a lelkiismeret már feloldozott
Ragyogott ujjai között az olvasó…
Vasárnap van Orosziba s a miatyánk misére ment.
/
A fedélközben vacak padok sorakoznak
Egy mentcsónakba evezünk, de messze még rév.
A boltívek között minden szívre nyitott pocakos felhők sokasodnak
Itthon vagyok hát csak kisírt magának az ég.
/
A bánat most kisseb teher
De mert jöttél meghallgat a rend.
Hol a valóság lassan képzeletté fásul,
Majd megrándul a harang, és megszűnik a csend.
/
Kipanaszkodom én is magamat
Előkerül a matt félhomály, már itt az ideje, ha jó lesz.
Aztán az alakzat áldozni megy, néha már ezüstöt koldul a kántor
S ahonnét te tisztán látszol, a hegy tetejéről előkerül a bátor Mózes.
Gic/ 2026/ 07/ 05.
Nem siratnak.
Nincs már e világon mit szeretni
Pedig a virágok felém szagolnak…
Hűlt helyét is hiába keresem.
Hisz e hülyét hamuvá égetett minden fellángolás…
Csodás csalódás lett az apró kis nagy szerelem.
/
Az összes alkalom szó lesz mi talált…
Mit mondat testemnek megírtak
S az idő mi jutott segített eljátszani mindet, ha láttátok.
Vele jó lesz győzködnöm a halált, a tűzről mi emészt…
Maradnod kellene, de te mész…
És nem siratnak meg a Kárpátok.
/
Innen vágytál köddé hol a te magod méhe e temető…
Szerető szűz csillagzatod nem nemzett gyermeket.
Hisz alamizsnán éltél te, akár az egész nemzeted
Hát többé nem jövök, ha tagad, a sors inkább elmegyek.
/
Hol engem figyel ereszt majd a tér,
Bámul az utca a bús tejút melyet kifogtál jövet menet magadnak.
Előtted a semmi mögötted a minden, ami elmúlott
Ott van a kereszt ahol a húsod lehullott…
De nem mondta meg az Isten mért születtél Magyarnak.
Gic/ 2026/ 07/ 04.
Azóta.
Ahogy öregszem azt hiszem megértem
Lassacskán a dolgot.
Hogy amióta ciróka csacska anyám itt hagyott,
Miért nem voltam boldog.
/
Szabad préda vagyok, ha reá gondolok
Már minden pillanat lop tőlem valami emléket…
Sőt! Még öltem is érted, hogy unt is lássalak.
Pengének adtam erem, mi aztán elkésett…
S bár nem kérted, de velem lógott nyakam bambán,
A kötélen útitársnak
/
Madarakhoz szóltam karoltam őket kérdtem halkan,
Melyek talán mindig ezen a fákon költnek…
Szinte látom ott a hely szelleme,
Vagy talán csak a fülembe duruzsol, mint egy dongó, aki értett.
A magyarokhoz suttogtam e földnek, akik itt éltek haltak
De anyám nem bújt elő bizony ő már csak egy kísértet.
/
Pedig tűvé tettem érted a cérna otthonkákat
A szekrények előtt állva behunyt szemekkel.
Sőt! Garázsvásárt csináltam a szívemből…
Hol benne megidézve annyi nőt nemegyszer.
/
Azóta oly íztelen a nyakleves mitől őrülté vált a józanész…
S te, ha otthon vagy egyre gyakrabban vele mész.
Kinyitva egy albumot, akár a mesekönyvet
Hol az óriás nem volt még felnőtt ott lett csak igazán hirtelen csenevész.
Veszprém/ 2026/ 07/ 01
Stációk.
Stáció volt minden egyes csalódás
Szinte holt már, hol te feladtad…
Itt voltál rajtam, mint hús és vérzés, aki megbántott, s ott csak a bánat örömkötött.
Pedig egy a feladat, mert valahol kincs vagy…
De eddig nem jöttek csak aranyásók kik mások voltak, mint te,
Feledtek, ha meglátott a kor és sorsod a sehol, mint egy színpad
Alattad s feletted röpködött.
/
Benned a megvakult zoom világosság tapogat
Elméd piláccsal csoszog, s te már nézed a semmin azokat…
Szólítottál meg, kérted, akik még nem így látnak.
Csintalan lelked nem fogja fel hogy teste felnőtt
Pedig az univerzum nem csak sötét este
Honnan a nagy, bumm, szikra életet adott e világnak.
/
De te az vagy egy nagy katyvasz felhő
De Deja Vun veled,
Egy ismerős érzést kapott minden idegen.
Hol a tudatlan élet elröppen egyszer, mint egy emlékkép…
Hova csak lógni jár, be az ember aztán továbblép
Kiskora hamar felnő s te elmész!
Ahol nehéz iskola a világegyetem.
Gic / 2026/ 06/ 30,