TURIKARI68 blogja

 

Mint egy álom így rám kacsintva az éjjel,

Melyet most kitapintva, ám, oly valóságos.

És nincs és, vagy hogyha, csak az a vágyam

Mit kicsalt tőled megannyi férfi társam,

Én, megadjam ez adósságot.

 

 

S ha egyedül lennék én az ég alatt

Mond! Eljönnél e- a felhőkből

Játszani s szeretni néha nap.

Ha csábít a csend aludni az igazak álmába

Mond! Jössz e segíteni szavakat vajúdni,

Mint a rigó tavasszal kiülsz-e dalolni e kereszten a vállfára.

 

 

Mert látod ilyen rosszcsont találmány az ember, e szerelem nélkül már élni sem mer

Az idő folyton ott lohol a nyomába őt keresve.

Gyere, Jöjj, s dalolj! Nem hoztam hát virágot, de majd nem sokára

Én így váltom meg a világot szárnyak nélkül eltemetve.

 

Gic/ 2024/ 06/ 26 / 14:30/Johannához, közelgő negyedik évfordulóra.

 

 

Behunyt szemekkel akár ott is lehetnél most,

Sóvárogva az óvárosba egy keveset s én, aki keresett,

Kujtorogni a macskaköves utcára,

Hol néha mellém szegődsz, minden csalfa emlékkel.

Mikor, ahogy a sors neked csak úgy odavetett!

De a szerelem kinevetett, s aratott,

És isten bizony látom feltűnni az alakod,

S ismét elénk jön a cukrászda, a díszes kirakatok drága kelmékkel.

 

 

 

Ahol elébb virágot vetem, mitől a jeges szív olvad

Eléd tettem az egész világom akkor!

És most pedig itt vagyok én, és te hol vagy?

Azt hittem pirkad az én napom-csillagom,

Minden betű rólad szólt, amit akkori ujjaim írtak

S nem is volt nálad nagyobb faktor!

Ki lehelve belém kétes kedvet-tüzet csihol

Így kezd e test teher lenni, pedig már nem is vagy sehol.

 

 

 

 

 

 

Mégis érezlek? De nem válaszolsz, hiába kérdezlek!

Minden gondolat mi még van, s közelébb hozna üvegszilánk,

S mi láng emészt! Csak a szem héljjam alatt tapint,

De amint lefogy ez adósság, elvisz az enyészet!

El tudlak feledni.

Így leszel odaát mégis valóság,

Talán e természetfeletti.

 

Pápa/ 2024/ 04/ 13.

 

Valahol a világnak,

Ezen a szegletén ugyan, s mint.

Élt egyszer egy legény ki verseivel kalapol,

A szegény csucsormincs.

 

 

Hiába mondta, hogy csak,

Néki születtek meg a szavak!

Vágtattak, utána ügettek, némely sírva kérte, hogy az ajkára vegye

Vagy leírva tollat fogjon érte ujja begye.

 

 

Tán a fény után szökött, az ám!

Mely a csillagokból jött le akkor, és most, ha olvasol a tied.

Elemózsia lettem anyám,

Hisz itt táplálta nekik testem, pici reaktor szíved.

 

 

Hogy felszínre hozzam ezt az álmodó világot,

És ez pont így jó is lesz, éberségünk ne zavarja majd meg holmi nesz!

S még a hazugságok elrohadnak,

Majd boldogság is marad, a napsugár, ki mosolyog.

És én a könnyeimmel, mint a kispatak feléd csobogok

Még lelkemmel elrohannak e vákuumba a fotonok.

 

Oroszi/ 2024/ 04 07.

 

Bámult reám a kirakat valahol pápán,

A sátán egy rólam kreált képpel.

A macskakövön garast kalapol egy szólam,

Mikor kondul a harang az időgéppel.

 

 

Fent a pokol tornácán, e világ romjai felett bongyoran,

Gomolyognak a felhők, ahonnan vacak ez-az élet

Imádkoznak a bevarrt szemű horgolt angyalok.

De ma csak rólam álmodik a szerelem,

Meghal bennem, majd újra téved

Ahogy mellém ülnek a simlis galambok.

 

 

Lassan elillan a levegő, és én hálát adok érte a lebegő légnek

Mert rejtekem bugyra lehet a csillagos ég.

Hol ha jól tudom, mindenki boldog kit nem avatnak

E sorsot kerestem! Hívtam ki itt magamnak

Ha megyek e hosszú útra a rám ragadt bűnökkel, mint egy üstökös, ha vetkőzik

Majd az átkok úgy foszlanak, mint réten az illatos emlék.

 

Gic/ 2024/ 04/ 01.

 

Ilyen lett hát atyám ez a boldog világ

Hol megtestesült az ige,

Annyira sajnálom, hogy engem nem néztek benne semmibe

Senkise ért meg, mint téged.

De van nálam néhány álom s te magyar hazám,

Ha megbocsátod ezt az elmebajt,

Majd holtamban is itt kísért s éget.

 

 

Otthona lesz e föld! Itt válik puhatestűvé e DNS,

Ha mostoha is, de a szívem néki oly fennkölt ott az égben,

Hol sorsom a halványkékben írva már.

Istenverte betűkkel vagyok megáldva, s imákkal!

A ragba így járva a mennyben fészket rakva, mint egy kismadár.

 

 

Csak az idő lesz ellenség halkan, ha újperc nem születik

Te líra drága felség! Ugrunk a térbe.

S meglessük urunk ahonnét kipattant s küldetik,

Egy-egy csillag kelyhébe betérve.

 

 

 

 

 

Itt hagyva mindent mit úgy kapva kölcsön,

Alattam ez a manézs hol a virágos rétek legelnek,

Eljátssza életem a puhapázsit.

Szinte reám illik ez az öltöny,

Amikor utánam az anyaföld ásít.

 

 

Veszprém / 2024/ 03/ 22.