TURIKARI68 blogja

 

 

Ottfelejtett morzsa vagyok, ennek a veréb világnak,

Csipeget a valóság, parkok főterek közepén.

Nincs köröttem egyéb csak a csend zümmög…

E csukló dallamom szövegén.

/

Nem leltem az alanyt sehol, s nem állítom, pedig tudom, itt rejt e pokol,

Még engem az ige kitöm fűrészporral, neked ez az alázat.

Hol lestelek, mint ahogy engem látnak a holtestek…

A galambdúc panelokból kicsorgó fűről lejött csontvázak.

/

Lélegzetem csak lenyomat már, minden múltkor…

Párás csók csicsereg ajkadon ahol megettél.

Azóta a próbababák meztelenül mászkálnak utánam,

Tekinteted foncsor tükör kirakata agyamnak, ahonnan annyi mindent elvettél.

 

Ajka/ 2025/ 05/ 23.

 

 

 

Szeretlek simogatni,

Mint hajnali napsugár az ébredő tájat.

Ott derengtél mindig is bennem,

S azt hittem már örökké csak várlak.

 

Csendben jöttél nesztelenül,

Mint gyermekkoromban az első hóesés.

Meglepődtem, mint akkor,

S elhinnem is oly nehéz...

 

Csak lassan csitulnak szívemben a viharok,

De te, mint szép szivárvány már ölelgeted körbe.

Tanítsd, meg hogy kell élni.

Szállj le velem végre a földre.

 

A lélegzetem vagy, a pillantásom,

Csak légy mindig itt, többet nem fogok kérni.

S én nem ocsúdok fel ez ámulatból,

Szeretlek! S veled már érdemes lesz élni.

 

                                                                            Turi Károly

                                                                            2010-10-04

 

 

Attól féltem mindig,

Hogy olyanná válhatok akár a többi ember.

Lopok, csalok, hazudok,

S el is felejt majd az isten engem egyszer.

 

Duzzogva néz az atomokból,

Kesereg, amivé váltam.

Tetézve a bajt, nem kerül elő a semmiből,

Ha majd, kőbe ütöm pont a lábam.

 

De volt, aki sugallt a keresztúton,

Hisz csak kérnem kellet mindig.

Szólt, hogy merre menjek,

És süllyednem le, addig a szintig.

 

Ott lesz velem a lélekvesztőn,

Tán ő lesz ki megkísért, a mumusom.

De ott lesz velem, amit megígért,

Ha lehull a húsom.

 

Gic/2021/ 06 / 27 16:15.

 

 

 

 

Jó idő volt emlékszem,

S a te hajad, mint az akácvirág fürtbe lógott.

Ujjaimmal néha puha szellő vagyok,

Még ma fonok bele kócot.

 

Néha délibáb,

Ki lelkéről vetít néki képet.

Egy látomás kit nem érhet el ez a világ,

Úgy éri meg a véget.

 

Pedig igyekeztem mégis elmondani,

Mit a szó még akkor, s ott megengedett!

Hogy a sinusritmus, ostoba kattogás, s a perc semmirevaló volt nélküled,

Vele a sors eddig csak kujtorogva időt tengetett.

 

Ó bár csak megértenéd egyszer,

Miből is vagyok én összerakva.

Ki valóságos sose volt,

De most mégis úgy megragadna.

 

Hannámnak névnapjára…

Oroszi/ 2022/05/22.

 

 

Az a pillanat,

Mikor rájöttem, hogy szeretlek.

Honnét nem lesz visszaút,

Csak, majd ha temetnek.

 

Látod elcsorgott az ifjúságom,

S most csak vénségem emel előtted kalapot.

Mert hiába harapdálom ajkadat,

Folyton éhes maradok.

 

Amikor már nem volt mit mondani,

És a bánat elkísért.

De mindig maradt egy hang itt belül,

Mi hozzád közben verset írt.

 

Gic, 2021/ 09/26. Hanninak, köttetem megjelenése alkalmából.