TURIKARI68 blogja
Korgó elmével.
A vitrinből lesett rám az a rusztikus képkeret
Itt jártál még a múltkor s ma már, színt vall veled e képszelet…
Akár a sötétben bujkáló hasadóanyag napsugár.
Elindult valami benned, s bár biztosan tudom nem vagy már élő, hisz én temettelek…
De nem felejtelek, még a zsírok koponyámba lenem bomlanak s így halott se már.
/
Ma csak a vak álmok futkosnak veled fel s alá az anyagból…
Az ébrenlét vacak időtöltésnek tűnik,
Otthon hol lábad nyomán már pocsolya szárad.
Én elloptam tőled mit az isteni csoda adott, és nekem fáj tovább!
S most mostohán báj kísértetek lettünk…
Mint a mezőre vetített felhőárnyak.
/
Nem lettem boldog így korgó elmével
És nem is lel engem se égen se földön a vigasz…
Tán majd a rothadó pimasz csipke szemfödőn.
De addig hova rejtsem, hát a falat érzést még nem álmodom örökkön…
Mi nem ereszt el hazulról mégsem! Tán bevonzzuk egymást odafenn, mint két csillag,
És amitől féltem e rögökön, hogy kialszunk ismeretlen akár egy gyertya a csendes temetőn.
Oroszi/ 2026/ 03/ 02.
Hogy kivagyok?
Kit nem ismer az ember,
De tudják a csillagok.
Ők a családom foton nap anyám,
Hold nővérem, hol lebegnek súlyukkal súlytalan,
Mosolyogva kövéren.
/
Ott kanyarog az utam,
Ahogyan közelít a távol felém…
Vele minden pillanatban belőle.
De mi lesz a keserű valósággal édes,
Ha többé nem álmodok felőle.
/
Ha vitorlám nem old el szelet,
Messze tengerek nem úsznak alattam…
Mert feledtetne az idő fergeteg.
Hol várna az otthon melege, s tán szeretnek…
De maradtam, s nem megyek.
/
Gondolatban e tiszta lappal indulok…
Hol a betűk lassan formálják meg,
Hologram testemet.
Az olvasólámpa fénye odacsal szembogaradnak
Mint valami legyet,
Miközben odakünn sűrű sötét este lett.
/
S ezekbe a szavakba szerelmes leszel…
Ha mondom is, csak lesel, hogy mégis,
Pedig engem az összes csend már megtalált.
Én csak azt akartam te vigyél haza,
S ígértem érte minden mást mi nem én vagyok…
Elkövetve kettőnkért az összes életet és oktalan halált.
Veszprém/ 2026/ 02/ 24.
A tudatalattin én az Aladin.
Sétáltunk a fejembe egy tudatalatti golgotán
Szívem magától kezdett el dobogni,
Odakünn mikor érezte a jót.
Kerestem az élet értelmét…
S e kereszten lélekben, kiismertem az örökkévalót.
/
Hol csak te voltál nekem a dzsinn,
Mélységeim óriása a rettegés mögül.
De dörzsölten mintha nem léteztél volna
Csak a betűk maradtak meg a süket valóságnak
Annyi boldog percközül.
/
S most e jelenbe írok rólad a múltról…
Innen valahonnan hazulról, oda ahova
Ahol e gondolat csak szövegnyi.
De a csoda tud téged így, én, nem bírlak követni…
Elbújtál oda fel, mint egy lélek, s az élet?
A föld alá az a darabka szövetnyi.
/
Köddé váltál, mint életemben a napsütés,
De itt volt veled a pillanatnyi sejtelem
Ki kitapogatott a szürke hétköznapok egyikén.
Innen üzenem, hát az univerzumnak nincs, visszakozz!
Mert hiába ha egyszer adott nekem fantáziát
Ez az elme menten visszahoz, tekintem elé…
Hol mindjárt jövök egy érzés rejtekén.
/
Falatnyi lélegezgetem igazság lesz,
Az Isteni hullának, ha kap…
Belém harap, mint tavaszi langy fuvallat az illatokba.
És hiába futsz, ha az ember el is felejt, de te nem tudsz…
S ott leszek veled, hogy emlékezz reánk a csillagokba.
/
Ahonnan újra indítjuk azt a nagy bummot
Ez a tucat semmi egészet.
És végignézheted, ahogy nekem mennyire fáj…
Mikor a legjobban szeretek, megölel a kukac enyészet.
Gic/ 2026/ 02/ 21.
A porból.
Érthetetlen bűnös dolog ez az élet,
Eddig mindig szerettél volna magadnak egy csillagot…
Mely odafent henyél.
Te hitted, s félted a sötétet ki a mélyben ringatta,
Szeretted volna azt a fényt, hogy megingassa…
A büdös dögszagod hogy egyszer Isten legyél.
/
Pedig amikor elkezdődött volna e végzet,
Te vegyszerrel etetett ott voltál az egyiken,
Ahogy sorsom végignézve jónak találod.
De a szerencse sejtszinten bujt el előlem a föld alá…
És a szó már nem lehetett a jó barátom.
/
Hol az emberi testrészek, részeg tehetetlenségébe hevertek,
S árnyékom beleéget a délutánokba…
Ám a Magyar tűz tovább lobban.
És ha nem fog senki tollat többé hogy szerelmet valljon szentem…
Hát kellene nekem egy szív vagy egy láb, hogy kisétáljak onnan.
Gic/ 2026/ 02 / 17.
Apámért szólt.
1/
Sokan vannak a templomban
A falakon körös körbe gyertyaég.
Apámért szólt a mise,
Mégis úgy éreztem, én vagyok ott az akadék.
2/
Sehol egy érces férfihang
Csak nők ültek egymás mellett.
Kik a pletykát hajtották mindvégig
Ha éppen énekelni nem kellett.
3/
Szerettem volna beleordítani abba a sivalkodásba
Torkom szakadtából, ahogy csak birok!
De ne figyelt volna reám senki
Ott még isten a nagy titok.
4/
Jó volna visszatérni hozzá
De nem biztos, hogy jó helyre jöttem.
Csak a pénz az úr, nélküle szög nem lazul
A könny, hiába csöppen.
5/
Az evangéliumot, egy fogyatékos olvasta
Nagy kedvel, s tehetséggel, mint a megszállott.
Kerültem a tekintetét
Azt hiszem a lelkembe látott.
6/
Oly magasztosan ejti a szavakat,
Hogy akár a papot is lehetne mellőzni.
Csak nem fér a fejembe
Engem mért nem próbál meggyőzni.
Turi Károly / 2005 / 5/ 17 / 18/30