TURIKARI68 blogja

Kultúra
TURIKARI68•  2024. március 15. 14:12

Én a szikra.


 

 

Milyen szörnyű is a csend, benne kereslek, kutatlak

Hol a fájdalom csak jött, és ment, égetett vala,

Szívem folyton utat téved, s zihálva téged csahol.

Egyedül élek és halok e bánatommal

S te hon, nem vagy haza nekem sehol.

 

 

De e hun vagyok én a szikra fent az égnek,

Mi lángot ad idelent az avarnak.

És ezek a szavak pont engem akarnak, ím, előtted égek

Belőlem a mondatok nagy tüzet raknak.

 

Tiszta leszek, s mielőtt hazamegyek mosdatlan

A ketyegőn megállva ez az óramutató!

Tán csak akkor lesz igazán minden csudajó,

S a föld mibe hova visszavetnek valahányszor, talán nem tévedve gyanított

Aztán, elsuhanok a ház felett, mint egy zápor, ahol anyám járni tanított.

 

Oroszi/ 2024/ 03/ 15.

 

 

TURIKARI68•  2024. február 28. 14:53

Azt hittem én.


 

Azt hittem különleges vagyok én,

S engem soha nem csípnek meg a fagyok a dér,

Vigyáz rám az égis bűntelen.

Örökké ártatlan maradok,

Nem okozva anyámnak bánatot csak örömet szüntelen.

 

 

Tán egy angyal volnék? Kit vár a kékég

Mint a kreatív isten mindörökké valaha.

Hol ott ő maga sem ment meg attól, hogy hallhatatlan legyek

S ha megyek, e penna éllel is vár engem a Valhalla.

 

 

Te reménység hű szerelem révészem!

Mégis légnemű hát a boldogság bugyra?

Ha nem talál meg sehol a pókhálós hajnal,

De azért a horizontról még utánad tekereg.

Pedig e magyar balsors a fájdalomból neked pakol játékot

Majd álmélkodsz, ha elvesz, s csak lesel mint a durcás kisgyerek.

 

 

 

 

 

 

Kit még itt babusgatna a líra,

De e mihaszna betűk értelmet nyertek hirtelen,

Még földanyóka egyszer integet, s aztán bejárom a jó eget magát.

Vess, a tűzre szabadíts fel!

Te szülőföld nyunyóka leszel, jóéjszakát.

 

Hédervár/ 2024/ 02/ 28/ 10: 00.

 

 

 

 

 

 

TURIKARI68•  2024. február 24. 13:46

Neked írok.


 

A benned rejlő sötétség óhaj,

 Telis tele van fényes csillagokkal,

 És mindazokkal a csodákkal,

Melyben az ember tolvaj gazember, s oly hanyag.

De én még utánad vágyom,

S neked írom a verseket én a súlytalan anyag.

 

 

Magamba hordozom hát, a halált,

Ki feltámadt ki megvált,

Mint kárba vesztett drága gyermeked feledten.

S én, ki a sorok között haldoklom

Azt mondom, majd szólok,ha a haza egyszer megtalált

Addig itt e magyar föld, ki anyáskodik felettem.

 

Csak úgy jöttek zsigerből a szavak,

Mit te csak sugalltál vala, uramfia,

E lélek súlyát vállukon cipelik.

De nekem csiripelték a madarak,

Zümmögték a méhek, és miközben köröttem világok égtek,

Tán eljutok véle a szívedig.

 

 

 

 

Azt hitten, értünk történik minden holott,

Pedig csak szeretni kellene! Ami belőlünk elfogyott,

Hisz itt volt nekünk a föld végig.

De hiányzott belőlünk a boldogság jelleme

S nem tanultuk meg félni, hogy felérjünk az égig.

 

Gic/ 2024/ 02/ 24.

 

 

 

TURIKARI68•  2024. február 10. 18:33

Igaza lett a világnak.


 

 

Itt mindenkinek fáj valami

Amit rejteget.

A „titkos féreg foga „azóta is rág,

Emészti a sejteket.

S bár e kereszt vissza nem ereszt a homokból.

De eleven leszek talán, ha tudnak olvasni a nyomokból.

 

 

Én is hangot adtam a búmnak,

Hol hisz az ember, s a szép szavak hiába nincsenek

Dalolva, mint ahogy a gerlék búgnak, s a madarak csicseregnek!

De közben eljött az ideje a csendnek.

A céltalan álmok velem,

A gyep alá bújva, mind-mind aludni mennek.

 

 

Ímhol pedig e testnek mindent megadtál,

Csillagok pusztultak miattad,

Hol az ismeretlen merengett ott csináltak.

Mint az ég madarait, kitudja miért etetted itattad!

Mi meg csak néztük,

Ahogy a halhatatlan exitus rajtam eret tépet

Azt a pillanatképet könnyesen,

Ahogy mégis igaza lesz ellenünk a teremtett világnak.

 

 

Nem hitt bennem csak te és a titok,

Nem is szóltál rólam, még ébren vagyok.

Pedig imádkoztam mindenkihez,

Mint a kikelet, de fagyból nem jött vissza lehelet,

Elbuktam hát!

De nem buktak velem az angyalok.

 

 

Oroszi/ 2024/ 02/ 10.

 

 

 

TURIKARI68•  2024. január 27. 17:56

Hova rejtselek.


 

Hova rejtselek hol a szavak, nem rejtelek

S leszel velük csak egyedül te magad.

Hova bujtassam el e világ elől,

Hol megsimogatja valaki kicsi szívem, ha sírva fakad.

 

 

Mert az-az otthon az égbolton egy illúzió app,

Hova hazamenni csak úgy keserűen nem lehet.

Te mégis szöknél, és ez a boldogság engedi is,

 Nap, mint nap agyaggalamb lelkedet.

 

 

Gyakran megemlítelek imámba,

És bár úgy tűnik tán a világnak hiába én így, már csak neked szavalok.

Magamba beszéltetsz, mint a bolondot s mire mind ezt beláttam,

De én csak egyet mondok! S talán e hitben talál rám az isten

Miután itt bejártam a boldogságos poklot,

Majd megnézem a dicsőséget, hova mennybe visznek az angyalok.

 

 

 

 

 

 

 

 

De ott leszek az anyagba egy rész! Mit tanítani, alig ha lehet,

Majd ha a révész trógon visz vagy lesz az ember alatt oda taliga,

Tán akkor hisz el a számító emberek maradéka mást nem tehet,

Hova porba utánam tanítót-újat rajzol a szél.

És elveszek mégis, honnan apámnak, s anyámnak is lába kélt.

 

Oroszi/ 2024/ 01/ 26.