TURIKARI68 blogja

Kultúra
TURIKARI68•  2022. augusztus 10. 18:39

Csipkés szélű felhők.


 

 

Könnyeim, akár a szedett-vedett betűk,

Tán csak csipkés szélű felhők voltak.

Melyek a margón mégis,

Egybefüggő folyókként szólnak.

 

 

Vélük túlláttam a csillagokon pedig,

Ahol a fény is elesetnek érezte magát.

Lelkemmel ott vártalak a horizonton,

Hol elengedem majd, mert az életem sem a saját.

 

 

Ahogy magamat az ősgyökig visszanézem,

Érzem, köntösöm szövetei ott lesznek szétesve.

Idelent e csontvázzal mire fel volt akasztva mintha csak,

Valami másik gazdatestet keresve folyton tévedne.

 

 

Ki van égve a világ,

S e fájdalom tán, mit emészt belülről az ember fia.

Nekem nincs már itt mit felgyújtani,

Ahhoz kevés vagyok én, de nem is kell ide ez a szikra.

 

 

 

 

Kinek adjam hát át e fát?

E pásztor stafétabotot.

Kibe ott e jellem nemes,

S nem ütött kopott.

 

 

Gic/ 2022/08/10.

 

 

TURIKARI68•  2022. augusztus 3. 16:00

Szót értettem veled.


 

 

Sosem volt velem kegyes az isten,

Tán vétkeztem eleget, meg kell azt hagyni.

Nem szerettem az életet,

S mégis félek meghalni.

 

 

Vérem hiábavalón csak alvad,

Pedig imádkoztam gyermekért, ahogy azt te haltad,

De nem lesz itt rajtad kívül senki emberfia fölibém meredve istápom.

Szót is hiába keresek, szívem csak kesereg,

Mert e bánat szekere elé fogtad hát istrángom.

 

 

Te maradsz az egyetlen élő rokonom, ki érti!

Ki párnát igazít fejem aljának földel.

Ki kilazít minden inat, hát köszönöm!

Hogy túl e világon, nem úgy, mint a fenti közönyön

Úgy bánsz anyámmal akár a férfi egy igazi hölggyel.

 

 

 

 

 

 

Ki dunnát vetve fölibém több araszt,

S e nemzetnek rajta kalászt érlel.

Látod? Szót értettem veled még is én,

A kincset kereső e nép nyelvén,

Mint aszály ideén a paraszt, ha a misén esőt kérlel.

 

 

Most látom csak igazán mily jó apa,

Ahogy sercen a kötél, suhan a kapa,

Mekkora alamizsna is a halál!

Hogy ilyent, mint én csak egyet sütött e pék,

Íme, menyi szívet jóllakatsz velem nem hiába ütöttél dagasztottál.

 

Orosz/ 2022/08/03.

 

 

TURIKARI68•  2022. június 12. 20:18

Rögökbe rejtett DNS.


 

Ahogy az idő araszol előlem,

S ravaszul otthagyja egyik percet a másik.

Úgy álmodtak egy olyan világba,

Hol belőlem majd, semmi sem látszik.

 

 

Mikor voltam csend már eleget,

Akkor ár, s menydörgő zivatar.

Csipp-csöpp fájdalom mit egy felleg elejthet,

Amit aztán a pillanat el is felejthet, mert beitta a föld hamar.

 

 

S miért szavak nélkül, hőn imádkozott anyám,

Te csak halott árnyékot ébresztgetsz e rögökön feledve.

Elbújtatnak vissza a hant mögé,

S a nap is csak egy mesterséges fény lesz majd a kezedbe.

 

Gic/ 2022/06/10

 

TURIKARI68•  2022. április 15. 14:01

Azon a napon.


 

Amikor majd mennem kell,

Azon a napon.

A csend, ha nem is felel viszont,

Én akkor is veszem a kalapom.

 

Ha egyszer megtörténik,

Csak úgy, mint ahogy bennem e szerelem teremt, és öl!

Ahogy a halál is csak egy állomás lesz,

S aztán te pottyansz felém az égből.

 

Hisz ismertük egymást még régről,

Születésem előtt most már biztos, hogy láttalak.

Ahogy visszaköszöntél babám szeméből szerelmesen,

Őt ölelve, téged is vártalak.

 

S mi is lehetne neked még,

Annál is csuda könnyedebb.

Hogy életre keltesz engem,

Kit elrejt a puha gyep.

 

Ám de lehet a lírának így lett kerek a sorsom,

Abban a hitben, ahogy felettem a csend őrködött.

Az írások szerin majd akár egy isten,

Anyám a te ördögöd.

 

Gic/2022/ 04/ 15.

TURIKARI68•  2022. április 10. 13:45

Kinek sírjam el.


 

Kinek sírjam hát el bánatom,

Nézd, itt vagyok, egyedül s már a kutya sem kísérget.

Egy árnyék vagyok, ki támaszkodik a fának,

S a mának e szellem, úgy tűnhet egy kísértet.

 

Egyedül! Pedig fűszál a réten,

Kihez nem hajol, oda pittyed puha csókja.

Ó ha!  De leheleted nem vert volna eret belém,

Most nem lennék e világ bókja.

 

Vártalak pedig s csak dobált az élet,

Mint szél a puha avart vidéken kényére, kedvére már.

Te haldokló csillag, fényeddel hátha még belém botlasz s megszólítasz,

Mint egy idegent az erdőben kujtorgó napsugár.

 

Alig hogy elkezdtem álmodni a tudat alatt,

Ím, de hát ennyi ez? Ennyit is ért!

Megébredve eszmélek csak,

Meg kell halni egy vacak kis semmiért.

 

Mert van, amiről nem lehet beszélni,

Szinte szavakba önteni sem.

Az alázat, amivel szeretem a hazám, s az ám! Az a bánat mely kísérget,

Hogy ő sem boldog, amivel lassan megöregszem.

 

Hol keresselek? Vagy mit áldozzak fel magamból,

Amit az élők még csak nem is sejtenek.

Amit harsog utánam száz torok,

És nem felejtenek.

 

Gic/ 2022/04/10.

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom