TURIKARI68 blogja
KultúraÉn a szikra.
Milyen szörnyű is a csend, benne kereslek, kutatlak
Hol a fájdalom csak jött, és ment, égetett vala,
Szívem folyton utat téved, s zihálva téged csahol.
Egyedül élek és halok e bánatommal
S te hon, nem vagy haza nekem sehol.
De e hun vagyok én a szikra fent az égnek,
Mi lángot ad idelent az avarnak.
És ezek a szavak pont engem akarnak, ím, előtted égek
Belőlem a mondatok nagy tüzet raknak.
Tiszta leszek, s mielőtt hazamegyek mosdatlan
A ketyegőn megállva ez az óramutató!
Tán csak akkor lesz igazán minden csudajó,
S a föld mibe hova visszavetnek valahányszor, talán nem tévedve gyanított
Aztán, elsuhanok a ház felett, mint egy zápor, ahol anyám járni tanított.
Oroszi/ 2024/ 03/ 15.
Azt hittem én.
Azt hittem különleges vagyok én,
S engem soha nem csípnek meg a fagyok a dér,
Vigyáz rám az égis bűntelen.
Örökké ártatlan maradok,
Nem okozva anyámnak bánatot csak örömet szüntelen.
Tán egy angyal volnék? Kit vár a kékég
Mint a kreatív isten mindörökké valaha.
Hol ott ő maga sem ment meg attól, hogy hallhatatlan legyek
S ha megyek, e penna éllel is vár engem a Valhalla.
Te reménység hű szerelem révészem!
Mégis légnemű hát a boldogság bugyra?
Ha nem talál meg sehol a pókhálós hajnal,
De azért a horizontról még utánad tekereg.
Pedig e magyar balsors a fájdalomból neked pakol játékot
Majd álmélkodsz, ha elvesz, s csak lesel mint a durcás kisgyerek.
Kit még itt babusgatna a líra,
De e mihaszna betűk értelmet nyertek hirtelen,
Még földanyóka egyszer integet, s aztán bejárom a jó eget magát.
Vess, a tűzre szabadíts fel!
Te szülőföld nyunyóka leszel, jóéjszakát.
Hédervár/ 2024/ 02/ 28/ 10: 00.
Neked írok.
A benned rejlő sötétség óhaj,
Telis tele van fényes csillagokkal,
És mindazokkal a csodákkal,
Melyben az ember tolvaj gazember, s oly hanyag.
De én még utánad vágyom,
S neked írom a verseket én a súlytalan anyag.
Magamba hordozom hát, a halált,
Ki feltámadt ki megvált,
Mint kárba vesztett drága gyermeked feledten.
S én, ki a sorok között haldoklom
Azt mondom, majd szólok,ha a haza egyszer megtalált
Addig itt e magyar föld, ki anyáskodik felettem.
Csak úgy jöttek zsigerből a szavak,
Mit te csak sugalltál vala, uramfia,
E lélek súlyát vállukon cipelik.
De nekem csiripelték a madarak,
Zümmögték a méhek, és miközben köröttem világok égtek,
Tán eljutok véle a szívedig.
Azt hitten, értünk történik minden holott,
Pedig csak szeretni kellene! Ami belőlünk elfogyott,
Hisz itt volt nekünk a föld végig.
De hiányzott belőlünk a boldogság jelleme
S nem tanultuk meg félni, hogy felérjünk az égig.
Gic/ 2024/ 02/ 24.
Igaza lett a világnak.
Itt mindenkinek fáj valami
Amit rejteget.
A „titkos féreg foga „azóta is rág,
Emészti a sejteket.
S bár e kereszt vissza nem ereszt a homokból.
De eleven leszek talán, ha tudnak olvasni a nyomokból.
Én is hangot adtam a búmnak,
Hol hisz az ember, s a szép szavak hiába nincsenek
Dalolva, mint ahogy a gerlék búgnak, s a madarak csicseregnek!
De közben eljött az ideje a csendnek.
A céltalan álmok velem,
A gyep alá bújva, mind-mind aludni mennek.
Ímhol pedig e testnek mindent megadtál,
Csillagok pusztultak miattad,
Hol az ismeretlen merengett ott csináltak.
Mint az ég madarait, kitudja miért etetted itattad!
Mi meg csak néztük,
Ahogy a halhatatlan exitus rajtam eret tépet
Azt a pillanatképet könnyesen,
Ahogy mégis igaza lesz ellenünk a teremtett világnak.
Nem hitt bennem csak te és a titok,
Nem is szóltál rólam, még ébren vagyok.
Pedig imádkoztam mindenkihez,
Mint a kikelet, de fagyból nem jött vissza lehelet,
Elbuktam hát!
De nem buktak velem az angyalok.
Oroszi/ 2024/ 02/ 10.
Hova rejtselek.
Hova rejtselek hol a szavak, nem rejtelek
S leszel velük csak egyedül te magad.
Hova bujtassam el e világ elől,
Hol megsimogatja valaki kicsi szívem, ha sírva fakad.
Mert az-az otthon az égbolton egy illúzió app,
Hova hazamenni csak úgy keserűen nem lehet.
Te mégis szöknél, és ez a boldogság engedi is,
Nap, mint nap agyaggalamb lelkedet.
Gyakran megemlítelek imámba,
És bár úgy tűnik tán a világnak hiába én így, már csak neked szavalok.
Magamba beszéltetsz, mint a bolondot s mire mind ezt beláttam,
De én csak egyet mondok! S talán e hitben talál rám az isten
Miután itt bejártam a boldogságos poklot,
Majd megnézem a dicsőséget, hova mennybe visznek az angyalok.
De ott leszek az anyagba egy rész! Mit tanítani, alig ha lehet,
Majd ha a révész trógon visz vagy lesz az ember alatt oda taliga,
Tán akkor hisz el a számító emberek maradéka mást nem tehet,
Hova porba utánam tanítót-újat rajzol a szél.
És elveszek mégis, honnan apámnak, s anyámnak is lába kélt.
Oroszi/ 2024/ 01/ 26.