TURIKARI68 blogja

Kultúra
TURIKARI68•  2021. július 4. 13:27

Antonio Vivaldi négy évszak.

Első felyezet.

 

Csak egy gondolat vagyok,

De lehetnék ige, mely megtestesült, egy szó!

Hegedű, mely, mint a szél néha sírva fakad,

Egy műhely, hol ha nem játszotok velem, csak egy szolmizáció.

 

E világ egy tiszta lap,

Egy lágyan szédelgő golyó, s imigyen bármi lehet azon.

Hol nem járt előtte még hang, siklott ecset,

Vagy zúgott fel vadon.

 

Így állnak sorba a művészek lassan,

Még nem jössz tán, te, vagy én.

Élükön a mester frakkban,

Egy felhő tetején.

 

Az alkotás előtti csend, pennával, s pálcával a kezekben

Széttárt karokkal.

Mögötte vele zuhanni kész festőkkel, költőkkel, zenészekkel,

S mi jól jöhet még mind azokkal.

 

 

 

 

 

Így jöttek el ők, s tűnhettek angyalnak,

Elmében szárnyalva oly magasnak,

Suhanva körbe, mint megannyi üstökös a földet.

Megtöltve a gödröket vízzel,

S befestve, megénekelve hegy völgyet.

 

Aztán földre szállott,

S ott talpa alatt avar roppant.

Utána amerre ment, nem volt többé csend,

A természet szíve, az örök körforgás szíve dobbant.

 

Egy hegedű rítt valahol, az ágak hegyén,

A bokorba búsan fuvola furulya síp sikongott.

Nincs, ki utánozza a hangunkat mester!

De ő már értette akkor, mit a sok magányos hangjegy mondott.

 

Így nyomult hát e menet, ami nem volt hamis minden mehet, s hangot adott!

A festő festett, a költő fordított, amit lehet, de aztán gyorsan menni kell!

Mert gyerek cipőben jár az idő,

S hamar felnő, lába kel.

 

 

A TAVASZ.

Folyók szaladtak alá,

A hegyek jégsapkái alól, helyüket keresték.

A rengeteg, rettegett erdők, virágok dugták elő fejüket,

Melyeknek bogarak méhek keresték szomjazva kelyhüket.

 

 

A száraz avar,

Hamar selymes rét lett.

Hol felnőni öröm,

De csak játszva önfeledt.

 

S ahogy idelent kujtorog a napsugár

Zengi, csipog sok torok, felette már sokszor felhő zokogott.

Fácán, s fogoly robban a tojásból,

Kiknek nyomokba máris anyjuk kocogott.

 

Volt, aki küzdött s nem szépen,

Boldogságban, vagy éppen vérben fürdött, ahogy kereste párját.

Van, aki lopta, vagy csak úgy szerezte sajátnak,

De olyan is, ki egy életre választott magának mátkát.

 

Gombamód szaporodott e világ,

S ez élet, mely bizony törékeny s drága.

Nem midig volt szép,

Néha csupa veszély s dráma.

 

De mily tökéletes világ, melyet csak a művészet kreálva magának, s él itt,

Egy darabig, de aztán megy, s újra szendereg.

Hol még nem jelenik meg a kapzsiság,

A magukat istennek hitt emberek.

 

 



TURIKARI68•  2021. június 20. 15:58

A szikra.

 

 

Soha nem voltam én,

Értékes ember.

Csak jöttem, s mentem e vidéken,

Mit minden évben a szeptember.

 

Csak egy apró jel talán,

A sötétség csillagtengerén.

Ha lenézek Idelent harmatcsepp a napsütésben,

Egy záraz boglya közepén.

 

S nem ács fiaként, hanem hajósé,

De vitorláján én voltam a szélvihar.

Kergethetnék felhőket is, de rájöttem, nincs időm!

S gyújtanom kell elégve hamar.

 

Gyomlálni a szívekben,

S fűteni őket, mint a hazaszeretet.

Hogy legyek útjukon remény, csendes alázat,

Mikor a gyalázat sírjura döfi a keresztet.

 

2020/ 02/ 21 19:06

 

TURIKARI68•  2021. március 5. 19:02

Holt ágam.


 

A késő délután lassan,

Behálózta a tájat.

S én ott ringok a hálójában,

Mindenemmel, ami még fájhat.

 

Inkább búzát kellene vetnem, mint betűt,

Rajta nevelgetni e nemzetet.

Hisz szeretem a hazámat!

De a farizeusok most csapolják költői vénámat.

 

Tehetik, mert leszaladt a Kárpátokból,

Ezernyi ágon!

Hordaléka a fájdalom,

Mely megpihent a rónaságon.

 

Itt hömpölygök előttetek,

De hol van a gyökerem?

Magyar vagyok? Itt van a sors az olvasztótégellyel,

S ezzel a kétellyel, most a hazámat keresem.

 

Nem mard már csak holt ágam,

Nem szólhatnék ma még, de ki mondom hát bátran!

A te fiókád vagyok, hisz a turul költött,

S nehezen szül az anyaföld majd e honnak, még egy ilyen költőt.

2018/ 04/ 04/ 19:00

TURIKARI68•  2021. február 25. 15:03

Álmomban egyszer.


 

Álmomban egyszer verset írtam,

S ahogy ott sírtam zokogtam meghitten.

Valahol a sorokban hogy hogysem,

Felém jött az isten.

 

Csupán egy kapavágás lehettem volna csak,

Egy hitvány tőke, mibe nem láttad igazán magadat.

Hisz még hangsúlytalan súly voltam a mondatokban,

Egy mellőzhető vessző, egy gyom valahol a rag alatt.

 

A helyett odagördülhettem gyöngybetűimmel szemedből,

E farizeus világ elé könnyeden, kivel az életnek velem halott ügye lett.

Hogy keresztre vigyen e golgotán,

Hol a költészet megszületett.

 

2021/  a költészet napjára.

 

TURIKARI68•  2020. december 25. 16:06

Parkok közepén.

Parkok közepén.

 

Kevés hely van a világon,

Ahová elbújhatok.

De a sorok közé biztos nem,

Mert mint egy jel, akár a rőzse néktek meggyulladok.

 

Leszakítottak maguknak a szavak,

Olyan lettem, mint, szerelmes szívnek a virág.

Hogy csokrot kössenek belőlem a lírának,

Olyant, melyet még nem látott e világ.

 

Nehéz dolga lesz,

Bárki is tart majd a kezében.

Mert relatív dolog lesz, hol van e lélek pont,

Éppen magasan, vagy mélyen.

 

Tán a nemzet koporsójára ráhajítva megszületek,

Ha magamba szívtam a fájdalmat kellően.

S papsajt leszek akkor az árváknak,

Én így, egymagam meddően.

 

Majd a parkok közepén tán,

Árnyékot farag belőlem az idő.

S megértik, ha későn is, amit mondtam,

Ha reám kerül a nehéz kő.

2018/ 05/ 04/ 21:00.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom