TURIKARI68 blogja

 

 

Már a síromba feledten,

Hanyatt homlok hamvadtan.

Hogy felettem még zümmög, lélegzik a rét,

Hol gyökerén az anyaföld még néha hozzámért

Itt éltem, lézengtem én nyamvadtan.

 

 

Te Oroszi! Te voltál az én bábelom

Hol emlőben savanyodott meg nekem itt az anyatej,

De őriz a hely, ha valamit is számit szépen.

Mit fejt az idő ízületes ujjaival lyukas garasért

Mely ajkamhoz épphogy odaért! De már akkor sehol se voltál

Aznap is csak ültem, s téged hallgattalak volna egy sámli széken.

 

 

És már alig emlékszem feledésbe szőtten,

De e betűkből hintett morzsákon nőttem,

Arra eszmélve, hogy elmém így imádva téged,

Néked mondatokat alkot.

A költészet lett a lelkészem, hozzá s hozzád kötődve, folyton álmokat fonnék,

S onnét félmeztelen felhőkbe enged képzelni alakod.

 

 

 

De bánt a dolog, mért nem szólhatok, csak alkossak?

Te ott vagy pedig, s én kitudja, meddig itt maradok,

Miután e világ eleget tagad!

Majd pallosnak szájukra vetnek a magyarok,

Tán életre kelek, mint egy szólam!

A létezés nem lesz szimultán, és kinyílik az égis

S hogy én ki voltam? Elmondod majd te magad.

 

 

Gic/ 2023/11/27.

 

 

 

 

Engem nem kell drága, hogy teljesen megérts,

Csak ne felejts, néha jöjj és kísérts,

Simulj hozzám lágyan, mint tótükréhez a bársonyszél.

Úgy érzem, te voltál minden vágyam, állj ki értem bátran,

Szíved a legszebb hely ahonnét rálátok e gonosz világra

Most, ahogy megtanítasz mosolyogni a fájdalmon

Mielőtt háborgó lelkem a mélyből útra kél.

 

 

Veled ifjúnak érzem magam én, az ezeréves magyar búbánat

Otthonra csábít a szíved, az illatod éden,

De te csak őrködj, betűim felett mit nem tett meg a kor, maradj ébren,

Te, ki őszintén mondta: szeretlek!

S ha meglelem az utam, s istent az égben,

Földre hullának velem majd a csillagok s a világegyetem

Én bizony egyetlenem akkor megkereslek.

 

Gic/ 2023/11/08.

 

 

Odakünt a nyirkos kövön, harmaton,

Feszületnek támaszkodva, mint egy családfa

Eleven ága a fadarabnak.

Gondolatban ismét megszületek, s vagyok gyermek,

Imigyen felnövök,

Irigyen vár ez a kert! S talán még szívesen is jövök,

Mert, milyen jó a madaraknak!

Sohasem keseregnek még én, ha idejárok,

Csak inni adok az egereknek.

 

 

 

Szinte megszólít minden, ami múlik

Végül maga a csend, a tohonya lusta idő,

Aki most együtt lóg velem s vénül a végtelen.

Belestünk újból azon a kisablakon, ahogy, amint bent,

A kisasztalon teamécses égett!

S nekem a legnagyobb mumusom pont ez az idő volt, s lett,

Hogy egyszer elvesztelek téged.

 

 

 

 

 

Mennyire fáj most az alternatív elképzelt valóság!

Mitől az ember szabadulna, de nincs, hogy fizetni

Nem a test beteg, a lelket nyomja az adósság! Ó hazám!  Te temető!

Ha most csuklasz néha jó nagyot te nő hisz…

Nemsokára itt az ősz, s lassacskán tán megtudom milyen érzés lehullni a fáról.

Nem fogja meg a kezem többé senki,

Elengedett kujtorogni ő is,

S nem érdekli, jó anyám majd merre s hol vagyok.

 

 

Gic/ 2023/11/08.

 

 

A horizont egy révvolt,

S ez év alkonyán kikötött az éjszaka,

Balkonján a tejút, valahol még csermely csenevész.

A betlehemi csillagot kerestem meredten,

Ahogy retinám tükrében az égbolt lassan belevész.

 

 

Az emberek misére bandáznak,

De nem úgy, mint egyébként máskor ha…

Úgy, mintha valamit ingyen is adnának,

Ott még mindenki keresett, uramfia, a jászolba.

 

 

A lángot hozzák valahonnan, mint ajándékot a télapó,

S gyertyák lobbannak, az öreg padok roppannak,

Mint szűz hó a talp alatt, miközben tat matat a kilincsen,

Az ige lassan földet ér!

A hajóban valóban jézust várva a bilincsen aztán,

Az alfa es az Omega is lassan körbeér.

 

Zirc / 2023/10/24 Erzsébet kórház.

 

 

Én téged vártalak ki meghódít,

És ledőlnek e várfalak egy hajnalon,

Kit mindig mindenki becsapott, ha kapott a végére.

És együtt lestünk kerestünk a balkonon növényeiddel,

Hátha megjelensz, mint egy napsugár a kertvégébe.

 

 

Most már csak szeressünk, az lesz a mi dolgunk itt,

Hisz egymásnak kreált az isten,

S mi minden imádjuk is érte.

Ím, meg hogy reád találtam,

Mint hogy hálát adva felnézzek az égre.

 

 

Ó te drága! E jó és rossz világra leszállva egy jel vagy

Rőzse szívemnek szikra, izzó faláng.

Mi nincs eldugva többé előlem, s érintelek! Perzselsz!

De majd eggyé válva belőled, ha felkelsz, innen köddé,

Hol e csoda földet adott alánk.

 

 

Oly érzése van, e vacak embernek feléd,

Ha téged lát, fel se fogja temérdek.

Mintha csak egy angyal volnál,

És el se hisz a szemének.

 

Engem úgy adoptált a Kárpátok a Magor,

És e hun, akkor ő maga ott adott át valahol anyámnak.

Szívem, ha költ, hozzá, s hozzád simul örökké,

Majd újból minden a rögöké, nála megtalálnak.

 

Zirc/ 2023/10/24 Erzsébet kórház (205 kórterem)