TURIKARI68 blogja

 

 

A csend meghitten őriz, mint egy kutya

Ő tudja, s hisz nekem mindent mit e jellembe talált.

Otthon a nyirkos kövön titokban,

Hogy az öngyilkos ösztön túlélte bennem a halált.

/

Szúette gerendát ropogtat reám fejfedőn…

Mint temető óceán mélye oda fel a hintázó fregattra.

Először csak olyan akartam lenni, mint mindenki más,

De az isten nekem nem adta.

/

A régi tükör előtt gyakran megállok,

Mely velem együtt jóképűen öregszik.

Pedig régen is messziről elkerültek engem a lányok…

A verem élet értelme így csökken, még a fájdalom bennem egyre csak növekszik.

/

De a szó az én kenyerem a betevő falatom,

Vele éli túl ki lát téged lelkem-verebem.

S jutottam túl bezárt ajtókon, falakon,

Nincs is hát itt másom-egyebem.

/

Így ül az idő velem búskomoran,

Család, s fészek nélkül egyedül.

De érzem a Jézuska illatát,

Ahogy a távoli múltban kizöldül.

/

Tudatom rejtett zugain eldugottan

Már magához ölelve félt a magány.

De előttem van, ki öltözteti töménytelen titokban,

Törékenyen az én édesanyám.

 

Oroszi/ 2025/ 12/ 24.

 

 

 

Hé, pajtás te eb gondolat

Szemedben látok éledni valami fényt a halál felől.

E seb mely, ami folyton felszakad

Dugj hát el engem anyám most a dongók elöl.

/

Benned látom még egykori önmagam

Tefeléd szaladni.

Hova utánad szökött minden álmom

Így hát én sem fogok maradni.

/

Ide valami csoda kellene,

Mibe szikár alakom jelleme, ha felébred.

Így ütközik bennem most minden atom

Aki tűvé teszi itt a valótlant, egyre szólok… de te nem érted.

/

Pedig mosolyod édes teremtés, mikor emlőd ajkamba harap,

S a langy tej megöleli csontváz arcom.

Ahogy otthon felkel veled a nap, éled minden remény,

De minek, ha semmibe fullad, és nem talál, csak tapogat az alkony.

 

Gic/ 2025/ 07/ 23.

 

 

(Szeptember 4)

 

Gondolatom akár a semmibe futó párhuzamos sorok,

Mint megannyi fényes sínpár.

Átutazott rajta minden fajta helyesírási hiba,

Akkor és most is néha immár.

/

Kellek én ide sokadiknak?

Ha az ige sem rakott rendet.

Eredendőn ragnak születtem,

De az alanyt elfelejtik, s lent emészti a csendet.

/

Hol mi temetőnek lenni hazám,

Ki nem osztja meg akárkivel sorsát.

Pedig a cím jól van írva anyám!

S a május, ha utálod is, de neked minden ősszel levelet hoz majd a postás.

 

Gic/ 2025/ 06/26.

 

 

 

Azért mindennap eljő,

Mint a zsivány ki lopni készül.

Először hunyorogni kezd a horizont,

S a délután meg csak úgy beleszédül.

 

És én mindig keresni kezdtem valami különleges dolgot benne,

Egy alakot tán, mit elmém fájdalmának, ha összerak.

Mert egyebem sincsen, mint a szavak,

Egyszóval kinek gyónhatok, mielőtt reám zúdul a harag.

 

Csillagom úgy tűnik hát, hiába raktál bennem tüzet,

Hajigáltál meg protonokkal, számítottál reám, s vontál gyököt belőlem!

Még én idelent tétován dacolok az idővel.

Csak vártam, és lestem, ahogy lassan lebomlik a testem,

Ez egykor gondosan megkötött DNS pulóver.

 

Lelkem röpte hozzád csak penna tán,

Miután körbesuhogtam vele e képzelet határait.

S ott leltelek meg mégis, hol nem juthatsz az észbe sem,

Azt hiszem akkor győztél le, mint halált a hit.

 

Oroszi/ 2022/ 02/ 21.

 

 

 

Szinte reád csöppent a szívem,

És az óta csak a te szád, s csókod számit.

Ez az érzés, mint a jazz rója velem utánad,

A blues New York végtelen utcáit.

 

 

Ereimbe buszra szálnak utánad a véredények,

Beléd csimpaszkodva kutat, mert fürtjeidbe bújna.

Szomjas bánatom utánad,

Mint a huzat, bevisz minden lebujba.

 

 

Mintha egy ismeretlen hangszer volnál szügyembe haver…

Ki üt, ver, fülembe sír vonyít, mint egy asszony bizony!

Velem züllesz, s megjelensz, hol vágni lehet a füstöt,

Ellened hiába küzdök, ha eleget iszom.

 

 

Utánad bomlik emberi természetem,

Mintha a zenével nem is e világnak áldoznék.

De velem henyél ott minden fehér s mulat, nekem higgyetek…

Én úgyis a bőrömmel fizetek, ha innen egyszer távoznék.

 

Veszprém/ 2025/ 05/ 05.