TURIKARI68 blogja

 

 

 

Úgy, mint régen, Itthon lóg velem az idétlen idő folyton,

Az égbolton, szépen, unt bárányfelhők bégetnek.

A tavasz telet kergetett a bokrokra,

Fodrocska emlékfoszlányt tereget az életnek.

 

 

 

 

Az erdőszélén máris ott ballag kint az öregeste feszt álmélkodni,

Tekintetem keresve megette!

Mögötte jöttek bámészkodni a csillagok.

Én, csak a pillanatnak élek mikor még…

A sparheltben a fahasábok égtek,

Hol ragyogott ez éjszakában pitvarod.

 

 

 

 

Elmerengve így melegszek, tudod anyám…

 Ha összekiabál, bennünk a harang talán megleszek valahol a bajba.

Bár inhalál ez a valóság bennem, de nincs mit tennem,

Az ember ágyba bújik újfent néhai álmaival

Aztán ha mennem kel ott fent helyreáll a rend e talajba.

 

 

Nemrég még innen szalasztott borért apám a zsúp-alól,

Nem volt kérés, de hálás lennék ma e szóért így megvallom.

Szívemben hegedű sír, lelkemmel fájdalom lohol,

Dobol az olvadó hó csöpög az eszterha hullató piszkosan,

S egyszer, ha itt ragadok, biztosan megszólal kezében a cimbalom.

 

Oroszi/ 2025/ 01/ 12.

 

 

 

 

 

Egy hologram már ez az adventi világ is!

Honnét nem vágysz a jövőbe mely újfent hamu lesz,

Csak a lineárisan eltévedt kis ház világit,

Akár egy amulett, hol anyám főzi az ebédet.

És lélekben ott maradtam, horgolva olykor rajta lógtam, mint a fán az angyalok

Kinőtt belőlem kárcsontkor a rét, s az erdő,

Hol szaladtam én, és Rudolf, megannyit temérdek.

 

 

 

Még így komplex a létezés, de nem normális talán,

Hormonális elmémnek a télapó s szarvasok csak mémek, de hazafutnak az appok,

Pedig de becsapós mert, hogy nem is vagy ott, te kis hamis.

Csokis sötét öltönybe ragyog majd a késő délután,

Hol lassan tétován semmivé válok én jó magam is.

 

 

 

 

Alakodat retinámra lopja az ünnep lángja,

S éppen az első versemet dadogom, várom, hogy értsd meg!

De mint egy kislány rongybabája nem álok készen,

Lógnak belőlem a fércek.

 

 

 

 

 

Mára már holt tükör ez a tér, szemembe hazudik folyton,

Lejár lassan a bújócska játék ideje hogy megtaláld!

Csak egy jelre vár az elme, az égbolton hol távozik csupaszon s meztelen.

A kupacon ül az ember s vágyódik valami után

Mely talán könnyű és gyors lesz, mint a halál! És oly nesztelen.

 

Gic/ 2024/ 12/ 30.

 

 

 

 

Mit nem követtél el az a bűn is fáj

És mert lassan megszűnik rajtad a bűbáj,

Akkor mit is mondhatnál itt e rothadó kornak

Hisz, istent tagadó hordalék ki nevet rajtam mind.

Az emberek fel s alá futkosnak, egymást kéretik

Látszólag, mint dolgos hangyái e bolynak,

És pedig, hogy nevet rajtuk a felsőbb szint.

 

 

 

 

 

 

Idejét múlták itt a versek, hol az erő az Úr!

A lélek nyers lett, s a szép szó, már a családba se divat

De azért a te fiad téged sirat anyám, rajtam nem fog ez az átok!

Még nem oly rég suttogtam örökre szeretlek.

De látod? Amott a jó szándék vérszívó szörnyeteg lett,

S vele egyedül lettem magam utálat

A szívem érez, s meg is formázna agyam… de kinek!

Ha engem is utánad majd e rögökre temetnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

Dráma volt az élet, de a líra rajta mosolyog

Ilyen voltam hát, mert te így kérted

És az ember, ha vasárnap a misére sompolyog,

Ott biztosan kibukik belőle a bánat.

Itt voltam több a semminél, ki így is kevés!

Mint a papírra vetett szó, de hát adtad a halált, s az milyen jó

Mert gyógyítja e lázat.

 

 

Pápa/ 2024/ 08/ 28.

 

 

 

Hogy is volt ez kettőnk között?

Mikor a természet ébredt.

Nem kéretett de...

Életed sötét öltönybe öltözött,

Hiába imádkoztam érted.

 

 

 

A május legénykedett

Feltűrt ingujjal fütyöltek rigók,

Kár, s hasztalan volt nekik minden zsoltár hisz, mindened a csöndé.

Pedig már kapaszkodott a makacs szőlőkacs

S te már nem voltál sehol se többé.

 

 

 

Akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen legyél

Többet nem kellet már se jó bor, se kenyér,

Azt gondoltad tán még te alszol, az idő henyél?

Mondtad, ha nem leled a helyed…

S most mélyen alszol, de nem álmodsz! Csak kísérteni jársz

S ha szólítalak, visszateszed a fejed.

 

 

 

 

Inkább hallgatod rég,

Mit suttog a földanya. 

De nem válaszolsz,                                             

Hogy itt költ neked fiad az ég madara.

 

Apám halálának évfordulójára (1939, Augustus 27- 2004, május 16)

Oroszi/ 2024/ 05/ 12.

 

 

 

 

 

 

Vágott virág került a vázába,

A papnak nyakra tekerve fojtogató stóla.

Egy darabig kísértünk csak utadon ki a sírkertbe,

Mert neked ütött az utolsó óra.

 

 

A temetőben szétszórtan rokonok,

Mintha a sírból bújtak volna fel, ki az emberek.

A koporsódnál fiad még nem hiszi el,

Csak állt, mint egy értetlen kisgyerek.

 

 

Akár az ékszerdoboz melybe eldugtak,

Mit a halál, kapásból kitalál!

Aztán elkoboz az ég, de nem hagynak aludni,

A kis pitykő Panna még neked kiabál.

 

 

Holnap előkerül az isten is tán valahonnan,

Miután ha búcsút intettél kis faludnak.

Aztán másnap nem keresnek többé,

Inkább hazaszállunk, mint a vadludak, úgy vállunk onnét mi is köddé.

 

Gic/2022/ 08 /11.