TURIKARI68 blogja
KritikaTranszszubsztancáció.
„Anta Dunguz, szur-raga
Dunguz, szur-raga,
Digi-daga ala-hala bambúz”
És ahová még a ménkő nem vágott volna bele,
Mert lehetne oly a hely, hogy szakrális lett.
Emelkedik a szilárd nem normális ego,
Mint egy katedrális emelet.
A boltívek égboltok,
Áldozati asztal terítenek a nefilim szobor jobbágyok,
Ott járok most!
Hol bort izzadnak a kövek, s kenyeret adnak a földek.
Feszületet ácsolnak a harkály erdők, reád emlékeznek, szólnak a keresztutak,
Pedig biztos, hogy megszületet!
De nem hoznak elénk a prímszámok meg a törtek.
Tikmonyt tojt a húsvét,
Halat evett Jónás.
Esett a fény keresett a szem,
Lélekbe megérkeztél nekem!
De a pásztor látni akar, neki nem jött más.
Reám talált e szerelem,
Mikor egyedül voltam, éreztem alakod.
Ez ürességben a szívem veled,
Hírtelen lett lakot.
Teljesen más vagy, hiába mormolnak ó imát,
Keresnek neked testet, mit a világ magának ma elképzel.
Az életnek véred ópiát,
De hozzád csak a szellem ér fel.
Pannonhalma/ 2024/ 12/05.
Gyenge idegzetű mai korkép szentjei.
E sorok íródtak vala akkor,
Mikor jó gyantás volt a vetés.
Tőle igazmondó lett a júdás,
És a tudás nem tévedés.
A pápai főtéren főképpen isten házában,
Az urat, pont őt kérem én, a teremtés lázában, aki mulat,
Hol módosul a tudat szinte már szentírás, mi nem más, mint talán besszzeller!
De egyszer mutassuk meg a valót, mert már nincs olyan.
Azt hiszem most, lehozza e hírfolyam!
Halleluja szűz anyám!
Fogom a kezét, ha ép kéz, mikor, ha elájulna, s odakünn szétnéz!
Hű fiam! Azt hittem ez a világ egy olyan puccos hely! Hol az álmok hívnak.
De sok a cuccos fej! Az ebihalak, mint a snecik, ez álmomba,
A vákuumba, lányok, szájában ívnak.
Az embernek pedig,
Aranyból van a szíve, s no, az enyém…
A lelkét néhány jó szóért eladta.
Jönnek az ufók, élükön illés,
Mosolyognak Noén, amint felhajt a fregattra.
Mehetünk! Láttam már ezt az anális világot eleget,
Még a halál is élni akar, kit a rák megevet.
De történjen vele bármi!
Ha örökké létezik is, és nem fog neki fájni!
Boldog volt ő maga a kis utcáján, ha kérdezik, beléje szerelmes.
Sírja sem lesz öröklakás, ha benne nem üti meg már semmi
De kár hogy ott, kárhozott, ez adósság eléje fog menni és nem lesz kegyelmes.
Pápa / 2024/ 10/ 23.
Azt a napot.
Bizony kár lenne előletek
Eldugni azt a napot úgy hiszem.
Hiszen mikor megláttam őt,
Előtte születtem, sőt! Lettem halott
Sugároz tőle, s meghasadt plutónium szívem.
Sosem voltam addig gazdag legény,
De ha egyszer kívántalak magamnak az égből én a szegény,
S úgy véltem meg leltelek.
Egy pillanatra lettél mézesmadzag mely ragadt
Ahol te magad voltál a pokol, s lebegtek a fellegek.
Olyan mesterséges lett ez a világ
Az benne az ember, ez érzésbe vettet hit.
Hol az isteni jelenlét,
Csak az én szívembe volt, lett, maradt itt.
Kár hogy álmaimba intve,
Azóta is szemet vetsz reám,
Csontot dobsz, mint a csahos kutyának!
És én, már szinte utállak! Is érte, mert hiába kérlellek.
Csak megteremtesz újra, s mint a hold a tótükréhez hozzám bújva
Hogy itt hagyj a férgeknek.
Szerecseny/ 2024/ 09 / 02.
Az illúzió
A kapzsi embert is felfújja a metán,
És netán a hitéért még ölni is képes,
Nem nyomasztja a valóság terhe!
De aki tiszteli urát, s nem ilyen kerge, van benne alázat,
Kifogják innen ha eljő a halászat,
És az istennek is van vele terve.
A templomokba giccsnek aranyat vittek
S takarnak a papok!
De a mi életünk kincse, ímhol a feszületen te golgota szent virága.
A ma lélek orvosa latinnal kísért, visszaszáradni az avarba az, tesz pontot a békére
Ahogy visszaszöknek agyunkból a letöltött appok
Ó de kár hogy ólommérgezés ült reá erre a világra.
A béke egy illúzió, csak a retinák róla roló alatt álmodnak
Hol e kómára ébredve ez az ízlelés létezése,
Becsorog a nyáladon.
Te nem váltál gonosszá közbe, s ezt tudja az ég is!
De mégis valahogy valóságos lett a fájdalom.
Gic/ 2023/09/28.
Nem hittetek.
Nem hittetek mitek volt,
Tán az ember csak egy szürke folt
S minden mi szent nekem nektek ócskaság!
Ott voltam előttetek éppen remegve
Akár a délibáb.
Ironikusan krónikus,
Ahogy tehetetlenül lestük egymást a valósággal.
Mindenki a másikra várva,
Magába zárva a pillanatot ez adóssággal.
De a test a bőrivel fizet,
Mit elsőnek lenyűnek róla.
A léleknek meg, ha éppen kedve szottyan
Tükröt tartva eléd, az égből, ismét a földre pottyan.
Csak az embernek drága az irha és hogy örökké kérhetsz!
A mennybe meg olyan e portéka, mint a foltos zsák.
Ha elég gazdag vagy azt hiszed, örökké élhetsz
És belül tömény lesz a boldogság.
Gic/ 2023/08/17