TURIKARI68 blogja

Fehér hintóban.

Egy fehér hintóban utazunk,

Én, és ő mint egy tündéri álom. 

Reményt ad, majd tükröt tart elém,

Hol nem sikerül valósággá válnom.

Ostoba szóból állok,

Mire senki nem figyel.

De fortyog valami a pitvarokban, 

Amit ő se hisz majd el.

Lelkem találkozott veled a poros úton,

Innom adtál , majd megetettél.

Csak sompolygok utánad azóta,

Hisz te teremtettél.

Nem vagy más mint egy higgs bozon

Mely után száguldozok mint a foton. 

És ez volt az a báj,

Mi tömeget adott, s testet ami ennyire fáj.

Egy olyan világból jövök,

Hol a fájdalom zömök,

S a boldogság vézna.

A napsugár bujkált, a felhők mögött becsapva néha.

Egyik perc felemel,

A másik zuhanva rád lép. 

Bele pottyansz a valóságba,

S összetörsz mint álom kép.

Beléd karol a fájdalom,

Mint a régi kedvesed.

Nem szárad ki aszott lelked,

Mert csak könnyeket látsz, keserveset. 

Magam elé húznám hàt most,

E rózsaszín felhőket.

Egy zugot   keresve,

Hol lelkem neked mindent elbőghet.

De van hogy kevés sokszor,

Kevés itt a szó.

Van hogy elég a harmat is,

De sós tenger gyűlik retinádra

Mi a bánatodnak itató.