TURIKARI68 blogja

Életmód
TURIKARI68•  2022. augusztus 10. 18:39

Csipkés szélű felhők.


 

 

Könnyeim, akár a szedett-vedett betűk,

Tán csak csipkés szélű felhők voltak.

Melyek a margón mégis,

Egybefüggő folyókként szólnak.

 

 

Vélük túlláttam a csillagokon pedig,

Ahol a fény is elesetnek érezte magát.

Lelkemmel ott vártalak a horizonton,

Hol elengedem majd, mert az életem sem a saját.

 

 

Ahogy magamat az ősgyökig visszanézem,

Érzem, köntösöm szövetei ott lesznek szétesve.

Idelent e csontvázzal mire fel volt akasztva mintha csak,

Valami másik gazdatestet keresve folyton tévedne.

 

 

Ki van égve a világ,

S e fájdalom tán, mit emészt belülről az ember fia.

Nekem nincs már itt mit felgyújtani,

Ahhoz kevés vagyok én, de nem is kell ide ez a szikra.

 

 

 

 

Kinek adjam hát át e fát?

E pásztor stafétabotot.

Kibe ott e jellem nemes,

S nem ütött kopott.

 

 

Gic/ 2022/08/10.

 

 

TURIKARI68•  2022. augusztus 4. 18:42

Teremtés.


 

Tisztaszívem akár a szent föld,

Benne egy szózat, mely oly fennkölt te angyal.

Aludnom kellene, de az élet felkölt,

Hisz álmokat kerget még a hajnal.

 

 

E petri csészében,

Napsugár lelkemre árnyéka vadászik.

De ismer engem a teremtőm,

S génjeink egészen vissza a kalászig.

 

 

S íme, arra már jő a kaszás,

Azt mondják, aratnak.

Ki nem hajol meg, letépik a fejét,

Majd bevetik a re- rumba, s magnak maradnak.

 

 

Az idő lineárisan vergődik a síkokon,

Az egyenlet végén találkozunk, hol keresztülhúzzák a számításod,

S én kalapot emelek.

Még az istennek is meg kellett egyszer halnia

Ki bár, tudott az élethez eleget.

 

Gic/ 2022/08/04.

TURIKARI68•  2022. augusztus 3. 16:00

Szót értettem veled.


 

 

Sosem volt velem kegyes az isten,

Tán vétkeztem eleget, meg kell azt hagyni.

Nem szerettem az életet,

S mégis félek meghalni.

 

 

Vérem hiábavalón csak alvad,

Pedig imádkoztam gyermekért, ahogy azt te haltad,

De nem lesz itt rajtad kívül senki emberfia fölibém meredve istápom.

Szót is hiába keresek, szívem csak kesereg,

Mert e bánat szekere elé fogtad hát istrángom.

 

 

Te maradsz az egyetlen élő rokonom, ki érti!

Ki párnát igazít fejem aljának földel.

Ki kilazít minden inat, hát köszönöm!

Hogy túl e világon, nem úgy, mint a fenti közönyön

Úgy bánsz anyámmal akár a férfi egy igazi hölggyel.

 

 

 

 

 

 

Ki dunnát vetve fölibém több araszt,

S e nemzetnek rajta kalászt érlel.

Látod? Szót értettem veled még is én,

A kincset kereső e nép nyelvén,

Mint aszály ideén a paraszt, ha a misén esőt kérlel.

 

 

Most látom csak igazán mily jó apa,

Ahogy sercen a kötél, suhan a kapa,

Mekkora alamizsna is a halál!

Hogy ilyent, mint én csak egyet sütött e pék,

Íme, menyi szívet jóllakatsz velem nem hiába ütöttél dagasztottál.

 

Orosz/ 2022/08/03.

 

 

TURIKARI68•  2022. május 10. 13:50

Egyszer arról álmodtam.


 

Hogy hozzád érek te világ,

Úgy ahogy az isten teremtett.

Mint amikor anyámnak szedtem a virágot,

A selymes réten, de rengeteget.

 

Ahogy a nap sugarai, elveszni szerelmesen,

Kik, ha elérik a földet.

Én úgy imádkozok keservesen,

Ha már nem leszek, ébrezd fel másba is e csöndet.

 

 

Mert a pórból vétettem, s te csodákat is tettél végettem akkor,

Még a szó is tőled származik, mit hozzád sikong e gége!

Igyekszem kimondani mindent,

Mit nem hall meg a kor mégse.

 

Nehéz a sors, ha hisz az ember, azért faggatja folyton a lelkiismeret,

Még az a kevés boldogság is bűn  benne, s odáig káros.

De az hogy mégis léteztem,

Csak a csodával határos.

 

Gic/ 2022/05/10

 

TURIKARI68•  2022. április 28. 19:03

Gondolatolvasó volt az isten.


 

Titokban írja e pár sort a dráma,

Mintha valami bűn volna mára a szó itt bent!

Pedig a boldogság méregdrága kincs mit a szív ritkán költ el.

És ahogy én mondom, még idéz ez más kort is,

Mert ajkamat, melyet líra fent,

Megtelik, egyszer csak csönddel.

 

 

Hol gondolatolvasó volt az isten,

Sugallta minden bűnöm előre hamar.

Amiért az ember aztán kénytelen fizetni, ha elköveti,

Mert valamit tőle még kérni is akar.

 

 

Lelkem hát, mint az ószeres várt,

És szívem, ahogy ég, ver, s oly hevesen járt, néha azért hazavitt.

Bekopogtatva hozzád, ha lennél szíves!

S e teherből elveszel még valamit.

 

 

Mielőtt még visszahullok az atomokba,

Gondolnom kell, mindazokra a betűkre, sorokra, melyekben égek.

Melyekkel dülöngélek, mint a kéve, s hasadnom kell újra s újra,

 Azt sugározva feléd, hogy szeretlek!

De ezzel soha nem véve meg téged.

 

Hisz te adtad te kerekítetted néha szögletesre őket,

Csak a léha lusta sors nem adott még időt nekem a merengőnek.

Beteljesedni, vagy megvárni, hogy lehessen belőlem bármi,

Odaadott az éhes temetőnek.

 

Gic / 2022/04/28.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom