TURIKARI68 blogja
ÉletmódElfogy az időm.
Elfogy, az időm s nem tudom már megvárni,
Még a világ felébred!
Én nem álmodom tovább, hiába lestem az eget eleget tele szívvel,
Sőt-sőt, még imádkoztam is érted.
És amikor mégis jöttél, e vacak testemet inakkal csontomra kötöttél,
Az istent az óta keresem!
Hogy eloldjon, de csak sejteti magát folyton,
Itt- ott, mint a csalóka szerelem.
Pedig úgy érzem, ott vagy valahol az azúrba,
Ahogy lassan e béklyóból szabadulva kivérzem,
E lét, csak egy állomás!
A tét, hogy hiszel-e a hívó szónak, ha érted jő a Sztüx folyóról a csónak,
Ott valóság leszel, s nem látomás.
És milyen jól teszi,
Tán bolond eszemet egy kicsit megfékezi, ha megtalál.
Azt a telhetetlen dög agyamat,
Útközben kielégíti a halál.
Oroszi/ 2022/12/05.
Az ima ideje.
Íme, nyitott könyv lett az életem,
Melynek a módját is megadtam.
Templomokban a bűnbocsánatot, ha kérhettem,
Hiába mert az ember előtt mindent letagadtam.
S amíg az írástudók boncolnak,
A szavaimban hibát keresnek.
Hol már-már néha szent vagyok,
De hahó! Voltam én bizony sokszor eretnek.
Ezért mindennap eljött az ima ideje,
S amihez e sors léha korcs lett, most megteszem!
Hogy bevalljam én is loptam, csaltam, s hazudtam,
És ez az ember, néha állat volt, néha nem!
Mert olykor tévedtem, de anyám minden bűnöm alól feloldozott,
Istenem, még élhettem engem, a bolondot! Tán nem hasztalan.
Ahogy hullok vissza a porba,
De hiába vetnek ismét, ha e lét folyton magtalan.
Oroszi/ 2022/11/13.
Szabadság utca 91.
Egy skatulyába zárt végzet,
Világ van odabent.
Melyet senkise lát, vagy nézhet,
Nyikorgó szekrényajtókkal, hallgat róla a dohos csend.
Gyakran benyit a fény, a depresszív valóságból,
S mindent tagad.
Mégis itt megnyugodni jó, hol ütöttek vertek egykor rég,
Tán te is jól érzed még magad.
Eltűntek a kincsnek hitt,
Széthordott anyagi javak.
Itt nem maradt már semmi más,
Csak az ártatlan tolvajok meg a szavak.
Kisemmizet álmok megtestesülve a poros légben,
Szépen kapkodnak a lét után a bolondok.
Szegény megbocsátásra váró,
Kiátkozott avatatlan boldogok.
A nagy igazság valahol duzzog,
S ha egyszer megszólal, azt mondja, „nekem nősz nagyra szentem” s bánatom.
Miközben a sarokban térdem alatt anyám tenyeréből vetett,
Kukoricaszem a fájdalom.
Oroszi/2022/ 10/22.
Ha elalszom.
Eltemetem én a bánatom örökre,
El én, hogy többé ne lássa meg senki.
De ha köddé válok e rögökre borulva,
Sírva fogok hazamenni.
Még el nem ment, én nem is gondoltam,
Teremtőm merengőn a halálra.
Csak reád, és a sártóból, ha visszajön,
Édesapám magára.
Ha elaszom én is, e csend öltöztessen fel,
Ha fél befogni a számat.
Ahogy mellkasom telefolyik, földel,
Tán csak a szó lesz, ami onnan fölkel
Suttog, mint az szél és a betű feltámad.
Oroszi/ 2022/10/08. A Somló alatt.
Re-rum.
E földet szólítottam itt anyának,
Én, a szerencsétlen ember, ki az ég alatt izzad.
Hol a bűnben is igazat adva magadnak,
S tanúnak, még az istenedet is idehívtat.
S mikor lelkedre kicsi lett a bőr,
Mert csak saját álmaidnak voltál valaki.
Te egy pennával mentél érte el a csatába,
De amúgy nem vagy bolond, csak egy hazafi.
Akkor azt mondta a kor bután, hogy nem is létezel!
A valóságtól rohadt messze vagy! De itt rítt velem
Az, ami pedig zsigerből jött volna tanítani az a feled.
Nyomodba szegődve tán, ha mész, majd oly hirtelen el is tűnik veled.
Mi szükség van hát reád?
Ha se itt, se ott nem leled a hazád, csak kísértesz.
S ha szerencséd van,
Néha megidéznek majd egy könyvből akár a lidércet.
Gic/ 2022/09/11.