TURIKARI68 blogja

 

 

Egyik napom elment a másik után,

S én nem tudtam melyik délután hol keresselek.

Lapozom az emlékeim, mint a könyveket,

Mert eldugtam itt bent jó mélyre a könnyeket,

S minden pillanatot mikor még itt voltál, hogy szeresselek.

 

 

Jaj, te búbánat! Szólj, ha értetted…

Bejárom utánad a Magyar földet.

Hol egyszer elástalak, ott újra előveszlek…

Még hogy ne lássalak és szeresselek?

Szívem a járom, meghallgatva éretted a csöndet.

 

 

Pedig mi már becéztük magunkat…

Elképzelve egymást az égen, s ha felnézek, érzem is az illatod.

Most alakot idézek ennek a kvantumnak, miből mind ez kinőni vágyik…

Amott van, ott az a másik! Hol elneveztem rólad egy csillagot.

 

 

Egy tárgy lett köztünk az eleven… a szerelem meggyalázott totem,

És én sosem lennék így, oly egyedül magamba,

Ha ez az alany állítmány maradna édes.

De kitölti magát bennem ez az univerzum,

Mely behálózott… idegszálaimtól tágítani nem képes.

 

Oroszi / 2025/ 06/ 20.

 

 

 

 

Amikor lebomlanak lelkem körül,

Eme szőttes színfalak.

Nem tudom, kell e győztes oda…

Ahol atyámnak hívtalak.

 

Sokszor andalgott velem a késő délután,

Puha talpakon batyuval a hátán,

Hol márvány tekinteteddel egy rugóra járhatna agyunk.

Fedezz, még haldoklom hát,

Ne sejtsen meg most már a világ,

Hisz annyira mások vagyunk.

 

Hova dugjam el illatom a bogarak elől,

Mert ha reá akadok szívedre, biztosan odakuporodok,

Ahol te leszel ez én apostolom.

Amit kreált nekem naphosszat az eme így piszkosan is,

Benned a mennyországot tapsolom.

 

Ádánd/ 2025/ 04/ 01.

 

 

Úgy, mint én a madarak sem férnek ma a tollukba,

Mondjuk, ha itt a tavasz.

S ezen a féltekén, hol élek én,

Az öreg bolygó megint siheder kamasz.

 

Mosolyra késztet,

Ahogy szemembe szökik a fény.

Rigók rakják a fészket,

Magok bújnak, s rügyek pattannak fel az ágak hegyén.

 

Mondhatni hát ilyen ez, ujja menten kihímez,

Kívül s belül az anyatermészet… harsona szól,

A fű alól, felébreszt vala engem is előás.

Tán itt lesz maga a föltámadás.

 

Gic/ 2025/ 03/18.

 

 

Egy kópia pereg át lelki szemeim ellőt,

De hisz még tegnap délelőtt

Itt főzted az ebédet.

S ez az utópia,

A tejút illatú emlődig vezet temérdek.

 

Az van most is, mint rég,

Hozzád menekül egóm,

A káros szenvedélyek elől.

Mert e gnóm világ,

Félek, egyszer még megöl.

 

Tudod anya, velem úgy eltévedtek az álmok,

Mindjárt pont lesz, és semmi ékezet s e valóságba tőle félek,

Hogy valami szörnyű helyre érkezett végleg.

A haza értetlen, s álnok,

Hol az isten is, csak egy képregényhős lett.

 

Jő az alkony s érzem, e vacak fájdalomban,

Már számtalan a mutáció,

Te lány! Hol márc folyó vérem egyszer csak elapad.

Tán ott vársz, egy stációban,

Hol káptalan az úr, és talán te magad.

 

Oroszi/ 2025/03/09.

 

Habár a csalódás is itt a földön lett valóság,

S ha már költözünk, s a kémia is elbukik,

De közöttünk dugig, akkor is henyél e szerelem.

Mert megadatott nekem, hogy lélekbe bejöjjünk egymásnak,

Bizony mit a világ letagadott a kék eget,

S te itt legyél velem.

 

 

S e boldogságot ki nem heverem utánad úgy bizony,

Hiába a sötét iszony, azt hiszem a sírba sem iránta.

Habár földszagú lesz a leheletem, ahogy ajkam megtelik, földel,

De a horizont, majd mintha ott is engem vigyázna.

 

 

Hol erőlködött e létezés, madarak hangját csiripelik a fák,

S a Somló felett mák mosolyunk dereng át a téridő szőttesen.

De a testemen… csak csend ül makacson, a mellkason,

S e fájdalom mely nem enyhül menthetetlenül teher

Hiába mer, ha a szív már nem kerül ki innen győztesen.

 

Veszprém/ 2025/ 03/07.