TURIKARI68 blogja

Te ragyogsz.

Csak egy nap ragyog,

Be engem az égen.

Ő a fény, szőke sugarai,

Ölelnek a kékben. 

Talpra állít ma még,

Ha akar.

Visszahoz a pokolból,

Ha elveszek hamar.

Ropognak az álmaim, 

Mint egy tűz ég világít,

Vele szebb lesz majd,

Akár a halál, a más világ is.

Én az érzelmeim rabja vagyok,

Te félelmeidé voltál.

Egy burokban élsz, kéreg alatt dobog  szíved mint a földé,

Melyben szerelem sose volt talán.

Mindened megvan ami csábít,

Tekinteted akár az ég, ajkadon madárdal.

De becsapódik az ember ha elhisz,

Mindent amit lát, vagy hall.

Meríteni akartam ebből,

A csalóka csodádból.

De alig beléd kortyoltam egy jót,

Mint a verebek, az eső utáni pocsolyából.

Fodrot vetettem e tükörben, mely nem szaladt velem a partig.

Fulladni vittél engem, s tiszta álmaim,

Kiknek hangjuk már alig alig hallik.  

Te teremtettél magadnak,

Mint rekkenő hőség a délibábot.

Aztán csak merengtem utánad,

Ahogy váladra csapva hajad, eltűntek veled a délutánok.

Még néha nekem rontasz,

A semmiből, mint egy fergeteg.

S nem álja utad bennem,

Semmilyen  rengeteg.

Pedig nem jártunk mi a valóságba,

Kéz a kézben soha még.

De összefértem veled e zivatarban,

Mit a tűz, a víz, és a jég.

E mennydörgésben tán,

Lesz még nekem feltámadás.

Defriblilálsz könnyes párámbol valamit, 

De kikristájosodik hideg  szemeidben 

A feláramlás.

Ott voltam nálad,

S csak egy pillanatra tényleg.

Aztán jövök megint,

Vissza tán végleg.

Derengek.

Itt volt a vézna éjszaka velem,

Mint ágyasom soványan szegényen.

Rágódtak  rajtam a legényen  az álmok,

Mint egy falat kenyéren.

Sutyorogva szóltam vona nekik,

De e csöndben megtapadtam  ennyvesen. 

Hiányzik már a fény! De ő rám szólt folyton hogy ne élljem bele magam, keservesen.

Mert ha úgy lesz hogy nem virad,

És csak lehelet lesz szavam

Temetőm lesz e csönd,

Hol ábránd leszek valakinek,

Én is jó magam. 

Ott derengek tovább,

A halovány magánynak

Ki volt egy ideig neked,

De inkább csak magának.

Élt egyszer.

Élt egyszer egy ember,

Lehet hogy én mikor költeni vagyok.

Ki itt ragadt e bolygón,

Száműzték az angyalok.

Valami ami sok még ide,

Tán lehet hogy az vagyok.

Tavaszi zsongás, majd zivatar,

Ha elindulnak az évszakok.

Egy új érzés melyet nem ismernek,

Csak kóborol mint a szellem.

Ki testet ölthet bármilyen formában,

Mert megengedi e jellem.

Beszéltem a szélhez hogy suttogja, 

Mondja el neked hogy nagyon fájt az.

A harmatnak hogy hulajtson  könnyet velem ,

Amit senki se láthat.

Mikor taszítva,

Nem hiszel nekem.

S a halálba kergetsz folyton,

Pedig te vagy a másik felem.