TURIKARI68 blogja

 

Elfogy, az időm s nem tudom már megvárni,

Még a világ felébred!

Én nem álmodom tovább, hiába lestem az eget eleget tele szívvel,

Sőt-sőt, még imádkoztam is érted.

 

 

És amikor mégis jöttél, e vacak testemet inakkal csontomra kötöttél,

Az istent az óta keresem!

Hogy eloldjon, de csak sejteti magát folyton,

Itt- ott, mint a csalóka szerelem.

 

 

Pedig úgy érzem, ott vagy valahol az azúrba,

Ahogy lassan e béklyóból szabadulva kivérzem,

E lét, csak egy állomás!

A tét, hogy hiszel-e a hívó szónak, ha érted jő a Sztüx folyóról a csónak,

Ott valóság leszel, s nem látomás.

 

 

És milyen jól teszi,

Tán bolond eszemet egy kicsit megfékezi, ha megtalál.

Azt a telhetetlen dög agyamat,

Útközben kielégíti a halál.

 

Oroszi/ 2022/12/05.

 

 

Íme, nyitott könyv lett az életem,

Melynek a módját is megadtam.

Templomokban a bűnbocsánatot, ha kérhettem,

Hiába mert az ember előtt mindent letagadtam.

 

 

S amíg az írástudók boncolnak,

A szavaimban hibát keresnek.

Hol már-már néha szent vagyok,

De hahó! Voltam én bizony sokszor eretnek.

 

 

Ezért mindennap eljött az ima ideje,

S amihez e sors léha korcs lett, most megteszem!

Hogy bevalljam én is loptam, csaltam, s hazudtam,

És ez az ember, néha állat volt, néha nem!

 

 

Mert olykor tévedtem, de anyám minden bűnöm alól feloldozott,

Istenem, még élhettem engem, a bolondot! Tán nem hasztalan.

Ahogy hullok vissza a porba,

De hiába vetnek ismét, ha e lét folyton magtalan.

 

Oroszi/ 2022/11/13.

 

 

Egy skatulyába zárt végzet,

Világ van odabent.

Melyet senkise lát, vagy nézhet,

Nyikorgó szekrényajtókkal, hallgat róla a dohos csend.

 

 

 

Gyakran benyit a fény, a depresszív valóságból,

S mindent tagad.

Mégis itt megnyugodni jó, hol ütöttek vertek egykor rég,

Tán te is jól érzed még magad.

 

 

Eltűntek a kincsnek hitt,

Széthordott anyagi javak.

Itt nem maradt már semmi más,

Csak az ártatlan tolvajok meg a szavak.

 

 

Kisemmizet álmok megtestesülve a poros légben,

Szépen kapkodnak a lét után a bolondok.

Szegény megbocsátásra váró,

Kiátkozott avatatlan boldogok.

 

 

A nagy igazság valahol duzzog,

S ha egyszer megszólal, azt mondja, „nekem nősz nagyra szentem” s bánatom.

Miközben a sarokban térdem alatt anyám tenyeréből vetett,

Kukoricaszem a fájdalom.

 

Oroszi/2022/ 10/22.

 

 

 

 

 

Eltemetem én a bánatom örökre,

El én, hogy többé ne lássa meg senki.

De ha köddé válok e rögökre borulva,

Sírva fogok hazamenni.

 

 

Még el nem ment, én nem is gondoltam,

Teremtőm merengőn a halálra.

Csak reád, és a sártóból, ha visszajön,

Édesapám magára.

 

 

Ha elaszom én is, e csend öltöztessen fel,

Ha fél befogni a számat.

Ahogy mellkasom telefolyik, földel,

Tán csak a szó lesz, ami onnan fölkel  

Suttog, mint az szél és a betű feltámad.

 

Oroszi/ 2022/10/08. A Somló alatt.

 

 

 

E földet szólítottam itt anyának,

Én, a szerencsétlen ember, ki az ég alatt izzad.

Hol a bűnben is igazat adva magadnak,

S tanúnak, még az istenedet is idehívtat.

 

 

S mikor lelkedre kicsi lett a bőr,

Mert csak saját álmaidnak voltál valaki.

Te egy pennával mentél érte el a csatába,

De amúgy nem vagy bolond, csak egy hazafi.

 

 

Akkor azt mondta a kor bután, hogy nem is létezel!

A valóságtól rohadt messze vagy! De itt rítt velem 

Az, ami pedig zsigerből jött volna tanítani az a feled.

Nyomodba szegődve tán, ha mész, majd oly hirtelen el is tűnik veled.

 

 

Mi szükség van hát reád?

Ha se itt, se ott nem leled a hazád, csak kísértesz.

S ha szerencséd van,

Néha megidéznek majd egy könyvből akár a lidércet.

 

Gic/ 2022/09/11.