TURIKARI68 blogja
MũvészetAz én szentségem.
Reám is rámásít már néha a csend,
Hol az ember csak kongó léha ürességet talál odabent
S ha üt hát ez-az óra!
Tán e halál lesz nékem a messiásom, és én észre sem veszem a vacak!
Mert nincs semmi másom, hacsak a betűk ki nem futnak velem a margóra.
Alábukik velem a délután,
Tán kujtorogni a csillagok közé,
E vaj horizont bajszán sötét kalap.
Az átszűrődő függöny mögül elém szökik a meny ország,
Akkor, amikor majd, elő jő az a nap.
A teherrel mi megbúvott bennem a csoda!
Tán tovább kell élnie e hazának.
Lehettem volna a lírának úrvacsora, de kifolyva e világ markából,
Csalódva csorogtam vissza a földanyának.
Olvassatok hát,
S „ezt tegyétek az én emlékezetemre” meghitten.
És a sorok közül előbúvik, mint a kuvik az én szentségem
A vers lelke, és akinek írtam maga az isten.
Cseszneki vár / 2023/09/01
Belém ette magát.
Van itt valami fájó kétely,
Mi belém ette magát.
Amit nem gyógyít meg csak az éter,
Sem az ásó sem a lapát.
Erre születni kellett
Ahogy az ember remélt, s elbírta e terhet.
Közben boldogtalan bút dédelgetve magába,
Mint az édesen megcsalt, meg nem élt szerelmet.
De egyszer csak kimondja nevem a makacs csend,
S a líra puhabársony kötésben a polcra tesz.
Akkor lesöpröm a port magamról,
És az életem csak egy rossz álom lesz.
Oroszi/ 2022/09/04.
Vágytál, amikor én.
Nos, tegyük tisztába a dolgot,
Hogy egy se gazdag ember, aki boldog.
S te vagy a nagy, aki mindezt szépen méri,
Ki melyikért sóhajt, imádkozik, vagy éppen kéri.
Íme, itt rejteget vacak testem,
S te, ki bennem, ha csak azt a bút láttad,
Mert a sors boldogságot keresve se talált.
De azért megélte általam az életet csendre vágyva,
És egyre másra gyakran a halált.
Vágytál, amikor én, dobogva zúgsz le, s fel ereimben,
Nézted amint őt keresem.
S elakadt a lélegzeted neked is mikor megláttam,
Mert már azt hittük névtelen hős marad a szerelem.
És hát, nem e zsivaj, a csönd lesz végül krónikásom,
Mikor neveden szólítalak istenem,ó jaj!
Ahogy te hazaröppensz az ihletemmel,
Alattam kinyílik majd a talaj.
Orosz/ 2022/07/17.
Téged vártalak.
Én csak téged vártalak egyedül,
Nem győztem fáradtig a horizontot lesni.
Ahogy lehullok a porba száradni,
Ha leáldozik a napom, mint az árnyék ott előtted elesni.
Lassan folytunk mi ki egymás markából, én és anyám,
Mint az időtlen idő tenyeréből a homok.
S talán már csak az olvasónak lehetek valakije,
Az a mindennapi kenyér, de a világba nem hagyok nyomot.
Én téged kerestelek! Akkor, s ott, ahogy a szél még körbe is járt velem,
Mert már lefekvéshez ásít utánam az út.
Egy feketelyukként hat reám a tömegvonzás,
S mindenki odamegy, ahova jut.
Vár a karmikus kozmosz,
Aki létre hozott, ő a te istened!
Hol már csak egyféle igazság létezik,
S ha e mérleg nyelve akarsz lenni,
Esküdtnek ott lesz majd a lelkiismeret.
Gic/ 2022/07/03.
Velem üzentél.
Mint egy árnyék hintáztam a kertbe,
Akár a hazajárólélek a minap.
Mint a szökős kutya kerestelek,
Kinek örülnek, ha megkerül, de mégis kikap.
Ott bujkáltam a nappalok mögött,
Én a lökött, mint az álmokkal teli éjszaka.
Csak hogy mesét mondj, mi aztán kitart örökké,
Tán addig járok még haza.
A föld melyből alkottál élni,
Hát az is a te tested!
Honnan aztán kerekedtem, s tűntem el, mint a délibáb,
Pedig bennem nem egyszer a boldogságot kerested.
Velem üzentél a világnak, s e lángnak égni kell!
Mondták, mikor megtaláltak maguknak s én hittem a szavaknak.
Tán olyan leszek, mint valami égi jel,
Itt rohadva el, de téged szeretve lélekben szabadnak.
Oroszi/ 2022/06/25.