TURIKARI68 blogja

 

 

Behunyt szemekkel akár ott is lehetnél most,

Sóvárogva az óvárosba egy keveset s én, aki keresett,

Kujtorogni a macskaköves utcára,

Hol néha mellém szegődsz, minden csalfa emlékkel.

Mikor, ahogy a sors neked csak úgy odavetett!

De a szerelem kinevetett, s aratott,

És isten bizony látom feltűnni az alakod,

S ismét elénk jön a cukrászda, a díszes kirakatok drága kelmékkel.

 

 

 

Ahol elébb virágot vetem, mitől a jeges szív olvad

Eléd tettem az egész világom akkor!

És most pedig itt vagyok én, és te hol vagy?

Azt hittem pirkad az én napom-csillagom,

Minden betű rólad szólt, amit akkori ujjaim írtak

S nem is volt nálad nagyobb faktor!

Ki lehelve belém kétes kedvet-tüzet csihol

Így kezd e test teher lenni, pedig már nem is vagy sehol.

 

 

 

 

 

 

Mégis érezlek? De nem válaszolsz, hiába kérdezlek!

Minden gondolat mi még van, s közelébb hozna üvegszilánk,

S mi láng emészt! Csak a szem héljjam alatt tapint,

De amint lefogy ez adósság, elvisz az enyészet!

El tudlak feledni.

Így leszel odaát mégis valóság,

Talán e természetfeletti.

 

Pápa/ 2024/ 04/ 13.

 

Valahol a világnak,

Ezen a szegletén ugyan, s mint.

Élt egyszer egy legény ki verseivel kalapol,

A szegény csucsormincs.

 

 

Hiába mondta, hogy csak,

Néki születtek meg a szavak!

Vágtattak, utána ügettek, némely sírva kérte, hogy az ajkára vegye

Vagy leírva tollat fogjon érte ujja begye.

 

 

Tán a fény után szökött, az ám!

Mely a csillagokból jött le akkor, és most, ha olvasol a tied.

Elemózsia lettem anyám,

Hisz itt táplálta nekik testem, pici reaktor szíved.

 

 

Hogy felszínre hozzam ezt az álmodó világot,

És ez pont így jó is lesz, éberségünk ne zavarja majd meg holmi nesz!

S még a hazugságok elrohadnak,

Majd boldogság is marad, a napsugár, ki mosolyog.

És én a könnyeimmel, mint a kispatak feléd csobogok

Még lelkemmel elrohannak e vákuumba a fotonok.

 

Oroszi/ 2024/ 04 07.

 

 

Valahol itt vagy bent a fejembe,

Kerge agytekervényeim útvesztőin,

Hol, ím, együtt csámborogtunk veled, ki hitt, mint én a kisgyerek.

Ha te lennél a helyembe,

Elvesznél e velem itt hogy háborogjunk a világ ellen

S így legyen kerek.

 

 

De hallgatag a csend a rögökön,

A fájdalom örökkön örökké tart,

És a sors mely mart, a bolondokhoz csak idebent kegyelmes.

Uram! Te pedig felhőkben gázolsz bokáig,

S nem tudva engem mi tenne boldoggá sokáig, s milyen,

De azt igen, hogy csak a betűkbe leszek fülig szerelmes.

 

 

Én próbáltam gyógyulni és, de e test börtön verem,

És e fura ész, hagyott is időt nekem,

Az istennel rögtön.

Betömni az a lyukat az égen!

Hogy az éjjen legalább a maradék fény velem el ne szökjön.

 

 

 

Mert a kor megevett talonba tett,

És amikor e vérbillog ragad,

Csak az marad, amit írtál.

A nap kiég, s te jó ég e lélek nem tagad meg téged

De nem lobban helyette másik a csillagok alatt

Hol mentsd az irhád.

 

Oroszi/ 2024/ 03/ 02.

 

Hol rontottuk el te jó ég mivé lettünk!

Útközben egymásból ettünk csemegéztünk.

A vasárnapokon pedig,

Még szelemet is idéztünk.

 

 

Helyet cserélt itt bent a menny és a pokol,

Mikor melyikünket kívánta meg,

Alig várva hogy övé lehess!

De nehéz cserbenhagyni téged teremtőm

Ki ha leszel megmentőm, annyira tökéletes.

 

Törékeny az én megrendezett dögszagú boldogságom

És becsapva a sóvárgást, e világon, s önmagam, mindet meg is tennék érted.

Hisz sejtetted, hogy vegán lesz a halál e sejteknek

És mégis éhen maradnak belőlem a férgek.

 

 

De én a fejembe vettelek,

És nem engedlek el csak, úgy mert szeretnék vallani.

Belátható időn belül a saját világodat járom

Egy ladikban evezünk, és akkor kénytelen leszel meghallgatni.

 

Oroszi/ 2024/ 02/ 18.

 

 

 

Először csak jólesett rád nézni

Ó szomjam hogy olthatnád, mint a hűs ártézi.

Aztán beléd is kortyoltam,

És én is milyen bolond voltam.

 

Mert olyan lettél, mint az alkohol

Mely elillant hamar, nem vagy sehol,

De én már nem iszom egy ideje.

Valahogy mégis józanul esek kelek utánad!

És úgy kell e butának, ha megtanul élni nélküle s halni vele.

 

 

Mint a kikelet ki ébresztett azt hittem álmodom!

Egy szikra mely tüzet gyújt, az avarnak a fáig!

Engem utolér a fájdalom, de érzéseid nincsenek.

Minek ki kellet volna hunynia, ha leég, de ég!

Itt bent máig sistereg.

 

Ennél kevesebbért is szerettem már nőt,

Ki ha kapott becsapott az álnok.

Kinek méhében azt hittem,

Halhatatlanná válok.

 

Ádánd/ 2024/ 02 / 13.