TURIKARI68 blogja

 

A mi asztalunknál családtag volt a bájos exitus,

Jóllakott a belekbe.

Volt étvágya, és e ficsúr fiúcska még látta,

Ahogy anyját-apját megette.

 

 

Azt hittem hétpecsétes titok leszel,

De minthogy az ember nem látott még mindent, s hallott.

A nyirok e szervezetnek is üzent,

Isten bizony szerelmet vallott.

 

 

Az nap a medikus nem volt éppen lelkis,

A pap sem barát, de ő is harminc ezüstöt keresett.

Sírt, aki sírt, még az is, aki ásott,

Másutt, talán csak az maradt boldog, aki nem temetett.

 

 

Nem látják mivé, s kivé váltam,

De nem lettem mesebeli óriás sem itt maradtam veszteg.

Csak egy krónikás, kivel a szögletes betűk,

Nem gurultak Oroszinál messzebb.

 

 

 

 

De minden emlékük itt van nálam,

Az idő tudatomba idegyűrte.

Benne anyám kertje is ugyan olyan,

Mint egy kislány ridikülje.

 

Oroszi/ 2025/01/ 19.

 

 

 

 

Egy álom maradt a valóság,

S ez úgy fáj.

Good bye girls yes ki érti ezt,

Ki fog szeretni téged, ha én sem leszek már.

 

Ránk lehel a csend és újfent, együtt járjuk a líra berkeit

I missed you so much! Úgy érezted ezt szeretem.

De egészségedre kacsintva szólt a tinta,

Csak te létezel nekem kedvesem.

 

Lézengtem ereidben éreztem azt…

A valamit mondani akartam, mi grope one, way,

És csak költöm s majd csodálónk e világ lesz.

Te remélsz, de ide kevés a tudomány hogy megértsd

E földön minden pilates.

 

Gic/ 2025/ 01/ 10,

 

 

 

Nagy terhet rótt rám ragasztva az ég,

S ó hát én alatta néha már oly ingatag!

Csak képzeltem magam, s engem a pillanat.

 

 

Olykor e világra ezer sebből vérezve a porból sár lenni

Vágyódva egymáshoz akár az édes szeretők.

Egy álomba veled valahol máshol ébredni, eltűnni a szemek elől

Mint az alkonyba fulladt éhes temetők.

 

 

Golgotára vitte a valóság érzékeny szívem,

Megtörve bennem hozzá mindent mi kellék.

Nem tudom mikor lettünk annyira mások,

S ha igazán mélyre ások, talán mintha nem is apám, s anyám, gyermeke lennék.

 

 

Összetörve e víz tükrét bennem arcomba csapkodott,

Akár s mint egy puha tóba hajlott faág.

S, ó már ha vagy, hely! Lennél e nekem mégis kereszt, mely nem ereszt!

Ha csobbanok neked imát, végzet mely elold innen, mint kötélről egy paripát.

 

Bakonyszentkirály / 2025/ 01 / 09.

 

 

Charlie- kám! Így szólt hozzám

Az én apám egy napon.

Ha nem jő az isten,

Te leszel az én angyalom.

 

Aztán csend lett mi enyész,

S nekem hiányzik a dráma,

E drága egész család itt nyugszik az írások szerint.

És talán holnap, sírt ások majd megint.

 

Az írások azt is mondják még másutt,

Ki mikor született, s mi ként költözött.

A be nem vallt bűnökért, ágyuknál a pénz, se őrködött

Amiért élni jó, de ha füzettett volna valaha!

S így meghalva a szavuk hangját,

Hogy fogva tartják mind a tömlöcök.

 

Engem sem avatnak boldoggá vele, te pedig nézted!

Egy légből kapott szerelem az élet mi fáj,

És benne ott van lám, az elmúlás illata búson!

De így már nem megy nekem sem.

Mert most megélném a pillanatot, de már rohad a húsom-apám!

Talán vár bennünk a világegyetem.

 

 

 

Ott tán nem leszünk más,

Mint két, ez én felett kisgyerek ki játszik.

Visszanézünk a porra, oly, ha ott vergődik az élet!

De nekünk nem kell másik.

 

Gic/ 2025/ 01/ 02.

 

 

 

 

 

 

 

Szerettem volna egyszer,

Egy darabka földet.

Rajta egy kis otthont, édent,

Mely elhozna nekem téged, mint,

Benne a szép hölgyet.

 

Gyermekeim anyját,

Hol bicskám fiút faragna.

Vagy egy kislányt,

Ha apjuk fűbe harapna.

 

 

Melynek tündérkertjét  

Bárányfelhők áztatnak.

A szobában tengerész hintaló,

Rajta indigó lelkem árván,

Hol e merész álmok vágtatnak.

 

 

Egyik tán amióta születtem,

A beteljesült szerelem valahol.

Amiért a mimóza sületlen sorsom,

Az isten előtt kalapol.

 

 

Mert én is e porból származtam

Mosolygón ilyennek.

De csak meghasad a bolygó,

Szomorú szívemnek.

 

Gic/ 2025/ 01/ 01.