TURIKARI68 blogja

 

 

Ha visszamehetnék abba az időbe,

Ki rőten csak egy csillag voltam amott az égen.

Elhoznám nektek ragyogni a napot kövéren,

E sötét töményből kinőve úgy, mint akkor régen.

/

Egy fekete bárányfelhőt cipel velem a szerelmes ég, s éget…

Lelkem béget, misére hívta a vasárnap, ahogy kolompol.

Összetört tükörkép bennem a tiszta pillanat, de ott hívtalak téged…

Még a távolban egy mennydörgés is dorombol.

/

A féreglyuk sparhelt nyirkos tüzéből kipattanva,
nyers akácillat füstölög.

Hiába de alkonyat csorog már az eresz alatt,

Falat árnyék testemmel a gondolat odahaza sündörög.

 

Az otthon mely adott s elvett,

Semmit sem szólva.

Mindenekfelett is kerestelek,

S most idelent a porba.

 

Bakonyszentkirály/ 2026/ 04/02.

 

 

 

 

Nekem megadatott egyszer s még egyszer

Úgy ahogy senki se látott.

De képzeld el hogy…

Meg akarod menteni mégis ezt a beteg fétis világot.

/

Mert még én megküzdöttem a szerelemért,

Amibe temetnek ennek a pokolnak, hogy szeressen…

A holért, ami nincsen.

De amikor újra teremtelek majd magamnak a remények végén…

Örök eleven leszel nekem kincsem.

/

Nem hagylak elfeledni itt bent csak egy kicsit, várj, még kérlek…

Még megérted, ahogy teérted a fű kisarjad

Hol az élet várja e horizonton a csodát merően.

Majd csalódott lelkem, mint a madár újra dalolni kezd a fák lomjain

S a szél, suttog neki vissza feszt az erőben.

/

Most megosztanám idebent szívemben az univerzumot…

Azzal, ami nagyon más odakinn.

Mert egy istent kreált belőlem a ceruza,

Ez asztal fia sötét zugain.

 

Gic/ 2026/ 03/ 13.

 

 

 

A vitrinből lesett rám az a rusztikus képkeret

Itt jártál még a múltkor s ma már, színt vall veled e képszelet…

Akár a sötétben bujkáló hasadóanyag napsugár.

Elindult valami benned, s bár biztosan tudom nem vagy már élő, hisz én temettelek…

De nem felejtelek, még a zsírok koponyámba lenem bomlanak s így halott se már.

/

Ma csak a vak álmok futkosnak veled fel s alá az anyagból…

Az ébrenlét vacak időtöltésnek tűnik,

Otthon hol lábad nyomán már pocsolya szárad.

Én elloptam tőled mit az isteni csoda adott, és nekem fáj tovább!

S most mostohán báj kísértetek lettünk…

Mint a mezőre vetített felhőárnyak.

/

Nem lettem boldog így korgó elmével

És nem is lel engem se égen se földön a vigasz…

Tán majd a rothadó pimasz csipke szemfödőn.

De addig hova rejtsem, hát a falat érzést még nem álmodom örökkön…

Mi nem ereszt el hazulról mégsem! Tán bevonzzuk egymást odafenn, mint két csillag,

És amitől féltem e rögökön, hogy kialszunk ismeretlen akár egy gyertya a csendes temetőn.

 

Oroszi/ 2026/ 03/ 02.

 

 

  

 

 

1/

Sokan vannak a templomban

A falakon körös körbe gyertyaég.

Apámért szólt a mise,

Mégis úgy éreztem, én vagyok ott az akadék.

 

 

2/

Sehol egy érces férfihang

Csak nők ültek egymás mellett.

Kik a pletykát hajtották mindvégig

Ha éppen énekelni nem kellett.

 

 

3/

Szerettem volna beleordítani abba a sivalkodásba

Torkom szakadtából, ahogy csak birok!

De ne figyelt volna reám senki

Ott még isten a nagy titok.

 

 

4/

Jó volna visszatérni hozzá

De nem biztos, hogy jó helyre jöttem.

Csak a pénz az úr, nélküle szög nem lazul

A könny, hiába csöppen.

 

 

5/

Az evangéliumot, egy fogyatékos olvasta

Nagy kedvel, s tehetséggel, mint a megszállott.

Kerültem a tekintetét

Azt hiszem a lelkembe látott.

 

 

6/

Oly magasztosan ejti a szavakat,

Hogy akár a papot is lehetne mellőzni.

Csak nem fér a fejembe

Engem mért nem próbál meggyőzni.

 

 

Turi Károly / 2005 / 5/ 17 / 18/30     

 

 

A hely ahol egykor krumpli termett,

Ásott nekünk vermet és én itt rólad álmodom.

E földbe volt, van, verejték, s könny,

S írtam itt verset melyből, holtan is csordogál a fájdalom.

/

Hol behunyt szemekkel,

Néha még ma is elkapom a kezed.

Valaha egy egész szív vágyott itt élni

De mára már nem találsz belőle csak felet.

/

Idejárok haza rég fájni

Nekem nem megy még az elengedés…

Mert mintha még te tényleg volnál.

És e csend belül,

Otthon beszédesebb most minden szónál.

/

Ide vagyok, nőve lelkileg úgy hiszem,

S voltam szerelmes a nőbe, ki elhagyott mára.

Ha tükörbe nézek, őrizem anyám drága arcát…

És itt van az én csahos kutyám is elásva.

/

E pillanatban vagyok én önfeledt,

Felnőve gyermeteg.

Ím, ott volt az udvar s a kert…

S mert a kisház megett a mesés rengeteg.

/

Hol ágak hegyén madár vagyok, nézd csak…

Ki rólad dalol, szeret téged.

S te ott, alól valahol annyira szép vagy…

E hang, ha innen tovább mennél mindig utánad téved.

 

Oroszi / 2026/ 02/14.