TURIKARI68 blogja
VéleményKór kultúra.
Hangulata van errefelé a halálnak,
Az utca egy kórkép kifutó is lehetne.
Rajta lézeng a kultúra,
Dohányillatú borgőzös lehelete.
A virágáruslány árgus szemekkel imádkozik,
Kívánkozik s nézi! Hogy az idő mennyit szemetel,
De okkal hát, most csokrot kössön vagy koszorút.
S megidézi, meg sem lepődve talán,
Ahogy e falánk legyeskedő férgek guberálnak,
Ha holtat lát, ha nem hát kreálnak szomorút.
A vidéki Odüsszeusz a szegény pára,
Egy kirakatból bámul vissza önmagára.
Szembogara üveglapok közé préselt tiszta rovargyűjtemény,
Egyedül van, nem számíthat a hazára.
Pápa / 2025/ 03/ 19/ (líra könyvesbolt)
Más szívvel.
Más szívvel kezdem látni
Ezt a fétis bogár világot.
Úgy szerettem pedig, mint a napsugár ki almát érlel
De kérlel, s őt itt belül mégis egy féreg rágott.
Én kerestelek pedig e húsba úgy, újan, s mint régen,
Hogy gyógyíthatnál engem meg a nyirokban
Vágytam az édent e mában, még nem éreztem benne a haragot.
Ez a gyümölcs még érik, de rohad! És de te pedig nem mondtad,
E fából a harkály titokban nekem már fejfát faragott.
Világos lett ajkamnak e sötétség,
Édes ízében a kétség, érezte a keserű végzetet
Az ember éhes! Tán még szeretne is benne, ha téged keresne,
S most ha hisz sem változtat sorsán.
De valahogy kitalálhatnánk máshogy ezt az életet!
Mi jött, játszott, s tévedett, aztán lenyomták a halál torkán.
Sejtjeim azt üzenik, csendben maradok, de a golyóknak otthont adok e marban
A bolygóknak, valami most születik itt bennem.
Fogalmazódik s aggódik, még az égben kifüzezik, ha jő a karnagy
Leszek, én ember ki nem érez undort, ha akarod
S te újból lehetsz az isten.
Gic/ 2024/ 10/ 05.
Fonyódon.
Ülök Fonyódon egy étterem teraszán
Előttem a Balaton igazán ezen a paplanon
Nincsen irgalom, köröttem a közhely szleng zihál.
Majd előkerül a cimbalom, az ingujj kileng,
Vonyódon eladod az egész partot te cigány!
Húzd csak, bohócok vagyunk mi mind ahány…
Vonód hiába sír ott! S én hiába írok,
Ma csak nem a betűk, itt a vacak számok számítanak
Így tán felesleges is a szó.
De így szólók, a mítoszok, álmok maradnak,
S a hableányokat nem adja vissza a tó.
Hát így lett, mikor megjött az ihlet,
És én azt eldöntöttem ott a lüke agyammal.
Hogy inkább haza megyek felkelve a bolygó mögül
Nálad virradok, meg mint a hajnal.
Fonyód/ 2024/ 08/ 17.
Nevet a világ.
Nevet a világ.
Nevet a világ rajtam,
Kacag, ahogy a torkán kifér.
Elesve utolsó bástyámmal,
A szó, már neki semmit sem ér.
Sejtjeimben üzekednek a démonok,
Valódi énem, még ember nem látta.
Csak anyámnak mondogattam, hogy e világgal,
Nem voltunk szerelmesek egymásba.
Pedig a költészet lett magos váram,
Alattam a világegyetem, s a boldogság felszíne.
Vajon tudta e szegény asszony,
Hogy rajtam kívül, soha nem volt senkise.
2018.
Nem kelek fel.
Nem kelek fel.
Mint a csiga ki elhagyta házát, heverésznek csontjaim,
S nem vagyok már, se én, se anyám.
Nehéz csend ül ajkamon, csak a szél tutul itt belül,
Üres lett a koponyám.
Nem kelek én fel, akár száz angyal is fújhat harsonát!
Ha nem dalol úgy, mint a rigók, alszom tovább csendesen.
Ha nem néz reám úgy, az isten,
Mint egykor a babám, oly szerelmesen.
Fajtalankodott velem a halhatatlanság,
S én hiszékenyen tartogattam magamnak a géneket.
Lelkemmel acsarkodott a sötétség,
Az artériák meg kiszorították belőlem az életet.
Valahova elszökött,
S nem is lesz meg tán soha!
Éljen az, ki mindent teremtett, hirdessék a rögök,
S legyen e világba szerelmes, mely hozzá örök mostoha.
Turi Károly / 2015/03/02/ 17:51