TURIKARI68 blogja

 

 

A város csak élni akart,

Görcsösen munkába járt a borzalom.

De a föld mi kenyeret ád, éhen hal,

Kifullad lassan, mint valami mozgalom.

/

Bányarém gödrök ásítanak,

Terepasztal vasút fut makett gyárak között,

Mint valami fenevad.

Puhány ércet olvasztott meg bennem a kohász utca…

Melynek szilárd szilánkjai szíven szúrnak, ha arra jársz,

Érzed, velük még mindig tele vagy.

/

Jogomba áll hallgatni, hisz a panelok visszhangjai gangjai beszélnek helyettem…

De képregényeim reményei között minden az ami.

Itt a kommunista okkult jószerencse a hit…

Mit egyszer helyettem pénzre vált majd valaki.

/

Azóta sokszor veled akartam lenni

Hogy a te szemeiddel lássa magát ez az árnyék.

E dolgos kéz mely hűlt helyeden simogat,

Miért lett előtted játék.

 

Ajka/ tóvendéglő/ 2025/ 12/ 20.

 

 

 

Hangulata van errefelé a halálnak,

Az utca egy kórkép kifutó is lehetne.

Rajta lézeng a kultúra,

Dohányillatú borgőzös lehelete.

 

A virágáruslány árgus szemekkel imádkozik,

Kívánkozik s nézi! Hogy az idő mennyit szemetel,

De okkal hát, most csokrot kössön vagy koszorút.

S megidézi, meg sem lepődve talán,

Ahogy e falánk legyeskedő férgek guberálnak,

Ha holtat lát, ha nem hát kreálnak szomorút.

 

A vidéki Odüsszeusz a szegény pára,

Egy kirakatból bámul vissza önmagára.

Szembogara üveglapok közé préselt tiszta rovargyűjtemény,

Egyedül van, nem számíthat a hazára.

 

Pápa / 2025/ 03/ 19/ (líra könyvesbolt)

 

 

 

 

Más szívvel kezdem látni

Ezt a fétis bogár világot.

Úgy szerettem pedig, mint a napsugár ki almát érlel

De kérlel, s őt itt belül mégis egy féreg rágott.

 

Én kerestelek pedig e húsba úgy, újan, s mint régen,

Hogy gyógyíthatnál engem meg a nyirokban

Vágytam az édent e mában, még nem éreztem benne a haragot.

Ez a gyümölcs még érik, de rohad! És de te pedig nem mondtad,

E fából a harkály titokban nekem már fejfát faragott.

 

 

Világos lett ajkamnak e sötétség,

Édes ízében a kétség, érezte a keserű végzetet

Az ember éhes! Tán még szeretne is benne, ha téged keresne,

S most ha hisz sem változtat sorsán.

De valahogy kitalálhatnánk máshogy ezt az életet!

Mi jött, játszott, s tévedett, aztán lenyomták a halál torkán.

 

Sejtjeim azt üzenik, csendben maradok, de a golyóknak otthont adok e marban

 A bolygóknak, valami most születik itt bennem.

Fogalmazódik s aggódik, még az égben kifüzezik, ha jő a karnagy

Leszek, én ember ki nem érez undort, ha akarod

S te újból lehetsz az isten.

 

Gic/ 2024/ 10/ 05.

 

 

Ülök Fonyódon egy étterem teraszán

Előttem a Balaton igazán ezen a paplanon

Nincsen irgalom, köröttem a közhely szleng zihál.

Majd előkerül a cimbalom, az ingujj kileng,

Vonyódon eladod az egész partot te cigány!

 

Húzd csak, bohócok vagyunk mi mind ahány…

Vonód hiába sír ott! S én hiába írok,

Ma csak nem a betűk, itt a vacak számok számítanak

Így tán felesleges is a szó.

De így szólók, a mítoszok, álmok maradnak,

S a hableányokat nem adja vissza a tó.

 

Hát így lett, mikor megjött az ihlet,

És én azt eldöntöttem ott a lüke agyammal.

Hogy inkább haza megyek felkelve a bolygó mögül

Nálad virradok, meg mint a hajnal.

 

Fonyód/ 2024/ 08/ 17.

 

 

 

Nevet a világ.

 

Nevet a világ rajtam,

Kacag, ahogy a torkán kifér.

Elesve utolsó bástyámmal,

A szó, már neki semmit sem ér.

 

Sejtjeimben üzekednek a démonok,

Valódi énem, még ember nem látta.

Csak anyámnak mondogattam, hogy e világgal,

Nem voltunk szerelmesek egymásba.

 

Pedig a költészet lett magos váram,

Alattam a világegyetem, s a boldogság felszíne.

Vajon tudta e szegény asszony,

Hogy rajtam kívül, soha nem volt senkise.

 

2018.