TURIKARI68 blogja

Gyász
TURIKARI68•  2024. május 12. 12:16

Nem gondoltam volna.


 

 

Hogy is volt ez kettőnk között?

Mikor a természet ébredt.

Nem kéretett de...

Életed sötét öltönybe öltözött,

Hiába imádkoztam érted.

 

 

 

A május legénykedett

Feltűrt ingujjal fütyöltek rigók,

Kár, s hasztalan volt nekik minden zsoltár hisz, mindened a csöndé.

Pedig már kapaszkodott a makacs szőlőkacs

S te már nem voltál sehol se többé.

 

 

 

Akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen legyél

Többet nem kellet már se jó bor, se kenyér,

Azt gondoltad tán még te alszol, az idő henyél?

Mondtad, ha nem leled a helyed…

S most mélyen alszol, de nem álmodsz! Csak kísérteni jársz

S ha szólítalak, visszateszed a fejed.

 

 

 

 

Inkább hallgatod rég,

Mit suttog a földanya. 

De nem válaszolsz,                                             

Hogy itt költ neked fiad az ég madara.

 

Apám halálának évfordulójára (1939, Augustus 27- 2004, május 16)

Oroszi/ 2024/ 05/ 12.

 

 

 

 

TURIKARI68•  2024. március 15. 13:45

E természetfelettihez írt első levél.


 

 

Kezdem azt érezni, hogy nem ért meg az ember,

Hisz talán, de elfelejtett szeretni.

Egyedül maradtam anyám, nézz rám! Alattam a csend,

És mélán valahol e természetfeletti.

 

 

Amikor egy szép tavaszi napon,

Kopogtat a fájdalom pedig már azt hittem, hogy csoda vagy.

Mintha korán volna még a reggel is,

Énekel gyászosan a kis tengelic, téged járnak a bogarak.

 

 

Mintha örömet okozna fölöttem,

Neked az én bánatom.

Nem elég a gyogyós világ köröttem,

Még hordjam a te terhed is a vállamon.

 

 

Kicsit felszínes lett a teremtés, csak épp hogy belém botlik az árnyék

Hol nem hal meg a halál, de mégis eleven a játék,

Mi most nyunyóka lett, de te nem leled meg még könnyesen a szavakat.

Mert elvitte aludni az anyag

És téged még évekig becsap ,majd vele az agyad

E golgotán görnyedve a rag alatt.

(Cicám emlékére)  Gic/ 2024/ 03/ 15.

TURIKARI68•  2024. február 18. 18:09

Nem értem.


 

Nem értem miért szokott felmenni olyan korán a szobába

Pedig nem is aludt.

De gondolatban tán a buszra várva,

Odáig bejárta az egész falut.

 

 

Munkába ment, kenyeret kent,

S nekem még annyi álmom maradt temérdek!

Kik bár hamar felnőttek!

Lestünk utánad az ajtóval utoljára is, én és az a gyékény rattan,

Csak ő meg én maradtam, alig hogy kiléptél már elérted a felhőket.

 

 

S utánad való ébredésemből az illatoknak,

Keserédes savanyú szaga lett,

Mely úton a bomló mézédes tejnek.

Kipányvázom a napot, hátha utolérlek a csuda csillagokba

A tejúton anyám! Talán búcsút intek itt e romlott életnek.

 

Oroszi/ 2024/ 02 / 17,

 

TURIKARI68•  2024. február 2. 16:09

Még a minap.


 

Apám jutott az eszembe

Hogy álltam én előtte,

Reszkettem még a minap.

Most pedig el van temetve,

Mint a rezgőnyárfa levele,

Aki fél a széltől, hogy kikap.

 

 

Te voltál s vagy ki ígérget

Kit követtem, kapitányom Ahab,

Távol, s mégis közel.

Akár egy lidérc kísértet!

Kivel birkózva álmomba maga ölel.

Még nem elvisz bennünk a talajvíz,

És otthon leszünk, az anya földel.

 

 

S ha megjön majd csónakod,

Köszön majd neked, magának apám,

Adjonisten jó napot a félelem sután.

Ismered az utat,

Hol a halál utánam sziszmatol kutat

Az életem után.

 

Bakonyszentkirály/ 2024/ 02/ 02.

TURIKARI68•  2022. június 12. 19:48

Jó volt otthon.


 

 

Jó volt otthon hallgatni a rigókat,

Hol megvárt a zsíros kenyeremen csúszkáló gyerekkor!

Akkor még vidám vasárnapi misékkel.

Húzták-húzták a levesnótát,

Együtt mulattunk falun, az egész vidékkel.

 

Apám azt hitte nélküle tán,

Majd sose fogy el a somlai bor magába.

Mint egy csendélet előttem van ez az ikon,

Gyakran ő, és a demizson magánya.

 

Azt gondolta mindent látott,

Pedig én még alig iperedtem.

Mire szükség lett volna reá,

Még a halál se lett örökéletű, odabent a zsigerekben.

 

Már nem oly nehéz odalent csendbe lenni,

De ha látnál, most én is hajlok feletted, mint a gaz.

Egy bűnöd volt, mi nem enged feledni,

És az összes többi egyik sem igaz.

 

Oroszi/ 2022/ 06/ 12.