TURIKARI68 blogja

 

 

Azt kérted tőlem egy reggelen csapzottan,

Mikor pont a teám ittam a tűzről,

Pedig még úgy hittük, hogy ez szeánsz, sőt hallottam ő is itt szürcsöl veled meg énvelem,

Mindenki más pedig már kelt is és ébredt, aztán munkába ment.

Vigyél ki friss virágot, vizet bőven fiam,

Had kössön meg az a cement.

 

Mesét mondtak talán? Hogy te lefeküdtél apám,

Mint akinek semmi dolga nincsen!

Te hallottad? Mit mond az isten!

Mert a csöndet, ha faggatom, tagad!

Bevackoltad magad, elrejt az odú s én gyűjtöttem a sok kis kacatot, mivel halottat idézni lehet mindet,

De a vudu pap kikacagott, nem enged át a tudat

Most szólj, ha látod az urat! Benne engem kívülről, önmagad.

 

A fizikatörvénye téged tagad, mint aki nem létezett

Mert nekem se volna szabad 

Álmodj egy kicsit felőlem igaz rég felnőttem,

Kapd össze magad itt a helyed!

Mert éber ember téged nem érhet már utol.

Valahol még erre valál ha hirtelen elalszom,

Érzem, itt szédeleg még életeddel a halál!

A titkos féreg foga kinek nincs már semmi dolga veled!

A perc elvenni jött, de ez az idő még visszahoz

Melyben most én is néha itt vagyok, ki a nyomodba lohol.

 

Nagyigmánd-Thaly puszta/ 2024/ 10/ ( Halottak napjára.)

 

 

Késő a halottól bocsánatot kérni,

De megpróbálja álmában mégis az agyad.

Bízol benne, hogy ma haza fog térni, élni,

Mert mit akart egykor, te nem hagytad.

 

 

Misem, jobb apa volt ő, mint más megvallom,

Hiszen tán csak te magad hitted rossznak.

A tengerészcipő gyakran billegett a parton,

Hol a rák, hirtelen ugrott a csontnak.

 

 

Hidd el! Tisztára mosnám magam, ha tehetném,

S bocsáss meg, mert hát… te megteheted.

Gyertyát, kenyeret s bort hagytam az asztalon,

Vidd el! Ez az én malasztom, megeheted.

 

 

 

Szinte előttem vagy, akár az isten kit les e kisgyerek, s ő tüzet csihol,

Ki utánad nyomodba nőtt, nyurga inad!

Mikor itt hagytad anyám, s engem.

A nőt, kit szerettél, mint télen a meleget, ő megbocsát, de ímhol didereg fiad!

Most érted nyúlna, mert az óta is kellene az a kabát nekem.

 

 

 

 

 

Valahogy csak előkerül anyám e galamb eléd

Akivel ha néked üzennék.

Adj egy apró jelet a kéknek,

Vagy e szépnek a szívébe ismét tüzet még.

 

Gic/ 2024/09/23.

 

 

 

 

Gondolkodni ott volt egészen a keménykötésű agyag

S e nap, a hanyag délelőtt, semmivé válik, mert,

Feltűrt ingujjal itt legénykedett merészen a bánat.

Én pedig, aki csupa sóhajokból vagyok ma összerakva reménykedett

De úgy látszik eddig még, az ég nem hallgat a szép szóra

Az ima csak szédeleg a misebortól

S a tudat kétségbeesve bálványt kapar össze magának.

 

És áldozatnak nem fogad el könnyeket

Sem hamvas bőrű gyermeket

Hol a lélek még itt csahol, valahol de már a test, csak kolonc.

És oly makacs e föld, hogy nem fáj, neki hiába döfködik ásóval

Hát meg nem szólal az istenért se az a sok boldoggá avatott nyomoronc.

 

 

Itt lógott a gyermeki idő velem,

És soha nem bocsátották meg nekem s az istennek

Hogy hagyta levágni e köldökzsinórról magam

De azért az agyam még álmodik veletek.

És ez a hit lesz az én hősöm mikor

Csókólomot köszön az öregedő erdő, s búcsút intenek a levelek.

 

Oroszi / 2024/ 07/ 26. ( egy temetés margójára)

 

 

 

Hogy is volt ez kettőnk között?

Mikor a természet ébredt.

Nem kéretett de...

Életed sötét öltönybe öltözött,

Hiába imádkoztam érted.

 

 

 

A május legénykedett

Feltűrt ingujjal fütyöltek rigók,

Kár, s hasztalan volt nekik minden zsoltár hisz, mindened a csöndé.

Pedig már kapaszkodott a makacs szőlőkacs

S te már nem voltál sehol se többé.

 

 

 

Akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen legyél

Többet nem kellet már se jó bor, se kenyér,

Azt gondoltad tán még te alszol, az idő henyél?

Mondtad, ha nem leled a helyed…

S most mélyen alszol, de nem álmodsz! Csak kísérteni jársz

S ha szólítalak, visszateszed a fejed.

 

 

 

 

Inkább hallgatod rég,

Mit suttog a földanya. 

De nem válaszolsz,                                             

Hogy itt költ neked fiad az ég madara.

 

Apám halálának évfordulójára (1939, Augustus 27- 2004, május 16)

Oroszi/ 2024/ 05/ 12.

 

 

 

 

 

 

Kezdem azt érezni, hogy nem ért meg az ember,

Hisz talán, de elfelejtett szeretni.

Egyedül maradtam anyám, nézz rám! Alattam a csend,

És mélán valahol e természetfeletti.

 

 

Amikor egy szép tavaszi napon,

Kopogtat a fájdalom pedig már azt hittem, hogy csoda vagy.

Mintha korán volna még a reggel is,

Énekel gyászosan a kis tengelic, téged járnak a bogarak.

 

 

Mintha örömet okozna fölöttem,

Neked az én bánatom.

Nem elég a gyogyós világ köröttem,

Még hordjam a te terhed is a vállamon.

 

 

Kicsit felszínes lett a teremtés, csak épp hogy belém botlik az árnyék

Hol nem hal meg a halál, de mégis eleven a játék,

Mi most nyunyóka lett, de te nem leled meg még könnyesen a szavakat.

Mert elvitte aludni az anyag

És téged még évekig becsap ,majd vele az agyad

E golgotán görnyedve a rag alatt.

(Cicám emlékére)  Gic/ 2024/ 03/ 15.