TURIKARI68 blogja

 

 

Ma csalódtam az istenbe,

Ki imáimban engem nem látott.

És kitartok e hitembe hisz…

A legnagyobb bánatomban a csendben megbántott.

/

Az égkép másnap nélküled semmit sem változott ezért utállak…

Te utánad mikor végképp eltűntél, többé nem járjuk a hajnalokat.

S kár, hogy a csillagok sem látnak bennünk, falevél nem integet utánunk,

S fű nem hajlik már a mancsod alatt.

/

Szöveteinkkel eltűnik az idő

Mely oly pontosan erre járt a múltban.

Csak a vacak pillanat maradt, mely nem ereszt el póráz agyamból…

Mint élettelen anyagból az elevent dédelgetlek…

Görcsösen, lassan, megfakultan.

/

Itt zsong már a tavasz, ha vagy ha nem így lettem árva istenem!

Lelked nem szökken szárba, mint valami mag s nem pattansz ki rügyről…

Mire megjön a madarak hada.

Drága kelme az élet hogy így adják s elveszik…

És odafent tán ezt élvezik, hogy neked én voltam a halálangyala.

 

Szerecseny/ 2026/ 02/ 12.

 

 

Hogy nem jutnak eszembe a szavak mégse…

Mit mondhatnék még újat egyre másra.

Tejútszagú lelkem bújhat e világ elől akár a fényre

De meg van veled szállva.

/

A tegnapi nap még itt van, s mielőtt odébbállt

Itt ég s töménytelen sírásra késztetett.

Csendes szinuszritmus suhogva suttogott akkor a fülembe…

Törékenyen belőlem poétát kreált, de a kor nem emésztett.

/

Eltévedtem pedig itt nőttem fel

E hely oly rút lett nélküled s idegen

Mit éreztem te csak láttad, s nézted.

A hazaút nem választja lépteim…

Csak fáj és emésztet ez a vacak mi téged féltett.

/

Rozi már egy ideje halott,

S ímhol az ott a sírja.

Sóhajom szárnysuhogás felette…

A fene aki megette, mert az sem támasztja fel, aki bírja.

 

Kuytusom emlékére. (2014-2026)

Oroszi/ 2026/ 02/ 08.

 

Nem találtam a szavakat,

Sőt magamat se, s le sem tudtam írni őket.

Mert nem várt többé bennünk a határ,

És szeltük át, mint egy madár a felhőket.

/

De bolygó agyam egyre csak nem ereszt,

S még tömeg vonzz ez a találmány mutáció…

Én benne azt az időt keresem.

Hol ízületeid összeroppanja lassan a gravitáció,

Pedig ez nem barátság volt, sőt talán több mint szerelem.

/

Csak téged vágylak! S te láttad,

Hogy öregszik meg bennem a fiatal halhatatlanág ezzel a testével.

Lennék a nyulad, mit kerget a tudat

Majd csillagokat lesnénk az estével.

/

Hiszem közelébb hoz

Bennünk ez a csodacsend.

Mit nem leltünk meg itt a földön,

Megtaláljuk tán odafent.

 

Oroszi/ 2026/ 02/ 03.

 

 

 

Átdereng az udvaron, mint fátyolból szűrt napsütés,

A felhők alá is apám mátkája.

Csipke húsa volt madár csontjain,

Feslett kis kabátkája.

/

Noha ez lettem volna én, s ő maga,

Hova oda vart keblére a szőttes idő, de minek!

A vart szívemnek mely, ha reá gondolok, már folyvást felszakad.

De kár hogy elmúlt a nyár oly hirtelen ősz lett

Mert nekem ő volt a legszebb, kinek pirospozsgás arca rőtes alkonyat.

/

Néha összeraklak, magamnak s már-már szinte tapintalak,

Én a lény… kinek agya itthon e bolygó koponyán kívüli idegen.

Csak Elohim tudna e semmiből alakot ölteni nekem,

De nem! Leszel már valóság egy drága holmim…

Mivel takarózom e forró lázban hidegen.

/

A tömlöc kamra őriz, még a karma ma csak rólad álmodik…

Egy galaxis gardrób, mely ott szaglik öltözni illatoddal ma már.

Csillagom kihúzlak, hát e vacak cilinderből hol kevereg veled az univerzum

S leülök valahol e sötét szobába asztalodhoz jóllakni, mint egy bogár.

 

Oroszi / 2025/ 10/ 25.

 

 

Azt kérted tőlem egy reggelen csapzottan,

Mikor pont a teám ittam a tűzről,

Pedig még úgy hittük, hogy ez szeánsz, sőt hallottam ő is itt szürcsöl veled meg énvelem,

Mindenki más pedig már kelt is és ébredt, aztán munkába ment.

Vigyél ki friss virágot, vizet bőven fiam,

Had kössön meg az a cement.

 

Mesét mondtak talán? Hogy te lefeküdtél apám,

Mint akinek semmi dolga nincsen!

Te hallottad? Mit mond az isten!

Mert a csöndet, ha faggatom, tagad!

Bevackoltad magad, elrejt az odú s én gyűjtöttem a sok kis kacatot, mivel halottat idézni lehet mindet,

De a vudu pap kikacagott, nem enged át a tudat

Most szólj, ha látod az urat! Benne engem kívülről, önmagad.

 

A fizikatörvénye téged tagad, mint aki nem létezett

Mert nekem se volna szabad 

Álmodj egy kicsit felőlem igaz rég felnőttem,

Kapd össze magad itt a helyed!

Mert éber ember téged nem érhet már utol.

Valahol még erre valál ha hirtelen elalszom,

Érzem, itt szédeleg még életeddel a halál!

A titkos féreg foga kinek nincs már semmi dolga veled!

A perc elvenni jött, de ez az idő még visszahoz

Melyben most én is néha itt vagyok, ki a nyomodba lohol.

 

Nagyigmánd-Thaly puszta/ 2024/ 10/ ( Halottak napjára.)