TURIKARI68 blogja
GondolatokBékét lelve.
Mint ki sovány tejen nevelkedett
Még néha nap a határba,
Ám, íme, kövérke betűkkel cimborázva
Így alkotott meg a Via Lactea s ama csillagok.
Kinek születése napja volt az átka, s a mátka hold a nővére
A tejúton mégis haza találtam bár egy bolond tanár,
Itt megbuktatta az iskolába, de én végig éreztem tinta illatod.
Kívülről talán olyan volt az agyam,
S jó magam, ez az ember, mint bárki más a porondon!
Kit a világ így gyűlöl s már szólni sem mer,
De az isten ide szánt, ő látta mennyire fájt itt belül mi nem enyhül.
S amit más annyira élvez, nekem látni oly annyira nehéz lesz megérteni!
Elérni nem kellenek szárnyak a menyboltot
Ha le fogok térdelni neked, mert veled itt volt a hit!
Óh! S mit táplált engem, bolondot.
Kívülről az élet csak egyre nő s inhalál e terrárium alatt
S ha jő, itt talál, a halál nyakára teszi biztosan
Emoji fejem, az élet pedig utánam is e porba hempereg.
S, hiába mert a szomszéd buborékban amott ott pislog
Gyermekcipőbe jár már e képzelet
De nyitva hagytam magam után a mondatok végét,
Honnan békét lelve várom a végzetet s elmegyek.
Gic/ 2024/ 08 /06.
Felruházva.
Szeptemberi lélek vagyok,
Így élek az igével felruházva,
Kit a kor irigy hangon kiátkozott.
Már az nap tán a pap is lemondott rólam
Pokolra szánva
De akkor anyám a mátka értem térden állva,
Firhangok mögött imádkozott.
S lesz, majd olyan idő mikor az ember nem lesz boldog,
Hogy viszont érdemes lesz hallgatni az eget
Mikor a csendből kinő e hang!
S elengednek a gyökerek.
Útban hazafelé e horizont lesz a gang, ha szólok
Levél zizzen velem akkor feszt,
S a madárdal is azt csiripeli, amit írtam akár a verebek.
Én csepergek a felhőkből, mi sírva szakad
Hogy a vetést rendbe tegye rajt,
S majd az ég vizéből elétek is úszom.
Pedig csak egy gyermek voltam,
Ama nőből az élet fáján, mely ágán, e líra zsengén fakadt
Ki hitt, mégis megfojtotta az életiszony.
Gic/ 2024/ 08/03.
Az otthonhoz.
Elbújva a világ egyik sarkában,
Otthon ringatóztam az idő markában
Mint egy pók, imigyen egy vékony fonálon.
Álomba szenderedve e sajgó világba irigyen
Egy régi hintaágyon.
Szellő kujtorog már a lombok között, akár a vén diák,
S anyám az égen több vizet hord szemeiben, mint egy felhő!
Felnő a kora délután lassan, s kalapot emel.
Emlékszem, a rigó még rég komédiásnak öltözött
S most füttyentek neki, és ő épp úgy visszafelel.
Bolondnak néz, mert hova lett engem kérdezve
E gyermekded vacak világ.
Melyben lelkem megdermedt
Vacog, érez, de nem lát.
Oroszi/ 2024/ 06/ 11.
Mivé lettünk!
Hol rontottuk el te jó ég mivé lettünk!
Útközben egymásból ettünk csemegéztünk.
A vasárnapokon pedig,
Még szelemet is idéztünk.
Helyet cserélt itt bent a menny és a pokol,
Mikor melyikünket kívánta meg,
Alig várva hogy övé lehess!
De nehéz cserbenhagyni téged teremtőm
Ki ha leszel megmentőm, annyira tökéletes.
Törékeny az én megrendezett dögszagú boldogságom
És becsapva a sóvárgást, e világon, s önmagam, mindet meg is tennék érted.
Hisz sejtetted, hogy vegán lesz a halál e sejteknek
És mégis éhen maradnak belőlem a férgek.
De én a fejembe vettelek,
És nem engedlek el csak, úgy mert szeretnék vallani.
Belátható időn belül a saját világodat járom
Egy ladikban evezünk, és akkor kénytelen leszel meghallgatni.
Oroszi/ 2024/ 02/ 18.
Először csak.
Először csak jólesett rád nézni
Ó szomjam hogy olthatnád, mint a hűs ártézi.
Aztán beléd is kortyoltam,
És én is milyen bolond voltam.
Mert olyan lettél, mint az alkohol
Mely elillant hamar, nem vagy sehol,
De én már nem iszom egy ideje.
Valahogy mégis józanul esek kelek utánad!
És úgy kell e butának, ha megtanul élni nélküle s halni vele.
Mint a kikelet ki ébresztett azt hittem álmodom!
Egy szikra mely tüzet gyújt, az avarnak a fáig!
Engem utolér a fájdalom, de érzéseid nincsenek.
Minek ki kellet volna hunynia, ha leég, de ég!
Itt bent máig sistereg.
Ennél kevesebbért is szerettem már nőt,
Ki ha kapott becsapott az álnok.
Kinek méhében azt hittem,
Halhatatlanná válok.
Ádánd/ 2024/ 02 / 13.