TURIKARI68 blogja

 

 

Az nap esett az eső…

A meztelen könnycsepp felhő bánatom,

Ott lohol arctalan az éjszakába.

Tudatom test nélkül sétálgat a panelok között veled céltalan…

Valahol nélküled már, mert még elevenen élsz a vágyban.

/

Ebben a sötétben,

Csak a káprázat ki mutat…

Nem maradt hát más nekem,

Nem hagytál magad után előttem kiutat.

/

Sőt! Az anyag mely megvetné lábát rajtam,

Nyomot se hagy úgy idéz a múlt, mint egy szellemet.

Így emészti a falánk idő

Rőtláng szabdalta lelkemet.

/

Tűzre vetnek! De sületlen szavaim mégsem értik,

Csak a húsom emészti majd a kor temérdek.

Nyomorult sorsom lehetett volna könnyebb is,

De így maradt még szegényebb…

Mit nem ért utol bennem senki, te elérted.

/

 

 

 

E lehelet már csak halk szuszogás

Komédiás énem mégis élnem akar…

Hol az Isten rátalált.

És én eljátszottam mindent neki,

Hogy szereti önmagát mikor még voltál az életet…

Ám de kéretett s most a végén halált.

 

Ajka / 2025/ 12/ 08.

 

 

 

Az úton ballagtam,

Hol e hallatlan csend ballada neszezett.

Ott sírtam mosolyogva,

Mert indigó agyam nem eresztett.

/

Eszembe juttat ekképpen…

Nekem keresve meg egyedül.

Jössz felém lépten, gyomon,

Hol minden más, fejvesztve menekül.

/

Így emlékszem hát minden sorra,

Minek az lett a sorsa hogy, mint nőt téged magasztal.

Egy icipicit volt a lelkem csak hozzád illő,

De győzött a vacak szívem egy arasszal.

/

Itt lettem én beléd szerelmes,

Az otthontól a tanyáig.

Hol rugdosott a sors aztán,

Tőled vissza, egészen anyámig.

/

Egészen összetörtek bennem az üveghegyek,

Hirtelen lett horror minden.
fizettem érted, hogy boldog legyek

De így vagy úgy, mégsem voltál ingyen.

 

Oroszi / 12 / 01.

 

 

Alig voltak páran,

Tán csak egy vacak művész ecset az égből…

Azzal is csak a szűrt fény lézengett.

Úgy ütném a mellkasod, hogy ébredj mi egykor csecset adott...

Hol van hát a szíved s tüdőd mely egykor nekem lélegzett.

/

Én le s fel, jártam bátran,

Mint aki idegent temet a rögben…

Testem itthon kivert kutya lett lelkem árva kismadár.

De íme, e föld adott nekem is kabátot, mi alól ő is röppen

Ki tudja az örömem, ismeri a bánatot, s elnyeli a határ.

 

Oroszi/ 2025/ 11 / 30.

 

 

 

 

Gyertyaláng lobban,

S kikukkant e sötétből a végtelen.

Térbezárt mihaszna viasz szaglik

S a spanglik füstjében valahol itt vagy még velem.

/

Eldugva az artériákon tudom

Hisz őriz bennem a genom valahol mélyen.

Csönd van, a fény sem neszez, s lopja magát az alkalom

Nem ez a világ, de itt vagy hát… e meztelen éjben.

/

Rájössz, hogy a létezés mekkora katyvasz körötted,

És te sem vagy más, de te röhögted…

Sőt épp hogy csak az, vagy aki láttad.

Becsap e nap, ha elhiszed, az agyadnak ott integet…

Hiteget, az anyagnak hogy visszaad, feltámad.

/

Ma újra közelebb áll a szám hozzád, e dal egy altató…

Amint arcodon érzed csókját e nőnek.

A platnin pirítós ég akkor,

Még faktor csont sovány ízületeid nekem teát főznek.

/

Vakon vezet kezed, s most megfognak ezek a vacak újbegyek,

Az írások szerint, neki higgyetek.

Mert az eszed minden szót ismer, mit különben elrejt a zsiger

Felnőve anyám előtted mégis kisgyerek.

Gic/ 2025/ 11/ 2.

 

 

Csillogó szemekkel néztem önmagamra

Miért nem szeretett engem a család,

Nem is vagyok talán…

Csak hologram kiköpött isteni képmásom.

Ki szökött, a keresett boldogsága elől halált…

De hazát talált e földön

S most vele együtt saját síromat ásom.

/

Borotvaélen táncol a lelkem,

Pedig én sugárzom az éterbe

Hogy elég legyen a csend.

De a rohadt életbe e jellem a fülnek csak szótlan telleget…

Az eltévedt mosolyomat grimasznak vélte az ég,

Hol nem látnak téged szívesen, de várnak a vetések, mint egy felleget

Ki vizet hord nekik könnyeivel idebent.

/

Feketelyukat kaparsz magadnak a fényes csillagokba,

De nem lefelé van a mennyország…

Bár relatív az, hogy éppen merre forog a föld.

Apám a Mars ott kitagadott az mondta menj innen!

S te lettél a minden te lány ki lám nem vártál többé meg a buszvégen

Csak köddé, mint kertek alatt ősszel az öregtölgy.

/

 

 

Elég lesz, nekünk egy aprócska hely hidd el…

Hol egymáshoz dörzsölődünk majd,

Mint megannyi porszem.

Ott lesz a helyünk hol a súrlódás a gravitáció...

S én tudom, hogy te vagy

Nem kell egy szó sem.

 

Gic/ 2025/ 09/ 07.