TURIKARI68 blogja

 

 

Amikor az élet értelmét veszti az nap,

Ez Ahab koponyából valahányszor…

Az elme fejvesztve menekül.

De neked nem jutott már kántor,

Csak egy rigó búcsúztat, az ágak hegyén,

Hegykén matat a frakk szél prímás, s e test elnehezül.

 

 

Talán már nem hiányzol ide…

Mert a bánat nélküled is szaporodik féktelen.

Pedig az ég vízébe bárányfelhő habarodik!

De ez már reád, mind nem igaz, mert érted ásít valami sötét nagy…

Lesz, az űr mi befogad és végtelen.

 

 

Eddig a nyers sorokban volt, hogy már,

Mikor ott lapult az igazság,

Mely boldogság vény nélkül is kapható.

A vers valójában zsoltárnak indult,

De a harangszóban ott maradt az altató.

 

Pannonhalma, kupac étterem. 2025/ 04/ 09.

 

 

 

 

 

Mesébe illő volt a valóság,

Nem oly életszerű, de egy pillanatra jólesett.

Reám talált annyi bánat között,

Ő boldognak látszott, talán nem is engem keresett.

 

Otthon hallgat velem e mély, lődörögnek bennem a betűk,

Akár s mint kocsmából jövő apámmal talán.

Én egykor a drága kincs, mit hordott a méh, úgy vonzott a meredély,

Akkor eszembe jutottál jó anyám.

 

S téged kutattalak az erdőszélen, mert hangoddal még,

Visszaszökött a páskom, kiköt alakod előttem e stégen,

De már régen nem adja vissza e valódat a délibáb.

Engem tényleg felvitt a padlásra karkosárba…

Nem úgy, mint József Attilát.

 

Szemedbe a régmúltba visszarévedek.

A régi telekre mit duruzsolt a kályha.

Elégni látszik minden emlék, de látod, anyám nézz rám…

Mégsem veszik velünk a magas ég majd kárba.

 

Bakonyszentkirály/ 2025/ 03/27.

 

 

 

 

Úgy tudtam eddig az álmok nem hazudnak,

De becsapnak odakünn, mint ahogy élsz itt benn.

Valójában egy van, ki bűn nélkül létezik csak,

Az pedig az isten.

 

Csak merengsz egymagad hol botlottál el a búnak,

És ők néha elbúvnak előled, hogy feledd.

Így araszol velem e léha idő a kertek alatt mostohán,

S ha haragszol majd magadra érte, hogy e szavak elavulnak, én mondom, ne tedd!

 

Egyszer eleven leszek a csend kifizeti bérem,

És a hallgatás fészekből, ha kikelek.

Tán, mint aranytorkú rigó majd,

Ha eljön a kikelet.

 

Oroszi/ 2025/03/ 24.

 

 

 

Én egy csillaggal szemeztem,

De nem egyszer meredtem reá ímhol mélán.

Mikor a kormos estének támaszkodott,

Már a lomha délután.

 

E parttalan csend úszott felém,

Elmém bámészkodott a reményt álmodom.

Jó lenne vele menni oly nagy volt bennem,

E világ iránti fájdalom.

 

Ha léket kapna ócska ladikom,

Ha senkise mondja, te hogy jössz reá, ha szeretnek.

Hogy a mennybe nyílik mégis az az ajtó,

Ahol folyton temetnek.

 

Oroszi/ 2025/03/ 08.

 

 

Otthon derengett egy álom, s én folyton látom,

Ahogy megtestesültek velem a betűk,

S a sorok közül előbúvott ez az alak.

Mint valami árnyék, ha fejlő a nap,

Mert én megértetettem mit suttognak

Megannyi magyar fülébe a szavak.

 

Tudod először csak olyan akartam lenni, mint te,

Vagy mindenki más, sarjat nevelni,

Ki tudna szeretni engem, a hőst, ha lát.

Gyökeret verni itt e földön tanyát,

Otthont, nem maradva hoppon, s több mint apa, sőt jó barát.

 

Összefut néha már otthon anyámmal e gyermeki énem,

Ki mint a kút sudár hajlong a házunk megett.

A lánnyal, kitől kaptam minden csepp vérem,

Ott mosott főzött teregetett.

 

Másképp rendelt s talált,

 Nekünk a sors mindent.

Még a halált lassúnak,

Az életet gyorsnak teremtette az isten.

 

Oroszi/ 2025/ 03 / 04,