TURIKARI68 blogja

Gondolatok
TURIKARI68•  2025. január 26. 18:24

Kárpátok.

 

 

Ahogy megcsillantál lent a rögön,

Valahol már meg volt sorsom írva.

Nem kerestem, de belém botlott,

 Tán nem véletlen, kedvesem a líra.

 

 

Eszembe jut a pillanat még rögtön,

Amikor a földön beléd szerettem.

Te ott derengtél a hegyoldalon, egy délután rőtön,

Én szokás szerint a csillagok között tekeregtem.

 

 

Szerettem volna megríkatni, szomjas ajkad látva,

Ímhol az árva bárányfelhőket is neked.

De amióta szajha lett e világ is,

Hiába az ég ki tüzet csihol, rőzse szíved nem világit

Hiányoznak az ingerek.

 

 

Akartatok engem igazán?

Megismerni sem ezen a hazán!

Nem maradnak utánam nyomok.

Bögöly gémeskutak ízlelik nedvem,

Rajta árva lelkem, mint a madarak,

Hol csak délibáb vagyok, és Petőfi nyomában futóhomok.

 

 

Mily megannyi légből kapott magyar álom eposz ez!

Ehhez  testet veszett, magába dőlt, mint a kártyavár árok.

És talán már nem is vagyok sehol!

Csak a szó marad, mi kereket old a halál elől, egy ladikokba őrzött genom!

E nyom rejti itt bennünk mind, ami közös ős,

A dajka anyánk e Kárpátok.

 

Gic/ 2025/01/ 25.

 

 

TURIKARI68•  2025. január 17. 15:49

Magamba rejt.

 

 

El fog engem a világ feledni,

Pedig anyám neki babusgatott mindig szelíden.

Ő még akkor nem tudta miért, s hogy…

De szeret engem is az isten.

 

S ha vallhatok, az ember csalódik,

Megsebzi önmagát is, csak hogy ne felejtse, milyen, amaz, ha fáj.

Feltépi a varratot, de nem tudja mikor volt az…

Amikor elkezdett érezni iránta már.

 

Alakom lassan délibáb, de még idább,

Megnyílunk, egymásnak e földel,

És mire elkezdtem volna hinni bennem, magamba rejt.

Rájöttem testem vacak por lesz, mit elfúj a szél kacagva,

Léptem nyomán majd ő is útra kél, s ha nem ismernél ebben magadra!

De minta vagy ki ragadna e csontvázra egy aminosavval szórt porcukor édenkert.

 

 

Mondván: azt hittem menni fog uram!

Ugyan, mit nekem ez…

Egy csomó üzenetet fecnin hagytam neked itt bent, te megérted!

Mert most szilánkosra tört tükör lett az élet a végzet síri csend!

És nincs erőm nyúlni a semmihez.

 

 

Mint a későn jött eső olyan az én könnyem,

Mely már nem hiányzott, tán semminek veszed.

De hullik szüntelen, had feszítsem meg hát én magam bűntelen

Ha te nem teszed.

 

Pannonhalma/ 2025/ 01/ 16.

TURIKARI68•  2024. augusztus 6. 13:54

Békét lelve.

 

 

 

Mint ki sovány tejen nevelkedett

Még néha nap a határba,

Ám, íme, kövérke betűkkel cimborázva

Így alkotott meg a Via Lactea s ama csillagok.

Kinek születése napja volt az átka, s a mátka hold a nővére

A tejúton mégis haza találtam bár egy bolond tanár,
Itt megbuktatta az iskolába, de én végig éreztem tinta illatod.

 

 

 

 

 

 

Kívülről talán olyan volt az agyam,

S jó magam, ez az ember, mint bárki más a porondon!

Kit a világ így gyűlöl s már szólni sem mer,

De az isten ide szánt, ő látta mennyire fájt itt belül mi nem enyhül.

S amit más annyira élvez, nekem látni oly annyira nehéz lesz megérteni!

Elérni nem kellenek szárnyak a menyboltot

Ha le fogok térdelni neked, mert veled itt volt a hit!

Óh! S mit táplált engem, bolondot.

 

 

 

 

Kívülről az élet csak egyre nő s inhalál e terrárium alatt

S ha jő, itt talál, a halál nyakára teszi biztosan

Emoji fejem, az élet pedig utánam is e porba hempereg.

S, hiába mert a szomszéd buborékban amott ott pislog

Gyermekcipőbe jár már e képzelet

De nyitva hagytam magam után a mondatok végét,

Honnan békét lelve várom a végzetet s elmegyek.

 

 

Gic/ 2024/ 08 /06.

 

 

TURIKARI68•  2024. augusztus 2. 20:09

Felruházva.

 

 

Szeptemberi lélek vagyok,

Így élek az igével felruházva,

Kit a kor irigy hangon kiátkozott.

Már az nap tán a pap is lemondott rólam

Pokolra szánva

De akkor anyám a mátka értem térden állva,

Firhangok mögött imádkozott.

 

S lesz, majd olyan idő mikor az ember nem lesz boldog,

Hogy viszont érdemes lesz hallgatni az eget

Mikor a csendből kinő e hang!

S elengednek a gyökerek.

Útban hazafelé e horizont lesz a gang, ha szólok

Levél zizzen velem akkor feszt,

S a madárdal is azt csiripeli, amit írtam akár a verebek.

 

Én csepergek a felhőkből, mi sírva szakad

Hogy a vetést rendbe tegye rajt,

S majd az ég vizéből elétek is úszom.

Pedig csak egy gyermek voltam,

Ama nőből az élet fáján, mely ágán, e líra zsengén fakadt

Ki hitt, mégis megfojtotta az életiszony.

 

Gic/ 2024/ 08/03.

 

TURIKARI68•  2024. június 18. 17:11

Az otthonhoz.

 

 

Elbújva a világ egyik sarkában,

Otthon ringatóztam az idő markában

Mint egy pók, imigyen egy vékony fonálon.

Álomba szenderedve e sajgó világba irigyen

Egy régi hintaágyon.

 

 

Szellő kujtorog már a lombok között, akár a vén diák,

S anyám az égen több vizet hord szemeiben, mint egy felhő!

Felnő a kora délután lassan, s kalapot emel.

Emlékszem, a rigó még rég komédiásnak öltözött

S most füttyentek neki, és ő épp úgy visszafelel.

 

Bolondnak néz, mert hova lett engem kérdezve

E gyermekded vacak világ.

Melyben lelkem megdermedt

Vacog, érez, de nem lát.

 

 

Oroszi/ 2024/ 06/ 11.