TURIKARI68 blogja
GondolatokEl kellett engedni.
Ahogy a mostoha idő el tellett bután,
El kellett engedni dolgokat.
Ami tán sosem járt erre, de még csak nem is jött volna soha…
Minden fájdalmas boldogat.
/
Benéztem azért otthon ügyesen
E felhők alá a bársonyba.
Becéztem a valóságot mely még mindig ügyetlen…
S nem hitt el engem az álmokba.
/
Ímhol a métely csend koncol, leöl…
Emészt, de a merész suttogó lélek belső templom emelkedik…
Kolompol, mit szólnék hozzád a szavakkal.
Így sem látlak pedig már alakom sehol…
Csontom fehéredik, de érzek, minden betűt mely merészkedik
Itthon vagyok, nézd anyám! Hát mégis én volnék az a malaszttal.
/
E földből ásott ki az ott, aki él!
Egészségesen minket dögleni a halál e temető méh…
Hát, aki nekem veled Istent talált velem neked játszani aszott gyermeket.
Te teremtő ég… itt csak a hinta emlékszik már reám, ha fúj a szél…
De nem szökhetsz, meg még engem nem engednek el
Gyere, elő hát kis vacakom aztán végleg elmegyek.
Oroszi/ 2026/ 06/ 20.
A szívem itt maradt.
Amikor majd itt hagyom ezt az álszent világot…
Tán elszánt, s örvend neki, aki ismert.
Tovább menne, de bene van a düh…
Akkor csöndben suttog neki, ki ha elmegy az utcán,
Mert nem felejt el a ház és a kiskert.
/
Téged, aki telesírtad ezt az ugart…
Szóra bírva a selyem virágokat e rögökön a temetők csendjén.
Ahogy írtad, amit az Isten sugallt…
Rajta felsejlett az út előtted
Amin jöttön mentél.
/
Hova odabújtak hozzád néha az esték, mert akartam örülni emlődnek…
Majd az ebédforró levesednek, hogy mikor adsz majd egyszer.
Még óriás korodba mesék rejtekén hol nem éreztem az időt elesettnek
De elébb indult el az agyam, mint én s hamar kicsi lett a naprendszer.
/
De a szívem itt maradt mostohán!
Az esőfelhőkben e tájon a szivárvány alatt, mint a kincs.
Most tovább keresve a boldogságot…
Hogy ne csak fájjon folyton, ami nincs.
Oroszi/ 2026/ 05/ 24.
Jövőkép.
A hunyorgó kirakat másik oldalán,
A lány egy gyereket becézett finoman szólva.
S te, aki oda, csak úgy benézett kit az idő kitagad a vacak mindeneddel
Pedig a tiéd is ilyen lehetett volna…
/
Ily eleven valóság kellene neked,
Ott áltál… diszkont bolttal szemben.
S jöttél rá, hogy kivagy, előtted körvonalazódik a lelet rajta a folttal,
Az ecetes szivacs, a tál, amibe hánytál…
Hogy e pokolból soha nem jutsz fel a mennybe.
/
Jajszó nélkül álmodsz,
A nővér alszik, a fapapucs talán később kel.
Hallgat, a csengő pedig van áram!
De nálam a liften azt hiszem bő vér jött fel.
/
Eb gondolat a kenyér szabadság
Csak a gond van vele, ha a zsigerekben amúgy is megterem a halál…
Te e pizsamában amúgy is csak közlegény vagy,
Az ágyon zötykölődve, megkötözve, mint a szekér Aradig.
Egy láncra vert kutya ki tudja, ha tehetné biztosan, megszökne…
De ha a branülbe új „cucc” érkezik, azért küzdesz érte még egy darabig.
Veszprém/ 2026/ 05/ 22.
Ami rohad.
Itt csengsz a fülembe, mintha vele most is innám szavaid,
Had lám… penge nyelved eleven hangja.
Mely mennydörgés és villám…
Pedig én voltam feletted az ég, s te bennem mind ennek a legalja.
/
Hoztalak magammal akár e szemetet a romokra…
Könnycsatornáimon, mint a szerelmes május, csalódást a szívekre.
Itt raktál tüzet boglya belsőmnek
Majd elsőnek szedtél szét atomokra, ízekre.
/
Pedig szerves részem voltál, ami most már rohad…
De előttem van még midig e nap.
Érzem enyves csókod, de kár hogy mondtad…
Mert oly álom, vagy amely a valósággal becsap.
Ajka/ 2026/ 05/07.
Előtted.
Itt voltam előtted, mint a kövér slukk,
De hányszor már.
Válaszokat várnál, de te csak dohányzol…
Mikor nem kérdeztél csak bántottál.
/
Habár úgy éreztem boldog vagyok,
De csak elbújt bennem a fájdalom akár valami daganat.
Pedig téged jobban szerettelek,
Akár, mint magamat.
/
Most oly esetlen a bánat könnye, siratja e jellemet…
Hiába ha nem hull, csak tágul vele a pupilla…
És az érzés mégis vele jő.
S te vagdalódsz, mint gyertyaláng a sötétben
Egy szellemet kergetsz, otthonod a csendes temető.
Oroszi/ 2026/ 03 / 14.