TURIKARI68 blogja

 

Amikor az álmokból valóság leszel,

És mégis mindened kézzelfogható sután.

A te közhelyed is nagyra nőhet,

Akár a bolondgomba egy-egy eső után.

 

 

Épp hogy csak beestem a gádoros udvarokba,

Mint alig a fény, pedig lehettem volna Göncöl vagy taliga a horizonton,

De elengedted a kezed lopva odafönn!

S mire még szebbé tehetném a nappalokat itt,

Bekopog hozzám, s az asztalfiába dobva mindenem az a fránya csönd.

 

 

Kiviseli gondom akkor ó, jaj! Még itt vártam az istent tavaly,

Ki ott is tollászkodhatott volna felettem megannyiszor akár.

Tán fütyöl a szél sír majd helyettem,

És az ágak hegyén teremtőm lehet akkor majd madár.

 

Gic/ 2022/11/22.

 

Első rész:

 

 

Csúnya ködös volt az idő, a lomb egyik pillanatról a másikra eltűnt a fákról,

Pedig csak egy pillanatra néztem félre.

Mindig más képtárul elém, ahogy az ablakon kinézek, mindent belep a ködös pára,

És kezdtem hinni benne, hogy a napsugár fogta a bőröndjét, és végleg elutazott szerencsét próbálni Miamiba.

Már-már szinte előttem van, hogy ott ül, csillog, mint egy potyautas valamelyik repülő szárnyán,

És a part közelébe leugrik az egyik korallzátonyra vízbe lógatva lábát, ami hirtelen felforrósodva sisteregni kezd.

Úgy döntöttem, viszont hogy hagyom elragadtatni magam és úszom, az árral egy kicsit most az egyszer nem szabok határt gondolatatimnak most kiderül, majd hogy minden út vajon Rómába, vagy a tengerhez vezet.

Ahogy kinézek az ablakon esetlen ujjaimat félreviszi a billentyűzet és rájöttem, semmi nem számit már az életben csak azok a dolgok, amelyet önzetlenül tesz az ember,

Titkon már- már el is játszottam a gondolattal, hogy itt belül kifizetnek és majd valami olyasmit érzek, amitől marha boldognak érzi magát az ember.

Ahogy így merengve a távolt lesem, mint Katajev a távolban azt a bizonyos fehér vitorlát,

Én is kezdem az alakokat fürkészni, mintha a távolból várnék valakit, aki kitöltené a hiányérzetemet.

Talán apámat, mert, hogy szokták volt mondani az igazság odaát van! Vagy álmaim nőét,

Mint ahogy József Attila ábrándozott a sok bájos nőről, hogy halott anyját önmagának összerakja.

Vagy, istent akár! Persze ő csak akkor jelenik meg, ha már tudom tartani a számat,

De amúgy meg nem számítana ebbe a világba különös dolognak.

És ezt valahol ő is tudja talán ezért kicsit depressziósan átlényegülve bolyon egy másik dimenzióban.

Talán ha megjelenne az instán, és ha lenne elég követője, mert, hogy ebbe a világba mindenki sztár,

Vagy az akarna lenni.

De elröppent az idő, és oly annyira hogy a holdfény is lassan a körmömre ég,

Nekem meg holnap menni kell a hasam után, mert a sült galamb nem röpül csak úgy a számba.

 

Fojt köv…..

 

Istenem mintha nem is lennék igaz,

Hogy itt vagyok.

Egy fonálon ereszkedve le lóg elém a hold,

És himbálóznak a deres csillagok.

 

 

S ha rád nézek álmélkodva,

Csak odarajzolt levél vagyok, kit, megcsípnek a fagyok.

Te eljössz majd, mint az ősz lombot rázni,

Nézd! Hisz már csak vacak önmagam árnyéka vagyok.

 

 

Akár a gyertyaláng,

Kapkodok oda fel utánad levegőért a sötétbe.

Mikor jössz az első szülöttekért!

Hogy ringass el lágyan e mindenség ölébe.

 

 

Hisz utazók vagyunk s meg kell akkor érteni,

Hogy jő a halál egyszer.

S ha megjelenik a neuron,

Csődöt mond minden, mi összetart e sok katyvasz vegyszer.

 

Gic/ 2022/10/21

 

 

Gyakran hazajárok és van egy érzés, meg az illatok,

Ahogy csillagok ott ragyognak bezárva egy sötét szobában.

Mint letakart tükrök mögött az emlékek,

Otthont adva e hajótörött elmének,

Ami mögött simakodik anyám soványan.

 

 

Ott próbálom visszagyömöszölni az univerzumot,

Egy skatulyába elöl, elhidve a csodát.

És várok, mért nem hoz vacsorát? De nem dudál többé a mozgóboltos,

Bolhás sem lehöl, cica sem nyávog a foltos,

Majd félrerántva a függönyt, kihúzom ismét a gyufát.

 

 

Hát odakint lógsz te idő?

Úgyis rég volt már a nagy, bumm!

A gravitáció kipányvázta a napot s a holdat kövéren.

Hiába futnak agyamon az alkalmazások,

Látod? Eltörik a mécses egyre gyakrabban szemem gödrében

 

Oroszi/ 2022/07/23.

 

 

 

S íme, ott van Oroszi,

Hol néma álmaim cseperednek.

Kiknek, ha eltörik a mécses,

A mai napig is inni adnak az egereknek.

 

 

Te gyermekded idő,

Mondhatnám, hogy ég veled!

De valamiért folyton,

Ide visszahoz a képzelet.

 

 

Mert ama világban, mindenki pénzt csinál,

Még maga a pap is bróker.

Az én szívem csak költő akart lenni,

Lelkem ezért maradt egy mihaszna tróger.

 

 

Gyakran inflálódik az élet,

És ha véget ér velem e zuhanó iszonyat.

Nem említ meg többé a krónikás,

Csak egy halotti anyakönyvi kivonat.

 

Oroszi/ 2022/07/09.