Vasmadarak (6.)- tenger felszínének érintése

Béla vagyok. Dolárovits Béla. Szláv felmenőkkel rendelkező pilótajelölt, az évszázadok alatt magyarosodott el a családom s sok iőt áldoztam az életemből arra, hogy pilóta lehessek. Nem sikerült, de megismertem egy fantasztikus embert, ki most már a feleségem. Helen Wright –ot több türelemmel és szorgalommal hozta világra az élet. Ezt elég régóta becsülöm benne. Bár bennem is meglehetne az, ami számára megadatott. Kétéltű járgánnyal érkezem hozzá a támaszpontra.

Enyhén borult az idő s gejzíreket látok néhol. Felmerülhet időnként s fel is merült az emberekben a kérdés: Ha ő amerikai földről származik, hogyan értek szót vele? Amerikai s magyar szülők sarja és a repülés öröméhez közvetlenül nem jutottam, az angol nyelvet le tudtam tenni.

Jajj, hányszor jártam erre. Rendkívül izgalmas volt a rakétakilövés s az esőben történő repülés is. Majd érkezik Álmos barátom. Addig a tó színén végre hajtott repülést tekinthetem meg. A főhadiszálláson nejem és húga fogad. Ez a lány most is kiteszi, amit ki kell. Akkor mégsem egy pár ők és Álmos? Na, mindegy. Majd kiderül. Igaz, van akik évekig csiszolódnak. Én meg nem azért vagyok itt, hogy elméleteket gyártsak. J

Repülős étket kapok és ők a nap folyamán bevágnak néhány kávét. Nekem itt a havas hajammal egy bőven elég. Tábortüzekhez vagyok szokva, amikor valaha a fiatal koromban versek hatották át a reggeleket és estéket.

Figyelek, ahogyan felérünk a gép fedélzetére. Pár perc múlva veszi célba Uffergh Wright a levegőt, hogy utána az égbe emelkedjünk. Én annyit tudtam, hogy a felszínközelben történő repülés lészen a program. Azt hittem, ez a vicc. Aha, azt én csak gondoltam!

Helen intézi felém időnként a szót, hogy hová tartunk célterületet illetően s hogy ez egy legfeljebb tíz évvel ezelőtti modell, amin szeljük a tájakat. Nemrégen érkezett a többihez. Amikor mondja, hogy hova tartunk, két lábaimra ereszkedem a felálláshoz. Többet szeretnék látni. Az hangzik el ugyanis, hogy ugyan nem a nyílt óceánra, de Helen Wright húgának ki kell botkormányoznia a tengerre. Azt ő választja meg, melyikre. Új is a célirány, ezt én még nem láttam. A múltkori nagy menet lebonyolítása nem erre volt. Amíg nézem a torkolat elérési műveletét, mert azért itt is vannak távolságok! Elmerülök az alattunk elúszó dzsungelben, melyet időnként vízesések tarkítanak s felidéződnek bennem a régmúlt repülései.

Uffergh a legközelebbi tenger jó. Nem nagy, de tengernél sem látszódik part. Kell repüljél pár percet ahhoz, hogy egyáltalán megpillants valamit. Kiértük a ’körzetbe’, az öböl torkolata is elhagyva.

Árnyékok a víz tükör élén időnként. Nézem, ahogyan Helen navigál (a kezében egy jegyzetfélével) s mondja a dolgokat. Húga már ereszkedik is lejjebb.

Micsoda? Na joh! Értem. Tehát reakcióidőt gyakorol ez a lány. Oda kell simulnia a géppen az alatta elsuhanó víztükörre.

És mennyi időt számlál ilyenkor a gyakorlás? (hangzik Helen-nek kérdésem.)

Harminc percnél nem lehet több. Kezdőknél, gyakorlóknál nem haladhatja meg, Béla a harminc percet s ezt az időkeretet nem is kötelező kitölteni.

 

Miss Wright-nak főleg a ’kiugráló’ cápákkal gyűlik meg a baja. Egy érinti, de egyébként semelyikük nem ér a nyomába. Amelyik simította a gép testét azt is azért nem vette időben észre, mert úgy vetült rá árnyékával a nap. Én nem értek hozzá, de nekem tetszik, amit láttam. Amit Uffergh kisasszony csinált. Itt vagyok a feje felett s nézem. Hú de szép pilótainge van. A többit illetően vén róka vagyok már, de kérdést intézek s… Helen helyett Ő felel. A húg: - Tetszik? szép? állítható pántja van s Álmostól kaptam. Nekem nem mondta ki konkrétan, de célzott rá, hogy megkérné a kezem. Elképzelhető a jövőben. Nem érzem magamat még érettnek feleségnek, se menyasszonynak, de megelőlegeztem neki az igent. Meg is lepte!

 

U.W.: - Helen? mennyi legyen még? Vagy ez így jó volt?

H.W.: - Ha úgy érzed, ez elég, fordulhatunk vissza, Uffergh. Huszonkettedik percnél vagyunk, jó is!

Felém fordul Helen s mondja, ez jó eredmény. Az a feladat, ne imbolyogjon meg a kép a tenger hullámain haladva. Teljesen mindegy, hogyan csinálja a jelölt. Oldja meg a vasmadarának vitorlázását a repülés során. Szeretne ő is repülni tanulni.

 

Visszafordulunk s felügyelettel kedvezményt kapok. Én? Az esőerdős részeken ha van kedvem, vezethetem a gépet. Beindítani nem kell, mert ahhoz pilótavizsga kell, de a joystick-et ameddig úgy érzem, kezembe vehetem. Elfogadom. Kipróbálom. Felteszek egy kérdést, aminek örülnek s ekképpen hangzik rá a válasz. Azért nem indíthatja zöldfülű a motort, mert oda már műszaki s fizikai ismeretek kellenek. Éppen előzetesen szerzett gyakorlat sem árt. Az viszont előny az akadémián, de nem követelmény! Ezt hangsúlyozza a feleségem, mialatt a dzsungelhez értem a fantasztikus vízesés után és jelzem, hogy elég s vegyék át a széket. Azt mondják, hogy itt a vége! Ha van kedvem, ők kezelik a kerekeket, nyomásmérőket, mindent. Az én dolgom csak a bot kormányának kezelése lenne. Magyarul részem lehet a madár letevésében. Azzal érvel Helen s húga Uffergh, hogy mivel az akadémián találkoztunk, csak nem sikerült elvégezzem. Annyi ismeret elég a részlandolás végre hajtásához. Félek, de biztatnak és segítenek. Nem tudom, hogyan sikerült kivitelezzem a leszállást, de ez óriási élmény volt nekem így hatvan felett.

 

Pizza a támaszponton az étek. Valameddig fent vagyunk. Nem tudom, meddig, aztán elmennek tőlünk a lámpák s hamarosan látom, ahogyan utazik az óra mutatója a falon. Megnézem kicsit az eget éjfél után!