Tolvaj és bérgyilkos: A tolvaj és a bérgyilkos

(a perjeltől már minden az én képzelgésem)

Ő van itt. Én Őt hallgatom, Ő pedig adja nekem az illatát. Azt mondja, tudok bánni egy nővel. A szívem mintha másé lenne. Meg még azt is, hogy az utunk egy. A sorsunk azonban nem. Ez nem az én hazám, de nem az ellenség hajléka. Kér, hogy gondolkozzam el. Nem a csókon múlik a távozásom? Mert nem az ajtót mutatja. Egy szál lámpa lóg az égésben az íróasztalon és most az Én szavamra (lóg). Igen, másik Nő is van a gondolatomban. De Ő számomra az első. A város néma fényei súgnak a szemembe, nem akarom elveszíteni Őt. Itt fekszik mellettem a vetetlen s kényelmes ágyon, jön a karjaimba és bontott ingben. A szemébe nézek, mert nemcsak a teste érdekel és mellém fekszik. Már ki is rúghatott volna az éjbe, hogy a talpamra vetett cipő szeressen csak engem. De  nem teszi, behever hozzám. A némaság csöndje ülepszik e félhomályos szobára és a megbocsájtásra áhítva lélegzem be az illatát, hogy Ő milyen jó hozzám. Nem érdemlem meg a bizalmát és nincs több esély (Ostobán a reményt szívatom). A reményt nyitva hagyja, mert egy érzelmi szemétláda vagyok és ugyanakkor mégsem egy aljas gonosztevő. Az ajtó még kitárva sincsen, tehát hallgassam meg Őt. /Simogatom, de nem tapizom. A pisztolyhősök ideje lejárt. Azt mondja, mégis szükség van rám. Itt alhatok, nem tesz ki az utcára. Egyébként magasan is vagyunk és szerelmetes levegőért nyitva az ablak. A tekintetemhez beszél, mondjak valamit? Igen, szólni kívánok a szó jogán. Szabad? Az ajkaihoz nyúlok és néma, de cselekvő szenvedéllyel elfogadja. Ezzel nem tettem jóvá semmit, csak a hibáimat igyekszik elfojtani magában. Én meg azokat elfojtani. Érzem az ölelését az ajkain csordogálva és ez nem mesterkélt csók Tőlem. Odavagyok érte! S meddig tűri e mutatós hölgy a csapongásaimat!? Ez nem egy buta lány és az ész mellé szépség is társul. Az utca beszédét sem hallani. Felnéz rám valamikor e tettem után. Nem érdekli a szenvedély simogató íze. De lehet ám, hogy értékelte. Az ajkamra nyúl ujjával és beszél. Én vagyok a legjobb, de fogytán a türelme. Nem a hűséget várja el, ám: amit mutatok feléje, az igaz legyen! Igaz legyen az, valahányszor hozzá érek. Nekem az Ő szeme tükre sokat jelent. Ezért más asszony már kirúgott volna s könnyű ilyen magasról kizuhanni. Ha őszinte vagyok hozzá, a liften vagy a lépcsőn távozom. És a bérgyilkosok nem ilyen megértőek.

Tartozzam a tolvajokhoz. Szájpuszival kívánok válaszolni az egyenes válasz mellett és erre átkulcsolja ujjait az enyémen bizalomként. Egy esztendőt kapok, hogy mennyit ér Ő Nekem. Azt mondja, neki nem kell másik férfi. De igyekezzem Önként feltárulkozni Néki. Ne játszam el a bizalmát. Ajkával hajózik az ajkaimra finom 'falat'okban. De nem olyan szenvedéllyel, mint ahogyan azt Én tettem. Na, akkor kíséreljük meg. Ez az asszony megbocsájt Nekem. A bérgyilkosoktól jött, ahová Én kívánok átmenni a jobb kereset reményében. De félt engem s tartsak Vele. Tartozzam a tolvajokhoz. Én nem szeretem Őt, de kifejezetten kedvelem. Azt mondja a csókok között: Nem a jóképűség adja egy férfi erényét a tolvajok között, hanem az esze. És ez az észjárás ritka a férfiak között. Ne rohanjak a vesztembe. Azt mondom ez illatot követve az agyam érdeklődő körforgásában, hogy ennél kevesebbel is (bőven) meggyőzne. Mosoly nélkül, de néma szenvedéllyel rám illetve az ajkamra néz. Segít kilépni a bérgyilkosok közül. Éveket töltött ott (tudja, milyen)./

(álom)