Tegeződés a vonaton 2.

Mi akkor a megfelelő lépés, ha a szellő leborul a vágánynak? Hűvös a kedve a felhőknek. A levegő nem borult, csak szorult a közérzet. A kerekekhez  fordul a szenet kezelő lány. Azok semmit nem mondanak, de arcul hintik a kemencét. Mehet a menet? Porossá lesz a kőpadló. Igen, jöhetnek az emberek!

Citeráznak gitáron a felhők. Hát, istenem: most karba tette az ég boltja a kezét. Jó lesz, ha vissza fonja, mert a társam elalszik s nem lesz, aki a szenet lapátolja. Igaz, legfeljebb felrázom és leitatom pálinkával.

Amíg hülyeségeken gondolkodom, útjáról kitért levél csiszolja a vállam. A kóbor szél a bárányok útjáról idedobta, induláshoz fel kell mutatni a tárcsát.

Elbóbiskolhattam, mert bársony pamlagon ébredek. A jegyeket legalább beszedtem? Kész csoda. Minden rendben. De a táskámmal mióta beszélgetek? A rossz idő nem ment el. Olyan szomorú, mintha kettő vagont látna ezen a hosszú járaton.

Képzelődik a szemem s elnézek a munkás kabinban egy csók jelenetet. Jó lesz, ha felpofozom a fülem. Talán van nálam dugi mézes. Hát állva elalszom, mint egy éhes medve. Na, ez a csók most valós! Odateper a kapaszkodóhoz... Arcát simogassuk meg a viszonzásnál, ezt így való.

Utolér a vasparipa zaja, kerepelésből a zakatolásba. A végállomás még messze, jöjjön egy életet éltető kávé!