Szingularitásban

Ez a szerető anyaföld? Ugye, apa is fogja a kezem? Nem kívánok mást, csak hogy a törékeny testem a fotelba huppanhasson s ellepjen a boldog könny. Mama, te nyitottad nekem a kaput jövetelemre? Papa, a te fáradhatatlan kezed tárta levegőre az egykori házunk megviselt párkánya karjait? A megművelt földút a lépcsőkre felvezet és fáklya nélkül néz rám a lámpa, de hol vagytok?

Vállam vágja függönyöknél az utat kilincs csukására és festmények nyesik révedő mélázásomat a nagyterem rám meredő alvó ablakaira. Olló vágja elmémet a plafonra, árnyék öleli át a rámát. E nappaliban ügyeltem évekig a holdnál is szebb húgomra, a kicsi kerekasztalnál hallgattam esztendőkig a nagynénimet s a mamát. A szuterén alatt ropogó fokoknál ajtó után lép rám a délután késő, biztató mosolya. Üvöltenek a farkasok? Vér a száradt, friss pasztell ingemen. Sérült volt a fából ácsolt korlát, megtalálta ujjamat a sorja. Hogy van ez a kis fészer?

Az átható tekintetű nővérem követi az alkonyodást kék szemében s régi könyvet ad át nekem leporolva. A hűvösben minden meleg érintés forró. Miért kapja el a testem? Ne ropogjak fel egyedül a padlásra, először becsatangolunk a nagyszülők temetőjébe még világosban. Bólintok és szólok magamhoz, hogy igaza lehet. Libbenti a dombok lábánál az elhunytak nekünk címzett beszéde a ruhánkat, de azok nem szoktak kérdezni. Tűzbe ölelek gyertyákat, a sapka óvja hajukat és felettük látnak már a fejfák.

Bandukolhatunk félöregesen az emeletekre, a matuzsálem szépségű és korú portalanított könyvet az autó kalaptartójára szuszogom. A nővérem akar elöl baktatni s nem ellenkezem, kacsójából árad minden női lélek törődő bozontja. Szorosan zárnak a falak, amiképpen kopott kék festék a tetőre kullog. E haj fútta mező fűszál simogatta lakjain a halál ölelése is csókban nyitja a szobákat, foglaljon helyet az utcai cipőnk orra.

Apró ajtó szeme a testvérem mögött, ki elfekszik a franciaágyon s néz a figyelmem irányába. E földön nincs halotti csend és mondja, begyújtott kandallót látok. Milyen kéz öleli a nyakát? Fáradhatok, mert az egy elegáns sál. Akaratlanul e kellemes melegben majdnem elszundítok.

Tötyögnek keléshez a lábaim, melyik árnyban rejlik az alagsor széle? Méteres pókhálók könyökei a garázs hézagos téglájának ágyán a sövény egykor sűrű lábánál. Mit keres mögöttem a legidősebb testvérem? Ez az Ő lopakodása vállam tenyerén, férfi így nem tud nő mögé kerülni fény bokájánál. A kísértet is bebújik a folyosó sarkára, oly ritka erre a kapcsoló kattanása. De, szép gőzkarikákat lő ki mindegyik gázlámpa. Mi kattog a pajeszunkra a testvéremet ölelve? Már elfelejtettük. Száz esztendővel később van, attól még szekér paripán vágja a menetet nap vége előtt a főúton.