Szent kő

Annyi van belőlem, mint félszáz a rúd csúcsán és még kettő a kékben. Két század óta az esztendőkben néz lefelé a csőr e mezőkre s bontásra nézi a szárnyait, elhagyhatja az elméje a torony tetejét?

Nem berozsdásodott lapátok ezek, mindössze régen lett felemelkedve az agg talapzat sziklába tömörült homokjáról. György vala az első, kit avathatott a tollam. A vászonra fészkelve mondják a karmomnak, ma már nemcsak a malter hall. Fészkembe teperedem és a felszállási engedélyt vijjogják a sasok.

A dicsőség nagyságában független bizonyítvány az, amivel gyarapodik elsőnek a nemzet. Viszik a csomók rajtam az aranyat locsolásra. Árnyékmentes csapadékban sem nélkülöz a sas nemzedékek tárgyalója, kicsoda ilyen túl kíváncsi és nézelődik a vágatok orma mellett?

Nem szégyen a bölcsességre való éhség, de ma szeretne látni valaki valamit a tudásért? Ez az elődeim korában arra lent kincsként dohol, új utazó érkezik a mában utódlásért? Ne fog zuhanni a mélybe az útját kereső némber. Ott különben sem talál semmit, a lényeg a földszint s az alagsor alatt van és sok lépcsőn vezetnek lefelé a léptek.

(álom)