ROHANJ Ide Hátra! 4.

Belém költözött a paták ügetésének dobbanása és nyerget bérelne. A csődör húzza gázolásainkat, a táj szelleme velünk haladva csodaországot mutat. E percben nincsen mód arra, hogy megfelelően repüljek az ősök tisztelete, nagysága előtt. Kérdésemet azonban meghallgatja a közeledő ősz.

Mielőtt a szellem holnapi útján irányát váltaná a sós tó népe felé, hadd veregessem már meg a vállát! Lehet, soha többé nem látom. Letegez a tisztelendő tarka elmúlás, megszámolom a sorszámát s fehér paripán ér engem vállamon, a tűzforró hála.

Az újkor barátkozna a jelenkorral s ki kellene egyezniük, mert az erdei kisvasút a síneken trappol.

Amíg tűnődöm zebra csíkjai előtt, hogy hazajuthassak a folyam zátonyai felett, az erdő moraja adja dobhártyámnak a sínek zakatoló, utókor szélviharát.

Lemond a javamra elsőbbségéről egy kamion. Elköszönésemet intem a pedálok pántján macskaköves csárdának.

A légfék megálljt parancsolt e kivételes pénteki napon a tiszteletemre légzsákjának!