Nyári Szünet - Ötödik fejezet

/Tüzes Háton a semmibe /

Már fent vagyok és kopogás ébreszt. Szerencsére nem a hajnalok hajnalán. Arra kérnek szüleim, amint méltóságos asszonyom kikászálódott az aranyos ágyából: legyek szíves lefáradni Mordor tornyából. Mikulás bácsi valamit a zsákocskájában felejtett. Mi vaaaan, mondom?! Nézem a naplómat, az rúgott-e be éjszaka. Hátha az beszélt hozzám ilyen sült sületlenségeket. Naplómon a tekintetem és léptek távolodását hallom a 'lent várunk, kislányom' kiegészítéssel. Összekapom magam. Sminket vagy szájfényt nem helyezek el arcomon. Jöjjenek a lépcsők. 


Meglepetés harapnivaló a reggeli. Ilyet nem szoktak anyáék. Melegszendvics mustárral vagy ketchup-pal hozzá ínycsiklandóan finom kávé és valami eszméletlenül ízletes tea a terítéken. Teljesen el vagyok ájulva szüleim kedvességén. 
Gyerekkorom óta érzem szüleim szerető gondoskodását, de mire fel ez a pompa? 
Apa kint van, közli velem anya és amint megvagyok ezzel a meglepetés étekkel; készülődjek, mert indulás. Hova? Születésnapom megvolt már. Van valami eltitkolt újjászületésem, amiről nem tudok? Vagy álmodtam az egész születésnapom minden varázslatos percét? 
Nem bombázom magamat további kérdésekkel. Inkább jöjjön, aminek jönnie kell. Anya már puccparádéban, értsd útra készen. Látja, hogy megvagyok a menüvel és imádott kávémat ahogyan szeretem, szintén kiürített csészével teszem a mosogatóba. 
Lábbelim fel, utcai öltözék felölt és ki a főkapun, ahol apa már vár minket. Autóba kell ülni. Az első gondolatom az volt, amikor kérték: méltóztassak lefáradni szobámból, hogy az új autót kell megtekintsem. De nem. Ez ugyanaz a szép családi ereklye, ha fogalmazhatok így, ami eddig is volt nekünk. Vállat vonok és követem anyát. Egyszem lányukként ugyanúgy hátra ülök és mehet a menet. Elképzelésem sincsen, merre tartunk és mi az úticél. Szelve a kilométereket, útközben sem kapok erről tájékoztatást. Bennem csigázódó kérdésemre gyorsan megkapom a választ, mert nem nagy a forgalom. Ki kell szálljak és már bent is vagyunk az üzletben. 


Na hova lépek be? Hát ez egy lovarda! Kérdés kérdést és válasz választ követ. Én nézelődöm közben, hol vagyunk. Nagyon régen jártam itt. Talán valamelyik barátnőmmel. Nagyon szép képek. Mindegyik nagyjából egytől egyig. Inkább lefényképezett állatokat látok. Ez az előrész inkább arról, nem a festményekről. Megjegyezném, nem sűrűn láttam lovakról festett alkotást. Igen, ez egy lovarda. 
Felocsúdok gondolataim cikázása után, mert át kell menni szüleimmel egy másik helyre. 
Pár perc után egy istálló nyitja előttünk kapuit. Jön a lényeg. Lovat kell válasszak. Megmutatja az emberke, milyenek vannak és közben sorolja jellemzőiket. Ez milyen, az milyen. Én nem értek hozzá, de annyira jól magyarázza. Konyhanyelven. Nagyon jól megértem. 
Már gyerekkoromban szerettem volna lovat. Miközben a példányokat nézem, anya elmondja: apa erre már évek óta spórolja a pénzt. Ezzel szerettek volna meglepni, de csak meghatározott napokon van nyitva a lovarda. Mialatt én bűbájos kis kalandjaimnak szenteltem a szabadidőt, örömmel látták a számítások "tükrét" gyakorlófüzetemben és ez érte a ráadás meglepetés. 
Csupa véletlenségből találok olyan lovat, amelyik nemcsak szép és ápolt az én megítélésem szerint (amennyire Én értek a lovakhoz), de valahogyan a bőrén olyan alak rajzolódik ki még ha nem is teljesen pontosan, amilyen jelem volt az óvodában. Ezt nem adom szüleim tudtára. Majd később. Kinevetnének a választás indokáért. Az indoklás "hivatalos" részét azért mondom nekik a választáskor. A "körbevezető" lószakértő meg is jegyzi: Ez a legértékesebb és legszebb ló. Felém fordul a fiatalember. Tehát választottam. Azt teszi még hozzá, tudja hogy születésnapom van. Ezt már bőven hónapokkal előtte leegyeztette apámmal, mert régi ismerőse. A jó eredményeimért viszont, amit apu reggel közölt le vele telefonon: féláron adja a lovat. 
A Tüzes Hátú nevet adom neki. A tárolás ideiglenesen megoldható itt. Hosszútávon sem lesz probléma vele. Megsimogatom csődörömet, szüleim kockacukorral is készültek. Gratulálva nyújtja felém kezét a férfi, hogy szép példány tulajdonosa lettem. Szüleim mielőtt autóba ülnek megnézik, ahogyan ismerkedem Tüzes barátommal és fel tudok-e rá szállni. Mehetek vele egy kört. Otthon várnak és ezzel személygépjárművükbe szállnak. 


Megy ez a patacsattogás...! Valamikor sokat lovagoltam, csak fel kell eleveníteni a gyakorlatot. Ezt a példányt itt (amelyik nyergében nézem fentről az előttem lévő utat) beidomíthatták már, mert szépen haladok vele. Azt hittem, nehezebb lesz. Szép, csodálatos egy példány. Pár perc alatt az utcákat nézve meg is érkezem Enikőhöz. Becsengetek. Azt hiszi, meghibbantam. Ő üljön fel a lóra? Igen! Nem ült még lovon, felsegítem nyergemen ülve. Hopp! Nehezen, de mögöttem pihen Enikő. Indulás. Én már tudom, hova szeretném vinni. Hová viszem őt??? Majd meglátja. Amíg odaérünk, ahova szeretném, elmesélem neki a körülményeket. Válaszol, hogy aaaaz igen! Jó kis plusz ajándék.
Kanyarog-kanyarog az út és... EGYENES. Akkor most jöjjön Encsire a frász ráházása. Életemben nem vágtattam még lovon. Nosza! Kell kis kaland az életbe. Csak nem hagy cserben a több éves tapasztalatom ennyi év után. Ezt is bírja Tüzes hátú. Ezt tényleg így beidomították vagy versenyló lehetett valamikor? Vagy most is az? Ezt nem közölték velem :) Sem a szakember a választásnál, se a szüleim. Lobog a hajunk Enikővel, olyan szépen hasítja utunk a mellettünk elhaladó fákat. Enikő kapaszkodik belém. Én nagyon élvezem. 
Közeledik az egyenes vége és barátnőm megpaskolja a velem. Jól van-jól van, profi és szép vágtatás, de ott elágazik már ez a szép út és megyünk, mint TűzRóka a levegőben. Pár másodpercig még heccből hagyom, hogy ez a szép kis csődör vigyen minket magával, mint a végtelen képzelet a szárnyain, aztán próba. Én sem tudom még, hogy rögtön és szépen lelassít-e új kedvencem. Kérem szépen, kedves gondolataim: minimális ingadozással és érti a lovacskám, hogy mit szeretnék. Fantasztikusan elegáns ügetésbe vált. Jobbra fordulunk, mert a túlparton vagyunk ugyan, de nézelődni szeretné majd Enikő barátnőmmel. Megint jelez nekem karjával: ÜGYES...! Hátranézek pillanatra rá és egy szót sem szólok, csak mosolygok. Aki tud az tud. Kellemesen fúj a szél. Nézzük Enikővel a nyárba öltözött tájat. 
Kikötöm Tüzes Hátúmat. Van még anya és apa kockacukrából. Persze, hogy elfogadja. Nyerít egyet nekem és megsimogatom. Enikő simogatását is elfogadja. Lépcsőkön megyünk fel. Egy fiatal pár ül az egyik padon és három családdal találkozunk. Ezekből egy távozóban van fiatalkorú vagy inkább tini gyermekeikkel, a másik kettőnél egy-egy nagylány és kisfiúk vannak. Az egyik velünk fent nézelődik, míg az előbb említettet fentről látni, hogy lent barangolnak egyet az erdő közelében.
Fent vagyunk. A fák takarják a kilátás egy részét, de így is rálátni erről a félszigetről a túlpartra. Horgászok a ladikokban, de motorcsónakot is látunk. 
Nem tudom, meddig tart nyitva a lovarda. Ez ki is ment a fejemből. Visszafelé már nem vágtatok :) Ügetés a hosszú egyenes részen és lóháton haza Enikőt. Nem vagyok kerek, feleli. De fantasztikus és volt és köszöni. Pillanatra visszafordul, mielőtt délutáni programját tervezné meg: azért lovagolunk majd újra? Elmosolyodom és igennel felelek.


Séta Tüzes Hátúval, Enikőtől elköszönök és viszem vissza délceg lovamat a fiatalemberhez. Kerülőúton megyek. Egyrészt szeretnék a városom szép tájain haladni, másrészt: tudom már, hogy hogyan szeretnék vele ismét nyeregben lenni. 
Itt nincs most forgalom. Gyalogos elvétve. Kerékpárosok most húztak el mellettem. Jöhet! Gyiaaaaaaa! Megrántom a gyeplőt. Felnyerít és megiramodik barna lovam. Még hosszabb részen mehetek vele így végig, mint Enikővel. Legalább kilovagolom magam. Ez nem volt tervben. Átadom Tüzes Hátút a férfinak. Mielőtt leszállok róla megpaskolom és elvezeti "szállására". Kérdésére mosolyogva felelek, hogy igen: nagyon jó volt a nyeregben hasítani Tüzes Hátúval. 
Vágtattam? kérdezi. Jó bátor voltam, mert azt nem tudta, hogyan adták le. Elismerése. Nem ez volt a neve, de átírhatja. Szép név, jegyzi meg. Előttem új törzskönyvet ír neki és nyújtja kezembe. Megköszönöm az okmányt. Átvettem.
Anyáéknak telefonálok, hogy vegyenek fel. Kisvártatva már autóban is ülök. Otthon kerékpárra ülök és irány a különtanár. 


Megdícsér, hogy: nehezen, de szépen haladok. Jövő héten ismét ellenőrzés. Ír nekem példákat, nehogy unatkozzak. Nem örülök neki, dehát aki nem éri el év végére az elégségest...  Látja, hogy el vagyok szontyolodva. Péntek van elvégre. Végez a feladatok küldésével számomra és arra kér, a felét itt oldjam meg. Pár perc alatt készen vagyok. Mondja a tanár úr, nem tökéletes, nagyon jó kezdetnek. Mutatja, mik a hibák. Nézem őket. Igenelek. A többire nézve mondja, azokat otthonra. Elmosolyodik. A helyben megoldott 50 % feletti jó eredmény végett vagy ne tanuljak otthon, vagy csípjek le a mai "adagból". Engedélyezi. Mondom neki, hogy ezen héten volt, hogy ráhúztam véletlenül és két órát is matekoztam. Azt mondja, akkor elég csak átnézni, amikre mutatott és akkor a pihenés jöjjön.
Nem alkonyodik még, de késő délutáni napsütés ez. Jókedvvel léptetem pedáljaimra lábaimat.


Itthon. Nem vagyok éhes. Na most már lement a nap. Harminc percet néztem a megoldott, illetve kijavított példákat? de figyelmesen! Hát, nehéz lesz, de azért nézem, mik a hibáim.
Holnap szombat. Ma már nem csinálok semmit. A lovaglás mégiscsak leszívta az energiámat. Se zene, se angol. Csak az ágyamra vágyom. Elalvás előtt ha sikerül, kigondolom: mit szeretnék csinálni hétvégén. Hát az a helyzet, hogy van rá ötletem. Mennek lefelé a szemeim. Azt se tudom, hány óra lehet. Valahogyan magamra vágom a pizsamámat és elalvás jön.


"Szervusz, Kedves Naplóm. 


Nehezen, de úgy néz ki nem vagyok reménytelen a pótvizsgára. A matematika nem lesz a barátom, de attól még örömmel nézek gyakorló füzetemre most. Igen, kiraktam már a táskámból. 
Díszpecsét és keltezés. Ebben hányfajta állatka alakja van még? Még mindig elbűvöl ez a pecsétke :)
Lovagkirály Polák Boglárka immáron Tüzes Hátú tulajdonosa. 
Most már előveszem majd az új személyemnek eredetiben postázott hanghordozót is. Akkorákat ásítok, mint a rossz kabaré előtt ülő tévénéző.
Arra van mégerőm, hogy eltegyelek következő alkalomra. 
Majd folytatlak. Tudom, hogy többet szoktam írni neked. Bővebb beszámolót."