Nincs térkép, de küzdjél!

Felkapar a reggel s még nincsen harangszó, vár ölel a bástyájával és ajak balesetében úszom. A hó lehűt minden nyomot, nem  a simogatás hantol a lelkemben visszhangzó mosolyt. Minden óra egyforma, ha nem őrzöm az igaz melegért a lángot.

Nem hűltem ki, csak üres a lelkem hangjának villája? Nem a mámor hiánya perzseli a kast a mellemben. Valami elhagyta a számat s őt többé már nem ölelhetem. Ez a vasút sem vet már hullámokat, hogyan pöföghetne újra a gőz?

A pince dohja ragadja a kabátom s az ajkam botlik egy másikba. Az illatot visszagáncsolom s ki a nyájas utcára. Az este nevet, ölel, becézget és: van, hogy a nyakamon henyél. Mindent megkaptam, ami számomra érték?

Leránt magával a szenvedély hasztalan szorgalma. Igaz a szava, csak nem egy az utunk! Nyissam meg számára az éppenhogy csurgó patakokat? Üvölt arcomra a vágy üdvözlő tengere, beterít teljes úszásra s hullámok tetején lovagolom a habok minden sercegő örömét. Felnyitom lélegzethez a kamrát, ez a lecsendesült öböl. Áthat az isteni vize, de tovább kell úszni.

Botot hajítom a vízbe s rántja a szerelmes kezem. Mi van a kereső szív horgán? Könnyek gördülő érintése kajakoz lassan, amíg szelem a holtág köszönő gallyait. Majdnem jó volt a szőke tajtékok között, de nem bízhatom rá teljesen az öt őlelő karom. Neki másik tűz az, ami igazán lobog!

A huzat kialszik a mező dombja előtt, ha nem táplálom. Minden erőmet falja fel s el nem kíván engedni haza. Ránt a múlt gyökerező bájának sötétjébe s az utcák göröngyös szavait is hallom! Én nem megyek innen sehova és mégis a lejtőn vagyok...

Az ördög hangja lök? Csúszom a kissé duzzadt mellkasán? Érzem még az illatos hasát. Akkor más szél forgása fonja a csomót... Ez a gond, még megoldható!

Kifüstöl a fáklya? A csillagot kell követni. A kátyúkra vigyázni. Duzzad a mellkas? Nem hagyom őt veszni. Mi az, ami beindítja bennem a lant húrját? Be kell hangolni a villát. A hangját szeretnék csúszni? Mi viszi előre a lelkét? A rejtély ecsetje festéket kever, papírt készíts! A teste mozgatja a szemem? Az is kelti a hurrikánt, de egy véget nem érő suttogó viharhoz annál több kell.

A szeme pillan s elfelejtkezik a pislogásról az eszem? Vörös ruhákban tarkának látom a haját? Ne hunyd be a szemed, mert akkor nem látsz semmit se. A lábad alatt a szurok majd ha elhallgat, löki a néma harangokat.

A bíbor pöttyök is elfogynak minden út porában, hisz egyszer megállok. A könnyed érintések s véget nem érő szólamok is megkopnak egyszer, amikor nem kell már sehová rohangálnom. Jó helyenként megpihenni s nem állandóan harcolni, de még hevesen porzik az út. Ritkulnak viszont emelkedők...