Nem veszett el a bérc

(Árnyékember lép be az ajtón?) Beszél az árnyék s a testem fürdik a nyárban. Ha nem menekül el a szerencsém, a domb lejtőjét hűti a járda.

A pedálra legyen gond s hajtsál tempóval, de a természetet ne feledd megszólaltatni. Tudom, hogy a ráérő villamos még nem figyel rám. A galamb szürke szárnyai csipegetnek. Ez a kedvenc napom és a tollak új híreket hoznak.

Nem kell sietni, gyalogol melletted az árnyad. A szél nem fogja elfújni, megállt a közeledben a múltad?

Én csak egy beszélő tünemény vagyok s kérdezem az utcát és válaszolni is fognak az egykori macskakövek?

Az eszmék értelmi fényén sétálok. Minden üzletre vigyáz a padja, itt valaha szalonok voltak. Akkor mindennek vége és elveszetten csatangolok? Az nem lehet!

Nem hagyom magára a gerincet. A lengőajtón a kilincs térdepel, lenyomásra várva? El fog múlni az idő, amikor: cipő lépése jelez? Amíg bent vagyok tárgyalásra, letűnt kor csendőre áll őrt. Hegyezem a fülemet s jegyzetelek, van elég fiolám a tintára.

A tér hangjai ébresztenek és... zsebemben matatok. Nem képzelődtem, irkák fekszenek a papíron.

Váltom vissza a szókincset szűkebbre. Azért van valami azokban az időkben, amiket sikerült átmenteni a jelenbe.

Megvan a korlát? Nem megyek még rögtön el e városból. Megér egy sétát innen nem messze, a hegyek ölelése. Na, a televízió torony is lát?

Az lehet, hogy nagy elmék elmentek. De el nem tűnnek az idő kapujában. Én is valamikor elmegyek. Azért a bazilika még vár engem.