MOSOLY AZ ARCOKON - Arany Péntek /2019.03.10/

Égi háború és tomboló eső, 

ami később alább hagy. 

Az ég viszont szürke! 

Éva néni forgolódik az ágyában. 

Bélára gondolok és Adélra. 

Mivel foglaljuk le ma a gyerekeket?

A múltkorit látták a gyerekek, 

ezúttal vigyázok. 

Beérek szeretett munkahelyemre 

s máris nagy csókkal üdvözöl ölelés keretében a kolléga. 

Tuti, szerelmes belém, én nem! 

Csak megbántani sem szeretném őt. 

Meg se merem neki mondani, hamarosan férjhez kívánok menni valakihez. 

Az ő! Csak ne bízza el magát! 

Elégedjen meg egyenlőre szemeim őt keringető varázsával. 

Abban mindig elveszik!

Várnak már a kicsik engem. 

Semmi kedvem dolgozni ilyen időben, dehát voltam már szabadságon 

és hát még mindig szeretek gyerekek között lenni. 

Most is már úgy várnak engem, mintha egy hete nem láttak volna. 

Körém sereglenek, 

mint az árva seregélyek vagy aranyos varjak, cinkék és cinegék.

Mit csináljak velük? 

Kell valami foglalkozás. 

Pont javaslatért jön a főnökasszony helyettes (Az igazgató nőnk szabadságon van). 

A gyerekek a hét utolsó napján? 

Énekeljenek velem és olvasok nekik mesét, 

illetve pár tavaszi verssel is készültem némely koszorús nagy költőnktől. 

Az irodában ad nekem még anyagokat, ha a sajátom nem lenne elég.

Ásítanak a gyerekek, de engem néznek. 

Beszéltetem őket kicsit. Vannak - e testvéreik, szüleik mivel foglalkoznak? 

Utána jön az ötletem. 

Ahogyan hallom, a többi szobában is hasonlóval találják fel magukat az óvónők.

Megkezdem velük az éneklést. Imádják! 

Ugyanolyan mértékben, 

mint a verselést velem. 

Ezt azért talán valamennyire jobban, 

mert a végére már velem éneklik a sorokat. 

Na ezért! Ezekért az arcokért érdemes a személyemben egy pályakezdő, 

fiatal nőnek iylen hivatást választani. 

Azt kérik, menjek közéjük és folytassam. 

Felállok asztalom mögül, hogy leülhessek a gyerekek közé. 

Mind a kettőt akarják, a versolvasást meg az éneklést is. 

Vonatozom egyet velük, kétszer is!

El kell őket tenni aludni, 

hiszen pár óra és mégiscsak munkaidő vége. 

Jönnek a szülők a kicsikért és hétvége!

Lehet, azt a férfit illene elhívnom valahova, mondjuk már holnap? 

Ha ennyire odavan értem és segítőkész az óvodában, 

ez lenne a minimum a részemről. 

Ezen gondolkodom, 

mialatt az alvó kicsiket nézem.

Karjaim szólnak, pihenjek én is. 

Máris! 

Elhelyezkedem karjaimban szép lassan én is!

Déli tizenkét óra, mikor ébredem.

Bizony bóbiskoltam!

csak behunytam a szemem!

Ébredeznek s ahogyan még mondókákat mondanak velem, 

az igazgatóhelyettes asszony nyitja az ajtót. 

Egy sötétkék kosztümös, 

jó elegáns és szép nő, 

illetve egy fekete öltönyös férfi az kiknek az ajtó nyílik. 

Földbe gyökerezik a lábam a félelemtől, 

de felállok felvont szemöldökkel 

és félmosollyal a küldöttséget üdvözölni. 

A gyerekek érdeklődve néznek, hogy most mi van? 

A férfi nagyon szépen bemutatkozik és nyugalomra int. 

Csináljak mindent tovább a gyerekekkel, ahogyan szoktam. 

Ő, mintha ott se lenne! A kosztümös nő kávét tesz le neki tálcán, 

ő maga jár egy kört szobán belül. 

Nézi a rajzokat, közben én már énekelek a gyerekekkel. 

Utána (talán hosszú útról jöttek?) kényelembe helyezi magát az úr mellett egy fotelban 

és folyamatosan kérdezi, kell - e valami? 

A férfi csak egy teáért nyújtja az igényét. 

Már érkezik is, ott van előtte! 

Kortyolja kávé után a teát és minket néz. 

Ahogyan a gyerekekkel foglalkozom.

Szegény nő mondjárt elalszik. 

A fővárosból jöhettek? Mintha azt hallanám. 

Ágyunk nincs, de apró takarót adok neki a fotelhez. 

Hadd hunyja be kicsit a szemét! Itt töltik az éjszakát és vasárnap mennek haza, esetleg legfeljebb hétfő délután. 

Még nem tudják. 

Engem jöttek megnézni, 

mert valami felső vezetés ki akar rugatni. 

Merthogy rosszul végzem Éva néniként a munkám. 

Micsoda? Kis híján elájulok, amikor az úr és a nő ezt a tudtomra adja. 

Őt időközben elnyomja az álom, 

biztosan sokat vezetett. Budapest nem a szomszédban van! 

Az úr aki egy nagyon szép, 

citrom sárga nyakkendőt visel, elmondja, 

valamikor óvoda igazgató volt, csak feljebb került a rang létrán. 

Most ugyanezen intézményeket irányítja.

A segédem lép be és engem kér. 

A férfi mutatja, menjek csak. 

Ő beszélget addig a gyerekekkel. 

Hát kérem szépen, megkérik a kezem! 

Már udvarolnak nekem, de IGENt mondok neki, 

mert a másik férfi nem akar gyereket. 

Én viszont igen! Anya szeretnék lenni! 

A kezemet megkérő meg szeretne majd gyermekeket.

Vissza térek a gyerekekhez immáron új gyűrűvel ujjamon. 

Észre vételezik is a gyerekek, milyen szép! 

Rajzolok nekik a táblára. 

Mindenféle, hétköznapi témát. 

Nem is kell másik, 

én szeretem ezt csinálni!

Az igazgatóhelyettes asszony jön be, hogy a kulcsokat igényelje. 

Megjött az ukáz fentről, ki vagyok rúgva. 

Átadom őket és a gyerekek elől elvonulva sírva megyek pakolni. 

Hétfőtől ezeket a gyerekeket már más foglalja le.

Veszem le az óvodai köntöst és ekkor a titokzatos öltönyösnek borítékot ad át az igazgatóhelyettes asszony. 

Felbontja és elolvassa a férfi, megmutatja a főnökömnek. 

A gyerekek persze, hogy nem értenek semmit, 

csak aggódva néznek engem és a közeget is.

Főnököm felnéz és adja vissza a kulcsokat, 

a kicsiket foglalkoztató szobáét is, 

ahol jelenleg a sofőr lány alussza pihentető álmát.

Szemembe néz főnököm. Ez most érkezett, ő sem tudott róla. 

Egy futár hozta!

Elolvashatom Én is, de felesleges!

Öltsem vissza a dolgozói fityulát és hétfőtől jöhetek újra dolgozni. 

A gyerekek egy emberként ugrálnak örömükben és futnak vissza a terembe, 

hogy a hangom révén megintcsak én foglalhassam le őket.

Megnézem a levelet. Végig kézzel írták. 

Nem tudom, ki szánta rá erre magát, 

de ez oltári szép gesztus a huszonegyedik században. 

A másik oldalán meg egy jó régi írógéppel írt sorok  szerepelnek. 

Ez igen! Ez aztán az ereklye! 

A mód megadása egy szándék kinyilvánításának.

A lány a fotelben ébredezik, viszek neki egy kávét. 

Amilyet én szoktam inni. Na ilyen is ritkán van. 

Pont úgy issza, ahogyan Én!

Az öröm könnyeimet látják a kicsik, pillanatra Adél és Béla is benéz. 

Engem átölelve osztoznak a jó hír érkezésében. 

Őket ismerem a legrégebb óta. Adél nem sokkal utánam került ide.

A sárga nyakkendős férfi legjobb gyerekkori barátjának a kislánya is a gyerekek között van. 

Azért nem értette, mért akarnak kirúgni. 

Jól bánok a gyerekekkel.

Kérdés hangzik el: Mit szólnánk, ha a mai napot megkoronázandó (ha már maradhatok) egy séta autó néző körút keretében egy órát töltenénk el a Cserta parton? Kitisztult az ég, esőnek híre sincsen s süt a nap! Kellemes meleg van!

A gyerekek már sorakoznak is! Segítjük a kolléganőkkel (ők hárman már itt voltak, amikor mi hárman /Béla, Éva néni és Adél/ érkeztünk) a csoportok rendezését. 

Párba álltak a gyerekek!

Az öltönyös férfi és a kosztümös nő külön járatot rendel nekünk, 

ami vissza is hoz minket s azon járat költségét ők állják. 

Mi megindulunk a kicsikkel az utcára és várjuk a különjárat érkezését. 

Ők maguk akkor indulnak meg a szállodába szállásukra, 

amikor már szállnak fel a gyerekek. 

Foglalják el helyeiket s indulunk a Cserta partra velük.