Misa

A hegyek velem vannak? Ölelnek, pedig az alföld apró búbjain növök fel és e púpok is fújják rám az első szőke érintést. Csak egy pillantás volt, sok kicsiny szikra az égbe nyúló bércek szél sóhajtotta oldalain. Soha nem vágytam sehová a folyam biztos mellékéről, de itt elmozdult valami. Pár szökellés, ami magával húzott az éjszakába.

A füzek ágain túl egy másik világ kezdődik. Egy másik haza más szeretettel és más habokkal illetve más völgyeken más gyökerek meséjével. Hol van az arcod, hogy érintsem? Ez a tiéd, a te ajándékod és nem kell? Miért, inkább az ajkamon csónakázol? A szemed beszédét kérhetem hozzá? Az út sem beszél, nincsenek kavicsok. Csak a barna hajad mosolya, a görbülő táj maga s a helyenként rád tévedő ajkam.

Nem rúgja a port a szél fia. Könnyeket poroz a sűrű felhők járása. Ne menjek haza? Kifesti arcomat a vágy a nyár kalapjában fürödve. Az ormok között a szemem elé tárják a tested. A karjaidban bújkálok és támadhatnak az ajkaim? A szenvedélynek itt nincsen villamosa, csak busza és vonatja.

Ez kell nekem a nyár derekán. Akkoris, ha még arrébb van. Csak hallom a hangját. Patak forog medrében s csobogja, ez az édenkert határa. A barátság ízében karolom át a lebomló hosszú hajat s ömlik rám a mező után a vasút, minden meredek rejtélyével a zöldben. Miután lehuppantam autó buszának az ülésére, kitátja előttem száját balra a mélység. Mikor zötyögünk fel újra ide?