Lángoló Horizont

MotoszkaDaniel•  2020. november 12. 00:35  •  olvasva: 10

A karmester az óceánon a tájjal az égaljon ég.


A Tűz nyelve körül öleli 
és zátonyokon lángol a keze.


A víz köszöni neki, 
hogy e vörös víziparádét megnézheti. 


Felhők a vendégek billenő buckákon
és nap nem sejlik fel. Őt lenyomja az égbolt a víz alá.


Sziget a nem létező távolban, 
mégis: a reggeleink köszöntőjének szelleme lehet?
Nem tud lenyugodni, mert megakad a sugara egy villanáson, magától balra.

Annyira szép! Talán az, ami mellette van? 
Megáll az alkonyodás a hullámzásban, hogy a lángolás ne legyen oly egyedül.


Habzó tajték egy egész sereg zátonnyal táplálkozik  
előttem. Barátkoznak a ringatózás csillogó tetőjein.


Helyet foglal a bíbor ok az égaljnál. Ki szeretne túrni a helyemről. Rossz szomszédság, trópusi átok. Lemondok javára előmelegített kövemről.
A nem létező kiszögelléssel kívánok szemezni!


Szirén lehelete három óránál? 
Odaszólok, pedig a semmi mosolya csapkod a farkával.


(A felújított napnyugta.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom