Kalandvágy

Rám talál a délután,

mégis könny ontja el arcom.

 

Álmodom vagy ébren élek?

Mosolya elvarázsol,

tekintete az egekbe repít,

kacaja által elvészek az időben.

masszírozó kezét dobozoló troll simítja.

 

Szemem behunyva.

Meglelem hangját,

hallom kacaját.

 

Heverőre helyezi testét.

Bája megérint s hagyom,

hogy tekintete magával vigyen.

Ajkaimról villámtréfa kajtat útjára,

 

Támadó szellő libbenti meg körmét,

szabadon kelő vállán botlik a hold.

Ragyog a kéj és a vágy fog kézen,

a kín vizsgálja meg ezt a pulóvert!

 

Búcsúzik az illanó ajak sétája.

Az éj sötétjébe olvad.

Nyarvog nap kel rám,

mert zörög az út teste.

Ritkán járok erre,

csak ha megkér rá a mézédes vágy.

Dermesztő szélben is gyalogol a meleg,

a távolban napnyugta közeleg.

 

Kanyargó hajtűkanyarok ébresztenek a bóbiskolásból.

Egyenesnél kulcsolom imára a kezem, jobbra az útfélen talán pihenő vár.

 

Nézem órámat,

mely ötven percet mutat.

Beparkolt mutatója a bokrok közé.