Hulló falevél: Nyeregben a spanyol főnemes

Cserben hagytál, de megbocsájtok.

 

A hidegbe löktél engem, és mosolyomat olvasztod?

 

Harisnyádra nézek

és szemed tengere terít be.

A csókom óceánjára sóvárog a lelked.

Elég mélyre merültél már

vagy a víz hullámzását ott lent sósabbra kéred?

 

Ajkamat és széles mosolyomat odalent nem találod meg,

felszínen a hullámzást keresd.

 

A mély leláncol magához hamis istenekhez

és a szirének áléneke megfelel neked?

 

Fojtó csók a bizonytalanba

vagy emeletes hullámzás a levegővel tornádózott üde érintésre?

 

Egyik felemel a mennybe,

a másik foglyul ejt a mélyben.

 

Neked egy pár elsuhanó jelentéktelen perc,

nekem az maga a világegyetem.

 

Nyeregben ügetek a félsivár pusztán

és én vagyok a gondolkodó Zorro.

Kérdéseid ütlege csapódik a lovamon

s hamarosan egy szakadék széléhez nyargalok.

Ott dübörögnek patáid mögöttem,

mégis itt mellettem.

Helyetted miért a szél hozza kérdő kételyét,

hogy nem engedsz magadhoz közelebb?

 

Vad ló vágtázó gyeplője a kezedben,

de se kalapod,

se kendőd feketesége.

Szabad szíved a börtön pályájára zárod,

csak kardomat látod.

Penge helyett éles csatazaj a mámor.

 

Jobb a hüvelyben a kard!

Ne zuhanj le a katlanba!

A pillantás villámlik,

ha lovam felnyerít.

Villámom engem nem sebez meg,

csak a kétkedő embereket sebzi meg.

Belecsíp a szemedbe,

ha megremegsz.

 

Tehát húzzam vissza a lovam s kardom?

Nem suhintok

és nem villámlok,

de paripám várja a választ ott valahol az arcodon!