Holtak arca 2. - Elmúlás

Úgy érzed, eljár feletted az idő? Hullanak a levelek. Gyapjú hajad őszbe borul, de van még teendőd. Az intelmek keringenek körülötted. A válaszok felkelnek, noszogatják ébredésre benned a kérdéseket.

Minden lépted erővel teljes, a tisztelet szakállad serceg. Halk, belső bölcsességével kérdez téged, ugye még táplálja a lélek motorját benned az energia tábortüze? Nem is kell faggatnia testedben a szunnyadó szikrákat.

A láng a nyelveire kap és fehér fejjel ez a világ ugyanaz, igaz? Az elméd fiatal, a lábaid a gőzös sínein zakatolva szorgalmasan rázzák a kocsikat. A szén parázsa egyszer mindenütt s mindenfelé elfogy. Derűdet hajtja a tekinteted büszkén törtető mosolya!

Lehet, holnapra nem ébredsz a reggelre? Tegnap is így volt, de ma lusta a szél s nem kelt fel. Olyan, mintha minden jó örökké tartana? Maradjon így, mert nevet rám dombokról a tavasz. A nyárnak csigavér, húzza vissza gyeplőjét.

Valami még kezdődik, és akad dolgom? Elmentek a pihék, a fű is nő. Évtizedek óta jó barátom a természet, a levegő az induláshoz löki a folyók s tavak vizét.