föld alatti országút-Atlán birodalma

/Köszönök A Sötétségnek hét/

Még nem tündököl fehéren az ég boltozatán, amikor vándorlásom léptekben cseng.

 

Mohó lelkek hangjait hallom, kiknek az örök lét oly mámorító. Gőgükért cserébe nincsen többé a tüzes gömb fénye, csak homályban a szentjánosbogarak mécsese.

 

Az ősök nem járulnak színük elé, aláaknázott csarnokokban tartanak a jövő felé.

 

Egy árva cserép darabját sem hagyják örökül a következő nemzedék bajor nyomaira, az utókornak idegen lehet e szürkés kőzetből épül kastélyok tisztasága.

 

Szigetország templomainak kriptája nyílik, temetők alatt boszorkány barlangokban, a manók megbújnak. Azon, rég élt, apró teremtmények ők, kik lakják ezeket az Óvilág létezéséig. Búvóhelyekről kántálnak nekem, melyeket helyenként más korabeli ember temetkezési helynek nevez. Ma is köztünk élnek ezek az apró teremtmények, fényes gömbökön közlekednek. Forrongó gömbök jelképének utalásai néhol a falakon, amik rám köszönnek. Egy altemplomhoz érkeztem, melynek tükörképe a közelében lévő kőfalon jelezve. Alattam, a földben.

 

Nyolvan láb alá megyek most le. Háborog ugyan a mélység, keletkezési idejét meg sem kísérlem.