Elpatkolt ház - akit nem a kecske zúz be

A sötétedésben a vihar ostorának csápjai tépázzák eper fájának az ágait és e kórók minden gallynyi erejükkel küzdenek a termés hintájában, hogy még ép ágakkal érje őket az eső. E félreeső úton a szeretet nagyrészt, valamennyi könnye a sírás lombján rongyol zilált hajában. Levert szamóca kapaszkodik az ágakba a szélverésben, a nőkbe botló léptek óvatosan derűlátók. Homlok tetején csoszogó haj gázol a terjedő sárban, korona roppan a villám szavára e sercegő lápban.

 

Az út ingoványban zuhanyozása zárja a zivatar második körét itt, ahol a törvény lába koszos. A pajta fehér udvarban is száraz a dombtetőn, mert egy szemükkel a vad ebeket a közeli erdők farkasai portyázzák. Sem itt sem a környéken nem kóvályognak magukban a nők, ahol a köd fátyolja hályogban szórja a párát. Egy nőstény csizmázik szüntelen a sűrűn felázott utakon és csalja lépre azon ténfergőket, akik errefelé nem ismerik a járást s gyanútlanok.

 

Ha e csábos nő rázizzen az arcra s pamut inge nyílásra zizzen, nem megvárni e báj burjánzását. Kezének mozdulata fondorlatos elterelés s az már el van bájolva. A begombolt tudat irányítható, a kigombolt ing pedig örökké kész a vadászatra. Az átgombolt személyiség nem látja, miféle dombok másznak pántokon hegyet az elrabolt lélek utaztatására.

 

Cövek egyenes pánt völgyben a feszülettel a pokol kabátja, hol a végzet nem nyakláncon utazik. Fülbevalóban ring a katlanban, a fényben úszó száj tátogása alatt forduljon sarkon minden bakancs meg láptaposó. A vörös igézésben forgó szemek már messze s talán fára mászik? A két csajjal lopózás és most hegyezni a troll füleket az ordas portyajárat, ugye nem oson?