Elképesztő főellenség

A nagyúr egy talárnyi szállingózó lombhullató levele a bátorság teste s a kígyó sziszegése nélkül. A bodza az aranyvérűek lázadása után is virágzik, akárhogyan metszik a tövét. A két oldal pálcaszünetet gyakorol. Békülést mutató kezek egymás mellett, nem a sárvérűek hidegültek el. A varázstalanok az eső városában órára küldik picúrjaikat, az animágus a vezető az iskola falai között, átok sem gyűrte le ráolvasással a boszorkányok igaz eszméjét.

A félvér herceg bölcsen ura a száraz humornak, meggondolatlan hűsége nem ing meg soha. Az őzsutának fókabőrből van a lába, hogy télen is tavaszias nyugalommal (a jég tükörjén) császkál? A keresztapám úgy civakodik egy furcsa vérfarkassal, mintha az idős házaspár börtönből szökött volna. Nincsen sötét varázslat, de a halálfalók főnöke elméretezi az ellenfelet. Rossz úton jár, aki egy kaptafa hite mellett mászkál.

Átkot szórhatnak gyermekre és járhatnak házakra sötét idők, és ha az vissza pattan? Ajándék sárkány jár a vadőrnek, de miért nézi tűzifának a szakállát? Úgy hírlik, varázslót nem fegyvereztek még le. Talán 'holnap'? Mielőtt az erdő ágya betakar minket, lepjék meg a bűbájok a gazfickók csodálkozó arcát.

(Henry Polter és az elátkozott gyermek 2.: A táska)