Elcsendesült Szent György-hegy 1.

Nincsenek kacsok, de elmélyedt nézelődése ez a drótoknak. A szőlő s levelei fáznak, a köd azonban kér a kortyból s pálcájáért nyúl. A lelkek igazi imája is melegedni igyekszik. A kérgek s velük együtt a fák e derék felett, nem vacognak a telek vesszői körül. A táncot szeretné megnézni egy ház és félre tolja a füstöt. A lejtő alatt őt, csak apró bérház zavarja a kilátásban.

Kabát jut a táncosoknak, pára gombolja öltözéküket. Mért ilyen bánatos ez a lejtő? Hölgyek csatlakoznak be a vigadásba, mégiscsak meleget hoz a talpak ropogása. Fiatalok szemlélődése forgások között a házakra. A terjedő pára festményként mászik az emelkedőn lefelé, a csárdást járóknál megáll és ősz színeit bepácolja.

A szem szól s ásít az oldalakon, a felszállt pára maradék foszlánya ide nem merészkedik? Ott kódorog a letámadott égen s a templomnál bűneit vacogva gyónja.

Nem enged be az erdőbe a letört fák közé a menekülő függöny, addig megsimogatom az őt őrző füvek hajlatait. Talán ha megszimatoltam őket, a levelek is rám hullanak bentebb.

Tarhonyányi présház! A bátor szemek megnyílhatnak, erre nem gyűjtötte össze az ölelő hideg a leveleket?

Elhalványul, tarkán árválkodóra, aztán bordóra a hidegülő világ. Nehéz lábaim pihenten visznek felfelé, erre jobb kedvűek a fák!