Ébredő Zalaegerszeg 2.

Gomolyog a bíbor. El is nyelnék a felhők, ha nem lenne ott belőlük a látóhatáron egy szív alakú késő. Abból is a bal kamrája s mosoly kéri azt magához. A hajnal gyülekezik és gyűjti maga köré éber foszlányait. A szív most letekint. Meg szeretné nézni, mi tárul elé. Ébren van már valaki?

Az udvar őrzi az aludni tért hold fényét, a fák s a fennsíkok a bíbornak szurkolnak. Engedje őt a nap játszani még. Szellemhegycsúcs öleli lényét és az örvénylő hajnal tölcsérét fák bimbózó levelei zizegik meg.

Az oromzat morajlásban búcsúzik az éjjeltől, de vessünk egy pillantást a még alvó udvar öccsére. A füst kéri a ködöt, törölje meg szemüvegét. Na, így már mindjárt kilát a főútra. Báty s öcs, ti pedig: menjetek ágyba! Gőz száll fel az útról, kettő paripa tart a központ felé.

A fennsík bal alsó bokrainak egyikében éled a természet, de mi kelthette az ágakat fel? Mindenhol másfelé az erdőben ez emelkedőn felfelé, ölelik egymást az alvó házak. A villanypóznák és vezetékek várnak, a zöld ébredésére. A maradék leveleit hullajtja egy fa, a társa éppen óvatosan készül kelteni egy házat. Vigyáznia kell már a derekára. Ezt állapítja meg fentről a szív, mert oly tisztes léptekkel lép a törzs az útra!

A fennsík túlsó szélében borsónyi villanás. Túlórázott a hold hasadása? Mindjárt meglátjuk, mert a szívnek oda tart a pillantása. Az éjszaka égi ura szemében maradhatott egy pad. Úgy döntött, ő is kelni kíván. Milyen érdekes, hogy ez a nyüzsgő belvárostól távoli övezet: a többihez képest még ha magányában is, előbb ébred!

A szív szára gyönyörűen halványodik felette, megérkezhetett a reggel? Fények villanása drótokon e bércek vállain és a vezetékek rajzolják meg az őket körülvevő levelek erezetének bordáit.