Ébredő Pécs 2.

A füst pislog és körbenéz, de nem tubákot lélegez. A hegyek kérdezik dombok gerincét. Érkezik a válasz? Hagyjuk a kilátót a felvonón. 

A hó kristályának szirmai próbálnak olvadni, a pékek a muskátli kelésére jobban tudják a kiflit fonni és a kávé melegét kortolyva dolgozni. Ők a tetthelyen kötényben pislogva emelik lábaikon a többieket az emelkedőkhöz iparkodni. Porcukorral hintik a város határait, így azért könnyebb a lepedőből mamuszban gémberedni.

Éledő botján böki magát a reggel. Ásítva forgolódik. Nem tudja, merre menjen.  Ilyenkor még a templom órája is alszik.A pelyhek fent vannak, de az utakról kiszorulnak. Ha bátrabbak, a csizmájukban megcsúsznak és visszagurulnak. A serpenyő kotorja őket az udvarra. Ők erre bedurvulhatnak, az ellenállás viszont hasztalan! A dús fenyő tűi pedig megszúrják torlaszaikat, ha kimerészkednek az egyszer már felsöpört utcákra.

A fürdők messze vannak a melegedéstől, de tükreik élesednek. A csatázó pályákon nem dobálja még senki a másikat hűvösre, és nyakon sem! A tűlevelek gyülekeznek, sorakozzanak a piciny darabok haza. Megdobálják még egymást a munkások utoljára.Amíg van mivel, mert utána irány a melegedőre.

A fehér csizmák tetején tüzet gyújtanak egy kandallóban, készülődik ágyából a pirkadat teljes köpenyében. Ledobja a párnára, az éjszaka maga mellé fogadja. A gyűrődés így meg nem ronthatja.

Kolompol az óra, hogy nyílhatnak az ajtók. Bekapcsolták a bérceknek a rádiót, a sok villanyrendőr mindenfelé készen áll pirosra váltva a vezényszóra.