Aztán hat óra előtt felkel a nap

Baráti sötéttel ölel át az éjszaka. Nem bánt, mégis félek. Egy új virradást ver a vállamra a reggel.

 

Ez nem a támadó pirkadat, sem a bizonytalan hajnal. Magabiztos korona rázza az elmémet, hogy még ráérek, de ébredezzen az engem beburkoló lepel!

 

Az ő vekkerük már alig négy óra végén megszólal, csak idő, míg az éj ott náluk átöltözik s lefekszik aludni! Ez az a csörgő, mely minden alkalommal hálósapkát dúdol a tomboló csendnek. Ugyanabból a kottából játszik mindig, ezúttal azonban nyugovóra térését ásítás nem kíséri.

 

A reggel vert rá mindössze a vekkerre, hogy tüzesebben ropja a táncot a cica által őrzött erődítményben. A terem falai visszaverték a hangot s bele is rengett a nagy lepel. A takaró, minden kék árnyalatában az ágyban van s a fekete macska őrző szeme az éterben.

 

Nyávog a tücsköknek, indulhat a kotta keringő. Megérkezik sugarak nyergén egy aranyló lovag. Üzenetet kapott, hogy karjaival rázza tovább álmain a hangjegyeken alvó éj búcsúját.

 

Nem szorul már rázásra paplanja. A nagy lovag az égen kecmereg fel. A kotta zavarnak hűlt helye, aludhat az ide vezényelt ciripelés zene