Az illata bizsereg - A kis pulyka somfordál 2.

Azt neveted, zavar a rád néző szemem. A szék pattogása öleli a derekadat, a mosolyod szeli még át a terjeszkedő folyó. Ez a szenvedély egy csapda számomra a dagályban. Fürdetsz a habokban, de felemeli evező érzéseimet az apály? A hajad lebomló áramlatain nem hajózik a bizonytalanság. Odatempózom a lelkedért őszintén vagy tutajon sodródhatok, hallva a habverő gyúró karkötőin a vízesés sistergését.

Betörtet a gátat nem ismerő szív a deszkával körbevett erőd márvány fokaival átitatott mezőjére. Az árnyalatok dallamait ismerik itt, de nekem nem a dal kell. Azt kapok az óratorony mutatóinál kottákba lebontva színes füzetben. A léptedre éhezem, ami nyúlként hasítja a barátságos útvesztő fogadó falait. A vonat nem úszott el, de ne is lapátolja a kazánt semmilyen erő gőzöléshez. Az illat járja a termek lábát. Egy rúgásába kerül s nyeljenek el a pattogó kosárlabdák zajai. A szimat vezet, sarokba szaladva szívat. Tántorgó gúnyok. Izgul a gondolkodó nyelvem, mintha fekvőrendőr lenne állandóan előttem. Csak úgy nem tántorodik meg a lúdtalpam a mellkas szigetein. 

Ajkaimon érzem a dobogást, kürtöl a szerelvény? Ő maga jön! Úgy hullámzik a mozgása, mintha ki kívánna siklani. A szeme néz. Lehúzzák a sorompót, de e mozdony nem beszél. Nem szalajtja sehová a bűn ártatlan szenvedélyeit e vészfék, de jegyem sincs a vagonra. A közeledés arrébb vágtat, de a vég nélküli folyosókon kopogtatja valami szüntelenül az orromat. Rójam neki a rezgéseimet vagy ezennel lehúzták a kéményekben gázlámpákból a gázt? Ég az összes fény! Döntetlennél vagy könnyes csata vesztésénél sötétbe borul a peron. Látta a zöldet bennem, az ő szeme: barna lehet? Nem a falba ütközött a tekintete s akkor én úgyis megdermedem. 

Én innen hogy jutok ki? Már, ha ki akarok. Nem rengetheti tovább dolgos kezem a lépcsők terhelte mázsás korlátok után a párkányokat. Más emberfia még eddig se ment volna el e gyönyörű mocsokban. Ez bekoszolhat bármikor, de: csak óvatosan azokkal az ágyúkkal. Egyet félre lő a gyutacs s minden borulhat. Most kifelé s becsukni magam mögött e mennyei vár kapuját. 

Letett táskák néma burjánzása zárják a lelkem. Ez az illat még mindig rajtam van? Mintha itt sejlene a szólni kívánó szavakon. Jöjjön velem, mert attól csak jobban járok-kelek. Róni szeretnék azért a bűnösök égő máglyáján? Van valahol egy sarok egy fővárosban, hol évszázadok óta halászlé rotyog. Ezt a tenyérnyi erődöt kell bevennie a vágynak a testemben egy pisszenésnyi kard csapása nélkül. Ugye, csillog a kard, ha nem hadonásszák!?