Az elmaradt ebéd, pedig délidő van-halloween ends

Az oszlopok könnyező súlya szomjazik tócsáért, amit a kavicsok sem tudnak csiholni neki. A szennyvíz csatornája lélegzik az átható levegő átitatott bugyorjában, de hol vannak a patkányok? Az egér kétszer megnézi a farkát, annyira nem hallja csobogni a vizet. A zihált hajak fölött a tüzes szekerek gumijai rohannak és ide még a hajléktalan is gyónni jár? A hűvös emeletek szótlanul zihálnak, falakra van száradva a kesergő takony. A huzat kirekesztettsége lázad a cseppek zuhanásáért, a fény vakító pislogása ez kintről.

 

A fény tompa dühe a semmibe lohol a szelleme nélkül a halkuló kérdések kerítésén. Az éj motorját nincs szív, ami beindítaná. A motor kerékpárján ülve él e város, de nem kap enni a lelke és hideget eszik a segítség. A kétkedés víg társaságában lófrál Mihállyal s e gólemarcú fürtöst tanítaná?

 

Fekete vérbe őrjöng a hazugság, az igazság halott. A kétely romlásnak indult sopánkodást fogyaszt a késével, a szomorúság vasvillájával ízlelve azt. A vacsora elmarad, mert a szakács főzésre romlandó húst hozott. A séf húsz perc múlva visszatér szálkás s félforró hamishallal, jó az a haddonfield - i asztalra és tésztával meg kenyérrel jó étvágyat.

 

A fejek üresen okosak, a mező beszéde ez. Az aszfaltba szúrt vasvilla mocskos s a mérges felezővonal az úton kap egy tockost, az álarca magának mesél az elnéptelenedett erkély szobájában. Lakók tömege éhes, nem kergetik egymást így ősz végén vérben az ázott falevelek. Nincs aki meggyújtsa felettük és rájuk a tüzet, mert e csodás meg erős asszonyról elfeledkezik a halottak napja.

 

A szellemek keresik ezt az anyát, aki egy kitartó hős lánya is egyben. A fák nem fújják a szelet, de hajlonganak a gerincük csikorgó dőléséért. A vadak lélekre éhesek és magukban hánykolódva hánykolódnak az erdőség szívében. Valami meghalt s ki szakad meg e szívért?