Az elátkozott gyermek /Istenek városa/

Szomorúan hullnak a könnyek és még ma megeshet, hogy békén hagy talán.

De tudod belehalok, angyal, ha itt hagysz éjjel egyedül. Éjszakára.

Véget  ér az álom örökre, mert nem látom meg többé a napfényt.

Valahányszor rázol fel az álomból, csak várom, mikor hagysz el.

Nem várlak, hogy újra itt legyél!

De angyal, te figyelsz rám és ne szállj el tőlem semmikor semelyik szintre, mert te vagy az, aki óvja álmomat, ha találkozom ágyamban az éjszakával és jön értem a lidércek királya, a démon!

Fél éve egyedül nem megy és az életem is elmegy, ha nem ülsz az ágyamnál. Maradj mellette!

Szíven talál a démon, és bármit tesz, a lelkemet akarja.

Csak várok és várok, mikor kell mennem a démonnal oda, át. De te vigyázol rám, angyal!

Hónapok óta nem fáj a lidércnek, hogy kétszer megsebez. Újra és újra lejátsza ugyanazt az éjszakát a régi, csendes éjjelen.

Egyszer elhiszem talán valaha még, angyal, hogy hat hónapja vigyázol rám!

Tudod bolond, aki sír egy démon után. Én sem teszem majd meg soha ezután.

Mi a bűnöm? Súgd! Miért van az, hogy ennyire vinnél magaddal a pokolba? Miért haragszol rám? Miért nem alhatok nyugodtan tizenketted esztendőnként kétszer? Miért nem keresel másik lelket? Az enyém foglalt és angyal óvja.

Szívem nem vár vissza. Térj vissza a kitaszítottak közé! Én a Mennyországot választom!