A varjú vár a kolompolásra

Csöpög a gém kútja, szárad ki? A templom meghajol, üdvözli az őt meglátogató szél testét a toronyban. A nyughelyekről ugye nem minden lélek szállt ki!? A harang megkondul, gyülekezésre hívja a reménykedő galambokat.

Elszontyolodott forrás, buzog a rácsa. Nincs aki nyomja a karját, de a nap arca még fent van. Hogyan lehet ide felkaptatni? A tetők tartanak, én a kereszthez kívánok feljutni. Nem hallom a lélek fájdalmát, ezek az alkony végének hunyorgó lámpái.

Elaludt az elmém, kelnek a sötét ányainak suhanó lábai. Ide le kell pihenni az árnyékommal s aztán követni az üvöltő sakált. Tisztul szemem hártyájáról a foszlány, eltévedt róka rőt nyomait hozza elém az élénkülő levegő.

Fáradt kislány esik be egy kapualjba, bírja a lábam a futás lépéseit? Ő egy barátom lánya és beesik a szél kezein. Mire szemem nyitom, ágy a takaróm s e vendégszobában morajban reggeledik.