A tüzes íjász 1971

Fürdeti hátamat a szőke szobalány, egy fogadóban sincsen nyugta a szászoknak? Mária nem tudja ki vagyok és ez maradjon is így, legszívesebben most rögtön átölelném. Nemes vér csörgedezése tükröződik a szememben, a trónbitorló János szemében én csak egy csavargó vagyok. Jó az érzékem a tréfára, de a barátaimat illetően a szél fújja: Az öt toprongyos koldusból álló sereget túlzásnak tartom.

A menyasszonyom megvet és rám se ismer, mindenki előtt titok a személyem. Úgy forgatom a kardot, mint ahogy erős szél tekeri a vályogházak tetejét. Németalföldről származom s a régi barátoknak Henrik vagyok. Amíg az erdők csendje adja csak a rejteket, az új nevem kapucni a vörösbegyben. Nem minden sarkon, de óvakodva kell járni a környéket a király öccsének uralkodása idején.

Lovagoktól származom, azonban nem egy róka négy lábán járok. Hol tehették lóvá a tervünket? Arany helyett ez mindössze egy rakás méretes s szép kő. Kell a váltságdíj, mert Richárd német földön raboskodik, a nép pedig Őt várja. Egymillió kell az érmékből értékben és ez csak az ezrede. Azt látom, hogy Notthingam földjén nemhogy nem szeretik: üldözik a szász nemeseket. 

Azt mondja Tuck barát, isten minden nyelven ért. Akkor is, latinul való hozzászólni. Ezen eszmén gondolkodom, miközben adnak össze engem Marion szász családi sarjjal. Én azt mondtam, hogy a lázadó íjas meghalt. Ő azt vallja, Henrik Notthingamből visszatért. Már kereszteslovag sem vagyok, Marion Henrikhez megy hozzá, mert a visszatért király így hív engem az esketéshez oltárra.

(1195, Anglia)