A Tetőn 9. - Vasember előtt tisztelegve

Porból lettem és búrába születtem. A felhőket járom, ha látom az elesetteket. A titkárnőm mindent megtesz értem, és van, hogy figyelmen kívül hagyom benne, a gondoskodó igyekezetet.

Szelem az eget és van, hogy eszembe jut, úgy beszélek, mint az apám. Minden gondolatom szép és jó. még akkor is, ha helyenként önimádóan összekuszált. Ha én vagyok a sarj s ő már csak fentről néz engem, miért nem tart velem szárnyán a gyermek?

 

Talán a cseléddel gyakrabban kellene teát lefetyelnem, nem igaz? Nem szúrja őt a körszakállam, a páncélom gerjesztette villámok rajzolnak időnként az égre. Azt pedig megállás nélkül törlik az állandóan közlekedő fiai és lányai istennek.

 

Itt mindig sötét van, ha dolgozom. Az est van velem és az éjszaka a partnerem.

 

Szálljunk le az égből s le a búrát, titkárnőm parancsol le a magasból. Járuljak elé az ég barlangjaiból. Ott van pedig az otthonom, a sötét barátságos bizonytalan általam vigyázott, örök bizonytalanság uralta ösvényein. Ha Pókember alulmarad, én sietek le érte hálóját megvédeni.

 

Vasruhámban letalpalok s előttem állítólag az asszonyom. A barátom tol le, hamarosan mennem kell. Az asszony hívó szavát viszont teljesítsem. Utána másfelé időzzek!

 

A számomra örök nő túlbeszéli aggódásával személyemet, én ezt csókkal zárom le. Menjünk máshová kilátást élvezni a csúcsról, ez a tető most foglalt! Annyi baj legyen, akad erre annyi másik! Mindegyik magasan van, alatta pedig hatalmas iparváros virágzik!