A sötét elszállít minden lelket

/Vadász kisasszony a majorságon/

 

Az éjszaka a léptem és csend a cselédem. 

Lehaladtam már pár utcányit és zene adott szót az esti lámpáknak. 

Dübörgött a fülemen pár dallam. Hátra nézek az utcámra, üresek az ablakok.

 

Kislány sikolyát hallom és az irányba nézek, futnom kell! 

Egy szőke egyedtől jött a sikoly és löknöm kell az autó elől. Elütötték volna.

 

Buliból gyalogolt haza, két utcányira lakik innen. Van benne nyomás, de én inkább pityókás állapotnak nevezném. 

Oda nézek, ahová a lány mutat. Égnek a fények és hozzá teszi, a férje várja. A két, pár hónapos csöppsége már biztosan alszik. Egy alig pár percre kéri, menjek be. Nélkülem baleset érte volna, vagy el is ütik.

Kilépek a kellemes bájcsevely után az éjszaka világába és másfél óra erejéig még szeretném nézni a beton rücskét. Az út viszont egyenletesre vált, felújították erre a szűk és szélesebb utcákat?

 

Valaki unatkozik, mert sóhaj vagy valami olyasmi féle tipeg a levegőből mögülem. De ez mit csinál? Harminchat percen át követ engem a menetszél révén hajammal barátkozva eme idegen tárgy, utána kilenc percre mellém ereszkedik, meddig kívánok még somfordálni a semmiben?

 

Ez a múltkori lány. Az éjszaka lovas asszonya. Most is ugyanúgy néz ki. Barátságosan félelvont fény veszi körbe őt és a szekeret is. Jajj, csak most nézem. Ezt csak én látom? Az a pár szál fiatal, akik fellelhetők az utcán, ügyet sem vetnek rám. A lovas asszony most a barátnőjével van és társaságra vágynak. Nem zavarja a számomra friss barátnőt, hogy nem vagyok lüke szövegelő gép. Barátnője beszámolója a múltkori alkalomból neki elég, hogy nem vagyok hallgatag. Hát az nem, az biztos!

Nekem is a megvetett ágy hiányzik. Persze! Egyedül akarok lenni. Na, csak azért, mert az idősebbik és számomra türelmesebbik, akivel egyébként múltkor voltam, ragaszkodik a szekérre való felszállásomhoz.

 

Pacik, állj! Hóóó. Na, így már fel is tudok szállni. Az új barátnő nyújtja a kezét, a másik levet magáról egy réteget. Így dekoltázs fogad, és tényleg beszélgetni szeretnének. Csak nekik nem mindegy, kivel. Rándul a gyeplő és a lámpákhoz emelkedem a kis csinoska társaságában a bakon. Látom a szép házakat és indul néma suhanására a főleg csajos hintó.

 

A házak felett, hamarosan a felhőknél járunk, amikor rákérdezek. Miről szeretnének beszélgetni? A város túlsó fele az első állomás, letesszük az éjszaka lovas asszonyának barátnőjét. Ahol most szeljük a mesés, magaslati levegőt, jópár kilométer az innen, csak légvonalban gyorsabb. Jelzem, hogy mi a helyzet és egy apró sétára jöttem csak az utcára. Jön a felelet kérdésemre, ők sem reggelig kívánják szelni az eget.

 

Egy magányos férfi a nagy tengerekről az első utas. Anyanyelve holland, németül tud jobban. Angolul alig. Vállalom a kommunikációt. Bizony van, amit kézzel – lábbal nem tudok a tudtára adni. Diszkóba kéri a fuvart.

Elvált és eléggé magányos, fárasztó illetve meglehetősen alacsony s szőke, szemüveges édesanya a következő szemény. Na, vele nehéz pontosan a személyisége miatt a párbeszéd lefolytatása és aránylag sokáig is kell szóval tartanom, mert ő a város keleti végében lakik.

Most két lányt veszünk fel, kik tizenöt kilométerről érkeztek és stoppoltak eddig. Igazi szöveg gépek és őket meg e település nyugati végébe kell elvinni.

 

Félidőnél vagyunk. Haza kell lovacskázni a barátnőt. Na, ő idevalósi, csak nem kicsi labirintus ez a környék. Azt kell megtalálni. Apró szájpuszikat ad nekem, jól telt így számára ez a repülés. Kacsint, hogy ugye lát még? Az egy másik fuvar lehet, hozza az éjszaka mosolyát válasz hajóként a bakon ülő, éjszaka lovas asszonya.

A két lány átöleli egymást. Megy be a barátnő a kapun. Kettő óra van! Igen, repül ilyenkor az idő, ha az embernek egy számára szimpatikustól az ajkára őszinte csók érkezik számolatlan fuvallattal! Bár már inkább aludnék.

 

Körbe nézek, hogy mi van. Elhagytuk a várost. Egy bő, középhosszú levegő hasítása és megérkeztünk. Végig mesélt közben magáról a bakon. Őt az érdekelte, miután én kikérdeztem, hogyan állok a magaslati közlekedéssel? Így, lovaskocsin nem zavar, érkezik számára a válaszom.

 

A sajátunkénál kisebb város, ahová érkezik a járatunk és a központban lejjebb ereszkedve a landoláshoz, aránylag elég sok ember van az utcán.

Leszáll egy unalmas, árnyékba burkolózó megállónál és mondja, itt két férfit veszünk fel, utána szabadok vagyunk. Lekésték az urak az utolsó autóbuszt.

 

A fő utca sarkához kéri végül a lovakat, hogy a két várakozó észre vegyen minket. A főút, gyönyörű fényóriás úszó sarkán vagyunk. Leszállnék a bakról, hogy nyújtózzam egyet, de karomért kap az éjszaka folyója. Felé fordulok és ajkamra helyezi pihenni mutató ujját. Mit szeretne? Átölelem, de nem sokra rá ebből, tol el magától.

Arcomon sétál az ujja, simogatom. Miért nem szólt, hogy az ajka az igaz barátság örök nedűjét szomjazza? Itt nem ismer engem senki, de pár engem pásztázó tekintet fogad. Sok a fiatal, vidámak és beszélgetnek. Nevetgélnek.

 

Most, hogy minden csendes mélységében megcsókolt az éjszaka és három óra közeledik, rákérdezek az éjszaka lovas asszonyától. Ez mi volt? Gyorsan repítik részéről a fények felém a kérdést, később feleségül venném?

Ha úgy fújná a jövőben a szél a leveleket és azokat ő maga nem égeti el…

 

Lesüti a szemét, hogy igazam van és a némaság köszön neki a népes utcáról. Majd megkeresi az érettség útját, mert az is igaz, ő nem egészen erről a világról származik. Másik életben gondolkodik viszont!

 

Körbe járjuk a buszmegállót és a váróban ott ül a két fiatal férfi. Már fel is lépnek hátulra. Szekér a levegőbe, a két utolsó lélek társalog.

A kulturálatlanabb urat keletre kell vinni. Egy egészen apró kisvárosba valósi a határnál.

A másikat leszállítjuk nálunk. Mondja is útközben, innen fentről még nem volt szerencséje látni az alatta elterülő mezőt.

 

Ágyamba kerülök, három óra van. A kisasszonnyal viszont még el kell beszélgetni, mielőtt magával vinné a kelő nap. Csók sugarai köszöntik a hajnalt.

A szellem szekér vissza vár! Csillog a szemembe és függönyt adunk az éjszakának.

 

A szemem előtt válik köddé szekerestül, de a kezemben csillantja meg a hajnal fénye. Mi ez? Egy üzenettel gyémántgyűrű. De én egy senki vagyok. Senki viszont nem kap gyűrűt!

Össze zár az ég kettő határa, és becsukják a könyvet. Szemeimet nyitom, mert női mosollyal hozza a horizont a szomszéd utcák egyikéből a pacik patáinak megálló dobogását.