A sötét bércen 4.

A hegy cserben hagyja a nézelődésem, ezért oda zötykölődöm a szekérrel. Leskelődni szeretnék, megtámadom a tetejét. Az elakadásjelző háromszög kopog, kint ne felejtsem: most már mehetek?


Fürdenek a szirtek a tükör áztatta oldalakban. Nem tudom, hogy kapar - e a hintóm. Szerintem, nem. Annyira levesz a lábamról a friss fű illata, hogy az elvakított domboldalra fújja tekintetemet az ébredés rángatózó palástja.


Ellopja az ösvények alól a talajt a  huzat s darabos test hosszú arcát takarják a levelek. Azt innen még nem látom: milyen szélességben?


Az izmom odanyom a pedálnál és nézi a homokos tájat. Kettő vakondok túrásánál kell csak rántanom a kormányt. Rám szól a napi vetés, hogy komolyabban. Szemöldökömre szórják a port vagy a szélvédőkre s akkor nem lelem meg a bejáratot valami völgynél.


Elrántom a volánt és hallgatok a fújás édes női hangszálára. Hátizsákot, vizet s paprikát elő. Amikor a nap lefekszik a bokrok mögé, vissza kell érnem. Élményt kívánok meleg avaron csoszogni. Ha éppen úgy jön ki a lépés, az orgona sem zenél nekem a rózsájáról. Inkább megszúrja a lábom.


Felporoltam a környéket. Köd szeretne lenni, de ez nem így megy. A hölgy rezgésének indulatos suttogása emeli a lépteimet, a mászó gömb tüzes könyökölése meg a tekintetemet.


Amikor felérek, táncoló gaz s az ősök néma útmutatása fogad. Az utakon  rajzolt pöttyök s játékautók lélegzetei vonulnak. Észreveszek a törölt homlokom társaságában egy zugot, lehet még feljebb menni.


Ez valószínű, hogy az ártatlan gaz helyes szisszenése. Fent vagyok a királyok pántjánál. Nem érzem a lábamat, pedig végig velem volt. A fűzőm megnézi a homok szemét, én kendőre kötöm a szél kezét. Csúszó kavicsok szélén s gyönyörű ágak között keresztbe fonja karját a nap, fiatal lány vastagabb mellényre vált.


Nem hiszek a szellemekben, de akkor ki beszél hozzám? A gömb fenséges érintése szúr, de csak szeret. A tátongó mélység csodája megcsókol, az újdonsült csukám derékszögből farol. Félszomorkodásban pislogok, de nem érek haza üresen. Lefelé tartva a nő meglök, hogy: ha nem gyorsítok fel a közelgő napnyugta végett, nem jár se puszi se illat visszafelé.