A sárkányok színre lépnek?

Pálmák megkopott szoknyája tévelyeg az utakon. Támaszkodik a korlátra szorult szélre, napszemüveg tér magához, némileg elszomorodott nők bájos látványából. Mindig söpör a szél bájak között s a homok bontja a pánt szavát?

Az elesett hamvakból új rőtjében fáradt sörét éledhet? A mellény ingén smink keni az illat szelét, amit fegyverek szimatolhatnak? 

Kérdez az áramlat, ha fel van már zavarva a sóder.

A suttogó ég kiabálása hangos, ravaszok a fű mellől néhol beszélnek.

A haza szép s sehol nem billeg egyensúlyában a lejtő?

Csókra éhes, méretes kövek ölelik az áramlat faragta sziklákat. Nem szikrázó szerelem kell ide, inkább a lent gyülekező habok áldása. 

A gyengébbik nem szóra nyitja ajkát, ha harsány hegedűszó sarkítja a göndörséget hajaikban. 

Ha nyílik a rozzant ajtó, ne állj meg a szirt szélén! Majd később.

Tajtékok mossák az előző évek bűn áztatta vérét.

Nyeregben ülve üldöz az örvény sikító követe, nem kell mindig vágtatni. 

Egy ajtón a kopogás nem válaszol; ez a csinos mellkasok, kacér hajnala?

Férfiak finom keze vastag harsánnyal, ropogtatva arat. Ez a bosszú a holtakért, de nem vérbe mártva.

A hölgyeket élesített bottal szállítják kishalak házaihoz s rálehelnek mérgező csókot a gallyakból.

A kecses könyökök is szeretnének kicsit dolgozni? Erősen kocogtatott vállak a sofőröknek. Azt hiszem, kikapar a hajnal.

A keblek illatos pihenése siklik haza az urakkal, ez már a reggel? Éles bércen megművelt lépcsők harca csillog a korláton. Talán egy járásnyira sem, megmunkált vár pincéjének lakatját nyitják, hogy be tudjon fáradni kosztümjében az édes hang.

A másik ügy haragot tápláló nyila eltörve, az íj pedig eltulajdonítva. 

Meg lehet vetni hölgyeknél az ágyakat? Éppen a fürdőbe tapognak. No meg ugye, kis meleg uzsonna az asztalra?

A közhír tétele a hasábokban leszámolásról fog írni s ezért is jelez karmester a madaraknak, hogy a lapok énekeljék polgároknak a napokban, ami nem igaz: a maffia meghalt!

(A Polip 1984-2001)