A méz románca

Patyolat tiszta hajjal fújja a gondolat a szavamat. Egy óra s kerékpároznia kell az idegrendszeremnek. Csak ne a lecsúszó zubbonya legyen rajta, mert fejreáll a szemem. Ez a szőr nem akarja lenyírni magát. Még a tükör is az ő oldalán áll. Barátommal nagyon aprót berúgunk, aztán egy lánybarátjának segédkezve a ruhája vásárlásánál időnként bámulunk. A delelőt lefújja a kakas, minden óra lejár egyszer. Mutatják, hogy idő van és mennem kell. A lány túl fiatal, pedig a teste aztán kerekedve feszeng. A csók a komám részéről háromszor is elutasítva. Szép viszont a megfizetett felső fehérnemű ebben a nyitott, de nem átlátszó kapucnis s fehéres pólóban.

Szenvedélyben elfeküdve hullámzik a barátom teste, az ajkak édesgető fuvallata órák múlva is zavartalanul hasad. A cuppanás kacsint a partnere arcára, a mámor úszik a folyójában. Gombolkozza a lélek a testét, lázban hálózott karok válasza ez. A pánt elfoglalja a válasz helyét s a fiú húzza a lábbelijét. A szőnyeg ropogása baráti puszit enged nyomásra az ölelésben, aztán a kulcs fordulva a zárban változás pecsétjét nyomva helyezi kilátásba. Postázza a percnek tűnő napokat a hét közepére. A szép évek nyomtalanul el nem évülnek. Ha tudná az úr, hogy utoljára lélegezhetett esztendők múltján az ölében... Feltűnt a színen egy ifjú s a kalandozó lány szíve érte, megkezdte a dobogását.

Csörgetem a telefont, nehogy potyára libegjek ki mezőnél a tóra. Én nem látom, de kipadarított haj válaszol nekem még dolgozó rúzzsal az ajkakon a kagylóban.

Az eső elmegy, arrébb széled a felhőivel.

Inget a szekrényből elő, a nyakkendő nem kell. A trikót is itthon hagyom, csóválja a fejét bentről a nyikorgásban megszólaló ruhafa mondatában a vessző. Szerelmes vagyok? A falu határában a talaj majd megmondja.

Ebből lesz valami, mert fékezem s a szomszédom teste aranyban, beszélgetéshez a szavai velem a fűhöz vándorolnak.

Jobban érdekel az arca, mint a napra levegőért szabadulni kívánó válla. A tekintete tüzét keresve a vihorászások kisebb ostromára odaengedem Őt a vállamra. A szél beleszól a kalászokkal s a sugdolózó náddal, az illat megkérte az ajak kezét és valami nagyot cuppant a percek kerekén. Közben mögöttünk néhány autó és busz elsuhant. Szabad a keze, olyan friss ennek az összhangnak a bilincse.

Az út nem porol, magamhoz veszem a szatyrot, mert hát megint kell a bödön. Megbeszél a tisztuló kosz tűnő gödreiben a lelkünk mindent. Hatra nem kell; nyolcra nézzem náluk a kaput csengetésre s estére választunk egy filmet a falu központjában vetítésre.