(a megújított) Utazik a népautó

Bajor pillában kormány mögött fogadnak az évek. Esztendők pislognak rám át. 

Szavalatok beszélnek a menetszélben? Néma rádió mellett hallgatom, lépést tart velem mezőről az integető kalász 

Az út elfogyhat, ölelheti viszont a kerítés. Zár nyelve kavarja fel a sütkérező avart. Darázs fészkel az örökké sétáló szél alomjában, óvatosan kerülöm meg. Megkóstolja a csuklómat, futás a dombnak csúcsára gyógyíjért s lövést kell irányítani a völgynek fölé. 

Emelkedőre épült mező telkére ér a szemöldök. Pihe nem téved ide. Ő itt otthon van s hajózik növekvő gödrökön. A marást nyugtató kút vizén őrködik a parányi felhő. Becsap az üres ég? E riasztó dombságon mindig van horizont. Fagyásig áznakaz ujjak, beérnek az ujjbegyek!  

Nem fészkel a kapuban kele, pedig ez a meglepett lelkek ártatlan találkozó területe. A fűnek néhol melege van, a fák szédülnek. 

Irtó jó a kézben a habos fecskendő, őrök néznek rá helyenként a kerekekre. Szavak kíséretében sziszeg minden búza s gaz szára. Hevület a homlokon, a csípő s kellemetlen marások viszont már nem ingerelnek.  

A hegyek keleti kapujába az alföld fűi tisztelet izzadást adnak. Fullánk nem merészkedik ide tarisznyában sem!  

Borok vesszőin a szőlő kanyarog, zivatarok lehelete az égre kéket ceruzával satírt nyom. Ez nem Porsche, szelni kell csak a métereket. Előttem a méretes híd tornya? Ügyelni kell minden kamionra. Az út erre nyugdíjas s nem kanyarog.  

A hegyoldal övezte mezőt pillogja az őr? 

Szimatolás a fűbe, melyet poroz be a levegő.