A kis pulyka kísért engem a tükörből

/Nagy kedvencem, a Bíborszél - Ennyi volt dallama alapján. Ütemre íródtak a sorok. Nagyrészt sikerült is ütemre írnom, amikre gondoltam./ 

 

Vétlen percek lépcsője ez, gőzölgő kávé kanálja megy.

Füstölgésben tévelygő kéj sereg, rángat magával a két szeme.

Hezitáló kezek az ölemben, itt ragaszt s itt is fojtana meg.

Babonáz a tökély önmaga, ez a nap lesz a minden önmaga!

 

Ha az éj elragad morogva, beülök az ajkadba óvatosan.

Nem, Te mától az idegenben vándorolsz. Azt hiszem, a helyzet eldurvul.

Bocsánat, nézd ezt el ma még. A nap megszúrt és át is égetett.

Lelkem hajol s hagyja tekinteted veszni a sivárság erdeiben!

 

Unom, hogy elveszett ez az éj. Túlvan az ábránd az elején. A rúzshoz fordulsz egy kérdéssel, amire a választ már kinézed. Vagy kened a búcsút, mi veled megy.

 

Van, hogy követlek van hogy nem. És akad rá példa, hogy siratlak. Keresd a szenvedély kürtőjét, ott biztosan nem ölellek én!