A horgászbarát

Nincsen már, pedig legeltette szemét a füzeten. Ha tél volt, se érezte magát Szibériában. Elment és nélküle csukódik az ajtó, üresen. A pecálótárs most is indul a kék tóra halakért, de már nem tud szólni hozzá. Oda fel, a szomszéd tömb legfelső erkélyének korlátjára.

Hallasz minket, Pista bácsi? Egy üres por voltál az életünkben, azonban mindig a mosoly mondataiban. A közértben várlak, viszont nem vagy ott. Szőke lány hangja trillázik csak a kék szemében. Ez a derű elköltözött a fellegekbe sok apró nyomban.

Ha most kellene pár szót szólnom rólad, a kabát várja paraszti humorodat Szibériában. Az ősz vitt el és nem az első napon, a lépcsőfokok várják lépteidet. Ahogy történt az mindig azon a napon sa kaputelefon is várja, hogy rengjen tőled a vonala. Átszóltad a tömböt az években, kiabálás nélkül zengett tőled a mesés délután nappalja. Ezt őrzi a sirály csőre.

A nádasok várják hálódat. Dologtalan szákok telnek pampogásban, kopoltyúkban és a szél szavának csizmájában. Hajítsd a botot, mindig mozog az úszó. Az orsók berregnek, amikor a csónakban ülsz az égbe mélázva. A vihar távolból vonul el északra nyári felhőkön. A kicsiny tó vize derűs, ringatózol a ladikban; ülve a deszkákon.

(Bartek István szomszéd: 1949-2020)